törekvések a mai Kárpátalja területén (1867–1991)
1. A nyelvpolitika fogalma
1.1. Mi a nyelvpolitika?
A politika valamely állam, párt vagy szervezet bizonyos társadalmi, gazdasági, kulturális stb. célok elérése érdekében kifejtett tudatos, tervezett tevékeny-sége. Az állami politika a mai társadalmak szinte minden területét érinti: befo-lyásolja a gazdasági életet, a kultúrát, a népesség mozgását, foglalkoztatását, az oktatást stb. Ennek megfelelően a politikának számos válfaját különböztethet-jük meg: társadalompolitika, gazdaságpolitika, kultúrpolitika, oktatáspolitika, népességpolitika stb.
Az államok rendszerint a területükön használt nyelvek vonatkozásában is kifejtenek bizonyos politikát. Ez a nyelvpolitika. Vagyis: a nyelvpolitika az állam vagy más, politikai tevékenységet (is) kifejtő szervezet, intézmény által a nyelvi helyzet29 befolyásolása céljából kifejtett tudatos tevékenység.
A nyelvpolitika tehát az államnak az a tevékenysége, amelyet annak érde-kében fejt ki, hogy a nyelvi helyzet fenntartása vagy éppen megváltoztatása céljából befolyásolja a fent említett tényezők némelyikét (vagy akár minde-gyikét).30 A nyelvpolitika (és a vele szoros kapcsolatban álló nyelvi tervezés31) határozza meg például, hogy mely nyelvek szerepeljenek kötelezően vagy választhatóan az alap-, közép- vagy felsőfokú oktatásban, a társadalmi élet mely területein lehet vagy éppen kötelező, esetleg tilos bizonyos nyelvek hasz-nálata. „A nyelvpolitika egyik eszköze az iskolai nyelvpolitika, amin a nyelveknek
29 A nyelvi helyzet azoknak a demográfiai (hány beszélője van az egyes nyelveknek), társadalmi (milyen szociális helyzet jellemzi az egyes nyelvek beszélőit), jogi (vannak-e a nyelvhasználatra jo-gai a beszélőknek), gazdasági (gazdaságilag előnyös-e egy nyelv használata), oktatási (szerepel-e a nyelv az oktatás különböző szintjein) és kulturális (milyen kulturális értékek kapcsolódnak az adott nyelvhez) tényezőknek az összessége, melyek együttesen meghatározzák az adott társada-lomban használatos nyelvek jelenét és jövőjét. Ezeket összefoglalóan nyelvökológiai vagy nyelv-környezettani tényezőknek nevezik (lásd Haugen 1972: 325).
30 A nyelvpolitika fogalmának számos definícióját, értelmezését lásd pl. Szépe–Derényi szerk.
(1999), Spolsky (2004).
31 A nyelvi tervezés nem más, mint „szándékos beavatkozási kísérlet egy nyelvbe vagy egy nyelvi változatba” (Wardhaugh 1995: 312). Bővebben lásd Haugen (1972), Garvin (1998), Tolcsvai Nagy szerk. (1998), Szépe–Derényi szerk. (1999) stb.
54• NYELVPOLITIKAI CÉLOK ÉS TÖREKVÉSEK A MAI KÁRPÁTALJA TERÜLETÉN
az oktatáson keresztüli elterjesztésére és támogatására irányuló mindenfajta politikát értjük, függetlenül attól, hogy gyermekek, fiatalok vagy felnőttek okta-tásáról van-e szó” – írja Herbert Christ (1999: 197), majd így folytatja: „Az iskolai nyelvpolitika része a tanítás nyelvének (nyelveinek) megválasztása, és hozzá tartozik az oktatással közvetítendő második-, illetve idegen nyelvek kijelölése is”. Vámos (2011: 38–39) szerint „Alapmeghatározás, hogy a nyelv-politika az állam azon intézkedéseinek az összessége, amely a nyelv általános használatára vonatkozik a kultúra különböző területein, a nyelvek egymáshoz való viszonyára, a nyelvek elterjedtségére, a nyelvi jogokra stb., azért, hogy általa a társadalomra vagy annak bizonyos csoportjaira hatást gyakoroljon. A tannyelvpolitika a nyelvek tannyelvként való oktatásával kapcsolatos döntés és kompetenciák kihelyezésének szabályozásával foglalkozik azért, hogy közvet-lenül hasson bizonyos csoportok nyelvi, kulturális jellemzőire.”
