Elżbieta Artowicz (Warszawa)
A lengyel–magyar barátságról kialakult sztereotípia a rendszerváltás előtt és után
(Magyar sajtószövegek alapján)
Előadásom témája a lengyel–magyar barátságról kialakult sztereotípiák utóbbi húsz év alatti változásainak bemutatása a megváltozott szocio-politikai kontextusban. Csak látszólag egyszerű a téma – mivel már több mint 150 éve él a lengyel és a magyar társadalmi tudatban a jól ismert a mondás: Polak Węgier dwa bratanki – Lengyel, magyar két jó barát. Ez a mondás mára már gyökeret vert a lengyel nyelvben és számos pozitív asszociáció fűződik hozzá.
1. Lengyelnek barátja csak magyar lehet, bár a bratanek szó unokaöcsöt/a fivér fiát jelenti. A szó szerinti értelmezés logikátlansághoz vezet, mert a rokonság aszimmetrikus viszonyát jelenti. A magyarnak egy más nemzetiséggel való helyettesítése: lengyel, X, két jó barát, megváltoztatja a mondás értelmét és stilisztikai funkcióját, pl. ironikussá teszi, megfosztja szimbolikus jelentésétől.
2. E sztereotípia általánosított invariáns jelentése a következőképpen értelmezhető: brata-nek/barát – valaki, akire számíthatunk bajban/vészhelyzetben. Ezzel magyarázható a ba-rát/bratanek metafora igen gyakori használata a lengyel politikai publicisztikában.
Az enciklopédikus meghatározások szerint a sztereotípia – az emberek (pl. etnikai, társadalmi) csoportjának leegyszerűsített, értékelő színezetű képe/ábrázolása. Egy adott környezetben elterjedt vélemények elfogadásának eredményeként keletkezik. Könnyen hozzáférhető, „kényelmes”
kognitív séma, de meglehetősen felületes tájékozódást tesz lehetővé a társadalmi kommunikáció különböző helyzeteiben. Különösen hasznosnak bizonyulnak a sztereotípiák információ hiányában, mert lehetővé teszik a tudat kiegészítését, de az információ bőségében is – mert elősegítik, hogy a befogadó figyelme a fontos/releváns információra irányuljon. Ily módon a helyzet leegyszerűsödik.268
A sztereotípiák segítségével az emberek vagy kiegészítik, vagy szelektálják az információt, és ily módon megerősítik önérzetüket. Saját csoportjuknak pozitív jelleget tulajdonítanak, de lebecsülik az idegen csoportok státusát.
Módszertani alapelvek
A sztereotípia fent megfogalmazott értelmezésénél az elemzett mondás mindkét csoport önérzetének megerősítését segíti elő – a lengyelekét és a magyarokét is, akik mint két (kivételes) közösség, kölcsönösen támogatják egymást nehéz helyzetekben.
Mielőtt rátérek e feltételezés sajtószövegek általi igazolására, érdemes még hozzátennem, hogy:
– a barátság sztereotípiája már másfél százada funkcionál a váltakozó történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági kontextusokban, tehát
– valószínű, hogy azok a jegyek, amelyek a barátság viszonyát leírják, nem lehetnek abszolúte állandóak. Lehet, hogy kontextustól függően váltakozik a sztereotípia értelmezése, azaz a kontextustól függő jelentése. Hiszen váltakoznak a nyelvi nyilatkozatok adói és címzettjei/vevői, akik a barátság sztereotípiájára hivatkoznak.
Váltakozik a referenciája (az aktuális vonatkozása) és a pragmatikai funkciói is.
268 Nowa encyklopedia powszechna, 1997, Warszawa, Państwowe Wydawnictwo Naukowe. 5: 47
Így az elemzés legfőbb eszközévé a kommunikációs kontextus összetevőinek pontos leírása válik, amely befolyásolja a nyilatkozat szemantikai interpretációját.
