Széles merítésű áttekintésünket ekképp összegez-hetjük: kétségtelen, hogy a kulturális és gazdasági kölcsönhatások több „monarchikumot” is kiter-meltek (ilyen volt például a magaskultúrában a tér-ségre jellemző építészeti és zenei formanyelv vagy az írói problémalátás rokonsága), álláspontunk azonban mégis az, hogy a birodalom egészét átfo-gó összetartozás-tudat nem alakult ki. Leginkább azért nem, mert a bonyolultan működő és a min-dennapokban alig érzékelhető politikai intézmé-nyekkel csak meglehetősen kevesen tudtak érzel-mileg azonosulni, hiányzott a személyes kötődés, valójában a birodalom egyik népe sem volt teljesen elégedett a kiegyezéssel létrejött konstrukcióval.89 Az 1867-es alkudozási folyamat az alattvalóktól tá-vol zajlott, a végbement rendszerváltás pedig nem igényelte különösebben a közösségi élményt adó társadalmi megerősítést (például népszavazást, ün-nepi tömeggyűléseket), sőt inkább tartott az effé-le akcióktól. Az új politikai berendezkedés sokkal inkább az állampolgárok passzív belenyugvására épített, melyért cserébe viszonylagos biztonságot és prosperitást kínált . A polgárok számára lényegében egyedül Ferenc Józsefben testesült meg a rendszer (erre tudatosan törekedtek is). A birodalmi pat-riotizmust a dinasztiahűség pótolta, ugyanakkor bizonyos mértékig az uralkodó személye akadálya is volt a kiegyezéses rendszer iránti bizalom elmé-lyülésének. Egyrészt azért, mert 1849 öröksége (pél-dául a Kossuth-kultusz miatt) végigkísérte Ferenc József uralkodását, másrészt pedig azért, mert a király iránti lojalitás kikerülhetővé tette a dualista államközösség melletti elköteleződést még a közös adminisztrációban dolgozó magyar hivatalnokok számára is .90
Még a kiegyezés védelmében könyvet író ifjabb Andrássy Gyula, későbbi közös külügyminiszter sem a két tagállam polgárainak összetartozását gondolta fontosnak kifejleszteni, hanem sokkal inkább a két birodalomfél saját belső kohézióját kívánta megerősíteni: „Ha a monarchiát nem néz-zük mesterségesen összetákolt alkotásnak, s ha nem akarjuk az erőt, amely összetartja, a dynastia iránt érzett loyalitásra reducálni, éltető elvét abban kell találnunk, hogy történelmileg kifejlődött egy-ségek létök állandó és nagy érdekeit a legjobban a monarchia kötelékei között tudják biztosítani és előmozdítani. A monarchia sziklaszilárd talapzata:
ez egységek hazafias önérzete. Csak ebből meríthet a monarchia eszméje is erőt.”91
Amiről a rendszer egyik alapítójának fia beszél, az valójában annak kimondása, hogy a kiegyezés megkötése az államépítő magyar nacionalizmusnak adott zöld utat. A hatalomra került magyar sza-badelvűek a széles belügyi autonómiát egyre inkább Fernc József és Kossuth Lajos portréi egymás mellett a falon . Borsszem Jankó, 1916 . ????
Ferenc József allegóriája. Georg Conräder festménye
az ezeréves múlttal rendelkező önálló államiság, az Ausztriától való függetlenség és a nemzetiségekkel szembeni szupremácia fikciójának a hangoztatására használták fel. Az integráció helyett tehát a külön-bözőség sulykolásában voltak érdekeltek, amelyhez pedig erőteljesen igénybe vették a szimbolikus poli-tizálás eszközeit .92
Valójában e nemzetiesítő törekvésnek volt a ré-sze az is, hogy Ferenc Józsefet megpróbálták „kisa-játítani”. Az uralkodó megkoronázásának és az al-kotmányosság helyreállításának 40. évfordulóján elfogadott emléktörvény (1907. évi XXVIII. törvény-cikk) a kórház-, könyvár- és múzeumépítésen túl ar-ról is rendelkezett, hogy Árpád fejedelem feltételezett óbudai sírja fölé újból templomot emel. Ez utóbbi döntés szoros összefüggésben állt azzal az ekkor már egy évtizede tartó igyekezettel, amely a Habsburgok és az Árpád-házi királyok rokonságát bizonygatta.93
„Bölcs királyunk, Árpád vére / Maradj néped nagy ve-zére / Tied, ha kell, ősi bérünk / Életünk és vérünk!”
