A nahuquákhoz

Kétségtelen, hogy a bakairok sűrűn érintkeznek a na- huquákkal. Már az öreg Paleko megörvendeztetett egy csomó nahuquá-szóval, melyekből nagy örömmel láttam , hogy új karaib törzzsel van dolgom.

A harmadik bakairi községben lakó nahuquá is elkísért bennünket egynapi járóföldre lakó rokonaihoz s előresietett, hogy jövetelünket bejelentse. Porisza vezetése alatt szintén csatlakoztak hozzánk néhánvan. Ütünk elején még egy kis, sebes folyót találtunk, mely néhány halfogó rekesztékkel együtt még a bakairoké volt, míg egy kisebb, 2 m széles patak, mely szintén el volt gátolva, már a nahuquák birto­

kához tartozott.

Déltájban bőhalú víz mellett pihentünk m eg; alighogy kivetettük horgainkat, a piranya-halak tüstént bekapdos- ták ; néhányat el is haraptak. Alsó állkapcsaikat az indiánok leszedték; ezek az ő haj - és madzagvágó ollóik.

Tumayaua csónakján megelőzve a többieket, elsőnek érkeztünk a révbe s ott három indiánt leptünk meg, kik ugyancsak megrémültek látásunkra. Egyikök mintegy 18 éves csinos legény volt, akit Tumayaua a főnök fiának mutatott be, azután egy kisebb fiú s a harmadik egy fiatal mehinakú-indián. Háti kosaraik folyami kagylókkal voltak tele.

Tumayaua barátságosan megnyugtatta a remegő főnö- köcskét s százszor is ismételtük előtte a már ismert mon­

d ást: «kúra karáiba», a karaib jó. Másnap reggel idejében talpon voltunk s elindultunk a faluba. Ütünk fiatal sarj- erdőn vezetett keresztül. A fák kérgébe tömérdek idétlen emberalak volt bevésve ; az út végén gyönyörű vajfa-ültet- vényekre bukkantunk. A vajfa zöldhéjú gyümölcse akkora

és olyanforma, mint egy jókora alma, húsa pedig vajsárga színű.

Két óra múlva elértük a fa lu t; halotti csönd honolt benne. Tumayaua íjjal, nyilakkal hadonászva kiáltozni k ezd ett; ebben mi is segítettünk neki s kisvártatva m int­

egy negyven ember bújt ki a kunyhókból. Majd egymás mellé telepedtek s ennivalót hordtak elibénk.

A nahuquák jól megtermett, feltűnően négyszögletes arcú, kissé esetlen alakok. Néhányuknak mellére különféle alakok voltak kifestve. Csodálkozásuknak szókkal adtak kifejezést, miközben tenyerükkel orrukat és szájukat befogták.

A fogadás ceremóniáinak bevégezte után a tánckuny­

hóba másztunk, hogy holminkat lerakjuk. A kunyhó belseje szomorúan festett, csaknem egészen üres volt. Benéztünk néhány lakóházba i s ; ezek is jóformán üresek voltak, csak itt-o tt lógott egy magános függőágy, de az egyébként min­

denütt található háziszerszámok — csaknem az utolsó dara­

big hiányoztak. Különösen feltűnő volt az asszonyok távol­

léte. Mindössze néhány, rettenetesen csúnya, sovány s csuparánc vénasszony vigyorgott ránk barátságosan; a fiatalabb ja az erdőbe futott előlünk.

Mindenütt élénk bizalmatlansággal találkoztunk, bár untalan ismételték: atötö, atötö, ami annyi, mint jó.

Apró cseretárgyainkat csakhamar beváltottuk s viszonylag értékesebb holmit adtunk nekik. Egyik társunk kuruzsló- műveleteket is végzett, amennyiben többekre dohányfüstöt fújt s vazelinnel is bekente őket.

Bizalmatlanságuk láttára tanácsosnak véltük számunk csökkentését. Először Antonio és Tumayaua, majd Vogel és Perrot tértek vissza a kikötőhöz, úgyhogy csak hárman m aradtunk a harmadik bakairi-falubeliekkel s mindenáron náluk akartunk hálni, bármennyire rosszul esett is ez az el­

határozásunk.

Célunk az volt, hogy a táncházban jobban összebarát­

kozzunk velük. Volt közöttük egy «yaurikumá»-törzshöz tartozó is. Ez háromnapi járóföldre lakott a Kuluene-folyó mellett. Tőle kaptunk adatokat a trum aí és kamayura falvak

fekvéséről, valamint arról is, hogy ez utóbbiak a «tupi» nyelv­

családhoz tartoznak. Egy másik indián hűen bem utatta a Xingú-Koblenzen túl lakó suyá-törzs táncát. I tt hallottunk először hírt az előttünk ismeretlen «arata»-törzsről is. A suyá- kat és aratákat «kurápa», «nem jó» jelzővel illették.

Éjjel heves zivatar tö rt ki s részvéttel gondoltunk az erdőben tanyázó szegény nahuquá asszonyokra. A kellemet­

len éjszaka után újult erővel adták értésünkre, hogy szeret­

nének megszabadulni tőlünk. A távozást a bakairok is nyo­

matékosan ajánlották. Kívánságukat mégsem teljesítettük.

