A magyar sajtótörténetben a bűn és a nyomor kapcsolatának feltárása, a sze-génység okainak keresése és szociografikus megközelítése, valamint a fotográfia felhasználása a szegénység elleni propagandában elsősorban Tábori Kornél nevéhez fűződik.
Szociofotóival fényképi úton dokumentálta a társadalmi perem-állapotot, szociális elesettséget. Kulcsszava a puritán tényfeltárás, célja pedig az volt, hogy a valóság hiteles és pontos bemutatása által szembesítse a társadalmat a szoci-ális problémákkal, és azok megoldására sarkalljon.22 Írásai, fotói és az azokat leközlő nagy példányszámú lapok révén a nagyvárosi nyomor „hírértékűvé”
vált, ami az első lépést jelentette a megoldás felé.
21 Arthur Conan Doyle, Charles Dickens, Peter Cheyney, Francis Brett-Young, Upton Sinclair, P.C. Wren, Zane Grey, Henry S. Landor, stb. műveit.
22 Tomsics Emőke: Újságíró álruhában. A tényfeltáróriport kezdetei Magyarországon. In: Acta Academiae Pedagogicae Agriensis. A magyar újságíró múltja és jelene. 42–52. http://media.ektf.
hu/kiadvanyok/online_kotetek/Buzinkay_Geza_szerk_2006_Acta_33.pdf, 2014. augusztus 10. 48.
128 Petrilla Gara Attila
A Pesti Napló rendőri riportereként az 1900-as évek eleje óta rendszeresen járt razziákra. 1909-ben ötven-hatvanra becsülte azon rendőrségi rajtaütések számát, melyekben maga is részt vett; rá hat évre – sőt, már 1913-ban is – több száz razziáról és arisztokraták, a Gyermekvédő Liga adakozói jelenlétében vég-rehajtott patronázskörútról számolt be,23 melyek mellett „magánrazziákat” is tartott. Egész Budapestet bejárta, felfedezte a főváros „withechapeles”24 részeit.
A századelőn a főváros lakosságnak több, mint egyharmada, mintegy 380 000 ember élt szörnyen túlzsúfolt lakásokban. Apró, 1-2 főre tervezett szobákban sokszor 18-20 ember is nyomorgott, 30-40 fős lakóházakban pedig 380 embert számoltak össze egy 1911-es „éjjeli tanulmányúton.”25
Visszatérve fotós tevékenységére: valószínűleg első, már fényképekkel kí-sért, a nyomor elleni cselekvésre buzdító írása 1905-ben jelent meg a Tolnai Világlapjában Budapest nyomora címmel,26 melyet sorra követtek a Vasárnapi Újságban, az Érdekes Újságban és más lapokban közölt, fotókkal illusztrált cikkei, valamint a kis terjedelmű saját (és szerzőtársakkal írt) könyveiben megjelenő fotók.27
Munkásságának egyik csúcspontja – a fényképek felhasználásának szem-pontjából is – az Uránia Tudományos Társaság számára Székely Vladimirrel készített, 1911. november 7-én bemutatott Razzia című vetített képes előadás volt. Az előadást 130-szor(!) tűzte műsorára a tudományos színház.28
Albertini Béla többször és igen részletesen foglalkozott Tábori munkássá-gával,29 és az első magyar szociofotósként tartja őt számon.
23 Tábori Kornél: „A zöld láng”. In: Érdekes Újság, 1913. dec. 21. 14. p. (Idézi: Tomsics E.: Szociofotó i. m.) és Tábori Kornél: Pesti specialitások. Bp. 1915. 103.
24 Helyesen: „Whitechapel.” Ez a terület híres-hírhedt londoni belvárosi szegénynegyed volt egé-szen a 20. század elejéig. Tábori (bár helytelenül írva, de) többször is párhuzamot von ezzel a megnevezéssel a budapesti és londoni viszonyok között.
25 Forrás: Huszár Károly felszólalása a képviselőházban 1911. március 11-én a lakásínség enyhí-tése tárgyában. (ld. Albertini Béla: Az első magyar szociofotó „album.” In: Budapesti negyed 47–48 (2005) 119–141. 140.
26 Tábori Kornél: Budapest nyomora. Tolnai Világlapja, 1905. márc. 5. 374–376. (Idézi: Tomsics E.: Szociofotó i. m.)
27 Albertini B.: Szociofotó album i. m. 129.
28 Tomsics E.: Álruhában i. m. 47. (Hasonló sikere volt az 1913. január 2-án színre került „Az utca bűnei és erényei” című előadásnak is, melyet 80-szor játszottak. (Tomsics E.: Szociofotó i. m.)