„Zengjen földön s égen: / Árpád-Habsburg háza, népe és hazája / Áldott egyességben öröklétig éljen!”
– hirdette például egy alkalmi költemény.94
Ferenc Józsefnek Árpád fejedelemtől való vérségi leszármazásának hangoztatása, méghozzá az ellenzé-ki Függetlenségi Párt alelnökének, Thaly Kálmánnak a hathatós közreműködése mellett paradox módon már a századfordulós, pártokon átívelő magyar na-cionalizmus birodalmi vágyait is jelezte.95 A magyar politikai gondolkodásban ugyanis felerősödtek azok a vélemények, amelyek szerint Magyarországnak fel kell készülnie, hogy átvegye a föderalizmus veszélye miatt egyre gyengülő Ausztria szerepét a Monar-chián belül (például a Budára költöztetett uralko-dóval). A fajok harcában Magyarországnak céljai eléréséért ugyanis szüksége van az 1867-es közjogi rendszer fenntartására, mert ez szavatolja nagyha-talmi státuszát és önálló állami létét.96 Bánffy Dezső volt miniszterelnök szerint ezért idővel pontosabb lenne a „Magyar-Osztrák Monarchia” elnevezés hasz-nálata. Úgy vélte azonban, hogy Magyarországnak ahhoz, hogy ezt a vezető szerepet sikeresen betölt-hesse, egységes magyar nemzetállammá kell válnia, jogalkotását és belpolitikáját tehát e szándéknak kell
alárendelnie. E fejtegetés értelmében tehát a tagálla-mi nacionalizmus és annak erőteljesebb szimbolikus megjelenítése voltaképp a Monarchia szilárdabbá té-telét is szolgálni fogja.97
A magyarhoz hasonlóan az osztrák elit sem volt különösebben érdekelt a dualista struktúra szim-bolikus legitimálásában, hiszen a politikai egyezség megkötésében lényegében nem vehetett részt, a lét-rejött reálunió ünneplése pedig az összbirodalmi ál-mok végleges feladását jelentette volna. Mint ahogy a regionális identitások megőrzését és a föderatív tö-rekvéseket is akadályozta volna a kettős monarchia bármilyen erőteljesebb reprezentációja.
Az 1867-ben létrejött új politikai struktúra te-hát hiányt szenvedett legitimáló szimbólumokban, mindazonáltal a Monarchia nem ezért hullott szét, hiszen ilyen helyzetében is képes volt öt évtizedig fennmaradni és hozzájárulni a régió gazdasági és kulturális fejlődéséhez. Sőt, Magyarország modern kori történelmének leghosszabb ideig fennálló al-kotmányos berendezkedése jött létre a kiegyezéssel.
Megítélésünk szerint azonban a dualista rendszer le-gitimációs problémája egyértelműen kihat a kiegye-zés utókori megítélése körüli bizonytalanságra: a 19.
századi magyar politika ezen alapvetően sikereket eredményező kompromisszuma a mai napig nem vált a nemzeti emlékezet szerves részévé.98
Ugyanakkor azt is fontos hangsúlyozni, hogy míg a politikai rendszerek akár egyik napról a má-sikra felválthatják egymást, a közgondolkodás meg-változtatása igen lassú folyamat, ezért az évszáza-dos bizalmatlanságok leküzdésére és az integráció elmélyítésére a dualizmus öt évtizede talán nem is volt elegendő. Már csak azért sem, mert a Monar-chia politikai gépezete nem telepedett rá az állam-polgárok mindennapjaira, hanem pluralisztikus berendezkedése folytán sokkal inkább egy „kultu-rális commonwealth”-ként működött,99 amely te-ret biztosított az egymással is rivalizáló nemzeti mozgalmaknak .100 A meglehetősen keserű és véres 20. századból visszatekintve pedig joggal tűnhet az Osztrák–Magyar Monarchia a béke, a humanitás és a kultúra fellegvárának, ahogy azt Helmut Rumpler írja könyvében.101
JEGYZETEK
1 Gianpietro Mazzoleni: Politikai kommunikáció . Bp., 2006.
115–116.
2 Az Osztrák–Magyar Monarchia területére vonatkozó bősé-ges szakirodalomból a teljesség igénye nélkül lásd Steinernes Bewusstsein I. Die öffentliche Repräsentation staatlicher und na-tionaler Identität Österreichs in seinen Denkmälern. Hrsg . Ste-fan Riesenfellner. Wien 1998.; Staging the Past: The Politics of Commemoration in Habsburg Central Europe, 1848 to the Present.