Ott tartózkodásunk alkalmával néhány kunyhóban apró agyagedényt találtunk, melyekről azt állították, hogy a mehinakú-törzstől származnak. Egyik öreg asszony, akiről azt mondották, hogy ilyen edényeket tud készíteni, csak­

ugyan a mehinakú asszonyok tatauálási jegyét — három párhuzamos vonal a felső karon — viselte. Az asszonyokon kívül néhány mehinakú férfi is lakott közöttük.

Embereinkkel mindenáron azt akartam megértetni*

hogy táncálarcokat szeretnék tőlük szerezni s jutalmul nagy késeket ígértem nekik. Jelbeszédemből azonban nyilván azt következtették, hogy táncukat szeretném megismerni. Erre általános mozgolódás tám adt s némi előkészület után a sza­

bad térre vezettek bennünket s az ott fekvő lócára ültettek.

A taktusos zenét lopótökhéjból való csörgővel, egy álló s egy guggoló férfi adta hozzá. Három táncos szerepelt egyszerre pálmarostból készült szoknyafélében. Fejükön tollbokréta ékeskedett. Karjukra balzsamos illatot árasztó zöld ágakat kötöttek. Egymás mellé állottak s meggörbedt állásban, kezüket kinyújtva és ismét összecsapva, dobogtak, miköz­

ben egymástól eltávolodtak, forogtak, majd szüntelenül dübögve ismét egymásnak rontottak s hangos szóval üte­

mesen : «ho ho ho»-t vagy «hu hu hu»-t kiáltoztak. A tánc második fele sokkal élénkebb volt s énekkel kísérték.

Jóllehet még egy nagyobb táncot is bem utattak, ked­

vetlen hangulatunk nem derült fel, mert egyik célunk, t. i.

néprajzi tárgyak gyűjtése, nem sikerült. Mindent kihordtak s elrejtettek előlünk az erdőbe. Tartanunk kellett, hogy ugyanígy járunk a többi törzsekkel is. Abban állapodtunk

tehát meg, hogy egyszerre nem ilyen nagy társasággal kö­

szöntünk he hozzájuk s hogy jövetelünket, amennyire lehet, titokban tartva, váratlanul toppanunk közéjük. Azt eszel­

tük ki, hogy észrevétlenül otthagyom a nahuquákat s más­

nap reggel jókor útnak indulok a mehinakúkhoz, még pedig a bakairok kíséretében. Két társam ezalatt visszamarad.

Ügy okoskodtunk ugyanis, hogy ha hirtelen magánosán állí­

tok be a mehinakúkhoz, azok nem fognak megrémülni tő ­ lem s nem rejtőznek el minden holmijukkal az erdőben.

Így is tettünk. Mikor pedig indiánjaink hátram aradott társainkat a gyülekezet színe előtt hollétemről faggatták, ezek megbeszélésünk szerint ártatlan képpel azt válaszolták nekik, hogy megéheztem és halászni mentem. Ezt természe­

tesnek találták és belenyugodtak. Sajnos, hogy egyik tá r­

sunkon világosan kezdtek a láz előjelei mutatkozni, ami annál kínosabb volt, mert a hőség tűrhetetlenné vált. A na- huquák különben később annyira megbarátkoztak az ott- maradtakkal, hogy az asszonyokat is előhozták az erdőből, ami megfelelő mennyiségű gyöngykészlet szétosztásával járt, sőt még azt is megígérték, hogy visszajövetelünk alkal­

mára táncálarcokról is gondoskodnak. Társaink már most is becserélhettek tőlük egyes tárgyakat.

A barátkozás odáig ment, hogy a kukoricaültetés m ű­

veletében is részvettek, ami mindössze annyiból állott, hogy egy hegyes karóval két-három hüvelyknyi lyukakat bök- döstek a talajba s minden lyukba néhány szem kukoricát potyogtattak.

Egyik napon váratlan esemény zavarta föl a kis falucska nyugalmát. Társainkat a főnök kunyhójába vezették, ahol komoran maga elé meredve három jövevény guggolt, míg az egész társaság össze-vissza hadonászott s izgatott hangon lármázott. Csak lassanként derült ki, hogy a három vörösre festett idegen alak rossz hírt hozott. Hosszas jelbeszéd után értették meg, mi történt. A suyá-törzs, mely már három évvel ezelőtt arra kért bennünket, hogy közösen tám adjuk meg a trumai-törzset, gonosz tervét a napokban végrehaj­

to tta. «Suyá trumaí tok tok.» Így adták elő élénk jelbeszéd­

del, hogy a suyák a trum aíkat legyőzték és bántalm azták.

Ügy látszik, hogy az összeütközés a vizen történt s hogy a trumaík csónakjait fölborították, az úszva menekülőkre nyilakkal lövöldöztek, az elfogottaknak kezét pedig h átra­

kötötték s őket alkalmasint a vízbe fojtották.

A hírhozók a trumaíkhoz legközelebb lakó nahuquák voltak, akiket guikuruk-nak neveznek.

Két nap múlva társaink is utánam jöttek, hogy a mehi- nakúknál utolérjenek. A nahuquáknál lakó két mehinakú, aki tervemet úgy látszik megsejtette, már másnap utánam indult, de szerencsére nem tu d o tt megelőzni.