Blackstone, miután nem ismerte New Yorkot, este, amikor megérkezett, taxival egy forgalmas metró állomásig vitette magát és elvegyülve a tömegben, Brooklynba utazott. Keresett egy rendesnek látszó, de viszonylag egyszerű szállodát és nem a saját nevén kivett egy szobát egy éjszakára. Remélte, csak később veszik észre, hogy elhagyta Albertville-t és eltart egy ideig, amíg rájön-nek, hol van. Nem voltak illúziói, nem volt kétsége afelől, hogy előbb-utóbb megtalálják, de abban bízott, nem azelőtt, hogy Rolf van der Haannal találkozik.
Reggel korán ébredt és miután előre fizetett, a kulcsot a zárban hagyva sikerült feltűnés nélkül kiosonnia. Keresett egy autókölcsönzőt és kocsit bérelt, amivel egyenesen a repülőtér parkolójához hajtott. A parkoló egyik távolabbi zugában hagyta az autót. Ricktől tudta, melyik géppel érkezik van der Haan.
Megállt közvetlenül az ajtónál és ahogy az kilépett, karon ragadta a meglepett hollandit.
- Ne haragudjon, miniszter úr, hogy így lerohanom, de higgye el, nagyon fontos. Tudom, hogy várják, de engedje meg, hogy kivételesen én vigyem el az Európai Unió nagykövetségére. Gondolom, oda akar menni.
- Tisztában vagyok vele, hogy amit közölni akar, nagy jelentőségű, bár a tudósok néha túlságos jelentőséget tulajdonítanak kutatásaiknak, - mondta mosolyogva Rolf van der Haan. - Valami nagyon fontos dolgot fedezett fel itt Amerikában? Nem érne rá inkább holnap elmesélni nekem? Ma nagyon sok dolgom van.
- Nem tudományos eredményről van szó. Fontos értesülések birtokába jutottam. Veszélyben forog az élete!
- Azt hiszem maga megőrült, Blackstone! - mondta haragosan van der Haan. - Az agyára ment a gondolat átültetés! Hagyjon békében a rögeszméivel!
Elfordult, hogy tovább menjen, de Blackstone elébe állt.
- Csak egy percre hallgasson meg! Akar többet tudni a Cuvier ügyről?
Vagy úgy akar járni, mint Váradi, Steiner vagy Baricka?
Van der Haan már elindult, de a nevek hallatára megtorpant és vissza-fordult.
- Mit akar ezzel mondani? Azonnal mondja el, mit tud róluk! - mondta rekedten az izgalomtól.
- Éppen azon vagyok. Tegye meg a kedvemért, hogy az én kocsimmal jön. Nem veszít vele semmit, oda viszem, ahova akarja. Látom, már jönnek magáért. Kérem, küldje el őket.
Két férfi közeledett. Egyik egyenruhában volt, a nagykövetség autójának sofőrje lehetett. A másik egy meglehetősen fiatal férfi volt, Blackstone őt sem ismerte. Látta, hogy van der Haan habozik, azután ránézett és bólintott. Nagyot fújt, majd barátságos mosolyt erőltetve magára megindult feléjük.
- Üdvözlöm, Harry! Örülök, hogy látom, - mondta kezet nyújtva a fiatal-embernek.
- A nagykövet úr elnézést kér, sajnos nem tudott Ön elé jönni, engem tisztelt meg ezzel - kezdte az. - Remélem kellemes útja volt?
- A szokásos, - felelt a miniszter, miközben a sofőr felé fordult és neki is kezet nyújtott. - Jó napot, Mr. Markovic. Hogy van a család?
- Köszönöm kérdését, miniszter úr. Jövő héten lesz a lányom esküvője.
- Gratulálok. Sajnálom, hogy már nem leszek itt. Elmentem volna én is a templomba.
- Uraim - fordult Blackstone felé, - engedjék meg, hogy bemutassam doktor Blackstone-t, Nagy-Britannia és az Unió kiemelkedő jelentőségű tudósát, aki azért jött elém, mert egy új, nagyjelentőségű tudományos eredményről szeretne tájékoztatni. Doktor Blackstone, bemutatom Harry McLeary urat az Európai Unió ENSZ nagykövetségének helyettes protokollfőnökét és Mr.
