Külön tanulmányt igényelne, ha a most következő rész minden bűnözőtípusát részletesen akarnánk megismerni. Hatalmas gyűjtőtégely ez a csoport, mely-ből csak a pár jellegzetes elemet említek meg, Tábori logikáját követve, de részletezés nélkül.
Forrásunk hosszan értekezik a profi pénzhamisítókról, akik maguk köré szö-vetkezetet építettek, és „alügynökségeket” üzemeltettek, zsarolókról, akikkel kapcsolatban inkább csak anekdotázik, s kevés általános megállapítást tesz, hiszen az egyes esetek „ad personam variálódnak”. Külön fejezetet szentel A bűnös Budapestben az ún. anarkistáknak is, akiknek széleskörú külföldi kapcsolataik voltak, de Magyarországon sikeres akciójuk egy sem.
A tolvajéletről, a tolvajok fajtáiról és munkamódszereikről Tábori A tolvaj-nép titkai című könyvében beszél. Véleménye szerint a tolvajok szerveze-tei, céhei, külön kasztja már-már attribútuma az igazi nagyvárosi életnek.
Országunkban valóságos zsebtolvajiskolák képződtek, ahol a növendékek bábukon vagy egymáson tanulták meg a mesterséget. A hotelekben működő szálló-tolvajról, az üvegvágóval és horoggal dolgozó kirakat-tolvajról, vasúti táska-tolvajról, mulatók környékén csellengő, részegen hazafelé tartó emberek-re szakosodott és a női cselédek köréből kikerült házi-tolvajokról, a kerékpár- és lótolvajokról, a rézből készült telefon és távíródrótokat leszedő dróttolvajokról,
64 Tábori K. – Székely V.: Az erkölcstelen Budapest i. m. 49.
65 A fejezet fő forrása: Tábori K. – Székely V.: A bűnös Budapest i. m.
140 Petrilla Gara Attila
az épülőfélben lévő házak rémeiről, az ún. pititótokról (akik éjjel kilopták a szerkezeti vasakat és ólomcső-vízvezetékeket) egyaránt ír.
A tolvajtársadalom valóban sokszínű és változatos, mindenekelőtt pedig népes volt az 1900-as évek elején. Szervezettségük már elérte azt a szintet, hogy külön kasztként tekintettek magukra, önállóan szerveződtek és paradox módon, míg a főváros népessége még éveken keresztül az identitáskérdéssel küzdött, ők már egy viszonylag egységes közösséget alkottak.
Érdemes még röviden szót ejteni a budapesti vonatrablókról, akik szervezett és néha meglepően nagy társaságot alkottak, a robogó vonatokat is megtámad-ták, és ha kellett, ártalmatlanná tették az egész kísérő személyzetet, sőt az eset-leg felbukkanó rendőrökkel is többször valóságos csatákat vívtak. A kisszámú rendőrjárőrök tehetetlenek voltak e fegyveres bandákkal szemben.
„A halálos természetű bűnkrónikák szereplői:”gyilkosok
66Utazásunk végén eljutunk a bocsánatot nem ismerő bűnösökhöz és megbocsát-hatatlan bűnökhöz: a gyilkosok világába. Az élethez való jog az ember legalap-vetőbb és legsarkalatosabb joga, így a személy és társadalom ellen elkövethető legnagyobb és legvégső bűn a gyilkosság. „A lopás, a sikkasztás, csalás okozta kár visszatérülhet, de élni csak egyszer él az ember” – írja Tábori.
Mint olvashatjuk, az emberélet kioltása nem csak a férfiak kiváltsága. A sta-tisztikák a nőket az összes fajta bűntett elkövetésében mindössze 25-35%-ban szerepeltetik,67 és bár a gyilkosságok tekintetében ez az arány még kisebb, híres-hírhedt női gyilkosok mégis léteztek.
Anélkül, hogy ezt a legszörnyűbb témát a nőkre akarnám kihegyezni, még-is többet kell foglalkoznunk velük, azon egyszerű oknál fogva, hogy Tábori Kornél is így tett, jelen írás célja pedig az, hogy Budapestet és annak bűnözési viszonyait az ő szemén keresztül láttassa.