A kontextus leírásának alapjául a M. A. K. Halliday-féle jelentés funkcionális (úgynevezett szisztemikus) elmélete szolgál. Ezen elmélet hívei a szöveget dinamikusan fogják fel – mint egy megvalósított (beszélt vagy írott) társadalmi interakciót. Dinamikus jellegű a szöveg jelentése is, mert kontextustól függően váltakozik. Halliday megkülönbözteti a nyilatkozat belső kontextusát (ezt nyelvi kontextusnak hívják) a külső kontextusától (amelyet helyzettől függő kontextusnak hívnak). A helyzettől függő kontextussal a regiszter- (ang. register) elmélet foglalkozik. Ennek keretében a kontextus három alapvető paraméterét különbözteti meg:
– az úgynevezett mode – a visszacsatolás megléte a kommunikációs folyamatban (a partner visszajelzése a kapott közlésre; jelen van a közvetlen beszélgetésben, de hatása kisebb, pl. az e-mailben, viszont hiányzik az írott szövegekből),
– tenor – az alárendeltség viszonyai a közlésben résztvevő partnerek között (az egyenlőségtől kezdve (szolidaritási viszony) a teljes alárendeltségig (hatalom-viszony)
– field – a kommunikáció tárgya,
A regiszter-elméleten kívül ebben az elemzési módszerben fontos szerepet játszik a genre – a kulturális kontextus által determinált szövegfajta, valamint a tág értelemben vett ideológia, amely lehetővé teszi a (tudatosan vagy tudatlanul) bevallott értékeknek, előítéleteknek, magatartásoknak a jelzését. Halliday azt állítja, hogy a felsorolt kontextus paramétereinek minden szövegben vannak mérhető és előrelátható lexikális és grammatikai hordozói.269
A felhasznált források
Az elemzés forrásaként az utóbbi 20 év alatt a magyar sajtóban publikált több mint 150 szövegrészlet (címek, alcímek, közlések, kommentárok) szolgált, amelyeket a Népszabadságból, a Magyar Hírlapból és a Népszavából válogattam. Különös figyelmet fordítottam azokra a kifejezésekre és nyilatkozatokra, amelyek a nagy fordulópontok idejében jelentek meg:
– a nyolcvanas évek elején, pontosabban 1980 augusztusától – a gdański hajógyárban és az úgynevezett Augusztusi megállapodás aláírásától a szükségállapot bevezetéséig tartó időszakban
– a rendszerváltás alatt és után (a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején).
Az elemzés módja
A szelektált szövegek elemzésében a külső kontextus azon összetevőire hivatkozom, amelyek elősegítik az interpretáció pontos irányítását. Mivel az összegyűjtött anyag több tekintetben is különbözik egymástól, csoportokra osztottam fel őket.
Az első felosztás az időrendre vonatkozik, és ez nem kizárólag formális megoldás. Azok a szövegek, amelyek 1989-ig jelentek meg, a kommunista ideológia szerint megfelelően cenzúrázott sajtót képviselik, míg a rendszerváltás után publikáltak a szabad sajtót. Ebből a tényből adódik egy sor alapvető nyelvi sajátosság, amelyek jól ismertek a szakirodalomból.
Françoise Thom, az újbeszély (úgynevezett fanyelv) elemzésének kiváló szakértője azt állítja, hogy a kommunikáció Jakobson által megkülönböztetett hat funkciója közül: – referenciális/szemantikai (az, amire a közlés vonatkozik), emotív/expresszív (az, aki beszél), esztétikai/impresszív (az, akihez beszélnek), metanyelvi funkció (közös kód a címzett és az adó számára), fatikus (az, ami lehetővé teszi a kapcsolat fennállását és fenntartását) – a kommunista újbeszélyben alig két funkció realizálódik: a fatikus és a metanyelvi funkció. A közlés címzettjét ritkán határozzák meg. Az adó személye legtöbbször lényegtelen, mert a párt, a kormány vagy a nép nevében beszélnek. A vevő
269 EGGINS, Susan, An Introduction to Systemic Functional Analysis, London, 1994, Pinter Publishers. 62.
szintén meghatározatlan marad: a közlést/nyilatkozatot a nép vagy a haladó emberiség felé irányítják.270
A fanyelv/újbeszély megtilt konkrét témákat, és ennek megfelelően kerüli az igéket. Tehát a metanyelvi funkció dominál, a kódra való összpontosítás, mert ő a hatalmat képviseli és a hatalomnak való alárendeltséget. A hatalom az, aki/ami „felállítja” a kódot, és arról akar megbizonyosodni, hogy megtartják-e alattvalói az aktuális politikai vonalat vagy sem.
