Bakairi-idill
I. Együttesen útrakelünk s fölkeressük a három bakairi-falut
Szeptember 19-én érkezett meg két társunk tábor
helyünkről. Néhány nap múlva velük együtt fölszedelőz- ködtünk s Tumayaua és Luhu kíséretében ide tértünk vissza, hogy eddigi útunkról jó hírt hozva, mindnyájan útrakel
jünk s leevezzünk a Kulisehu-melléki indián falvakhoz.
Távollétünk közben, szeptember 8-tól 26-ig tanyánkon semmi különösebb baj sem történt, mindössze az állatok rendbentartása járt sok vesződséggel. Embereink unalmu
kat vadászással és halászással fűszerezték. Különféle szár
nyas, majom, tapír, őz, szarvas és vaddisznó bőven került terítékre s ezeken felül többfajta erdei méznek volt nagy
szerepe étrendjükben.
Szóba került köztük, hogy a tanyát közelebb kellene tenni a bakairi faluhoz, de szemle-útjukon arról győződtek meg, hogy a folyó mindkét p artját ellepő tüskés bozót tanyázásra egyáltalán alkalmatlan, amennyiben az állatok
nak nem lenne megfelelő legelőjük. E szemle úton egyik kutyánk majdnem pórul járt. Egy 3 m hosszú óriáskígyó körültekerte s csak alapos megbicskázás után bocsátotta szabadon.
Antonio szeptember 14-én jött vissza a faluból a táborba, még pedig a nagy zuhatagtól szárazföldi úton, nem pedig a folyón s ő is úgy találta, hogy a tanyát nem lehet lejjebb vinni. Igaz ugyan, hogy a zuhatagnál tágas mezőség terült el, de ezt köröskörül veszedelmes, láznevelő mocsarak szeg
ték be. Meg voltunk tehát vele elégedve s megnyugodtunk abban, hogy küszöbön lévő útrakelésünk után itt maradó embereinknek megfelelő helyük lesz.
Takaros házat is építettünk s féltettebb holminkat,
köztük az indiánoktól szerzett tárgyakat ebbe raktároztuk el. Tumayaua fogadkozott, bogy övéi időnként ellátják embereinket mandioka-liszttel. Azt is megígérte, bogy további útunkon el fog bennünket kísérni, amiért két szép balta, több ing s nagyobb mennyiségű gyöngy leend jutalma, ö és Lubu különben az egész tábor kedvence volt s mind
ketten pompásan érezték magukat közöttünk. Tumayaua még a ló hátára is fölmerészkedett.
*
Indiánjaink segítségével még két csónakot csináltunk s október elsején kora reggel öt csónakon útrakeltünk. A ta nyán csak négy emberünk maradt az állatokkal.
Szorgalmasan eveztünk s délután öt órára érkeztünk meg a nagy zubataghoz. Az éjszakát itt töltöttük s másnap újra korán indulva, délután kötöttünk ki a bakairi révben.
I tt már várt reánk az öreg Paleko. A kis község lakói izgal
mas örömmel fogadtak. Egyrészük ünnepiesen kifestette magát. Kulekule felső testét és arcát narancsvörös vonalak
kal és pöttyökkel ékesítette, egy másik vörös kígyóvonalakat rajzolt a combjára, vagy homlokát és orrát festette vörösre.
Vendégek is jöttek a II. és III. faluból. A férfiak néhány szem gyöngyért nyugodtan engedték magukat lefényképez- tetni, az asszonynéppel nehezebben ment a dolog.
Csakhamar búcsút kellett vennünk barátainktól. Az utazás az első községből a másikba a számos zuhogó m iatt meglehetősen nehézkes. De nem csupán azért, mert a folyó hellyel-közzel nagyobb darabokon tele van kőtömbökkel, hanem azért is, mert a vízállás alacsony volt. Ezeket a helye
ket kőzuhatagoknak neveztük el.
A Kulisehu a községen túl néhány órajárásnyira föl- séges nyugalommal haladt tova ; a csónak, utasaival együtt élesen tükröződött vissza a smaragdzöld hullámokban s hosszú tajtéksáv jelölte útját. Az erdő képe sötéten, de a napfénytől sárgásán átvilágítva vált el a ragyogó, csillogó vízfelülettől. A teljesen kifejlett lombdísz gömbölyűvé tette a fák körvonalait s üde, világoszöld bambuszbokrok
töltöt-3
Közép-Brazilia,
tek be minden hézagot. Alácsüngő bokrok és alacsony fák árnyékában siklottunk tova. Nincs elragadóbb a természet általános hallgatásánál. Útközben Luhu hajlékony term eté
ben gyönyörködtem, amint a csónakban állva, íjjal és nyillal paku-halakra leselkedett. Az indián, aki a horgot még nem ismerte, a csalit már alkalmazta. Babszemnagyságú hara
gosvörös bogyókat szórt a vízbe, hirtelen felajzotta íjját, célbavette a bogyókat s abban a pillanatban lőtt, mikor a hal a bogyót bekapta.
