Nyelvpolitika Szovjet-Ukrajnában

1944 őszén még át sem vonult a front Kárpátalján, a Szovjetunió máris megtet-te az első lépéseket a régió birtokbavémegtet-tele érdekében. A rövid átmeneti idő-szakban a szovjetek Kárpátontúli Ukrajna (oroszul: Закарпатская Украина, uk-ránul: Закарпатська Україна) néven létrehoztak egy mindennemű nemzetközi elismertség nélküli miniállamot, mely 1944. november és 1946. január 22. kö-zött állt fenn. Kárpátontúli Ukrajna – a szovjet fegyverek árnyékában – már 1944. november 26-án kinyilvánította a Szovjet-Ukrajnához való csatlakozás szándékát. Ennek alapján jött létre Moszkvában Csehszlovákia és a Szovjetunió között 1945. június 29-én a Kárpátontúli Ukrajna Szovjet-Ukrajnához csatlako-zásáról szóló egyezmény, melyet november 22-én a csehszlovákok, 27-én pedig a szovjetek is ratifikáltak, majd 1946. január 22-én az SZSZKSZ Legfelsőbb Taná-csának Elnöksége határozatot fogadott el a Kárpátontúli terület (Закарпатская область) megalakulásáról az Ukrán SZSZK területén belül (lásd Fedinec 2008a, Vehes és mtsai szerk. 2011).

A rövid ideig fennálló, nemzetközi elismertség nélküli pszeudoállamként definiálható Kárpátontúli Ukrajna Szovjetunióhoz való csatlakozását előrevetí-tette az is, hogy a régióban gyakorlatilag mind az ukrán, mind az orosz használa-tos volt hivatalos nyelvként. Ezt igazolja az is, hogy az akkori hatóságok egyes esetekben orosz, máskor ukrán, helyenként pedig kétnyelvű (orosz és ukrán) bélyegzőket használtak (lásd Botlik 2005b: 270–275).

S bár erre vonatkozó nyelvtörvény vagy jogszabály nem ismert a korszak-ból, az orosz és ukrán hivatalos nyelvként való használatát igazolja az a doku-mentum is, amely Munkács utcaneveinek megváltoztatásáról szól. Az 1945.

március 20-án (tehát Kárpátontúli Ukrajna hivatalos Szovjetunióhoz csatolása, csatlakozása előtt) kelt dokumentumnak orosz nyelvű a címe, majd a város

158 A fejezetrész összefoglalásának alapja Csernicskó–Melnyik (2010c).

194• NYELVPOLITIKAI CÉLOK ÉS TÖREKVÉSEK A MAI KÁRPÁTALJA TERÜLETÉN

gyar közterületi neveinek az egyik oszlopban az ukrán, a másikban az orosz nyelvű megfelelőjét adja meg.

Képeslap Kárpátontúli Ukrajnából: az üzenet szövege magyar nyelvű, a postai bélyegző és a „Kárpátontúli Ukrajna: a cenzúra látta” bélyegző ukrán nyelvű, a magyar

„Levelezőlap” feliratot orosz nyelvű szöveggel nyomták felül

Amikor Kárpátalja a szovjet állam része lett, a második világháború utáni Szovjet-Ukrajna nyugati részeinek nyelvi helyzete lényegesen különbözött a többi ukrajnai régióétól. Nyugat-Ukrajna területei (Volhínia, Galícia, Bukovina) csak a 20. század első harmadának végén kerültek szovjet befolyás alá, a keleti és déli vidékek nagyobb része viszont már évszázadok óta az orosz, később pe-dig a szovjet birodalom fennhatósága alá tartozott. Szovjet-Ukrajna lakossága a második világháborút követően jelentős oroszosító hatásnak volt kitéve a köz-ponti, moszkvai hatalom részéről (Shevelov 1986, 1987a, 1987b). A cári Orosz-ország déli részén (a mai Ukrajna középső, keleti és déli régióiban) már a 19.

században sem volt szokatlan, hogy a városi lakosság nem az ukrán (kisorosz), hanem az orosz (nagyorosz) nyelvet használta (erről lásd pl. Fejercsak 1888, Scsegolev 1912, Szvisztun 1912, Yekelchyk 2007, 2010).