A metanyelvi funkció megvalósítása elindítja a kód fatikus funkcióját. Ennek a funkciónak a hordozói a vezető szervek által használt rituális formulák, amelyek igazolják, hogy „folyik az ideológiai áram” és „a doktrinával való kapcsolat nem szakadt meg”. A fatikus funkció hordozói varázslatokként hatnak: a diszkurzus elénk varázsolja (azt, aminek lennie kell).271 A szövegek második felosztása a stilisztikai regiszterek megkülönböztetésére vonatkozik. Az anyag egyik része hivatalos dokumentumok, közlemények (a párté, a kormányé), a másik pedig újságírói szövegek:
riportok, hirdetések, tudósítások, amelyeket – röviden – nem-hivatalosaknak nevezek.
A harmadik megkülönböztetés azzal kapcsolatos, hogy milyen módon evokálják elő a lengyel–
magyar barátságot: explicite vagy implicite. Ez utóbbi akkor jelenik meg, amikor implikációként vagy előfeltevésként a lengyel–magyar viszonyokra vonatkozó (pozitív vagy negatív) asszociá-ciókat használják.
És végül, a negyedik aspektus (amely különösen fontos a cenzúrázott sajtó esetében) a sziszte-matikus elemzésben alkalmazott „tenor” paraméterrel kapcsolatos, mely a kommunikáló résztvevők közötti viszonyokat határozza meg.
A hivatalos szövegek esetében a magyar hatalom (párt, kormány) bonyolult hatalmi kommunikációs összefüggésekbe lép:
– ő a feljebbvaló a magyar olvasóhoz/vevőhöz viszonyítva – a közlés azt jelenti, hogy: úgy/az legyen! (Halliday felfogásában ez az úgynevezett power: a hatalom-viszony),
– a lengyel párt/kormány (címzettként és vevőként egyaránt) – ő többé-kevésbé egyenlő partner (Halliday felfogásában ez az úgynevezett solidarity: egyenlőségi viszony),
– a legfőbb címzett, a szovjet hatalom. (Halliday felfogásában ez az úgynevezett power: a hatalom-viszony, erősebb mint a magyar társadalom esetében.)
Ezeket az összefüggéseket veszem figyelembe az alább idézett szövegek elemzésében.
Az elemzés
A lengyel–magyar barátságra igen szívesen hivatkoznak azokban a hivatalos közleményekben, amelyek a nyolcvanas évek első felében jelentek meg. Elemzésüket Kádár János beszédének egy jellegzetes részletével kezdem. Alcíme „Ésszel és szívvel lengyel barátaink mellett állunk”.
(Népszabadság 1980. 09. 27.)
„...Mi szolidárisak vagyunk a testvéri lengyel néppel, lengyel testvérpártunkkal, s ennek több oka is van. Egyrészt a történelmi, hagyományos lengyel–magyar barátság, amely az utóbbi évtizedekben szocialista alapon tovább erősödött és szilárdult. A lengyel nép nehéz útján – a mi népünkhöz hasonlóan – sokat szenvedett, és alapvető törekvése, hogy a megtalált igaz úton, a szocialista építés úján békében haladhasson előre. (...) A társadalom fejlődési problémáit a lengyel népnek magának kell megoldania, a Lengyel Egyesült Munkás Párt vezetésével”.
E szöveg az újbeszély/a fanyelv tipikus vonásait mutatja: a két fő címzett a szovjet és a lengyel párt vezetősége (a fatikus funkció realizálódik), valamint a határozatlan lengyel nép. A vevők – a két
270 THOM, Françoise, 1990, Drewniany język (La langue de bois), Warszawa: Wydawnictwo CDN. 52.
271 Thom, i. m., 62–63.
párt és a magyar olvasó. A nyilatkozat adója – „mi”, „a baráti pártokat képviselő” elvtársak. Egy határozatlan múlt időben két momentumot különböztet meg (a múltban volt valami pozitív, de általában a múlt rendszerint rossz):
– „a történelmi, hagyományos barátságot” (a vevő nem tudja, hogy milyen hagyományról és melyik történelmi eseményről van szó), és
– a „nehéz utat”, meg „az igazi, szocialista utat”.
