A szabadságharc leverése után, Bécs a centralizáció mellett a lojális alatt-valók nevelését tűzte ki célul, állami felügyelet alatt, illetve a központosítás során felmerülő gazdasági, államigazgatási és hadügyi szakemberigényt kívánta kielégíteni. 1849. november 6-án megszületett Karl Geringer csá-szári biztos rendelete, amely a magyar oktatás három részre tagolta: elemi, közép- és főiskolai szintre. A kerületi főbiztosok mellé iskolatanácsosokat, tanfelügyelőket és szakfelügyelőket helyezett, melyek feladata a politikailag megbízhatatlanok eltávolítása volt. Próbálták biztosítani az anyanyelvi ok-tatást, illetve a régi tankönyvek helyett, a lefordított osztrák tankönyveket használhatták az oktatásban.
A középiskolai rendszer reformja Leo Thun nevéhez és az Entwurfhoz kötődik. A rendelet értelmében a gimnáziumok és technikumok egy része megszűnt, helyette – a bölcseleti képzést is magában foglaló – nyolcosztá-lyos főgimnáziumok illetve hatosztányolcosztá-lyos főreáliskolákat alakítottak ki, illetve a korábbi hatosztályos gimnáziumokból négyosztályos algimnáziumok vagy háromévfolyamos alreáiskolák lettek. Az intézmények nyilvánossági jogáról maga a kultuszminiszter döntött – azaz arról, hogy az adott iskola adhat-e államilag érvényes bizonyítványt és tarthat-e érettségi vizsgát, ezzel párhu-zamosan bevezette a szaktanári rendszert. Ez kulcsmomentum volt a további tanulmányok érdekében, ugyanis egyetemre csak olyan tanuló mehetett, aki nyolcosztályos gimnáziumot végzett és sikeres érettségi vizsgát tett. Kötelező nyelv lett a német, illetve a tanítás is németül folyt. 15
A neoabszolutizmus pozitív hatása, hogy egységbe foglalta az oktatást, köz-ügynek nyilvánította azt, és a főfelügyeletet az állam kezébe tette le. 1868-ban tehát, mikor Eötvös megkapja a második lehetőséget arra, hogy modern, pol-gári alapokra helyezze a magyar oktatást, ezt az erősen centralizált és bi rodalmi
14 Felkai L.: Eötvös i. m. 90–99.
15 Estók János: Magyarország története 1849–1914. Bp. 1999. 41-42. A neoabszolutizmus nemze-tiségi politikájához részletesebben lásd: Deák Ágnes: Nemzeti egyenjogúsítás. 1849–1860. Bp.
2000.
102 Sós János
érdekeket szolgáló rendszert kell átalakítania olyanná, mely megfelel a dualiz-mus kereteinek és a magyar érdekeknek is.
Az 1868:XXXVIII. tc. – a népiskolai törvény
Az 1867-es kiegyezést követően az új kormány kultuszminisztere újból báró Eötvös József lett, és így húsz év után alkalma nyílt arra, hogy modernizálja az elavult magyar oktatást.
A törvényjavaslat már 1867 őszén készen volt, de csak a következő év áp-rilisában küldte meg Eötvös a kormány tagjainak, majd ezután májusban a királynak véleményezésre.16 A miniszter hosszas magyarázatot is mellékelt javaslatához, melyben többek közt az 1848-as tervezet egyik legvitatottabb kér-désében is állást foglalt, mégpedig, hogy kire tartozzon az iskolák fenntartása.
Három lehetőséget vázolt fel: kizárólag állami iskolák legyenek – Eötvös ezt messzemenőkig ellenzi, ebben valószínűleg az is szerepet játszhatott, hogy már húsz évvel korábban sem sikerült ezt elfogadtatni – kizárólag egyházi fenn-tartású iskolák jöjjenek létre – ezt a lehetőséget két okból kifolyólag is kizárta.
Egyrészt az egyházak egyedül erre nem lettek volna képesek, segély fejében pedig állami beavatkozás kellett volna, amit az egyházak nem fogadtak volna el, másrészt a szülőket sem lehetett arra kényszeríteni, hogy más felekezetű iskolába járassák gyerekeiket, ha a közelben nincs megfelelő. Utolsó lehetőség-ként fogalmazta meg azt, hogy egyházi és magán fenntartású iskolák jöjjenek létre, ahol pedig erre nincs lehetőség, csak ott jelenjen meg a tisztán állami fenntartású oktatási intézmény.17
Eötvös elkészítette a Népiskolai törvény motivatioi c. írást is, melyben a tör-vény céljait és megvalósulásának lehetőséget vette számba. A miniszternek a javaslattal hármas célja volt: érvényesíteni a tanszabadságot, minden polgár gyermekét legalább elemi oktatásban részesíteni, és befolyást gyakorolni a nép-művelődésre. Rögzíti a szülők kötelességét a tankötelezettséggel kapcsolatban, megmagyarázza, hogy miért maximalizálta az egy tanítóra jutó gyermekek számát (úgy vélte, csakis ekkora létszámmal képes hatékonyan oktatni egy pedagógus), részletesen értelmezi az iskolatípusokkal kapcsolatos javaslatait, és nem utolsó sorban szót ejt a népiskolai hatóságokról is. A munka kiválóan leképezi Eötvös szakértelmét, tájékozottságát a kor művelődési viszonyairól.18 Ennek alapján elmondható, hogy a miniszter reális képet alkotott a magyar