Markovicot, New York legjobb gépkocsivezetőjét.
- Remélem, uraim, - folytatta a miniszter a kölcsönös bemutatkozás után, - megbocsájtják, de Mr. Blackstone sürgősen tájékoztatni akar kutatásairól, így kénytelen vagyok az ő kocsiján utazni a követségre. Tudom szokatlan, de mit tegyek? Tudják, ezek a tudósok mennyire erőszakosak!
Elbúcsúztak a meglepett és kissé sértődött fiatalembertől és keresztül-siettek a csarnokon a távolabbi parkolók felé. Mielőtt beültek volna a kocsiba, Blackstone körülnézett, de nem látott senkit, aki gyanús lett volna. Követőiket, ha voltak egyáltalán, nyilván váratlanul érte a változás. De sokkal valószínű bb-nek látszott, hogy nem a repülőtér érkezési csarnokában voltak, inkább a feltűnő, hatalmas követségi limuzint figyelték.
A kocsiban Blackstone mindenről pontosan beszámolt van der Haannak.
Rick szerepét természetesen nem említette, ehelyett azt mondta, a Királyi Bio-elektronikai Intézetből egyik belső embere tájékoztatta (ami lényegében így is igaz volt).
- Döbbenetes, amiket mond! - vetette ellen a miniszter, amikor a másik befejezte. - Csak nem gondolja komolyan, hogy az Egyesült Államok hivatalos körei politikai merénylet sorozatot terveznek, illetve hajtanak végre az Európai Unió vezető személyiségei ellen? Ez őrültség!
- Lehet, hogy őrültség, illetve biztosan az, mivel ilyesmit épelméjű ember nem tenne, - felelte Blackstone. - Egyébként én nem állítottam, sőt nem is hiszem, hogy az USA kormánya, vagy mértékadó szervezetei részt vesznek ebben. Ugyanakkor nem tartom kizártnak, hogy ebben a szervezetben - mert meggyőződésem, hogy erős és anyagilag is jelentősen támogatott szervezetről van szó - a vezető körök egyes tagjai is részt vesznek vagy legalábbis tudomás-sal bírnak erről.
Ezalatt az autó megérkezett abba az utcába, amelyben az Európai Unió nagykövetsége volt.
- Lehetséges, miniszter úr, hogy paranoiás vagyok, rémeket látok, vagy üldözési mániám van, - fejezte be mondandóját Blackstone, mialatt leparkolt a nagykövetség bejárata előtt, - de túl sok különös dolog történt velem és körü-löttem az utóbbi időben. Ha mégis tévedtem, elnézését kérem.
- Köszönöm, hogy tájékoztatott, - válaszolt kis gondolkodás után a miniszter. - Bár nehezen tudom elfogadni feltételezéseit, köszönöm, hogy felhív-ta a figyelmemet egyes, kétségtelenül különös, sőt megdöbbentő dolgokra. És külön köszönöm, hogy aggódik értem, illetve talán nem annyira értem, mint közös európai ügyünkért, - tette hozzá melegen. - Mindenesetre óvatos leszek.
Este fogadást adnak a követségen. Leadom a maga nevét is, jöjjön el, majd beszélünk.
Rolf van der Haan kiszállt a kocsiból Blackstone pedig tovább hajtott ahhoz a szállodához, amelyben - ugyancsak a Ricktől kapott információ szerint - Dorothy foglalt szobát.
Szerencséje volt. A recepción közölték, hogy miss Roberts éppen az előbb érkezett vissza. Blackstone felment a lifttel a hetedik emeletre és kopogott a lány szobája ajtaján.
Dorothy nyilván zuhanyozni készült, mert amikor kérdésére a férfi be-mutatkozott, pár percet várnia kellett, amíg fürdőköpenyben ajtót nyitott.
- Ne haragudj, hogy zavarlak, de valóban fontos dolgokat szeretnék neked mondani, - mondta Blackstone, de azonnal észrevette, hogy rosszul kezdte.
A „fontos dolgok” hallatán a lány összehúzta szemöldökét. Nyilván félreértette a közhelynek számító kifejezést és abból a férfi közeledési szándé-kára következtetett.