Mások azt a területet, melyet Christ (1999) a nyelvpolitika felségterüle-tének tart, a nyelvi tervezés hatáskörébe utalják. A nyelvi tervezés két ágát, a státustervezés és a korpusztervezés kettősét – melyek számos ponton összefüg-genek egymással – kiegészítik egy harmadik nyelvi tervezési tevékenységfor-mával, az oktatástervezéssel vagy elsajátítás-tervezéssel (vö. Cooper 1989). Ezt azért is célszerű a nyelvi tervezés harmadik ágaként értelmezi, mert az oktatás-tervezés folyamata státusoktatás-tervezési és korpuszoktatás-tervezési döntéseket egyaránt megkíván. Elsajátítás-tervezés esetén „annak szabályozásáról van szó, hogy az oktatás terén milyen nyelvet/nyelveket milyen nyelvhasználói csoportoknak ta-nítsanak és hogyan” (Bartha 1999: 198). Az oktatástervezésnek, a különböző oktatási stratégiáknak különösen hangsúlyos szerepe van a kisebbségi közös-ségek életében, ugyanis „A kisebbségi oktatás olyan társadalmilag időszerű és politikailag ellentmondásos téma, amely a világ legtöbb államában sürgető fon-tossággal bír” (Skutnabb-Kangas 1997: 5).
Az oktatástervezés az egyik legcélravezetőbb „járható útja” annak, hogy a státustervezés és a korpusztervezés során megfogalmazott (leginkább politikai, hatalmi) célok belátható időn belül a közösség minél szélesebb rétegére kiterjesztve, az oktatási folyamat úgynevezett rejtett tantervébe beépítve, terv-szerűen megvalósuljanak (vö. Skutnabb-Kangas 1997). „A nyelv, az oktatás és az emberi jogok szorosan összefüggenek egymással” – írja Kontra Miklós (2001:
125), majd megfogalmazza, hogy a többnyelvű országokban az egyes (többségi, illetve kisebbségi) közösségek oktatáspolitikusainak sokféle, és igen eltérő, az adott közösségek és nyelveik jövőjét meghatározó céljaik lehetnek. Így válhat az oktatás például egyes közösségek asszimilációjának vagy megtartásának, elnyo-másának vagy támogatásának eszközévé (lásd pl. Skutnabb-Kangas 1990, 1997, 1998, Kontra 2001, 2006c, 2010a, 2010b).
A nyelvpolitika fogalma • 55 A nyelvpolitikának és a nyelvi tervezésnek különösen az olyan heterogén (nemzetiségileg és nyelvileg színes) régiókban van jelentős szerepe, mint amilyen a mai Kárpátalja területe. Az ilyen vidékeken a nyelvpolitika tolerál-hatja (eltűrheti), támogattolerál-hatja vagy éppen tilttolerál-hatja egyes nyelvek használatát, s ezzel jelentős szerepe lehet egyes nyelvek helyzetének, sőt: jövőjének a megha-tározásában.
A nyelvpolitika határozza meg azt is, hogy mely nyelv milyen jogi státussal rendelkezik.32 Egy nyelv lehet:
– államnyelv (egy adott állam hivatalos nyelve, amely az ország egész te-rületén a törvények, rendeletek, az állami és hivatalos ügyintézés, a nyilvános tevékenység nyelve);
– hivatalos nyelv (olyan nyelv, melynek a hivatalos életben való használatát törvények engedélyezik vagy írják elő; az államnyelv szükségszerűen ren-delkezik a hivatalos nyelv státusával, de nem minden hivatalos nyelv állam-nyelv);
– kisebbségi nyelv (egy adott állam olyan polgárainak nyelve, akik az ország összlakosságához mérten demográfiailag és/vagy politikailag, szociológiailag kisebbséget alkotnak; elvileg egy kisebbségi nyelv is lehet államnyelv vagy hivatalos nyelv);
– az is előfordul, hogy bizonyos nyelveket (vagy nyelvváltozatokat) nyelv-politikai okokból el sem ismernek önálló nyelvként, hanem csupán valamely más nyelv nyelvjárásnak tekintik őket.
Az államnyelv, a hivatalos nyelv és a kisebbségi nyelv fogalmának a nemzetközi jogban nincs általánosan elfogadott meghatározása. Közép-Kelet-Európában azonban rendszerint az állam többségi nemzetének nyelvét tekintik államnyelvnek, ami egyben az adott országban a hivatalos nyelv funkcióit is be-tölti (Szarka 2003). Az is nyelvpolitikai probléma, hogy egy-egy állam vagy régió területén hány állam- vagy hivatalos nyelv használható (lásd Bartha 1999: 47–
58, Barbour 2004: 291–294).
A nyelvpolitika egyik legfőbb céljának gyakran a nyelvi konfliktusok elkerülését vagy kezelését szokták tekinteni. A nyelvpolitika által kezelt konfliktusok azonban szinte soha sem nyelvi vagy nyelvészeti eredetűek: ezek hátterében a nyelvet/nyelveket beszélő csoportok közötti társadalmi, politikai és/vagy gazdasági konfrontáció áll (Kontra 2010a).