A Szovjetunió nyelvpolitikája • 195

A Munkács magyar közterületi megnevezéseit oroszosító/ukránosító határozat első oldala 1945 márciusából

196• NYELVPOLITIKAI CÉLOK ÉS TÖREKVÉSEK A MAI KÁRPÁTALJA TERÜLETÉN

A Munkács magyar közterületi megnevezéseit oroszosító/ukránosító határozat második oldala

A Szovjetunió Ukrajnában folytatott nyelvpolitikáját több szempontból elemzik a szakértők. A kutatók többsége – így például Bilaniuk (2005), Pavlenko (2006), Macjuk (2009: 117–119) stb. – erőszakos oroszosításként (русифікація) értékeli azt a politikát, amit a szovjet hatalom internacionalista politikaként hir-detett. Maszenko (2004) és mások (pl. Macjuk 2009: 178) viszont úgy vélik, hogy a Szovjetunió által folytatott nemzetiségi és nyelvpolitika kimeríti a lingvi-cizmus és a nyelvi genocídium fogalmát (lásd Maszenko szerk. 2005). Maszenko (2004, 2007, 2010, 2011) Ukrajna Szovjetunión belüli történetét a gyarmatosí-tás időszakának nevezi.¹⁵⁹

159 Idevonatkozóan lásd: „Az, hogy az Orosz Birodalomból létrejött Szovjetunió valóban a világ utolsó gyarmattartó hatalma volt-e, vitatható állítás. Aligha vitatható azonban, hogy az Orosz

Bi-A Szovjetunió nyelvpolitikája • 197

Levelezőlap Kárpátontúli Ukrajnából: a címzés cseh nyelvű, a postai bélyegző és a bélyeg ukrán nyelvű, a magyar feliratokat orosz nyelvű szöveggel nyomták felül

A lingvicizmus a nyelvi diszkrimináció egyik típusa. Olyan ideológiák, cse-lekvési módok és struktúrák összefoglaló neve, melyek a nyelvi alapon elkülö-nülő közösségek közötti egyenlőtlen hatalommegosztást és annak hosszú távú fenntartását segítik elő (Skutnabb-Kangas 1998: 63). A nyelvi genocídium az a gyakorlat, amikor egy nyelv használatát tiltják a mindennapokban, illetve ami-kor akadályozzák ennek a nyelvnek a megjelenését az iskolai oktatásban; ennek következtében a háttérbe szorított nyelv – ha beszélői végképp elhagyják (nyelvcsere) – eltűnhet (Skutnabb-Kangas 1998: 8–9). A nyelvi genocídium ter-minust az ukrán nyelvészetben rendszerint az ukrán nyelvvel kapcsolatos szov-jet nyelvpolitika kapcsán szokták emlegetni, de az országban élő kisebbségek nyelvi jogi helyzetére is vonatkoztatható. A terminust elsőként Rudnyckyj (1967) alkalmazta az ukrajnai nyelvi helyzet leírására Münchenben megjelent könyvében.

rodalom keleti és délkeleti irányú expanzióját a 19. században elsősorban gazdasági okok motivál-ták, s hogy ezt a gyarmatosítást teljesen más kultúrájú népek meghódítása jellemezte. (…) Orosz-országnak a régió új államaihoz fűződő kapcsolatában kétségkívül szerepet játszanak olyan prob-lémák, melyek Nyugat-Európa korábbi gyarmattartó hatalmainak egykori tengerentúli gyarmata-ikhoz fűződő kapcsolatára emlékeztetnek” (Brunner 1995: 44).

198• NYELVPOLITIKAI CÉLOK ÉS TÖREKVÉSEK A MAI KÁRPÁTALJA TERÜLETÉN

A szovjet nyelvpolitika egyik jellemző sajátossága volt, hogy hivatalosan, de jure a Szovjetuniónak nem volt államnyelve, elvileg minden nemzetiség és nyelv egyenjogú volt. Ám a tagköztársaságokban olyan feltételeket teremtett a köz-ponti hatalom, melyek következtében az orosz nyelv politikai, gazdasági, ideoló-giai és nem utolsó sorban hadászati okokból kivételezett helyzetet élvezett (vö.

Miller 1994: 613, Motyl 1987, Solchanyk 1985, 1993, Weinreich 1953 stb.).

Az orosz nyelv privilegizált helyzete nem azt jelentette, hogy csak ez a nyelv jelenhetett meg a nyilvános térben. A tagköztársaságok névadó nemzeti-ségeinek nyelvei – az orosz mellett – megjelentek az ideológiai jelszavakat tar-talmazó közterületi feliratokon, lózungokon, plakátokon, sőt egyes hivatalos ok-mányokon (személyi igazolvány, iskolai bizonyítvány), dokumentumokon, hiva-tali űrlapokon, az állami címeren, a bankókon stb.

A „Világ proletárjai, egyesüljetek!” jelszó a tizenöt köztársaság nyelvén jelent meg a szovjet címeren

A Szovjetunió nyelvpolitikája • 199

A szovjet vezetés számos nemzetiség számára engedélyezte az anyanyelvi oktatást, könyvek, újságok jelentek meg ezeken a nyelveken, regionális te-levízió- és rádióadásokat sugároztak. Ám mindez a lenini nemzetiségi politika felszíni rétege volt: egyrészt a szovjet demokráciát hivatott szimbolizálni, más-részt a kommunista pártpropaganda céljait szolgálta. Az orosz nyelv vezető sze-repe azonban nem kérdőjeleződhetett meg.