- Nem biztos, hogy ami neked fontos, ugyanolyan fontos az én számom-ra is, - válaszolta elutasítóan. - De ha már itt vagy, természetesen segítek, mint ahogy segítettem, amikor arról a francia pasasról szóló cikkeket összeszedtem neked. Különben, ha már itt tartunk, felhívhattál volna utána. Nem azért, hogy megköszönd, arról már leszoktam, hogy köszönetet várjak valamiért, hanem, hogy legalább tájékoztass, miről is van szó!
- Igazad van, ha haragszol, de talán megbocsájtasz, ha elmesélem mi minden történt utolsó találkozásunk óta, - szabadkozott Blackstone. - De meg-engeded, hogy beljebb menjek?
Most a lány jött zavarba.
- Elnézést, gyere be és foglalj helyet, - mondta és ő is leült egyik fotelbe.
- Tudod, most jöttem haza és éppen zuhanyozni készültem. Ezért kérlek, fogd rövidre a mondanivalódat, - folytatta ismét hűvösen, kikászálódva zavarából.
Blackstone röviden, de minden részletre kitérve elmesélte a történteket, nem hallgatva Betty szerepéről sem. A lány döbbenten, szinte hitetlenkedve hallgatta a beszámolót. Amikor Charlie Guilmond haláláról hallott, szeme megtelt könnyel.
- Szegény Charlie, - mondta szomorúan. - Kedves, kellemes ember volt.
És ami a legfontosabb, tisztességes. Természetesen hallottam, hogy meghalt.
Már megsirattam. Gondolod, hogy nem baleset volt?
- Sajnos, biztos vagyok benne, - felelte Blackstone. - És éppen ezért bánt, hogy akaratlanul én okoztam a halálát. De akkor még nem gondoltam, hogy ilyen kiterjedt hálózattal állok szemben. Éppen ezért aggódtam és aggó-dom Rolf van der Haan miatt, - tette hozzá és tovább folytatta az elbeszélést, (kihagyva persze Rick szerepét) egészen addig, hogy a minisztert épségben kitette a követség kapujában.
- Nem tudom, tényleg fenyegette-e veszély van der Haant, - fejezte be az elbeszélést, - de mindenesetre legalább sikerült bogarat ültetni a fülébe. Nos itt az ideje, hogy elmenjek. De mindenképpen tájékoztatni akartalak. Legalább - ha történne velem valami - lesz egy barátom, aki talán fényt deríthet rá.
A lány eddig szótlanul hallgatta. De most elmosolyodott.
- Maradj még, várd meg, amíg lezuhanyozom, azután megbeszéljük, mit tegyünk.
Bement a fürdőszobába és Blackstone nemsokára hallotta a víz zubo-gását. Várt egy darabig, de azután eszébe jutott valami. A fürdőszoba ajtajához ment és bekopogott.
- Ne haragudj, de megint eszembe jutott valami fontos dolog. Nem mehetek be?
- Gyere be - mondta a lány. - Úgysem látni a gőztől. Na, mi az a fontos dolog?
Blackstone belépett.
- Tévedsz, egészen jól látni, - mondta. - Hogy mi az a nagyon fontos dolog? Nem jöttél még rá?
- De már akkor rájöttem, amikor bekopogtál, - válaszolta lány nevetve. - Na gyere, segíts megmosni a hátamat!
*
- Felhívom Rolf van der Haant és megkérem, vegyék fel a te nevedet is a meghívottak listájára, - mondta Blackstone, miután a szálló éttermében meg-ebédeltek. - Lehetőséged lesz megismerkedni néhány fontos emberrel, akiktől esetleg megtudhatsz néhány érdekes és fontos dolgot. Persze nem olyan fontos dolgot, mint amit nemrég én mondtam, - tette hozzá vigyorogva.
- Szemtelen fickó - legyintette meg nevetve Dorothy a férfi arcát. - De azért szívesen elmegyek veled arra a fogadásra. Tényleg nem árt ismeretségeket szerezni.
- Nem beszélve arról, milyen jó lesz a kíséreted, - kelt fel a székről Blackstone és elindult a telefonfülkéhez.
Feltárcsázta a követséget, bemutatkozott és van der Haan minisztert kérte. Meglepődött, hogy nevének hallatára azonnal kapcsolták a minisztert.
- Örülök, hogy hívott, doktor, - mondta van der Haan. - Én is sürgősen beszélni akartam magával. Kocsit küldök magáért. Honnan beszél?