Az élet kronológiai rendjét követve kezdjük azokkal, akik csecsemőket gyil-koltak, pontosabban a csecsemők meggyilkolása volt a szakmájuk. Ők az „an-gyalcsinálók” avagy „Gólyanénik.”68 Munkájuk abból állt, hogy a megesett
66 A fejezet fő forrása: Tábori K. – Székely V.: A bűnös Budapest i. m. „Gyilkosok” című fejezete.
A további forrásokat a lábjegyzetekben közlöm.
67 Ez a budapesti nőkre vonatkozó adat, akik az országos aránynál nagyobb részben képvisel-tették magukat a bűnügyi nyilvántartásokban. (Perényi R.: A „figyelő, megelőző és felfedező”
rendőrség i. m. 78.) Tábori Kornél ezt „udvarias és egyben hiányos a statisztikának” nevezi, mondván, ez csak az aktív bűnösök száma, ám a nők jóval többször adják a bűn impulzusát.
(Tábori K. – Székely V.: Bűnös nők i. m. 5.)
68 A róluk szóló rész fő forrása: Tábori K. – Székely V.: Az erkölcstelen Budapest i. m. „Eltitkolt gyilkosságok" című fejezete. A további forrásokat a lábjegyzetekben közlöm.
141 Tábori Kornél és a budapesti bűnözés
(jó részt még tizenéves) leányokat magukhoz hívták,69 és lakásukon világra hozták, majd meg is ölték a csecsemőt. A kiöregedett vagy kiugrott szülész-nőkből „angyalcsinálóvá” vált asszonyok tevékenysége révén a gyermekgyilkos-ságok száma évről évre nőtt: Tábori 1898-ból összesen nyolc esetet jegyez, míg 1907-ben már 217, csak a kórházakban elkövetett bűntettről beszél. 1908-ban a korszak legelterjedtebb bűneként jellemzi, melynek szegény, gazdag egyaránt tettese.70
Pár szó erejéig kitérnék az ún. „koldus-doktorok” munkájára is. Ők abból éltek, hogy épp a gyógyítás ellenkezőjét végezték: kezet-lábat ferdítettek, fica-mítottak, torzra kötözték a testtagokat, hogy szánalmas külsőt adjanak a pá-ciensnek, néha vakítottak is. E „doktorok” legtöbb alanya gyermek volt, akiket a szülők vittek be, hogy aztán koldulásra használhassák föl őket.71
A tipikusnak nevezhető kínzások és gyilkosságok sora ennél a korosztálynál megszakad. Ennek oka ugyanaz, amit forrásunk korábban a zsarolóknál is említett, ti. hogy az esetek nagyon egyediek, személy szerint variálódhatnak.
Tábori említ pár individuális esetet, azonban ezek inkább tanulságos, vagy „szó-rakoztató” célból leírt anekdoták, mintsem szigorúan vett esettanulmányok.
Sajnos a gyilkosságok és gyermekkínzások témakörét nem vizsgálta olyan alaposan és egzakt módon, mint a például a nyomorét vagy a prostitúcióét, így statisztikákat, pontos számadatokat nem közöl. Annyit mindenesetre meg-tudunk, hogy a korszakban a gyilkosságok száma egyre növekvő tendenciát mutatott, s ez meglepő módon az I. világháború évében változott csak meg.
Ekkor viszont drasztikusan: az előző évihez képest 25%-al esett vissza.72 A bűn-ügyi statisztikák a háborús időszakban általánosan a bűnözés csökkenését mutatták. 1914-ben a rendőrség összesen 43 590 bűnesetet regisztrált, ami 1913-hoz képest mintegy 4000 esettel való apadást jelentett!
A jelenséget Tábori a háborús ipar fellendülésével magyarázza, mely gya-korlatilag megszüntette a fővárosi nyomor legfőbb okát, a munkanélküliséget.
69 Általában épp csak kissé burkolt formában, a napilapok apróhirdetései útján!
70 Tábori K. – Székely V.: Bűnös nők i. m. 103. Legjellemzőbb a középosztályra (főleg a mun-kásokra) és megdöbbentő mértékben a felső tízezrekre volt; a parasztnép világában aránylag ritkának számított ez a bűn. Innen is láthatjuk, hogy elsősorban nem anyagi, hanem kényelmes-ségi kérdések szerepeltek döntő bűnszerzőként, ami csak még szörnyűbbé teszi az elhatározást.