Eds.: Maria Bucur – Nancy M. Wingfield. West Lafayette 2001.; Daniel L. Unowsky: The Pomp and Politics of Patriotism:
Imperial Celebrations in Habsburg Austria, 1848–1916. West La-fayette 2005.; The Limits of Loyalty . Imperial Symbolism, Popular Allegiances, and State Patriotism in the Late Habsburg Monarchy . Eds.: Laurence Cole – Daniel L. Unowsky. New York 2007.;
Nancy M. Wingfield: Flag Wars and Stone Saints: How the Bo-hemian Lands Became Czech. Cambridge (USA) 2007. A jóval csekélyebb magyar szakirodalomból lásd Gerő András: Kép-zelt történelem . Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX–XX . századi történetéből. Bp., 2004.; „A királyhűség jól bevált útján…”:
Rendi és nemzeti kötődések szimbolikus változásai 1867 és 1918 kö-zött. Szerk.: Glässer Norbert – Zima András – Nagyillés Ani-kó. Szeged 2016.; Varga Bálint: Árpád a város fölött . Nemzeti integráció és szimbolikus politika a 19 . század végének Magyaror-szágán . Bp., 2017.; Varga Bálint: Egy össze nem álló kép mo-zaikjai. Az Osztrák–Magyar Monarchia dualitásának kortárs reprezentációja. Aetas 32 (2017) 4. sz. 5–21.
3 Stourzh Gerald: A kettős Monarchia „jogi természete” és politikai struktúrája: egy történeti fenomenológiai kísérlet.
In: A kiegyezés . Szerk.: Cieger András. Bp., 2004. 584–591.
Bővebben: Gerald Stourzh: Der Dualismus 1867 bis 1918:
zur staatsrechtlichen und völkerrechtlichen Problematik der Doppelmonarchie . In: Die Habsburgermonarchie 1848–1918 . Hrsg. Helmut Rumpler – Peter Urbanitsch. Bd. VII. Wien, 2000, ÖAW, 1177–1230.
4 Polner Ödön: Magyarország és Ausztria közjogi viszonya történeti kifejlődésében és jelen alakjában. Bp., 1891. 167. Hasonló állás-pontot vallott például: Bozóky Árpád: Az Osztrák–Magyar Unió . Bp., 1891.
5 Márki Sándor: Az Osztrák–Magyar Monarchia politikai földrajza a gymn. 3. oszt. számára. Bp., 1887. 58.
6 Budapesti Közlöny 1868. november 15. 264. sz.
7 Andrássy Gyula: Promemoria für Titelfrage. A fogalmaz-ványt idézi: Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora . 1. köt. Bp., 1910. 524.
8 Gróf Andrássy Gyula beszédei . I. Kiad.: Lederer Béla. Bp., 1890.
383–397.
9 Uo. 295–301.
10 Kmety Károly: Elmélkedés a magyar nemzeti címer és lobogó jussá-ról . Bp., 1903. 9.
11 A m. kir. földmivélés-, ipar- és kereskedelemügyi minister 1869. mart. 10-én kelt hirdetménye az osztrák–magyar mo-narchia tengeri kereskedelmi hajói által használandó uj
lo-bogó behozatala iránt. In: Rendeletek Tára, 1869 . Pest, 1870.
216–217.
12 Varga: Egy össze nem álló kép, 9–10.
13 Lásd például Szapáry Gyula miniszterelnök válaszát a Nem-zeti Párt kritikájára, 1892. március 24-én. Az 1892 . évi február hó 18-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. I . Bp ., 1892. 366–367.
14 Thaly Kálmán 1880. március 8-i felszólalását lásd Az 1878-dik évi október 17-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója.
X. Bp., 1880. 365–366.
15 Magyarországi pártprogramok, 1867–1919 . Szerk.: Mérei Gyula – Pölöskei Ferenc. Bp., 2003. 155–156.
16 Tisza István 1903. november 6-i beszédét (329. ülés) lásd Az 1901. évi október hó 24-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója . XVIII. Bp., 1903. 282.
17 Hellebronth Géza 1903. december 22-i felszólalását (362.
ülés) lásd Az 1901. évi október hó 24-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. XX. Bp., 1904. 394.
