áó. Az ellenzék győzelme
27. Az elért üdvös eredmények
Számos bajaink, ezeknek okai s gyógyszerei.
Készséggel nyilvánítjuk elismerésünket, az egymást fel-váltó kormányoknak és törvényhozó testületeknek a hazánk nagy részét áthálózó vasutak, hajózás és csatornázások körüli munkásságukért. Jól esik látni, hogy hazánk fő- és székvárosa rendezett utczáival, diszes palotáival, humanistikus intézeteivel, fejlődésnek indult iparával, kereskedelmével, üdülő helyeivel a világvárosok magaslatára emelkedett ; hogy az általános tan-kötelezettség életbeléptetésével, az addig létezett iskolák anyagi támogatása mellett, különféle szakiskolák, képzőintézetek fel-állításával tanügyünk örvendetes haladásnak indult; hogy a törvényes kamat megáll api tásával nemcsak városokon, de vidé-keken is kisebb-nagyobb pénzintézetek létesítésével, az uzso-rások embertelen zsarolásai mérsékeltettek; a nemzetgazdá-szatilag előnyös társadalmi szövetkezések szelleme erősödött;
hogy magyar köriratu érczpénznemek jöttek forgalomba; hogy honvédségünk .fejlődése közelismerést vivott ki magának, ám-bár sajnálatos, hogy műszaki csapatokkal nincsenek ellátva s olyanokkal együttes munkálásban kellően nem gyakoroltatva, komoly háború esetén ennek hátrányos következményei lehet-nek ; hogy birtokviszonyaink rendezése folyton előre halad, s hogy a gazdasági szeszgyárak kedvezményezéséből a föld termő ereje fenntartására némi segély nyújtatott.
De fájdalommal érezzük azt, hogy évezredek óta kato-náskodásra kiváló hajlamot és képességet tanusitott magyar nemzetünk, most, midőn általános a védkötelezettség, midőn a hadi tudományok értéke a halált megvető egyéni vitézséget túlszárnyalta, évenként növekedő pénzáldozataink daczára sem juthatunk hazánkban oly katonai intézetek létesítéséhez,
melyekben nemzeti nyelvünkön könnyebben sajátíthatnák el fiaink a magasb tiszti állásokhoz juthatásra szükséges képzett-séget. Holott a német nyelv nálunk, a magyarnyelv az osztrák birodalomban létező német ajkú intézetekben kötelező tantár-gyaknak vétetve fel, cseppet sem gyengítené, sőt nagyon is elősegítené a közös védelmi képességet. A kisebb és nagyobb csapatok vezénylői kölcsönösen megértenék egymást s nem lenne zavarva az egységes hadászati mozgalom. Sőt, ha az összes osztrák-magyar véderő kiegészítő részét képező „magyar hadsereg" nemzeti egyenruhát hordana s magyarul vezényel-tetnék, ez sem nehezítené az együttműködést ; épen ugy nem, mint nem nehezíti az, hogy a huszárok és honvédek zsinóros egyenruhát, a sorezredek pedig waffenrockot hordanak.
De nem zavarná az egységes mozgalmakat a német és magyar vezénylet is ép ugy, mint midőn az I. Napoleon ellen szövetkezett nagy hatalmak seregei angol, német és orosz nyelveken vezényelve, vivták ki nagy győzelmeiket. Avagy, hogy példákért messze ne menjünk, 1848—49-ben is a nálunk maradott császári sereg-részeknek németül vezényletét meg-hagyta Mészáros hadügyminiszter.
Fájdalmasan érezzük azt is, hogy éghajlati, népességi és talajviszonyainkhoz képest, nemzetgazdászatunk kiváló alapját képező növénytermelésünk és állattenyésztésünk kellő támo-gatásban nem részesülnek, s nyers terményeink fölöslege és
iparczikkeink nem csak hogy le vannak szorítva a külpiaczok-ról, de még fogyasztásunkban is idegen versenyekkel kell küz-denünk. Igy aztán az általános elszegényedés rémesen terjed.
Oda jutottunk, hogy csak oly gyenge középtermésben is, mint a mult 1894. évi volt, a mi gyakran fordul elő, a mive-lés súlyos költségei csaknem túlhaladják a jövedelmet. Állami, megyei, községi többnemü és nevü adóinkat és szerény ház-tartásunk kiadásait csak a tőkéből fedezhetjük. Sőt már a nyers húsnak tengerentúli tartományokból, jég között egészen Bécsig szállítására tett kísérletek azzal fenyegetnek, hogy a marhatenyésztés jövedelmezőségétől is megfosztatunk ; 30—40 százalék árcsökkenés már is bekövetkezett.
Szomoritó az is, hogy a corruptiót terjesztő választási vesztegetések időről-időre növekednek.
Ezt mi erdélyi részünkben s főleg Székelyföldünkön azelőtt csak messziről hozott hirekből ismertük. Háromszék egyik vá-lasztókerületében, mint fennebb jelezve volt, 1866-ban szemé-lyenként csak pár virslivel és egy itcze borral vette volt kez-detét és még ezt is botránynyal fogadta a józan közvélemény.
1875-ben a belügyminiszter a fusio utáni első képviselő-választást megelőzőleg utasítás végett magához rendelte volt a főispánokat. Mikor a háromszéki főispán Budapestről vissza-érkezett, meghallotta, hogy egyik választókerületbe pénzt kül-dött K. B. (nevének csak kezdőbetűit írom) köztiszteletben álló ellenzéki jelölt. Kiküldötte a tiszti ügyészt s ez confiskált pár ezer forintot.
