Országos képviselősködésem 1865-ben Kolozsvárt és 1866—68-ban Budapesten

1865-bon ismét összehívták a megyegyülésekot. Az 1805.

évi november hó 19-ik napján megnyitandó kolozsvári ország-gyűlésre a követek választását elrendelték. Általános öröm-mel üdvözöltük ezen szebb jövővel biztató intézkedéseket.

En a főispán beiktatása után néhány napra hazulról el-távoztam s csak Dénes napján érkeztem vissza.

p]ste bementem Sepsi-Szent-Györgyre főkirálybiránk neve-napját üdvözölni, a ki, minthogy a megyeháznál javítások foly-tak, egyik birtokosnál töltötte az estét. Ott volt még a házia-kon kívül Kii 1111 le József ügyvéd ur.

A főispán a nőket mulattatta. Künnle és a házi ur me-sélték nekem a távollétem alatt történteket, hogy Turi Gergely nagyszámú ellenzéki pártot szervezett; a mult napokban Sepsi-Szent-Györgyre jöttek, itt a Székely-pártiakkal való politikai vitatkozás közben a Tini-pártiak egy tele üveget dobtak a Székely-pártiak közé s valószínűleg párbaj lesz belőle. Sajná-lattal jegyeztem meg, hogy nem csuda, ha Turi pártoskodik, mert azt ő 1861-ben is megkiséilette, midőn az orbai király-bíróságra vágyakozott. Akkor a derék DonáthtoX szemben meg-bukott. 1863-ban ismételte, s ekkor sikerült neki, Berdévcl, az alkotmányhű párt jelöltjével szemben magát a szebeni gyűlésre megválasztatni. Azonban a Székely-pártnak itt nincs értelme, mert megyénk ősi lakosai valamennyien székelyek vagyunk.

„Nem a nemzetről, hanem az ön nevéről nevezik ezen pár-tot/4 feleié Künnle.

}>Az nem lehet — mondám — mert nekem nincsenek egyéni

aspiratióim. S a jelen viszonyok között, midőn az 1861-iki el-lenzék is Deák Ferencz második feliratát fogadta el program in-jául, csakis a csekély számú nemzetiségi fractiók nem tartoz-nak ahhoz."

Megkérdeztem, hogy kik lehetnek az ily értelemben vett Székely-pártiak ?

Künnle néhányat megnevezett.

Megköszöntem szívességét; egyúttal kijelentettem, hogy cgytől-egyig önzéstelen hazafiak s jó barátaim is. Mondottam, hogy fölkeresem őket s meg fogom kérni, hogy ha nem akarják azt, hogy a közügyektől teljesen visszavonuljak, kíméljék meg a pártoskodás szennyétől szerény nevemet. Erre kértem Künnlét is. Azóta nem is hallottam a Székely-párt emlegetését.

Megválasztották a képviselőket. A jó ilyefalviak engem tiszteltek meg bizalmukkal. Kolozsvárit aztán nagy szótöbbség-gel határoztuk el Erdélynek az unióhoz való ragaszkodását.

Ennek következtében az 1865. évi deczember hó 10-én Buda-Pesten megnyitott országgyűlésre minket is meghívtak. Uj választások voltak és engem oda is megválasztottak. 1866. már-cziusban léptünk be mi erdélyi képviselők a képviselőházba s a még életben levő regalisták a főrendiházba. A közös ügyek-ben kiküldött javaslatkészitő bizottságba, a már kiküldött 52 tag április havában 15 erdélyi képviselővel 67 tagra egészítte-tett ki s munkálkodását megkezdette. E bizottmány május 5-én 15 tagot küldött ki és ez ismét három tagot bizott meg a ja-vaslat elkészítésével.

Azonban a porosz háború kiütvén, junius 26-án az ország-gyűlés elnapoltatott, s csak október 17-én hivatott ismét össze.

A törvényhozási munkálkodás a minisztérium kinevezése és a koronázás előtt nem levén megkezdhető, az országgyűlés a bi-zottmányok megválasztására szorítkozott: pl. a közigazgatás szervezetének a felelős kormány és a népképviselethez való összeillesztésére, házszabályok készítésére és más egyebekre ter-vet készíteni.