Múltkori látogatásom alkalmával egy nap alatt kényel
mesen elértünk a szomszéd faluba, mert a csónakot mihamar otthagyva, szárazföldön mentünk. Most nem kerülhettük ki a zuhatagokat.
A kikötőhelyig nyolc ilyen zuhatag volt, de már a hetediknél tanyát ütöttünk. A negyediknél negyven percre volt szükségünk, hogy a kőtömkelegen átvergődhessünk.
Egyik csónakunk két szikla közé szorult s félig megtelt vízzel. Egy helyen erős karó-, majd alább kőgát fogta át a medret, mellyel a bakairok a halakat tetszésük szerint átbocsátották vagy föltartóztatták. Bizony nem kis mun
kánkba került, míg keskeny csónakjainknak u tat nyithat
tunk rajtok.
A község mintegy órajárásnyira fekszik a folyótól.
Mindenünnen erdőirtás veszi körül és pedig olyan terjede
lemben, hogy fölkeltette bámulatunkat. A három különböző úton, melyen a községbe lehet jutni, hatalmas olyan dűlőkön mentünk át, ahol az erdő kőbaltával volt kiirtva. A fákat márciusban és áprilisban döntik le s a megszáradt törzseket szeptemberben és októberben égetik föl. Ámulattal néz
tü k a vastag fákat, melyeknek keresztmetszetét a kőbalta tompa vágásai borították el s tanúságot tehetünk róla, hogy a függőágyban lustálkodó indiánnak sem minden napja ünnepnap.
Iguétiben, ahogyan e második községet nevezték, há
rom nagy családi házat s egy igen tekintélyes furulyaházat találtunk. Benne számos, pálmarostból készült táncruha lógott. A házak előtti térségen hosszú rudakból összeállított, hegyes kúpalakú sátorféle állott. Ez egy foglyul ejtett óriás
K ö z é p -B ra z ília .
sasnak volt a ketrece, melyet a bennszülöttek, kedvelt tá p lálékáról a majmok urának neveznek*
A falucskában mintegy 40 lélek lakott. A főnöki tisztet a szélesvállú, bicegőjárású öreg Áramoké viselte. Agyafúrt tekintete ellenére rendkívül figyelmes, udvarias és vendég- szerető volt irántunk. Étellel, itallal bőségesen ellátott ben
nünket s üveggyöngyeinkért útravalóról is gondoskodott.
Egy szál vörös nyakra valóval s egy nagyobbfajta késsel boldoggá tettü k ő kelmét.
I tt tartózkodásunk alkalmával érdekes jelenetnek vol
tunk szemtanúi. Egy este a furulyaházban ülünk, mikor egynéhányan betoppannak s hangos szóval rákezdik: í . . . í ...
Erre a jelenlevők közül egypáran magukra rántják a pálma
rostból készült öltözékeket (7. kép), s kis ideig ordítozva jár
nak körül a kunyhóban. Eleinte tréfára gondoltunk, de lá t
tuk, hogy a jelenlevők komolyak maradnak. Ezután az egyik álarcos kimegy a kunyhóból, míg a kórus « í. . . í»-t, «hí. . . í . . .»-t énekel s közben csörgőjét rázza. Az álarcos azután eltűnik az egyik kunyhóban s csakhamar étellel-itallal meg
rakodva tér vissza. Ez többször ismétlődik.
Revolverlövés-produkciónk inkább félelmet, mint bá
mulatot k e lte tt: az asszonyok a házak mögé bújtak, egy nyurga legény pedig a függőágyba menekült s befogta a fülét.
Áramoké háza az egyszerű építkezés eme pompás pél
* Ez a sasféle legerősebb s legvérengzőbb ragadozó madara Dél-Ame- rikának. A bennszülöttek fiatalon fogiák s dísznek használt tollaiért nevelik iel. B. Zs.
3*
dája, nagyobb és gondosabb hajlék volt, mint Palekoé Maigériben, ahogyan az első községet hívták. Nagyszámú, élelmiszerrel megrakott kosár volt benne fölhalmozva, olda
lán pedig kukoricacsövek lógtak. Leginkább érdekelt ben
nünket a köralakú kunyhó belsejében körülfutó, durva rajzú, mintegy 56 m hosszú párkány. Füstölt fakéreglapokból állott ez, melyekre fehér agyaggal pöttyök, körök, vonalas minták és halalakok voltak rámázolva. Legnagyobb csodál
kozással hallottuk indiánjainktól, hogy a rajz háromszögei és négyszögei valóságos képeket ábrázolnak,* tehát éppen nem «mértani alakok». Az egész rajzot természetesen pon
tosan lemásoltuk, mert a táblákat törékenységük m iatt nem vihettük magunkkal.