Mindkét momentum az elkerülhetetlen determinizmus elve alá esik: most csak erősítenünk, meg előrehaladnunk kell. Ily módon két funkció realizálódik: a metanyelvi (a fő címzetthez viszonyítva) – „tartjuk a kódot”, meg a fatikus – „folyik az ideológiai áram”, az esetleges lázadókat figyelmeztetjük!
Másrészt, meg kell jegyezni, hogy ez a szöveg, mint a később publikáltak közül egy se, dramatikus terhet hordoz, mely a kód látható bővítésének és eltörésének eredménye. Maga a cím „Ésszel és szívvel lengyel barátaink mellett állunk” igen ügyesen implikálja, hogy (az akkori) lengyelországi helyzet két módon fogható fel – racionálisan (azaz a kötelező ideológia értelmében), és emocionálisan. Az érzelmekre való hivatkozás a lengyel barátok támogatását és megértését jelzi. Mi több, jelzi ennek a megértésnek az okát is – „a hagyományos barátságot és szenvedést”, amely a magyar nép tapasztalatához hasonló. Ezért, a jellegzetes voluntarisztikus kell-et használva, az adó megállapítja: A társadalom fejlődési problémáit a lengyel népnek magának kell megoldania (azaz a Lengyel Egyesült Munkás Párt vezetésével – A. E.). Ennek előfeltevése a következőképpen összegezhető: köszönjük a fő címzett „baráti segítségét”, mi már tudjuk, hogy ez mit jelentett a magyar népnek. A későbbi közlemények már szigorúbban tartják a kódot.272
Fokozatosan, ahogy a lengyelországi helyzet egyre bonyolultabbá válik, a hivatalos magyar közlemények türelmetlenséget és figyelmeztetéseket jeleznek: „Növekvő aggodalommal figyeli a legutóbbi hetek lengyelországi eseményeit a magyar közvélemény”,273 amelyeknek jelentése a következőképpen fogható fel:
– a lengyel elvtársaknak – „Vigyázzatok! Elfogy a ‘big brother’ türelme! Igyekszünk, de...”
„Addig jár a korsó, amíg ...”
– a szovjet elvtársaknak: – „Nem felejtettük el!” „Figyelmeztetjük őket”! „Tartjuk a vonalat!”
„A hagyományos barátság” aszemantikus jellegét a szocializmus idejében többek között az 1987-ben a Népszavában publikált következő közlemény illusztrálja:
„Lengyel–magyar kormányfői tárgyalások Varsóban” – Messner: Új formákkal és új tartalommal gazdagítjuk barátságunkat. Grósz: Országunk együttműködésében még jelentős tartalékok vannak.
(...) a megbeszélések nyílt, baráti légkörben, a teljes nézetazonosság jegyében folytak.” (Népszava, 1987. 10. 28.)
272 Március 20. 1981, Kádár János és Stanisław Kania budapesti megbeszélése „őszinte, elvtársi légkörben, a kölcsönös megértés szellemében tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, pártjaik politikájáról, és áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit”. (Népszabadság 1981. 03. 20.) „A két külügyminiszter megbeszélései szívélyes, baráti légkörben, a kölcsönös megértés és nézetazonosság jegyében zajlottak le és hozzájárultak a magyar és a lengyel nép hagyományos barátságának erősítéséhez”.
(Népszabadság 1981. 04. 16.)
273 „...ami a magyar dolgozókat illeti: az aggodalom mellett a segíteni akarás és az együttérzés jellemzi közvéleményünk reagálását; népeink barátsága, amely a felszabadulás óta eltelt évtizedek alatt tovább mélyült, éppúgy kifejeződik ebben, mint sorsközösségünk a szocializmusban. Szolidárisak vagyunk lengyel barátainkkal, elvtársainkkal, akik harcolnak a szocialista kibontakozásért, támogatjuk küzdelmüket.” (Népszabadság 1981. 06. 06.)