Blackstone különös izgatottságot vélt felfedezni a hangjában. Hirtelen valami furcsa rossz érzés fogta el, ami óvatosságra intette.
- Utcai fülkéből beszélek, de nem tudom biztosan, hol vagyok - hazudta.
- Inkább ne küldjön értem, bemegyek a saját kocsimmal. Félórán belül benn vagyok.
Visszament a lányhoz.
- Valami zűr van. Van der Haan azonnal beszélni akar velem. Félek, nem lesz semmi a fogadásból. Nem szóltam rólad, ne keveredj bele. Jobb, ha nem tudnak rólad. Ha nincs semmi baj, telefonálok érted. Addig is menj fel és várj.
Mindenképpen jelentkezem, de nem tudom, mikor.
Elbúcsúzott a csalódott lánytól, kiment az autójához és negyedóra múlva a követségen volt.
Az előcsarnokban ácsorgó biztonsági emberek nevének bemondása után azonnal beengedték és felkísérték a harmadik emeletre. Vezetője megállt a lépcsővel szembeni ajtónál, ami előtt ugyancsak állt egy őr.
- Mr. Blackstone keresi a miniszter urat - mondta kísérője az őrállónak.
Az kinyitotta az ajtót és Blackstone belépett a szobába. Meglepetésére Rolf van der Haan nem volt egyedül. A szoba közepén egy nagy kerek asztalnál ült két férfi társaságában.
Amikor Blackstone belépett, felállt és kezet fogott vele.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejött. Uraim, ő doktor Blackstone, akiről az imént beszéltem önöknek, - fordult a két férfi felé van der Haan. - Doktor Blackstone, engedje meg, hogy bemutassam Mr. Miguel Ribarezt, a nagykövetség biztonsági főnökét és Mr. Parsonst, az Egyesült Államok külügy-minisztériuma európai osztályának vezetőjét.
Megvárta, amíg kezet fognak egymással, majd folytatta:
- Nos, doktor Blackstone, nem tudom, igaza van-e, vagy nem, de minden-esetre magának köszönhetem, hogy most itt beszélgethetünk.
- Mr. Blackstone, - szólt közbe Ribarez, - a miniszter úr tájékoztatott minket az ön feltételezésiről, amelyeket - őszintén szólva - magam kételkedve fogadok. Nem is foglalkoztunk volna velük, ha nem jön közbe egy sajnálatos tény: a követség gépkocsija, amelyet Mr. van der Haanért küldtünk a repülő -térre, visszafelé jövet karambolozott. Pontosabban egy előtte haladó, csövekkel megrakott teherautó rakománya elszabadult és a mögötte jövő autókra zuhant.
Három autót gyakorlatilag szétlapított. Öt személy életét vesztette, köztük munkatársunk, Harold McLeary és az autó vezetője.
29. Veszélyben
Blackstone szinte kábultan meredt a biztonsági főnökre. Noha számított arra, hogy van der Haan ellen merényletet kísérelnek meg, most, hogy sejtése valóra vált, egyszerre szorongással vegyes megdöbbenés lett rajta úrrá. Hirtelen úgy érezte, most azonnal fel kell ugrania és elmenekülni innen valahová, ahol nem fenyegeti veszély. Amióta „beletenyerelt Góliáték levesébe”, először érezte magát teljesen védtelennek. Kábultságából Rolf van der Haan hangja rázta fel.
- Hogy ez csak véletlen egybeesés-e, vagy valóban van ennek az „össze-esküvés elméletnek” reális alapja, nem tudom, de úgy látszik, tényleg megmen-tette az életemet. Ezért hálával tartozom. Mit tehetek magáért, Leslie - ugye megengedi, hogy így szólítsam?
- Megtisztel, miniszter úr, - felelt Blackstone. - Köszönöm, de nincs semmire szükségem. Egyet kérhetnék, hogy védje meg az életemet, de azt hiába kérném. Még a sajátját sem igen tudja megvédeni, mint a szomorú példa mutat-ja. Mert uraim, - fordult a másik két jelenlévő felé, - én hiszek a véletlenekben, de ez az egybeesés már egy kicsit sok!