18 Kmety: Elmélkedés, 19–20.
19 Uo. 39–41.
20 Budapesti Közlöny 1889. október 20. 244. sz.
21 Kmety: Elmélkedés, 29–31.
22 Uo. 15.
23 Budapesti Közlöny 1903. szeptember 18. 212. sz.
24 Tisza István Papp I. János aradi görög keleti püspökhöz, Bu-dapest, 1914. november 12. Gróf Tisza István Összes Munkái . Levelek . II . Bp., 1924. 288.
25 Tisza István Burián István külügyminiszerhez, Budapest, 1915. szeptember 8. Gróf Tisza István Összes Munkái . Levelek . IV. Bp., 1927. 55–56.
26 Lásd Burián István külügyminiszter és Tisza István távirat-váltásait, 1915. szeptember 12. és 14. között. Uo. 61–65.
27 Tisza István Burián István külügyminiszerhez, Budapest, 1915. szeptember 24. Uo. 71–73.
28 Budapesti Közlöny 1915. október 12. 236. sz.; Igazságügyi Köz-löny 1915. november 27. 11. sz.
29 Joseph Redlich: Schicksalsjahre Österreichs . Die Erinnerungen und Tagebücher Josef Redlichs 1869–1936. Hrsg. Fritz Fellner – Doris A. Corradini. Band 2. Wien. 2011. 90–91. (1915. októ-ber 11. és 13.)
30 Die Pragmatische Sanktion. Autentische Texte samt Erläute-rungen und Übers. Hrsg. Gustav Turba. Im Auftrage des k . k . Ministerpräsidenten Carl Grafen Stürgkh. Wien, 1913. Az ünnep-ségekről: Wiener Abendpost. Beilage zur Wiener Zeitung 1913.
április 19. 90. sz.
31 Tőry Gusztáv igazságügyi államtitkár Takáts Sándorhoz, a képviselőház levéltárosához, Bp., 1913. augusztus 12. OSZK Kt. Levelestár.
32 A munkálatok anyaga megtalálható: Pragmatica Sanctio 200. éves jubileumára tervezett kiadványt előkészítő történe-ti albizottság iratai. MNL OL P 2262.
33 Barabási Kun József: Bernatzik tanár és az új címerrendezés.
Magyar Figyelő 1917. 2. sz. 13–31.
34 Wlassics Gyula: Az ausztriai közjogi irodalom és Magyarország:
Jäger, Tezner, és a közös intézmények címere. Bp., 1916. 11 és 15.
Buzás János: Az osztrák–magyar közjogi vita történetének kérdéséhez (Friedrich Tezner a dualisztikus államkapcsolat jogi természetéről). In: A magyar politikai és jogi gondolko-dás történetéből XVIII–XIX. század. Jogtörténeti Értekezések 12. sz. Szerk.: Kovács Kálmán. Bp., 1982. 7–20.
35 Polner Ödön: Emlékeim . Nagyapától . Szerk.: Havass Miklós.
Bp., 2008. 324.
36 John Deak: Forging a multinational state . State making in impe-rial Austria from the Enlightenment to the First World War . Stan-ford, 2015.; Pieter M. Judson: The Habsburg Empire. A New History . Cambridge–Massachusetts, 2016.
37 Építészeti Szemle 2 (1893) 4. sz. 237–238. Az épület 1918-ban a csehszlovák, majd az osztrák nagykövetségé lett, 1946-tól a Magyar Dolgozók Pártja vette birtokba.
38 Somogyi Éva: Hagyomány és átalakulás . Állam és bürokrácia a dualista Habsburg Monarchiában . Bp., 2006. 29–36.
39 [Heinrich Pollak:] Dreissig Jahre aus dem Leben eines Journalis-ten . Erinnerungen und Aufzeichnungen . 2. Band (1868–1873) Wien, 1895. 97. A városépítészet és a hatalmi reprezentá-ció kapcsolatáról lásd például: Heiszler Vilmos: Birodalmi és nemzeti szimbólumok Bécsben és Budapesten (1867–
1918). Budapesti Negyed 9 (1995. ősz). 173–192.; Fabó Beá-ta: Építkezés a reprezentáció szolgálatában: középületek és terek . In: Az egyesített főváros. Szerk.: Gyáni Gábor, Bp., 1998.
164–212.
40 Az Osztrák Nemzeti Banktól a Magyar Nemzeti Bankig, 1816–
1924 . Szerk.: Bácskai Tamás. Bp., 1993. 269–270.