Azt, hogy mennyire változott meg ugyanennek a barátságnak a felfogása a rendszerváltást követően, 1989-ben Tadeusz Mazowiecki miniszterelnök budapesti látogatása után, a következő hivatalos közleménnyel illusztrálom (ugyanebben az újságban jelent meg): „Magyar–lengyel kapcsolatok – Sallangok nélkül”.274
Az általam idézett szöveg adói konkrét emberek vagy más esetekben a saját érdeküket képviselő felek (egyenjogú partnerek). Konkrét elintézendő ügyekről beszélnek (kellemetlenekről is). A barátság az embereket összekötő viszony, melyet élő emberek példáznak, akik ténylegesen
„megvalósítják” a sztereotípiát a konkrét történelmi események vonatkozásában: „Antall József magyar miniszterelnököt – akinek édesapjáról, a lengyel menekültek 1939 utáni mentésében kiemelkedő szerepet játszó idősebb Antall Józsefről utcát neveztek el Varsóban – a lengyel–magyar barátság elkötelezett híveként ismerik a Visztula partján”.
Az 1989 előtti és utáni újságírói szövegeket (tudósításokat, riportokat, kommentárokat) külön kommunikációs interakciók csoportjának tartom, mert más a szerepük. Feladatuk a valóságról való tájékoztatás, tehát ennek valamilyen tükrözése.
Várható, hogy a Jakobson-féle hat funkció közül a referenciális (szemantikai) funkció (a valóság ábrázolása), az impresszív (emotív), meg az expresszív funkció fog előtérbe kerülni. Felmerül a kérdés, realizálódik-e, és ha igen, akkor milyen mértékben, a fatikus funkció? A fent áttekintett hivatalos deklarációk szellemében a valóságra vonatkozik a barátok világa (ez mindkét időszakban érvényes). A szövegek vevője – pártokon, kormányokon kívül – a magyar társadalom, a lengyel barátok.
Mind a cenzúrázott sajtószövegek, mind a szabad sajtó a valóság különböző elemeiről tájékoztatnak: eseményekről, állapotokról (rendszerint azok értékelésével), más forrásokra, szövegekre utaló metainformációt adnak.
A cenzúrázott tudósításokban, amelyek a lengyelországi eseményekről tájékoztatnak, rendszerint jól szelektált tényekről van szó és látható, hogy még „klasszikus fanyelven” munkálták meg őket.
Gyakran elhallgatnak valamilyen fontos információt, és más eseményeket csak előfeltevések segítségével közölnek. „Ismét folyik a munka Gdańskban és Szczecinben. Közzétették a megállapodás részleteit.” (Népszabadság, 1980, 09. 03.) „A lengyel közvélemény támogatja a párbeszédet.” (Népszava 1980. 08. 24.) Tehát sztrájkoltak, volt valamilyen konfliktus, miért?
Párbeszédet folytatnak/tárgyalnak. Megegyezésre jutottak, de milyen ügyben? Milyen engedményeket tett a hatalom? „Sziléziában is létrejött a megállapodás” (Népszabadság 1980. 09.
04.): tehát több helyen is sztrájkoltak és létrejött valamiféle megállapodás. „A gdański szerződések évfordulóján” – „Nem volt semmi (sajtó)bojkott Varsóban” (Népszava, 1983.09.01.): tehát volt olyan szándék.
A nyolcvanas évek végére a tudósítások pontosabbakká/konkrétabbakká válnak: „A Sztalowa Wolai Kohászati üzemekben sztrájk robbant ki” (Népszabadság 1988. 04. 30.), „Tart a sztrájk Gdańskban és Nowa Hutában”, (...) „Újabb sztrájkok Szczecinben, Gdańskban, Varsóban.”275 (Népszabadság 1988. 05. 05.)
Abban a világban, ahol először csak „munkabeszüntetések” fordultak elő, világosan osztályozott
„szereplők” cselekednek. Ez a nyomorúság országa, ahol az ellátás egyre rosszabb: Csodák
274 „A folyamatos kapcsolattartást, a két nép közötti hagyományos barátság mellett, országaink hasonló helyzete, de az előttünk tornyosuló feladatok is indokolják. Mindkét állam nehéz adósságterheket hordoz, jelentős struktúraváltási tervvel él és piacorientált gazdaság megteremtésén fáradozik. (...) A lengyel–
magyar viszony rövid elemzése sem képzelhető el az emberi kapcsolatok említése nélkül. Mindkét ország vezetésének célja, hogy ez a sok évszázados történelmi barátság ideológiai sallangok nélkül a maga természetes lendületénél fogva fejlődjön tovább, s hogy kiszűrjék belőle a manapság sajnálatosan megerősödött zavaró körülményeket: a csencselést és a bűnözést.” (Népszabadság 1990. 06. 08.)