A nyelvpolitikát alapjában jelentősen befolyásolják a nyelvi ideológiák. A nyelvi ideológiák olyan gondolatok, eszmék, elképzelések, melyek a nyelvvel (a nyelvi rendszerrel, a nyelvhasználattal, a nyelvek egymáshoz viszonyított
32 A nyelvek státusának fogalmáról lásd pl. Kloss (1967b), Macjuk (2009: 23).
56• NYELVPOLITIKAI CÉLOK ÉS TÖREKVÉSEK A MAI KÁRPÁTALJA TERÜLETÉN
zetével, a nyelven belüli változatokkal, a beszélőközösségekkel) kapcsolatos té-nyek, vélemété-nyek, cselekedetek magyarázatára szolgálnak, illetve melyek a nyelv(ek)re/nyelvhasználatra/nyelvváltozatokra és beszélőikre irányuló cseleke-detek hátterében állnak, befolyásolják a nyelvpolitikát, oktatáspolitikát, s való-jában gazdasági, politikai és kulturális értékek, érdekek és ideológiák húzódnak meg mögöttük. A nyelvi ideológiák a nyelvet a társadalmi csoportok értékein és érdekein keresztül jelenítik meg, befolyásolják a nyelv(ek)ről, nyelvváltozatok-ról és beszélőikről alkotott társadalmi képet.33
A szociolingvisztikában számos nyelvi ideológiát különböztetnek meg. Ezek között néhány a nyelvek közötti viszonyokat, mások a nyelveken belüli nyelv-változatokat, a nyelvi változatosságot érintik. A 13. és 14. táblázatban külön foglaltuk össze a nyelvi sokszínűségre, illetve a nyelven belüli heterogenitásra irányuló legfontosabb nyelvi ideológiákat (Cobarrubias 1983 és Sándor 2006 alapján).
13. táblázat. A nyelvi sokszínűség és a homogenizáció mögött álló nyelvi ideológiák
Nyelvi változatosság kontra homogenizáció
Az egynyelvűséget támogatja. A többnyelvűséget segíti.
Asszimiláció (nacionalizmus, homogenizmus)
Internacionalizmus Vernakularizáció Pluralizmus
Egy államon belül nemkívánatos több
nyelv használata, mert veszélyezteti a nemzeti egységet és a társadalmi békét,
a gazdasági fejlődést, valamint a
politikai stabilitást.
Az „egységes és közös” nemzeti nyelv a nemzeti identitás és az államiság legfőbb
szimbóluma.
A modernizáció, globalizáció és a gazdaságosság okán
célszerűbb a világnyelvek bevezetése a kis, szűk
hatósugarú helyi nyelvek helyett.
A helyi, lokális nyelvek támogatása a
nagy nemzetközi nyelvekkel szemben.
Szolgálhatja az egynyelvűséget (ha
más nyelvek kiszorításával jár) és a
többnyelvűséget egyaránt (ha 1 + 1
alapon történik a helyi nyelv támogatása).
A többnyelvűség, több nyelv egymás
mellett élésének támogatása, más
nyelvek elsajátításának
elősegítése.
A nyelvi diverzitás olyan értékként való
kezelése, mint a biológiai sokféleségé.
A veszélyeztetett és kihalóban lévő nyelvek „mentése”.
33 A nyelvi ideológiákról lásd pl. Woolard–Schieffelin (1994), Gal (2002), Maitz (2006), Sándor (2006), Laihonen (2011), Lanstyák (2009) stb.
A nyelvpolitika fogalma • 57 Egy-egy állam, intézmény nyelvpolitikáját egyidejűleg több nyelvi ideológia is befolyásolhatja. A politikai érdekek változásával változhatnak a nyelvpolitika hátterében álló nyelvi ideológiák is. Ugyanazt a nyelvi (vonatkozású) tényt a különböző nyelvi ideológiákon át szemlélve akár gyökeresen eltérő következte-tésre, álláspontra juthatunk (erről lásd pl. Lanstyák 2011). Amikor egy-egy nyel-vi problémát a felek eltérő nyelnyel-vi ideológia felől közelítenek, konfliktus merül-het fel.
14. táblázat. A nyelven belüli változatosság és nyelvi egységesítés mögött álló nyelvi ideológiák
Nyelven belüli változatosság kontra egységesítés
A nyelvi egységesítést szolgálja. A nyelvi változatosságot segíti.
Sztenderdizmus Purizmus Konzervativizmus Pluralizmus
A nyelvi egységesség, homogenitás szorgalmazása, a
sztenderd nyelvváltozat valamennyi más nyelvváltozat fölé
emelése a nyelvi változatosság kárára.
A „nyelvtisztaság”
kiemelten kezelése, az idegen nyelvi
hatások elleni küzdelem, a „nyelv
eredeti tulajdonságainak”,
„sajátos vonásainak”
védelmezése.
Egy valaha volt, értékesebb, romlatlanabb nyelvállapot iránti nosztalgia, az ideális
nyelvállapot keresése.
Szolgálhatja a nyelvi egységesítést (a
státus- vagy identitásjelölő nyelvi elemek elítélése) és a nyelvi változatosságot
(a „tiszta”,
„romlatlan” népnyelv értékeinek megőrzése) egyaránt.
A nyelv változatosságának
elfogadása, támogatása, a nyelvváltozatok értékességének
hirdetése.