29 Albertini Béla: Tábori Kornél és a szociális fényképezés. Fotóművészet 3–4 (1996) 92–98.;
Uő.: Budapesti szociofotók – világháborútól világháborúig. Budapesti Negyed 1–2 (2002) 68–83.;
Uő.: Az első magyar szociofotó ,,album”. Budapesti Negyed 47–48 (2005) 119–138.; Uő.: A ma-gyar szociofotó története a kezdetektől a második világháború végéig. Bp. 1997.
129 Tábori Kornél és a budapesti bűnözés
Felvételeinek jelentős része beállított, sokszor egyenesen színdarabszerű jelenetet ábrázol. Számára az volt az elsődleges, hogy a képek valóságot köz-vetítsenek és hatást gyakoroljanak. Márpedig a felvételek igazságtartalma vi-tathatatlan volt, a nagyvárosi nyomor pedig tény. Ezzel magyarázható, hogy az amúgy objektivitásra törekvő újságírót nem zavarta, ha a riportjainál hasz-nált képeken látszott, hogy beállítás eredményei.
E rövid átteknintés után a fényképektől elszakadva foglalkozzunk Tábori írásaival, melyek bevezetnek minket a budapesti nyomor után a fővárosi bű-nözés világába is.
„Ártatlan kis bűnösök”: a gyermekkriminalitás
30A gyermekbűnözés azért került listánk elejére, mondhatni a „bocsánatos bű-nök” közé, mert a 20. század elején a fővárosban élő gyermekek jó része egy-szerűen nem választhatott a tisztességes és tisztességtelen élet között. Drámaian hangzik, de így van: csak a bűnözés volt számukra alternatíva, ha életben akartak maradni.
A jelenség egyenes folyománya előző témánknak, a nagyvárosi nyomornak.
Tábori több írásában is hangsúlyozza, hogy a gyermekek szinte kivétel nélkül a nyomor, az éhség, az elhagyottság áldozatai. „Amikor a gyermek bűnössé lesz – írja –, az kivétel nélkül mindig azért történik, mert éhes.” Ezt alátámasz-tani látszik az a statisztikai adat, mely szerint a bebörtönzött gyerekek 70%-a lopásért lett elítélve.
A századelőn Budapest lakosságának több mint egynegyedét alkották ezek az ifjú „megélhetési bűnözők”, a szegényebb néposztály, főként a munkások gyerekei, akik közül még a szülőknél lakókat is elhagyatottnak kell mondanunk, annyira nem törődött velük senki. Míg a szülő dolgozott,31 a nagyszülő vitte otthon a háztartást, aki a könnyebbik utat választva a gyerekeket legtöbbször az utcára küldte. Ha a nagyszülő már nem élt, a legnagyobb gyerek – sokszor még a tizedik életévét sem betöltött apróság maga is – esetleg a szomszéd család otthon maradó nőtagja vitte ezt a tisztet, de az eljárás akkor sem változott.
E gyermekeket az utca nevelte fel, mely nagyon gyorsan, de épp annyira rosszul és rosszra oktató tanárnak bizonyult. „Az utca nevelése az a sok kímé-letlenség, korai megátalkodottság, durvaság, minden rosszra való hajlandóság,
30 A fejezet fő forrása: Tábori Kornél: Nyomor és bűn a gyermekvilágban, Bp. 1908. A további forrásokat lábjegyzetben közlöm.
31 Csak jobb esetben beszélhetünk szülőkről, mert a szegény néposztály gyermekei nagyon gyak-ran törvénytelenek voltak, vagy az apa egyszerűen elhagyta a családot. Budapesten a teljesen árva gyermekek száma is ezrekre rúgott.
130 Petrilla Gara Attila
mely az elhagyott gyermekeket jellemzi.” – írja Tábori Kornél, aki más helyeken az utcát magával a bűnnel azonosítja, s a börtön előszobájának nevezi.
Igaz, hogy, mint említettem, az utca munkát is adhatott a gyermekeknek, méghozzá viszonylag jól jövedelmező munkákat: ilyenek voltak az újságárulás –
„a szegény gyermekvilág legelterjedtebb iparága” –, a cipőfűzők, levelezőlapok és egyéb apróságok utcai értékesítése. Azonban közben a szemük előtt folyt le a nagyváros bűnös társadalmának élete,és a „hajlékony lelkű” gyermekek csakhamar a törvénykerülő jasszt vagy a pirosított arcú örömlányt kezdték ideálképnek tekinteni.