275 Ez idő alatt „Moszkvában megkezdődött a negyedik Gorbacsov–Reagan találkozó”.
nincsenek című cikkében Terényi Éva tudósít: „Könnyebb felsorolni azt, ami a sarki boltban éppen van, mint azt, ami nincsen... jegyre adják a vajat...” (Népszabadság, 1981. 06. 04.)276
A nagylelkű lengyel hatalom (párt/vezetőség) és a (még nagylelkűbb) szovjet elvtársak gondoskodnak a népről, és iparkodnak, ahogy tudnak: „Kormányintézkedések az ellátás javítására”,
„Szovjet pótszállítások Lengyelországnak” (Népszava 1980. 09. 28.).
A szerencsétlenség és az ország romlásának valódi „okozóit” a magyar olvasó azokból a riportokból ismerheti meg, amelyeket „realisztikusan” stilizáltak, és azokból a párbeszédekből, amelyeket igazi
„hősökkel” folytattak.277
A látszat ellenére az idézett szövegek nem a valóság leírásai. Mind szókincsükben, mind a narració és a dialógusok felépítésében ismét megnyilvánul a klasszikus, szocreál irodalomból ismert kód.
Ugyanakkor a lengyelekre vonatkozó régi sztereotípiákat idézik fel (lusta, részeges, bujtogató), plusz még „a polnische Wirtschaft”. Ezeknek nincs semmi közük az igencsak szívesen használt jelszavakhoz, „a hagyományos történelmi lengyel–magyar barátsághoz”. Egészen más közlés rejlik a két címzettnek küldött, idézett szövegekben:
– a magyar társadalomnak: Vigyázzatok az (össz)komfortotokra/kényelmetekre! Láthatjátok, hová vezet a politikai lázadás, felelőtlenség? Mi, magyarok, okosabbak, ügyesebbek, jobbak vagyunk, mint ezek a hülye lengyelek! (Ez a sztereotípiák tipikus hatása.) Ismerjétek el a vezetőség okosságát/ügyességét!
– a szovjet elvtársaknak: (mint szokásos) tartjuk a kódot! Folyik az ideológiai áram!
Természetesen, az 1989-ig publikált, Lengyelországról szóló tudósításokban a már jól ismert jelzők fordulnak elő: ellenforradalmi erők, Kuroń és társai, anarchia, terror. A helyzetkép alaposan megváltozik a szükségállapot kihirdetésével: „Lengyelországban ütött a cselekvés órája. ... Az ellátás normális, sőt jobb, mint az elmúlt napokban” (Népszava 1981. 12. 15.), „Rend, nyugalom, folyamatos munka az üzemekben” (Népszabadság 1981. 12. 17.).
Az 1989 utáni sajtóban előtérbe kerülnek a rendszerváltással kapcsolatos, politikai és társadalmi intézkedésekről szóló tudósítások. Normális (tehát unalmas) lett az élet Lengyelországban. „Elsöprő parlamenti támogatással hivatalba lépett az új lengyel kormány” – A döntés azt jelenti, hogy a háború óta először, és a szocialista táborban elsőként, Lengyelországban nem kommunista kormányfő vezette kabinet jön létre (Népszava 1989. 06. 13.). „Bonn elismeri a lengyel határt”
(Népszabadság 1990. 03. 27.). „A lengyel kormányfő Budapesten. Fókuszban a gazdasági együttműködés” (Népszabadság 1990. 06. 09.), „Január 1-jétől magyar–lengyel dollárelszámolás”
(Népszabadság 1990. 06. 11.).
Némely tudósítók (metaforás) szellemességgel sziporkáznak, vagyis iróniával „fűszerezik”
riportjaikat: „Walesa–Kwaśniewski döntő” (Népszabadság 1995. 11. 06.),”Walesa és Kwaśniewski
276 „Minden munkabeszüntetés tovább rontja a gazdasági helyzetet” (Népszava 1980. 10. 04.), „A munkabeszüntetések okozta veszteségekről még nincsen pontos adat, annyi azonban már ismeretes, hogy a károk óriásiak” (Népszava 1980. 09. 02.).