Kiváló figyelmünket azonban a 67-es bizottmány mun-kálkodása vette igénybe. A 15-ös bizottság a közös védelmet egyhangúlag elfogad;.a. Azonban Tisza, Gycri, Nyári, Ivánka a

delegatió helyett a két országgyűlés eltérő nézetei esetén, a király döntő elhatározását indítványozták s a közös minisztérium helyett a külügyekre az ő Felsége személye körüli minisztert, a hadügyekre egy ő Felsége által kinevezendő főparancsno-.

kot, hogy mindezek a kinevezések a két országban a miniszterek által ellenjegyeztcssenek.

A 15-ös bizoftság munkálatát, a kisebbség véleményével együtt, junius 25-én az elnapolás előtt a 67-es bizottmány-hoz beadta.

Mindeddig nem volt pártokra való szakadás. A képvise-lőknek együtt volt körhelyisége a József-tér mellett, az akkor

„Viereck" nevü épületben. Oda egybegyűlve, vártuk a hireket a Bécsben levő jeleseink közbenjárásának eredményéről és a minisztérium kinevezéséről, melyet a november 14-iki magas leirat kilátásba helyezett volt.

A 67-cs bizottság folytatta munkálkodását; a többség el-fogadta a 15-ös bizottság java.latát és azt a 14 tigból álló ellenzéki javaslattal együtt benyújtotta a képviselőházhoz.

1807. február hó 17-én ő Felsége Andrássy Gyula gróf miniszterelnököt, a kinevezendő miniszterek névjegyzékével au-diencziára rendelte. A képviselők között akkor forgalomba ho-zott hir szerint, ő Felsége a névjegyzéket megtekintve, azt mondotta volna, hogy nincs ellene kifogása; csakis a belügy-miniszteri állásra jelölt Tisza Kálmánra vonatkozólag intézem önhöz e kérdést: olvasta-e a tegnapi „Hon" czimü lapban a geszti levelet*? ⁴

Andrássy: „Még nem."

„Itt, van olvassa el."

Andrássy elolvasta és a névjegyzéket ugy igazította ki, hogy Wenkheim Béla grófot belügyminiszternek és Festettek György grófot ő Felsége körüli miniszternek jelölte.

Akár a geszti levél, akár más oka volt, sajnálatos, hogy az Andrássy-miniszteriumban nem Tisza K. vette át a belügy-miniszteri tárczát, mert létesíthette volna az 1865. évi röpiratá-ban kifejtett eszméit a parlamenti kormány s megyei rendszer összeillesztéséről akkor, mikor sokan éltek m?g mint

munka-kópesek azon nemzedékből, mely az ősi megyei rendszer isko-lájában növekedett. De most már kidőlt azon nemzedék s 45 év alatt a bureaueratia annyira megcsontosodott, liogy most azon „alkotmányos jogok hű őrének s politikai iskolának"

'méltán nevezett rendszerre visszatérés meddő kísérlet lenne, s talán az 1867-iki törvény elleni ostromot sem kezdette volna meg más szerényebb capicitás oly vehementiával, mint Tisza.

Ő Felsége aláirta a kinevezést és már február 18-án az ország mindkét házában ki lett hirdetve. Nagy volt a nemzet öröme. Este a nép ezrei által kisért fáklyásmenet mellett üd-vözöltük Andrássy grófot és miniszter társait.

A 67-es bizottmány többsége által a képviselőházban be-nyújtott kiegyezési javaslatot az ellenzék legkitűnőbb szónokai támadták meg. Azt fejtegették, hogy mivel a pragmatica sanctio értelmében magyar hazánk és ő Felsége örökös tartományai között csakis az uralkodó azonossága és a kölcsönös védelem létezik, e czélból Magyarország kész az örökös tartományok-kal esetről-esetre nemzetközi eljárás utján érintkezni. A dele-gatiók és a közös minisztériumok a nemzet vagyonáról, véré-ről s a külügyvéré-ről való rendelkezést a törvényhozás köréből kivonva, önállóságunkat veszélyeztetnék és teljes beolvadásra vezetnének, stb.