- Hát tényleg gyanús, - gondolkodott hangosan Ribarez. - Mi a vélemé-nye Mr. Parsons? Ön mégiscsak jobban meg tudja ítélni, van-e reális alapja annak, amit Blackstone feltételez.
- Mr. van der Haan csak röviden vázolta Mr. Blackstone állításait - mondta az amerikai. - Elmondaná részletesen nekünk is feltevéseit? - fordult Blackstone-hoz.
- Természetesen, de megjegyzem, tényekről van szó, amelyek a feltevé-seim alapját adták, - felelt az, majd részletesen beszámolt mindenről, kezdve a Daily Postban megjelent ominózus újságcikkel, egészen Rolf van der Haannal történt találkozásáig.
Ahogy elbeszélésében előrehaladt, három hallgatója egyre komorabban hallgatta. Különösen Parsons látszott gondterheltnek, ami érthető volt, hiszen ő volt felelős az USA külügy-minisztériumának európai ügyeiért.
- Az ügy nagyon is komolynak látszik, - mondta, amikor Blackstone befejezte elbeszélését. - Egyenlőre, azt hiszem, nem kell magyaráznom, miért, nem akarom nagydobra verni, de a vizsgálatot azonnal elindítom. Természetesen tájékoztatom a Nemzetbiztonsági Szolgálatot is. De maga, kedves barátom, lehet, hogy valóban veszélyben van. Különösen azóta, hogy sikerült elhárítania a veszélyt a miniszter úr feje felől.
- Na, azért nem olyan biztos, hogy már elhárult, - mosolygott kényszere-detten van der Haan.
- Nem hiszem, hogy egyelőre még egyszer megkísérelnének valamit, - mondta határozottan Parsons. - Túlságosan gyanús lenne. Végül is senki sem tud rajtunk kívül erről a mi kis megbeszélésünkről. Legalábbis remélem, - tette hozzá szkeptikusan. - Nem tudom, mi volna jobb: azonnal hazaküldeni doktor Blackstone-t, vagy elhelyezni valahol itt Amerikában, valami biztonságos
helyen. Tudnak önök kellőképpen gondoskodni Blackstone biztonságáról? - fordult a másik kettő felé.
- Félek, hogy nem, - mondta a miniszter. - Ezt megfelelően elő kell készíteni.
- Akkor nekünk kell gondoskodunk róla. Legjobb lesz, ha visszamegy a Terra-Tronicshoz. Azonnal felhívom Ferguson elnököt, aki régi barátom. Nem mondok el neki mindent, de megkérem, ügyeljenek Mr. Blackstone biztonsá-gára, mert megtudtuk, kutatásai miatt veszély fenyegeti.
- Ez lesz a legjobb, - lélegzett fel Ribarez, megkönnyebbülve, hogy meg-szabadult a felelősségtől. - A miniszter úrra pedig mi majd vigyázunk. Persze a mára hirdetett fogadást lemondjuk, azzal az indoklással, hogy a miniszter urat nagyon megviselte az utazás.
A megoldással valamennyien egyetértettek. Blackstone visszament Dorothyhoz és elbúcsúzott tőle.
- Remélem, rövidesen megoldódik minden. Két napon belül hírt adok magamról. Ha addig nem jelentkeznék, értesítsd valahogy van der Haant. Lehet, hogy más is fog keresni, a neve Rick. Ugyanúgy megbízhatsz benne, mint bennem. - Hidd el, ugyanúgy, - mondta mosolyogva, látva a lány kétkedését. - Pontosan úgy, mintha én magam volnék.
A repülőtérre menet ismét betért egy számítógéppel rendelkező vendég-lőbe, kapcsolatba lépett Rickkel és tájékoztatta az eseményekről.
- Minden nap jelentkezem. Ha nem kapsz hírt rólam, vagy valami gyanú-sat észlelsz, lépj kapcsolatba Parsonssal a külügyminisztériumban, vagy Ribarez-zel az Európai Unió ENSZ nagykövetségénél, New Yorkban. És értesítsd Dorothyt.
A repülőúton nem történt semmi említésre méltó. Bár számított rá, nem tapasztalta semmi jelét annak, hogy figyelik. Késő éjjel érkezett a szállodába. Az éjszakai portás közölte vele, üzenete jött Mr. Fergusontól, aki másnap délután - vasárnap lévén - saját villájában várja. A kocsi négy órakor érte jön. Kérte, kilenckor ébresszék fel, azután felment a szobájába és ruháját ledobva szinte belezuhant az ágyába. Öt perc múlva már aludt.