277 „A szocialista Lengyelország büszkeségén (a katowicei hután), amely 90%-ban a Krivoj Rogból, a Szovjetuniótól kapott ércet redukálja színvassá, nem lobog a nemzetközi munkásmozgalom zászlaja. A Szolidaritás, amely azt mondja magáról, hogy szakszervezet, leszedte azokat, és hazafiság címén – de valójában a sztrájkfeszültség jeleként – nemzeti színű, fehér–piros zászlócskákkal rakta tele Huta-Katowicét. Ha a nagyhatalmú Kilian Jacek, a Szolidaritás helyi vezetője kiadja a parancsot: „leállni”, abbamarad az oxidáló pörkölés, a klórozás, az elektrolitikus finomítás. Az irodaépületben akkor megjelennek a Szolidaritás fehér–piros karszalagos bizalmi emberei. Az emberek köréjük tódulnak.
Béremelési követelésről beszélnek újra, mintha nem nyomott volna még elég papírt a bankjegynyomda. A demagóg Szolidaritás vezető bejelenti: négyórás figyelmeztető sztrájkot hirdet az áremelések miatt. Ki nem ért egyet a figyelmeztető sztrájkkal? Senki nem mer jelentkezni.” (Népszabadság 1981. 11. 24. Máté György)277
fej, fej mellett. Rendkívül szoros küzdelem a lengyel elnökválasztáson” (Népszava 1995. 11. 20.),
„Kwaśniewski az új lengyel elnök. Walesa 3 százalékkal maradt alul”.
Végül megjelenik egy új sztereotípia – a lengyel példa –, az úttörő, aki megbuktatja a régi rendszert, s létrehozza az új alapjait. „Minthogy mifelénk kényszeresen, bár sohasem indokolatlanul, szokás hivatkozni a lengyel példára vagy lengyelországi párhuzamokra”. (Népszabadság, Aczél Endre)278 És még az újságírói tájékoztatás utolsó fontos dimenziója – a metainformáció. Itt az információ forrásaira vonatkozó olyan jelzésekről van szó, amelyek a szavahihetőséget garantálják. Ez a közös újságírói gyakorlat egyfajta biztosításként szolgál, s a szakirodalomban „kerítésnek” (ang. hedges) hívják.
Tekintettel a kommunikációban részt vevők politikai alárendelésére, a tájékoztatási összefüggések sokkal bonyolultabbak voltak a rendszerváltás előtt. A magyar újságok állandóan idézik a szertartásos, hivatalos közleményeket, meg a pártvezetők beszédeit. A lengyel pártfunkcionáriusok közül Wojciech Jaruzelskit, Mieczysław Rakowskit, Stefan Olszowskit, meg a lengyel közönség
„kedvencét”, az akkori kormány szóvivőjét, Jerzy Urbant idézik. Az idézett közlemények min-denekelőtt a fatikus és a metainformációs funkciót töltik be az egyenlő partnerek közti kommu-nikációban. Az alapvető nyilatkozat a lengyelek részéről egyszerű: elvtársak, tartjuk magunkat, a magyarok részéről: értünk benneteket. Közvetve ennek az információnak is el kell jutnia a magyar olvasó/vevőhöz a kellő módon átalakított (lusta, részeges, lázadozó) lengyel- és Lengyelország-képpel együtt.279
A lengyelországi információ közlését rendszerint a mellette elhelyeztetett, a szovjet sajtóból (pl.
Pravdából, Literaturnaja Gazetából) idézett (vagy összegezett) nyilatkozatok követik. A fatikus és metainformációs funkción kívül fő szerepük a magyar olvasó szigorú figyelmeztetése: „Ennek rossz vége lesz”. Vigyázzanak! Látják, nem megmondtuk?!280
A rendszerváltás után mentesítették a szabad sajtót ezen kellemetlen kötelezettség alól, amely az ellenőrző, lojális ideológiai közlések küldésében állt. Ma a hírügynökségekre való hivatkozás főleg
A rendszerváltás után mentesítették a szabad sajtót ezen kellemetlen kötelezettség alól, amely az ellenőrző, lojális ideológiai közlések küldésében állt. Ma a hírügynökségekre való hivatkozás főleg