Naplemente tájban Áramoké vezetésével, aki vörös nyakra valójával öntelten hetykélkedett, a folyó mellett fölütött tanyánkhoz mentünk. Egy csomó indián álldogált és üldögélt a parton, mikor október 6-án csónakba száll
tunk. Szerencsésen átjutottunk az utolsó zuhatagon is..
A folyó itt olyanforma kezdett lenni, mint kiindulásunknál;
ledőlt fák a vízben, gyakran magas és meredek p a rto k ; az ár sodra gyors. A kanyarulatok száma végtelen s az utazás halálosan unalmas. E mellett a világos homok a napfényt rikítóan visszaveri s a víz tűrhetetlenül tükröződik.
Kísérőnek Tumayaua, a második faluból a zömök,
tagbaszakadt Pakurali-t kérte föl, akiből nem néztük volna ki, hogy odahaza nagy varázsló hírében áll. Mindketten ke
vés fölszerelést hoztak magukkal s azt könnyedén elhelyez
ték «mayaku» nevű ügyes összeállítású háti kosarukban.
Útra nem gyapotból, hanem pálmarostból font függőágya
kat visznek az indiánok, mert ezek sokkal könnyebbek és eső után hamarabb száradnak.
Egy napi út után megérkeztünk a harmadik bakairi- falu révébe, mely egy oldalt benyúló öbölben feküdt. Vezető nélkül nem tudtunk volna ráakadni. Ez a sasfalunak, «kuyak- vali-éti»-nek nevezett kis község is csak három lakóházból s egy ünnepi házból állott, de népesebbnek látszott a két első
* Erről később lesz szó.
nél. Az asszonyok és gyerekek jórészt az erdőbe menekültek
Minden idegennel szemben egy- egy bakairi guggolt a földön s meg levelek ragadták csodálatra. K art karba öltve, párosával járkáltunk a térségen föl és alá s alaposan meg
tárgyaltuk a Kulisehumenti falvak fekvését. De a trumai-indián falvak
ról itt sem kaptunk pontos felvilágo
sítást.
A furulyaház nagy, tágas helyi
ség volt. Teteje szétrongyolódott;
általában úgy ez, mint a többi épü
let elhanyagoltnak látszott, a má
sik két község házaihoz képest. Az egyik kunyhó előtt keresztgerendákon hatalmas kivájt fatörzs hevert — em
bereink bőregér-fának m ondották — emberalakokkal és halcsigolyákkal rendetlenül telefestve. Ünnepélyek alkal
mával egy vastag husánggal ezen a hatalmas szerszámon doboltak.
10. Háti kosár.
A furulyaházban szép álarcokat s egy új formájú, 10 m kerületű, szalmából csinált táncöltözéket láttunk — kua- lóhe — amit a táncos a vállán hordott. Csakhamar élénk cserekereskedés indult meg közöttünk s különféle tárgyakat szereztünk be tőlük. Ezekből a tárgyakból mihamar kiderült, hogy a bakairi népnek az alsó Kulisehu-melléki törzsekhez
11. Bakairi faálarc, fül- és orrtollakkal.
legközelebb lakó tagjánál vagyunk, mert számos idegen holmit leltünk náluk. így pl. agyagedényeik a mehinakú, kőbaltáik a trumai törzstől származtak. Egy agyagbaba az auetöktől, egy tolisapka a suyáktól került hozzájuk. Egy nahuquá-törzsbeli is tartózkodott náluk, de ez hülye volt s így nyelvészeti céljainkra nem használhattuk.
A furulyaházban embertani méréseket és
fényképföl-vételeket csináltunk. A megmért egyének közt feltűnő sémita- arcokat találtunk.* Az emberek a mérés alkalmával egyálta
lán nem ellenkeztek, csak egy háborodott föl közöttük, mikor a művelet elvégzése után három kövér gyönggyel akartuk kielégíteni. Annyi szem gyöngyöt kívánt, ahány mérést
12. K u a ló h e -tá n c o s .
fején, karján, testén végeztünk s amelyeket pontosan el
számlált. Mit volt mit tennünk, el kellett ismernünk követe
lésének jogosságát. Ez a tény is azt m utatja, hogy a számolás iránt való hajlamukat a kereskedelmi érzék szüli és fejleszti.
Becserélt tárgyainkat gondosan elcsomagoltuk s
meg-* (Lásd 9. kép.) — Ugyanezt mondják az utazók Űj-Guineárólis.
kértük Poriszát, hogy amíg visszatérünk, viselje gondjukat.
Lefelé való útunkban ugyanis nem akartuk megterhelni csónakjainkat. Porisza ezt készségesen meg is ígérte.
Űtrakelésünk előtt még egy új csónakot is becseréltünk indiánjainktól.