A Deák-párt jelesebb szónokai ezen állításokat megezá-folni s az aggodalmakat eloszlatni igyekeztek. Ugy a Deák-párt, mint az ellenzék részéről nagy számmal írattuk fel ma-gunkat. Azonban mind a két párt jelesebb szónokai annyira kimentették pro et contra az érveket, hogy naponkint ujabb beszédekre kellett készülnünk, hogy a már hallottakat ne ismételjük. Végre 1867. márczius 18-án Deák Ferencz, ha-zánk örökemlékü bölcse, szólalt meg és a csak neki adatott egyszerűen ékes szavakkal támogatta jogi, történelmi és az ez idő szerinti európai állam-alakulások szempontjából a 67-es bizottmány munkálatába foglalt eszméket s azoknak keresztül-vitelére irányzott tételeket.

A helyeslés és éljenzéseknek nem volt a gyűlés végéig szünete^ Ezután már mind a két pártról ozólásra feliratkozot-tak tömegeden húzatták ki neveiket. A képviselőház a bizottmány

többségének közösügyi javaslatát 18GT. márczius hó 30-án 140 többséggel elfogadta. Ugyanezt tette május 29-én az erre vo-natkozó törvényjavaslattal. Elfogadták ezt a főrendek is. Junius 12-én a koronázott király szentesitette az 1867. évi XII. tör-vényc-zikket. Az % erdélyi képviselők belépésével már előbb ki-egészített országgyűlés koronázott királyunk jogara alatt foko-zott igyekezettel kezdette rneg törvényhozási munkásságát. Fe-lelős nemzeti kormányunk kellő sorrendben nyújtotta be a tör-vényjavaslatokat, hogy három százados közjogi küzdelmeink miatt mélyen érzett hátramaradásunkat mielőbb pótolhassuk.

Azonban a közösügyek tárgyalása alatt alakult ellenzék köz-elismerést érdemlő, szép és kitűnő tehetségét a pártosko-dás veszélyes tüzének élesztésére és terjesztésére fordította a helyett, hogy békés uton visszaszerzett jogainkat s a törvény-hozás komoly feladatát üdvös hatású orvosszerek feltalálásá-ban és ezek tapintatos alkalmazásáfeltalálásá-ban kereste volna.

S egészen az agyonbeszélésig terjedő taktikával késleltet-ték a tárgyalások előhaladását s élesilctkésleltet-ték időről-időre a párt-küzdelmeket. Es ezt nemcsak a törvényhozó termekben, de a társadalmi téren is az egymás elleni gyűlölködésig fokozták.

Ámbár hiszem és vallom, hogy az eszmék és elvek tisz-tázására az ellennézctek hangoztatása s azoknak meghallgatása, figyelembe vétele nélkülözhetetlen: mindazonáltal az a körül-mény, hogy az ellenzék a helyett, hogy hazánk anyagi, szel-lemi és erkölcsi gyarapítására concentrálta volna erejét, a hosz-szas küzdelmekkel kifogástalanul hozott törvények éles meg-támadását tűzte ki feladatának mielőtt a gyakorlati élet azok-nak jó vagy rosz eredményét igazolta volna, hazafias keblem-nek mély fájdalmat okozott. Azt sem hallgathatom el, hogy az 1867. évi XIE-ik törvényezikket még bölcsőjében megkezdett ostrom utánzásának tartom a román izgatóknak az unió és az ultramontánoknak az egyházpolitika ellen megindított áldatlan küzdelmeit.

Az ellenzéknek az itt jelzett módon való szervezkedése és tactikája eredményezte egyfelől azt, hogy a Deák-párt. szo-rosabban tömörült, másfelől, hogy az ellenzék két pártban cso-portosult. Igy aztán a képviselőház három pártra oszlott, melyek

G

között túlnyomóan legerősebb maradott a Deák-párt, utána a bal-közép s végül a szélsőbal. A küzdelem kiválóan a közügyekre szorítkozott, A két ellenzéki párt között esak az volt a kü-lönbség, hogy a balközép belépett a delegatióba, a szélső-bal nem.