16 Antall József: 100 esztendős a népiskolai törvény. Magyar Pedagógia 68. (1968: 4sz.) 417.
17 Felkai L.: Eötvös i. m. 149–150.
18 Felkai L.: Eötvös i. m. 152–153.
103 Eötvös József oktatáspolitikája a dualizmus korában ellenzéki szemmel oktatás helyzetéről, és ahhoz megfelelő szakértelemmel nyúlt hozzá. A fent leírtakból is következhetett, hogy Ferenc József a javaslatot szinte módosítás nélkül elfogadja, csak két jelentéktelenebb pontot módosít, melyek alapvetően nem változtatták meg a törvény lényegét, céljait és rendelkezéseit.19 „A mostani népoktatási törvényjavaslatát egészen más közhangulat fogadta, a képviselőház-ban, mint 1848-ban. Akkor attól kellett félnie, hogy indítványa azét bukik meg, mert nem államosítja a teljes oktatást és tekintettel van a felekezeti érzékenységre.
Most a felekezeti féltékenység […] jelenti e legfőbb akadályt.” fogalmaz Schlett István Eötvös-életrajzában. Valóban ettől kellett tartania a miniszternek, de ezen felül a görögkeleti egyház, a nemzetiségek és Tisza Kálmán is, vagy épp Zsedényi Ede evangélikus lelkész megpróbálják az első adandó alkalommal elnapoltatni a törvényjavaslat vitáját.20
A miniszter a törvényjavaslatot végül 1868. június 23-án, Simonyi László képviselő interpellációjára – amelyben a politikus azt kérdezte, hogy mit tesz a kormány az egyházak és az iskolák segélyezésért – válaszul nyújtotta be.
Felszólalásában hozzáfűzi, hogy a tervezet nem tartalmazza a középfokú oktatás rendezését, ezt majd később igyekszik megoldani, amely ugyan a legfontosabb, de ennek alapja a népoktatás. „A népnek értelmi nevelésében fekszik legbensőbb meggyőződésem szerint ezen haza jövője” – érvelt a miniszter. Úgy vélte, hogy sürgősen döntenie kell a parlamentnek a javaslat tárgyában, mivel két és fél millió iskolaköteles korú gyermek él az országban és korántsem elhanyagolható kérdés, hogy mikor kezdhetik el a nevelésüket. Ezen felül a törvényhozásnak ki kell mondani az alapelveket, hogy a kultuszminiszter megfelelő alapokkal dolgozhasson, és végül az abszolutista rendszer csak káoszhoz vezette az ok-tatást, mert csökkent az iskolázottak száma, és ezt mihamarább meg kell állí-tani. Miután Simonyi a választ a legkielégítőbbnek találta, az elnök elrendeli, hogy a javaslatot sokszorosítsák és szétosztásra kerüljön, hogy az osztályok megkezdhessék a munkát.21
Az osztályos tárgyalások rendkívül nagy port kavartak, a bizottságok már-már elvetették a javaslatot, amikor is Trefort Ágoston indítványozta, hogy egy 25 főből álló bizottság hallgassa meg a felekezetek szakembereit és az így átdolgozott javaslatról tárgyaljon később a parlament.22 Másnap szava-zást tartottak a tagokról, majd ezt szeptember 30-án hirdették ki. Összesen
19 Vö. Antall J: 100 esztendős i. m. 420.
20 Schlett István: Eötvös József. Bp. 1987. 257.
21 Felkai L.: Eötvös i. m. 154. és Az 1865-dik évi december 10-dikére hirdetett országgyűlés kép-viselőházának naplója.(továbbiakban: KN) VIII. Pest. 1868 127–128.
22 Felkai L.: Eötvös i. m. 155. és Toldy István: Öt év története 1867–72. Pest, 1872. 90.
104 Sós János
219 szavazat alapján a következő képviselőket választották ki: Dimitrevics Milos, Podmaniczky Frigyes, Manojlovics Emil, Simonyi Lajos, Szplonczay József, Szilády Áron, Thalabér Lajos, Bezerédj László, Csengery Antal, Nyáry Pál, Trefort Ágoston, Tisza Kálmán, Nagy Péter, Végshő Gellért, Kerkapoly Károly, Hunfalvy Pál, Sebestyén László, Szolga Miklós, Bartal György, Papp Zsigmond, Rónay Jáczint, Székács József, Zichy Antal, Szelestyey László és Fabritius Károly – a nevek a kapott szavazatok száma szerinti csökkenő sor-rendben vannak. A bizottságban helyet kapott pár nemzetiségi képviselő – egyikük a legtöbb szavazattal –, a politikai és kulturális elit ismert alakjai és azok is, akik a törvényjavaslat előkészítésében és az osztályos vitákban nagy szerepet játszottak.23
A Népoktatás Bizottság október hetedikén kezdte meg munkáját és tíz nap-pal későbbre kérette be a felekezetek szakembereit.24 A meghallgatások után a testület az érdemi tárgyalást november 2-án kezdte meg. Több paragrafust is módosítottak, formális és stiláris változtatásokat is alkalmaztak. Már előző-leg eldöntötték, hogy a kisdedóvókról szóló részt ki kell hagyni a törvényből és általában elmondható, hogy a felekezeteket és a nemzetiségeket próbálták megnyughatni munkájukkal. Utolsó ülését a 25-ös bizottság november 9-én tartotta, majd a kész törvényjavaslatot a parlament elé terjesztette.25 A Ház elé a jelentés a november 10-én tartott ülésen került, ahol az osztályoknak azonnal kiutalták, és döntöttek arról is, hogy a meghallgatott szakemberek nyilatkoza-tait könyv formájában kinyomtassák.26