OTC piac

A tőzsdén kívüli, ún. másodlagos piacot OTC (over the counter) piacnak hívjuk. Az OTC piac kevésbé szabályozott, mint a tőzsdei kereskedés.

Pénzügyi berkekben OTC piac alatt többnyire a számítógépes hálózaton keresztül működő bankközi piacot értik. A bankközi OTC piacon csak bankok és más közvetítők, brókercégek közreműködésével lehet részt venni. A közvetítők a megbízásokat az ügyfelektől a „pulton keresztül” kapják. A piac közvetlen szereplői, akik rendelkeznek a kereskedéshez szükséges eszközökkel és jogosítványokkal, online számítógépes kapcsolatban állnak egymással, és egy a célra kifejlesztett rendszer segítségével kötnek üzleteket.

A tőzsdén kívüli származtatott ügyletek alkalmazása a legkülönfélébb áruféleségek árkockázatának kezelésében robbanásszerűen elterjedt a 2000-es évtizedben. Az OTC derivatívák népszerűségének okait a következőkben foglalhatjuk össze:

 a kontraktusokat a vállalkozások egyedi kockázati profiljához lehet igazítani;

 a fedezeti pozíciók után nem kell naponta kiigazítani a letéti számlát;

 olyan kontraktusokkal lehet kereskedni, amelyeket vagy nem jegyeznek az árutőzsdéken, vagy ha igen, piacuk likviditása elégtelen.

A következőkben az OTC piacok speciális termékeit, a swap és a swaption kontraktust tárgyaljuk röviden.

3.3.1. Swap kontraktus

A swap kontraktus megállapodás két fél között arról, hogy egy áruféleség árának alakulása függvényében, előre meghatározott feltételek mellett cashflow-cserét hajtanak végre. Az ilyen, tipikus OTC ügyletet egyszerűen csereügyletnek hívjuk, jóllehet, a hazai pénzügyi világban inkább az eredeti angol kifejezést használják.

Az árupiaci csereügylet lényege, hogy a termelésben, a feldolgozásban vagy a kereskedelemben érdekelt piaci szereplő egy adott áruféleség vételi vagy eladási árát előre meghatározott időtartamra vagy időpontra pontosan rögzíteni tudja. Számára a csereügylet teljes védelmet nyújt az ár kedvezőtlen irányú elmozdulása ellen, ugyanakkor nem ad lehetőséget arra, hogy kedvező irányú változásából profitálhasson.

Tegyük fel, hogy egy feldolgozó számára a nyersanyag árának ingadozásai túl erőteljesek, és nem tudja fő tevékenységének jövedelmezőségét biztonsággal megtervezni.

Ezért csereügyletet köt, amelynek keretében megegyezik beszállítóival, hogy tőlük egy adott időszakon keresztül a nyersanyag reprezentatív piaci árának alakulása függvényében pénzt kap (ez az ügylet „billegő lába”), amiért cserében vállalja, hogy nekik az előre rögzített árat (ez pedig az ügylet „fix lába”) fizeti a nyersanyagért.

3.1. példa: Swap ügylet mezőgazdasági termelő és feldolgozó között

2010. szeptember:

Egy repcetermelő megállapodást kötött egy növényolaj-gyártóval, hogy az 5 éven keresztül, minden júliusban átvesz tőle 200 tonna repcemagot 130 000 Ft/tonna áron. Cserében a termelő a szerződött 200 tonna után 5 évig fizeti a feldolgozónak a 130 000 Ft rögzített ár és a repcemag augusztusi lejáratra szóló határidős kontraktusának a beszállítás befejezése utáni első tőzsdenapon közzétett elszámolóára közötti különbözetet, amennyiben az elszámolóár meghaladja a 130 000 Ft szintet.

2011. július:

A termelő a hónap 19-én szállítja be az utolsó tételt; július 20-án a repcemag augusztusi lejáratra szóló határidős kontraktusának

elszámolóára 120 400 Ft, vagyis a termelő 10 600 Ft/tonna x 200 tonna (2,12 millió Ft) összegű többletbevételre tesz szert.

2012. július:

A termelő most is a hónap 19-én szállítja be az utolsó tételt; július 20-án a repcemag augusztusi lejáratra szóló határidős kontraktus20-ának elszámolóára 141 000 Ft, vagyis a termelő 11 000 Ft/tonna x 200 tonna (2,2 millió Ft) összeget fizet a feldolgozónak.

A fenti példánkban leírt, nem intézményi keretek között létrejött csereügylet alapja a kölcsönös bizalom és a kockázatkezelés lényegének megértése: a piaci szereplők a biztonság, a kiszámíthatóság, a tervezhetőség érdekében mondanak le az extra profit lehetőségéről. A csereügylet kiválóan alkalmas a hosszú távú szerződéses kapcsolatok megalapozására.

Egy árupiaci csereügyletnél nem követelmény, hogy mindkét fél fizikai kapcsolatba kerüljön az áruval. A termelő, a feldolgozó vagy a kereskedő például egy bankkal kötött megállapodás keretében is rögzítheti a nyersanyag, illetve a termék árát, és ilyenkor értelemszerűen ő fizeti a banknak a változó részt. A swap ügyletekben jellemző a bankok közvetítő szerepe vagy aktív részvétele. A bankok az OTC swap ügyletek kockázatait gyakran a határidős árupiacokon fedezik.

Az árupiaci csereügyletek többségét kőolajra és kőolaj-származékokra kötik⁵. 3.3.2. Swaption kontraktus

Az instrumentum, amely kapcsolatot teremt az árupiaci opciós és csereügyletek között a csereügyletre kiírt opció (swaption). A swaption vevője jogosítványt szerez arra, hogy egy meghatározott időpontban vagy időpontig olyan csereügyletbe bocsátkozzon, amelynek a kondícióit előre rögzítették.

A csereügyletre kiírt opció két típusa a fixáras (payer) és a változóáras (receiver) tranzakció. A payer swaption vevője, ha lehívja az opciót, egy áruféleségért korlátozott ideig fix árat fizethet, amiért cserében megkapja a változó részt. Ezzel szemben a receiver swaption vevője, ha lehívja az opciót, egy áruféleségért korlátozott ideig fix árat kap, amiért cserében neki kell kifizetnie a változó árrést.

3.4. Kérdések és feladatok Ellenőrző kérdések:

1) Miben különbözik a forward és a határidős kontraktus?

2) Mi a tőkeáttétel és mi a jelentősége?

3) Miben különbözik az LMT és az STP megbízás?

4) Mi a különbség egy opciós kontraktus vevője, illetve eladója által felvállalt kockázat között, és mekkora a lehetséges nyereségük?

5) Miért népszerűek az OTC ügyletek?

Kompetenciát fejlesztő feladat:

1) Gondolja végig, miért előnyös, ha egy bank közvetítő szerepet tölt be egy csereügyletnél!

5 A legelterjedtebb OTC swap egyébként a kamat-csereügylet. Ilyenkor a felek egy adott pénzösszeg fix és változó kamatbevételét vagy kamatfizetési kötelezettségét cserélik el.