A fennebbiek után talán szükségfeletti, de mégis röviden megokolva meg kell mondanom, hogy én lelkiismeretes meg-győződésből Deák Fcrcncz vezérsége alatt az 1867. évi XII. t.-czikket védő pártban maradtam, mert most, midőn a létező államalakulások ütán 30—60 s még több millió népességű ál-lamok is fennállhatásiik kellő biztosítása érdekében más kül-hatalmakkal való szövetkezésre vannak utasítva, veszélyes koczkáztatásnak tartottam 15—18 milliónyi magyar hazánk merev izolálását. Veszélyesnek még abban az esetben is, ha mentve lennénk a nemzetiségek kifelé gravitálásától, az egy-házi társadalmi különérdekü osztályoktól s ha valamennyien a dieső Hunyadiakhoz, Zrínyihez, Kinizsihez és Dngovicshoz hasonló hősök lehetnénk is. És mindezekért szövetkezésünk elvitázhat-lanul szükséges.

S ha a felséges Habsburg-ház jogara alatti, most alkot-mányos osztrák tartományokkal vérpatak nélkül fel nem bont-ható kölcsönös védelmi kötelezettséget nem is kellene tekin-tetbe venni: földrajzi helyzetünk s csaknem hasonló számú poiyglott népességünk, minket és azon tartományokat kölcsö-nösen egymás szövetségére utalna. Ezt pedig most a franczia, olasz és porosz-olasz seregeknek az osztrák birodalom ellen győ-zelmesen végzett háborúi után annyival biztosabban tehetjük, mert háromszázados szenvedéseink okai merőben letűntek : 1-ör, hogy uralkodó házunk a német hegemóniára törekedett, 2-or, hogy olasz tartományaihoz szilárdul ragaszkodván, nem volt hazánk-ban vége-hossza a pénz- és véráldozatoknak, 3-szor, hogy alkot-mányos hazánk a kényuralom alatt volt örökös tartományok-kal ugyanazon bécsi minisztérium alatt állott.

Merőben megszűntnek tekinthető azért, mert felséges ki-rályunk és családjának szebb jövőjét csak a magyar hazának és Ausztria hasonló megerősödésében és felvirágzásában talál-hatjuk meg. És hogy ezt felséges királyunk is belátta, tanú-sította az a 100 ezer arany is, melyet az 1848—49-iki

honvé-deknek segélyezésére legkegyelmesebben adományozott, s ezzel a sötét mult feledésére dicső példát adott.

Pedig a Deák-párthoz való ragaszkodás némi önmegtaga-dással volt összekapcsolva; előbb a kiegyezés folyama alatt azért, hogy a mérséklet és tapintat határai között megmarad-junk ; később, hogy az ellenzék kíméletlen támadásaival — s gyakran személyeskedő nyilatkozataival előidézett izgalom mi-att a mérsékletben gyakorlatilag kevésbbé fegyelmezett szóno-kok a támadáshoz hasonló visszatorlásra ragadtatván magukat, az éles pártküzdelmeket még inkább ne fokozzák. Tanácsko-zásainkat inkább csak a központon ismeretes légi gárda edzett szónokai által folytattuk. Mi a központtól távol lakó ujoncz kép-viselők a törököktől kölcsönzött ezen jelszót fogadtuk el: „Be-szélni ezüst, hallgatni arany."

En ezért helyi érdekű ügyeink előmozdítására fordítottam minden szabad időmet. Ezek között első sorba helyeztem a következőt:

Még Thun gróf osztrák cultusminiszter megszüntette volt a határőri ezredek elemi iskoláit és azon felekezeteknek adta át, melyek az iskola helyi községében a többséget képez-ték. Igy Erdélyben a nagyobbak és jobban dotáltak a római katholikus, a görög katiiolikus és görög keleti felekezeteknek jutottak.

A sepsi-szentgyörgyi normál iskola az ev. ref. egyház-nak s a helyhatóság ezt át is adta az illető ev. ref. espe-resnek, az egyházi hivek pedig a sepsi-szent-györgyi gymna-siumnak. De a norma iskola igazgatója a helytartósághoz folya-modott, hogy Háromszéken ez a germanisatió egyetlen tűz-helye.

A róm. kath. püspök is kért belőle Csik-Sornolyóra egy tanári fizetésre való tőkét. Peclig tőkéje nem is volt. E miatt a helytartóság az átadást visszavonta.

Az ügyet Korbuly ultramontán tanácsosnak adta ki refe-rálásra és nála maradott tiz évig. Ennek megoldását kérni, sokat jártam a cultusminiszteriumba, informáltam Eötvös József báró minisztert, Lipovnisky és Tanárky államtitkárokat. Meg-ígérték, hogy elintézik, csak a guberniumtól felkaphassák az ügyiratokat. Én e háromévi ciklus alatt, mikor több napi szünet

—

-volt, mini királybíró, főgondnok, férj, atya és gazda tizenkét-szer jöttem haza és Pestre vissza.