Az éjszaka eseménytelenül telt el, de mégis nyugtalanul aludt. Rémálmai voltak. Hol Bettyt látta maga előtt, amint véresen összecsuklik, hol Guilmond lelkes, magabiztos arcát, amint utoljára elbúcsúznak egymástól, hol pedig egy hatalmas teherkocsit, aminek platójáról hatvan col átmérőjű, többtonnás csövek gördülnek lassan, de feltartóztathatatlanul a mögötte haladó autóra.
Verejtékben fürödve ébredt a telefon csengésére. A kért ébresztés volt.
Gyorsan lezuhanyozott, felöltözött, lement reggelizni. Délelőtt sétált a városban és miután semmi gyanúsat nem látott, újra érintkezésbe lépett Rickkel és tájé-koztatta a legújabb fejleményekről. Megebédelt, majd leült az előcsarnokban és újságokat olvasgatva várta a kocsi érkezését. Hajszálpontosan három órakor a hatalmas fekete limuzin megállt a hotel előtt és Blackstone meglepetésére Morelli, az elnök titkára szállt ki belőle. Nem a szokásos Terra-Tronics
egyen-ruhát viselte, hanem elegáns világos öltönyt fehér inggel és nyakkendővel.
Egészen másként nézett ki, mint a munkahelyén. Valahogy idősebbnek, tekinté-lyesebbnek, határozottabbnak látszott. A mozgása is egészen más volt. Lassan, kényelmesen besétált az ajtón és barátságosan kezet rázott Blackstone-nal, aki közben felállt és eléje sietett.
- Ez valóban kellemes meglepetés, - üdvözölte Blackstone a vendéget. - Minek köszönhetem a látogatást?
- Tulajdonképpen én sem tudom biztosan, - felelte mosolyogva Morelli. - Talán inkább magának kellene megmondania. Az elnök nekem csak annyit mon-dott, hogy telefonhívást kapott egy New Yorki barátjától. Csak annyit tudok, hogy az illető kérte, vigyázzon magára, mert belekeveredett valamibe és veszélyben van. Mr. Ferguson utasított, vigyem el magát tengerparti villájába, Highrock Hillbe. Elmesélné, miről van szó?
- Szívesen megtenném, de utasítást kaptam, hogy csak Mr. Fergusont tájékoztassam az ügyről, - szabadkozott Blackstone. - Természetesen ő dönti el, kinek mit ad tovább belőle. Nagyon kérem, ne vegye ezt bizalmatlanságnak, én szívesen elmondanék mindent.
Morelli arca először kissé elkomorodott, de uralkodott magán. A sértő -döttséget pillanatokkal később ismét barátságos mosoly váltotta fel.
- Nem veszem rossz néven, doktor, tudom, hogy nem magán múlik, - mondta elnézően. - Na jöjjön, szálljunk be. Tudja, az öreget még szabadnapján sem lehet megvárakoztatni.
Beszálltak és elindultak, keresztül a városon.
- Útközben fel kell szednünk Larskint is, - mondta Morelli. Megnyomott egy gombot és beleszólt:
- Értesítse Larskin professzort, hogy néhány perc múlva ott leszünk.
A város szélén villanegyed terült el. Behajtottak egy széles kis utcába és megálltak egy háznál, amihez sárga téglával kikövezett út vezetett az alacsony sövénnyel elkerített, dísznövényekkel tarkított gyepen keresztül. Mire a gép-kocsivezető kiszállt, a professzor már kijött a házból. Blackstone meglepődve észlelte, hogy egyenruha nélkül ő is teljesen más benyomást kelt. De ellentétben Morellivel, akinek a civil ruha tekintélyes külsőt kölcsönzött, Larskin jelenték-telen, vézna kis öregembernek látszott, ahogy bicegve az autó felé igyekezett. Ő is világos ruhában volt, de még az egyébként nyilván drága öltöny is viseltesnek, csaknem kopottasnak tűnt rajta.
- Nem tudja, Tom, miért hivatott magához minket a főnök vasárnap? -
- Nem tudja, Tom, miért hivatott magához minket a főnök vasárnap? -