A február 3-án tartott beszéd nagy Ígéretei után mi öröm-mel üdvözöltük ez eljárást, mint annak jelenségét, hogy a lelkiismeretes választások szabadságának és tisztaságának ke-gyeletes emlékű kora ismét visszatér. De sajnosan tapasztal-tuk azon választások alkalmával már elkezdett és azóta rend-szeresített botrányos eljárást, hogy a kormányjelöltre szavazók dijai közigazgatási közegek által osztatnak ki s már odáig jutottunk, hagy a szavazat minden választásnál árverésszerűen folyik. Az önzéstelen honpolgárok visszavonulnak, mint bűn-tanyától — a választásoktól.
A korteskedés jövedelmes üzletág. Hogy a választásokon rendszerint a szabadelvűnek nevezett kormánypárt jelöltje győz, ez igen természetes a kisebb-nagyobb pressio n.ellett már azért is, mert jelöltjeik „rendesen" miniszteri államtitkárok, egyetemi tanárok, budapesti ügyvédek, irók és Budapesten lakó nyugdijasok. Ezek képviselői állásuk minőségében ruházatukra, lakbérre, háztartásukra egyetlen fillérrel sem költenek többet, mint a mennyit mint budapesti lakosok, a nélkül is kiadni szoktak. Ennélfogva az ilyenek Öt évi 16 ezer forint képvise-lői honoráriumokat könnyebben feláldozhatják hiúságuknak, esetleg tekintélyűinek emelésére, mint az onnan távol vidé-keken lakó, neveléssel, iparral, mezei gazdasággal foglalkozó honfiak, kik hivatásos életpályájuk hátrahagyásával, családi körükből távozva, nagyvárosi költekezéssel, drágán fizetnék meg hazafias szolgálatra való vállalkozásukat.
Í4o
-ínnen van aztán, hogy a Budapesttől távol eső vidéke-ken olyan ritka mint a fehér holló az olyan képviselő, a ki az ő választóinak helyzetét, méltányos igényeit ismerhetné s azoknak jogos érdekeit képviselni tudná.
Sajnálatos az is, hogy az Európa-szerte érvényesült refor-mokból 28 év alatt csakis az egységes házassági kérdés hala-dott annyira, hogy a polgári házasságról hozott törvény szen-tesittetett., és 1895. október 1-én életbe is léptetett.
De tekintettel azon örök emlékre méltó hazafias tényre, hogy a kizárólag kiváltságos osztályból alakult 1848-iki tör-vényhozás a nagy Széchenyi, Eötvös, Kossuth és több nagy szellemek felvilágosításai alapján meggyőződött arról, hogy külön érdekű osztályokra szakgatott nemzetünk a polgári jo-goknak azokra kiterjesztése nélkül, kik azt nélkülözik, erős, virágzó nem lehet: önként és saját kezdeményezésiből része-sítette ezredéves nemesi szabadságában a hon összes lakosait, a birtokforgalmat korlátozó, de a családi birtokokat biztositó ősiségét eltörölte, a kiváltságok korát véglegesen megszüntette, hogy a teljes jogegyenlőség által a testvériséget és honfi érzel-meket is egyenlővé emelje.
Ezen hazánk szebb jövőjét biztositó törvények szellemé-vel szemben szinte reactiónak tűnik fel most a hitbizományok szaporítása, uj nemesek, bárók s grófok kinevezése és a felső-háznak hierarchiai és oligarchiai alapon szervezése. Mert ezek az egyenlőség és testvériség megzavarásával hazánk egyesült erejének gyengítésére vezethetnek.
A kormányok mentségére, ezeknek liivei igy szólnak:
„A hitbizományok engedélyezése és a nemesség-adományozás felségjog." De a mi jó királyunk, ki nemcsak mint dalban zen-gedezzük, legelső, hanem a legalkotmányosabb magyar, a mit számtalan tények bizonyitnak, ezen és minden felségjogait nem formánokkal, ukázokkal avagy handbillettekkel, hanem az 1848.
III. t.-cz. 3-tól 13-ig §-ai értelmében felelelős miniszterei aján-latára és ellenjegyzésével gyakorolja.
Felelős tanácsosok ellenjegyzésével gyakorolták a dona-tiókat s más nemesitési módokat régi királyaink is. S ha oly felségjog fentartása most is korszerű, nem lehetne-e azt mint az érdem- és rendjeleknél, királyi- és belső titkos tanácsosoknál
10
csak a kitüntetett érdemesnek személyére, nem pedig utó-daikra is kiterjeszteni? hogy abból uj politikai és társadalmi osztályok ne keletkezhessenek ; az ily királyi kegyre érdeme-sítettek, a társadalom tiszteletét is inkább megnyerné^, mint a születés véletlen kegyéből abban részesülők.
Aztán már az ó-kori classikusok is mint örök igazságot hirdették, hogy az alkotmányos polgárok sérthetetlen köteles-sége s az államok jólétének nélkülözhetetlen kelléke a törvé-nyek tisztelete. Azért valóban elcsüggesztő jelenségek a tör-vénytisztelet hiányának szembeötlőbb esetei: a román izgatá-sok- és a hyerarchák és oligarchák egyházi mozgalmaiban.