Kezdetben az orosz nyelv vezető szerepét a pártbizottságok ülésein fogal-mazták meg. Később azonban, amikor kihirdetésre került a népek és nemzetek egy új kategóriában, a szovjet népben való egyesülésének gondolata, az orosz nyelv „a nemzetek közötti érintkezés nyelve”¹⁶⁰ lett. 1961. október 17–31. kö-zött került sor a SZKP XXII. kongresszusára, melyen az új pártprogram megfogal-mazta a „nemzetek összeolvadása” egységesítő politikáját, ami új lendületet adott az oroszosításnak. Nyikita Hruscsov, az SZKP főtitkára beszédében első íz-ben jelentette be, hogy a kommunizmus építésének folyamatában minden szovjet nemzet és nemzetiség egy új történelmi kategóriában egyesült, létre-hozva a szovjet népet (Maszenko 2007: 25). Ezt a politikát egészen a Szovjet-unió széthullásáig következetesen folytatta a kommunista párt. Mihail Gorba-csov, az utolsó szovjet kommunista pártfőtitkár az SZKP XXVII. kongresszusán úgy fogalmazott, hogy a szovjet nép minőségileg új társadalmi és internacioná-lis egységként jelenik meg, melyet közös gazdasági érdekek, ideológia és politi-kai célok kapcsolnak össze.

Többnyelvűség a szovjet internacionalizmus jegyében egy iskolai ünnepségen, 1980-as évek

160 Oroszul: язык межнационального общения.

200• NYELVPOLITIKAI CÉLOK ÉS TÖREKVÉSEK A MAI KÁRPÁTALJA TERÜLETÉN

Ennek a politikának a hatására az orosz nyelv valóban „a nemzetek közötti érintkezés nyelvévé” vált, betöltötte a lingua franca szerepét, melyet tulajdon-képpen máig is őriz a posztszovjet térségben (Pavlenko 2006). A közvetítő nyel-vek használata természetes és szükségszerű a többnyelvű közösségekben, ám az ilyen funkcióban használt orosz nyelv a többi nyelvet veszélyeztette.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának Programja, amelyet az SZKP XXVII.

kongresszusa fogadott el 1985-ben, így ideologizálja meg az orosz nyelv min-denhatóságát: „A jövőben is biztosítani fogjuk a Szovjetunió minden állampol-gára számára anyanyelvük szabad fejlesztését és egyenjogú használatát. Ugyan-akkor, tekintve, hogy az orosz nyelvet a szovjet emberek önkéntesen elfogadták a nemzetek közötti érintkezés eszközeként, ennek a nyelvnek az elsajátítása a nemzeti nyelv mellett mindenki számára hozzáférhetőbbé teszi a tudomány és a technika, a hazai és a világkultúra eredményeit.” A központi ideológia alapján

„a kommunizmus építésének folyamatában minden szovjet nemzet és nemzeti-ség egy új történelmi kategóriában egyesült, létrehozva a szovjet népet, mely-nek legfőbb érintkezési eszköze az orosz nyelv” (Iszajev 1982: 162).

Magyar és orosz nyelvű felirat egy beregszászi áruház homlokzatán, 1980-as évek első fele

A Szovjetunió nyelvpolitikája • 201

A nyelvek alkotmányosan szavatolt egyenlősége a gyakorlatban azt jelen-tette, hogy minden nép és nemzetiség számára szavatolt volt a jog az anyanyelv használatára a magánéletben. „A nyelvek egyenlősége nem abban áll, hogy me-chanikusan azonos funkcionális kötelezettségekkel terheljük őket” – fejtette ki véleményét Hanazarov (1982: 111) szovjet kutató. Szerinte „A nyelvek egyenlő-sége nem más, mint minden nemzeti nyelv számára biztosítani az egyenlő jogi feltételeket a szabad fejlődéshez” (Hanazarov 1982: 112). A nyelvek egyenlő-ségét tehát úgy értelmezték a Szovjetunióban, hogy az orosz nyelv első volt az elvileg egyenlő többi nyelv között, és kivételes helyzetet élvezett. A központi magyarázat szerint az orosz nyelvet az egyenlő nyelvek összességéből a szo-cializmus építésének és megszilárdításának folyamatában a népek önkéntes kezdeményezése folytán a nemzetek közötti érintkezés eszközéül választották.

Ebben a sajátos nyelvi egyenjogúságban a nemzetiségi nyelvek szerepe arra korlátozódott, hogy minden nemzetiséghez eljuttathatók legyenek a központi párthatározatok, közlemények, a szovjet ideológia érvei (Levenec és mtsai szerk. 2008: 415).

Ukrán és magyar nyelvű felirat egy emlékmű tábláján (Jánosi, Beregszászi járás)