Utazásomat mindig ugy intéztem, hogy Kolozsvárit elme-hessek Pcchy grófhoz és a referenshez. Igy aztán épen midőn az első delogatió Bécsben ülésezett, Tanárky Gedeon Szercmlcy Lajos akkor fogalmazó s később tanfelügyelő által megizente, hogy az ügyiratok felérkeztek, ellátták és a reformátusoknak átadását megrendelő fogalmazványt a miniszter alá is irta, most tisz-tázzák s holnap kikaphatom. Azonban épen akkor a hadügy-minisztert a delegatióban képviselt, magyaral tudó Grivisics ezredesnek reactionarius nyilatkozatai miatt Andrássy és Lányai grófok sürgönyileg Bécsbe hivták Eötvös bárót. Hárman mentek panaszos kérelemmel királyunk ő Felségéhez, a ki alkotmá-nyos érzelmei nyilvánításául G. ezredest nyugalmaztatta. Midőn Eötvös báró Bécsből haza érkezett, Berde Mózes képviselő egy sepsi-szent-györgyi sürgönyt mutatott neki be, melyben 150 legtekintélyesebb birtokos nevében azt kérték, hogy a normá-lis iskolát engedje át felekezet nélküli ipari, gazdasági vagy más iskolai czélra.

E miatt aztán a már letisztázott intézkedést Eötvös nem irta alá, hanem a Berde által tolmácsolt 150 birtokos kérésé-nek engedett. Tény az, hogy a 150 birtokos sokkal nagyobb része nem is tudott a dologról, de ily módon az én sok fárad-ságos munkám is meghiusult.

Ezután egy ünnepi szünetre épen akkor jöttem haza, mi-dőn az orosz kormány által pártolt Bretiano János oláhországi miniszterelnök és társai a magyar állam ellen intézett izgatásai-nak hire nagyon ei volt terjedve. Velem utazott egy pesti tekin-télyes polgár, a ki nekem bizalmasan mondotta, hogy ő a hely-zet felől nyerendő tiszta informatió végeit utazik, kormányunk mcgbizásából Bukarestbe.

Ugyanakkor láttam, hogy Nagyváradon és Aradon, mint a vasutak akkori végpontjain, 13 frt volt egy köböl rozs vagy törökbuza; Erdélyben pedig Tordától Háromszékig sehol sem volt három forintnál drágábban eladható s igy is a pénzforgalom hiánya miatt csak kis mennyiségben.

Midőn az ünnepi szünet után Pestre érkeztem, a Deák-párti körben erdélyi kartársaim közül többe:; körülfogtak és az

er-délyi viszonyok felől tudakozódtak. Én elbeszéltem, hogy a Brciiano készülődéseiről ott is olyan hírek szállingóznak, mint Pesten. De nagy baj, hogy Erdélyben a pénzforgalom annyira csökkent, hogy a földmives még az adófizetésre szükséges összeget is nehezen birja terményeiből beszerezni.

Az ipar pang, mert a pénz sziike miatt nincsenek vevők.

Ezért jó lenne kieszközölni, hogy a Királyhágon-inncni terü-leten oly túlságos drágán élelmezett és a beszállásolás miatt is sok panaszt előidéző nagyszámú ezredekből néhányat helyez-zenek át Erdélybe. Ha ott a fogyasztás és pénzforgalom növe-kedésével tíz forintra is emelkednék a most köblönkint 3 frtos rozs ára, a miért itt 13—16 forintot fizetnek, jelentékeny összeget takaritna meg az állam. Egyúttal Erdélyben is növe-kednék az adófizetési képesség. Erre az öreg Bethlen Jánosí

múltjában is legjelesb hazánkfiai egyike, akkor az erdélyi kép-viselők Nes-ora és erdélyi értekezleteink elnöke, az ő túlságos lovagias nézőpontjából ezt felelte: „Ezzel az oláhok szarvát fognók növelni, ha mozgolódásaiknak csak hírére is mozgósit-nák a katonaságot."