(uo. 104–105. p.)
71 Tábori Kornél – Székely Vladimir: Nyomorultak, gazemberek. Bp. 1908. 35.
72 Tábori K.: Pesti specialitások i. m. 125. Ugyanígy a rablásos esetek előfordulása is hihetetlen módon, 60%-al csökkent. A „háborús viszonyokat kiaknázó üzérkedések, szélhámos bűnprak-tikák és lelkiismeretlen visszaélések” száma viszont megnőtt, valamint az adó be nem fizetése is jellemzővé vált.
142 Petrilla Gara Attila
Ez alátámasztani látszik a tételt, miszerint a bűnözés a nyomor által kiváltott szükséges válaszreakció, de egy az egyben aláássa a „bűnös Budapest” topo-szát, azaz, hogy a város eredendően rossz lett volna.
Összegzés
Kutatásom forrása Tábori Kornél, a korszak híres rendőrtudósítója volt. Írásai alapján megismerhettük a fővárosi nyomor, gyermekbűnözés, játékszenvedély, prostitúció világát, ismereteket szerezhettünk a pénzhamisítók, zsarolók, tolva-jok, betörők és egyéb kétes egzisztenciák munkájáról, valamint rápillanthattunk a perverzek és gyilkosok világára is.
Hogy ismereteinket a megfelelő földrajzi és kulturális környezetbe helyez-hessük el, először magát Budapestet kellett megértenünk: választ próbáltunk találni arra a sarkalatos kérdésre, miért válhatott az ország szíve topikusan
„bűnös várossá” az emberek tudatában. Hirtelen saját polgárai számára is feldolgozhatatlan mértékű és tempójú növekedése, az identitáskérdés meg-oldatlansága, a vidéktől való kulturális eltávolodása és elidegenedése egyaránt az okok között szerepel, de a bűnösségtől nyilvánvalóan nem választhatjuk el a „valódi”, objektív bűnöket sem, melyekről a korszakban Tábori hűen és részletesen tudósított.
Alkalmunk volt megvizsgálni a korabeli Budapestet mind a mai kutatások eredményeinek tükrében, mind a kortársak talán elfogultabb, de minden-képp élményszerűbb véleménye alapján. A „bűn cirkulusainak” hét fejezetnyi bejárása után feltehetjük a kérdést: kriminológiai szempontból jogos volt-e Budapestet bűnösnek (értsd: az ország bármely más városánál eredendően bűnösebbnek) stigmatizálni?
A kérdés megválaszolása még most a vizsgálat végén sem egyszerű. Tény, hogy a főváros sok szempontból „fertőző gócként” működött az országban.
A játékszenvedély betegsége innen terjedt el, a legszervezettebb „tolvajcéhek”
itt alapultak, a leánykereskedők is a pesti bordélyokba hordták el a vidék fiatal nőit. A perverzek klubokat, az anarchisták kiterjedt kapcsolatú szervezeteket alapítottak, az ifjúság nagy százaléka nemi betegségekben szenvedett, a gyer-mekek pedig az általános nyomor miatt szinte kivétel nélkül a bűn útjára voltak képtelenek lépni.
A 20. század első évtizedének vége felé a város dicsőítése, majd kárhoztatása után végre teret kapott az objektívebb látásmód. Ennek a tárgyszerű, hibákat felrovó, de pozitívumokat is kiemelő – így sokszor ambivalensnek tűnő elemek-kel teli – szemléletnek a követője Tábori is. Írásaiban a kettősség tagadhatatlan, de így hiteles is egyben; semmi sem lehet csak fekete vagy fehér. A 20. század
143 Tábori Kornél és a budapesti bűnözés
első évtizedében már több, hozzá hasonló íróval – talán nem túlzás állítani, gondolkodóval – találkozhatunk. Az ő írásaikban fővárosunk nem volt sem a „Duna gyöngye”, sem pedig a „bűn városa”, egyszerűen csak Budapest, az ed-digre már majdnem egymilliós világváros, melynek elkerülhetetlen sorsa volt, hogy mind a bűnben, mind a kultúrában országunk központjává váljon.
144 Petrilla Gara Attila