Ifjú hamiskártyásokról a tolvajbandába szerveződő, sírokat fosztogató,32 vagy épp gyermekprostituáltakként pénzt kereső fiatalokról Tábori részletesen írt, de akadtak különlegesebb hivatásúak is: egy 1907-es rendőrségi nyilvántartás sze-rint abban az évben hat gyermeket tartóztattak le pénzhamisításért, 1912-ben pedig egy 16 gyermekből álló „betörő-szövetkezetet” fülelt le a rendőrség!33
A javítóintézetek mindig zsúfolva voltak, így javarészüket nem tudták más-hová tenni, mint a börtönbe. Ez alapvetően elhibázott eljárásnak bizonyult, mivel a kis bűnösök számára a ”sitt” nem volt egyéb, mint a bűn iskolájának újabb osztálya, egy hely, ahol professzionalizálódhattak saját „szakmájukban”, vagy újat tanulhattak a többi elítélttől. Ahogy forrásunk fogalmaz, néhány heti börtönbüntetés alatt több rosszat tanultak, mint szabadon évek alatt. A be-börtönözöttek nagyjából 10%-a volt gyermek.
Az ifjúság nem csak az utcán vagy a munka világában kapta folyamatosan a káros impulzusokat. Otthon is folytatódott a bűnre nevelés. Ahogy Tábori megjegyezte: „a túlzsúfolt lakás a gyermek erkölcsi életének kegyetlen gyilkosa.”
Márpedig ilyen zsúfolt lakások34 bőven akadtak a budapesti alsóbb rétegek köreiben: a főváros lakosságának fele egyszobás lakásban élt, negyedmillió ember pedig ötöd-hatod, sőt tizedmagával hált egy-egy kis szobában, ráadásul úgy, hogy ezekben átlagosan csak 21% volt a családtagok aránya, a többi ott
32 Mindkét esetre olvashatunk egy-egy megdöbbentő példát a „Nyomor és bűn a gyermekvilágban”
című könyvben. Tábori beszél egy gyermekekből álló tolvajbandáról, melynek a főnöke is csak 15 éves volt, de lefülelésükkor büszkén vallotta be, hogy csapata épp a napokban jubilált, azaz követte el századik(!) lopását. A sírfosztogatásra hozott példája pedig elkövetőkként 10–12 éves kislányokat állít elénk.
33 Nemes Lipót: A kültelki gyermekek élete és jövője (1913). In: „Kelet Párizsától” a „bűnös vá-rosig.” Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához. I. köt. Szerk.: Sipos András – Donáth Péter. Bp. 1999. 162–170. 167.
34 A statisztika „zsúfolt” lakásnak nevezte azokat, ahol egy szobában hatan, vagy többen laktak.
Pest „lakásspecialitása” volt még az ún. fabódés lakás, avagy barakk. Ezekben a deszkákból összetákolt, apró és huzatos kamrákban általában még ágyak sem voltak, csak szalmazsákok.
(Nemes L.: Külteleki gyermekek i. m. 164, 165.)
131 Tábori Kornél és a budapesti bűnözés
alvó vadidegenek közül került ki. Nem hiába véli forrásunk, hogy a budapesti gyermeknyomornak legfőbb oka a lakásuzsora.
De nem csak a nyomor, a bűnözés is erőteljesen kapcsolódott hozzá: sok esetben az idegenekkel teli, privát szféra nélküli lakások váltak például a gyer-mekprostitúció kiindulópontjává. A nyomorgó családok kislányai tíz-tizenkét éves korukra már nagy eséllyel elvesztették szűzi ártatlanságukat, melyben nagy szerepet játszhattak a bérlők, ágyrajárók, de mint olvashatjuk, nem egy-szer a saját bátyjuknak vagy éppen apjuknak áldozatává váltak. A lejtőn való elindulás pedig itt is megállíthatatlannak bizonyult. Amikor már megtörtént az első lépés a bűn felé, az elhagyott lány utcai csatangolásai közepette hamar rájött, hogy teste áru, amit értékesíthet. Tábori a nagyvárosok általános jel-lemzőjének vette a gyermekprostitúciót, de kiemelte, hogy Budapesten még elterjedtebb, mint akárhol másutt.
Láthatjuk, hogy a felnőttek bűnös társadalmának egy az egyben való leké-pezése volt a szegény néposztály gyermekeié. Különös, sok tekintetben zárt mikroközösségük, ahol a közös pont az elhagyottság volt, ugyanúgy kitermelte a tolvajbandákat, a prostituáltakat, a hamisítókat, csalókat, sipistákat, és egy félelmetesen jól felépített, működő rendszerbe foglalta azokat. A tolvajnép titkai című könyvben olvashatjuk például, hogy a gyermek tolvajoknak saját tolvajnyelvük is volt, mely különbözött a felnőtt tolvajokétól!35 A meglévő minta alapján alkottak egy, főbb vonalaiban azzal megegyező, de külön kis társadalmat.
Egyetlen szervezet működött ekkoriban, mely az állami gyermekvédelem je-gyében az elhagyott, kallódó gyermekek életkörülményeinek emelésén, erkölcsi nevelésükön munkálkodott. Ez volt az 1906-tól működő Gyermekvédő Liga, melynek munkájában Tábori Kornél a kezdetektől fogva részt vett, de melyről sajnos még 1908-ban is azt kellett írnia, hogy eszközei igen gyöngék.