Erre én azt válaszoltam, hogy oly félremagyarázhatás elleni óvakodásból a pénzügyi és honvédelmi miniszterekhez in-tézendő interpellatióval vélem azt kellő értékre leszállítani és hogy az interpellatió annál tapintatosabb legyen, annak meg-tételére épen őt kérhetnők fel. De az öreg ur ragaszkodott nézetéhez és a feledhetetlen Zeyk Károly ezt súgta nekem : „Ne vitatkozz az öreggel, a ki már is izgatott kezdett lenni. Szól-junk erről Lónyaival."

Ezután néhány nappal Bánjfy Albert keresett fel a Deák-körben egy tarokk-asztalnál s ott igy szólott hozzám: „Ne sajnáld, ha ma nincs szerencséd a tarokkban, mert ma magasabb helyen részesültél kitüntetésben. Az ő felsége elnöklete alatt tartott miniszteri tanácsban előfordult neved. Lónyay azt indít-ványozta, hogy az olcsóbb élelmezhctés és az erdélyi szük pénz-forgalom élénkítése érdekében küldjenek oda katonaságot.

Andrássy Gyula g;\)f miniszterelnök ezt n?m helyeselte, mert a mozgósítással az izgatók szarvát növelnők. Lónyay erre azt jegyezte meg, hogy a képviselők Erdélyben a jelen viszo-nyok között az adózási képességet is kétségbe vonják. „Van

tudomásom róla — mondá Andrassy gróf, hogy Székely Gergely ilyen híreket hozott, de több képviselő túlságosnak tartja ezt az aggodalmat,"

Igy maradott el a katonaságnak Erdélybe áthelyezése s most isszuk annak a levét nemcsak az erdélyi pauperismusban, hanem a román memorandumokban és a későre alkalmazott

sajtóbirósági szelid elmarasztalásokban. Akkor, az izgatások kezdetén csupán a katonaság meglátása is már mérsékelte volna annak árammá növekedését és Erdély elkoldusodását.

Több szerencsém volt az 1868. évi 53. törvényezikk javas-latához, a harmadik osztályban nyilvánitottt módositásommal.

Ezen törvényjavaslat tárgyalása messze benyúlt a nyári napokba. Hogy a tárgyalás gyorsabb menetii legyen, Eötvös József báró vallás- és közoktatásügyi miniszter személyesen

megjelent minden osztályban. Midőn a törvényjavaslat azon tételét olvasták fel, hogy a vegyes házasságokból született gyermekek atyjok vallását kövessék, szót kértem. Eötvös báró azonban előzőleg azt jegyezte meg: „Ha az anyát jobbnak tartjátok, elfogadom, mert inkább az anyák csepegtetik a vallásos érzelmeket a gyermekek keblébe."

En azt mondottam, hogy jobbnak tartom, ha a fiuk az apa, a lányok az anya vallását követik. Erre H. és D. tekin-télyes képviselők, később főispánok, egyszerre igy kiáltottak fel: „Isten mentsen, hiszen nem lehetne nagyobb szerencsét-lenség, mint ugyanazon egy házban két vallás!" Erre viszont megjegyeztem, hogy az elméletek jó vagy rosz voltát a korlat dönti el; Erdélyben három század óta ez a törvényes gya-korlat. Ennek köszönhetjük a családi boldog életet a vegyes házasságokban.

Innen van az, hogy ott még az is, a ki leginkább haj-lik a rajongás felé, türelmesebb, mint az uralkodó vallás ha-tása alatt növekedett legműveltebb egyének.

Nagy része engem pártolva, szólott még Binder erdélyi képviselő, aztán pártolta az egész osztály többsége, a minisz-ter elfogadta és Bittó elnök enunciálta. Más osztályok is ilyen módosítással fogadták el a miniszter javaslatát. Igy fogadta el

mind a két törvényhozó testület az 1808. évi 53-ik törvény-czikket.

1868. vége felé képviselői megbízatásom ideje lejárt.

Visszatértem őseim s magam szülőhelyére, a nekem kiválóan kedves Háromszékre, a hol az érdemem feletti bizalom elegen-dő munkatért nyitott szerény tehetségemnek. Visszavisznek tehát emlékeim itthoni élményeimre.

In document SZÉKELY GERGELY (Pldal 91-103)