41 Bővebben: Kozári Monika: Tisza Kálmán és kormányzati rend-szere . Bp., 2003. 417–419.
42 Balla Tibor: A dualizmus korának hadtörténete. In: Magyar-ország hadtörténete . III. Szerk.: Hermann Róbert. Bp., 2015.
209–254.
43 Lásd például: Bartók László: Egy hadfi naplója . Szerk.: Cieger András. Bp., 2015. 25.; Tamara Scheer: Figyelmen kívül ha-gyott kiegyezés? Az Osztrák–Magyar Monarchia dilemmája a közös hadsereg ezrednyelveinek tükrében. In: Párhuzamos nemzetépítés, konfliktusos együttélés . Szerk.: Szarka László. Bp., 2017. 193–205.
44 Péter László: Az Elbától keletre . Bp., 1998. 222–224.
45 Ferenczi Szilárd: Bartha Miklós Kolozsváron. A politikus, a hírlapíró és a botrányhős. In: Bartha Miklós és kora. Székelyud-varhely, 2013. 7–33.
46 Fővárosi Lapok 1881. szeptember 10. 205. sz. és 1882. január 22. 18. sz.
47 Törvényhatósági feliratok a polgárság és katonaság közötti súrlódások mérséklése tárgyában. MNL OL K 26. 1882-IA-45. 173. d.
48 Nem vesszük le a kalapot!... Büntetés a Gotterhaltéért. (1902.
július 28.) In: Ady Endre összes prózai művei. 3 . köt . S . a . r . Koczkás Sándor – Vezér Erzsébet. Bp., 1964. 100–102.
49 Nagy: Himnusz, Szózat kontra Gotterhalte, 37–42.
50 Tangl Balázs: Ezredideológiák és ezredkultúrák a cs. (és) kir.
hadseregben. Hadtörténelmi Közlemények 129 (2016) 3. sz.
670–694.
51 Hajdu Tibor: Tisztikar és középosztály, 1850–1914 . Ferenc József magyar tisztjei. Bp., 1999. 165. és 314–315.
52 Deák István: Volt egyszer egy tisztikar . A Habsburg-monarchia kato-natisztjeinek társadalmi és politikai története, 1848–1918 . Bp., 1993.
78–79.; Tangl: Ezredideológiák és ezredkultúrák, 682–685.
53 Deák: Volt egyszer egy tisztikar, 153–156. és 180.
54 Alapszabályok a „hadastyán egyletnek” Gyanafalván a sz.
gotthárdi járás, Vas megye, Magyarországban. Felsőgyőr, 1880. OSZK Kny B. 1.668 (Magyar és német nyelvű kiad-vány.)
55 Az első magyar hazafias hadastyán-, női segélyező egyesület alapszabályai. Budapest [1887]. OSZK Kny. C. 5.315 (Magyar és német nyelvű kiadvány.)
56 A hadastyánok országos egyesületének kérdéséhez. Hadastyá-nok Lapja . A fővárosi hadastyán-egylet közlönye, 17. sz. 1882.
július 2.
57 Az osztrák hadastyán-szövetségről. Első Magyarországi Ha-dastyán Újság . A magyarországi haHa-dastyán-egyletek hivatalos közlönye, 1. sz. 1878. augusztus 20.
58 Meghívó. Méltóságos bonyhádi Perczel Miklós úr fővédnök-sége alatt álló Baranya megyei Katona-Hadastyán- Betegsegé-lyező Egylet 1901. évi július 7-én (vasárnap) 25 évi fennállásá-nak emlékére a túl felsorolt pontok szigorú betartása mellett örömünnepélyt rendez, melyre t. uraságodat és b. családját meghívja. OSZK Kny D. 7.427.
59 A Vasmegyei aggharcos egyesület 50 éve . Összeáll.: Pintér József.
Szombathely, 1934.
60 Magyarország egyletei és társulatai 1878-ban . (Hivatalos Statisz-tikai Közlemények.) Szerk.: Vargha Gyula, Bp., 1880. 522.
61 Laurence Cole: Military Culture & Poular Patriotism in Late Im-perial Austria . Oxford, 2014. 130.
62 Székely Miklós: Az ország tükre. Magyar építészet és művészet szerepe a nemzeti reprezentációban az Osztrák–Magyar Monar-chia korának világkiállításain . Bp., 2012. 153. és 244.
63 Magyarország olimpiai mozgalmának krónikája . Szerk .: Kutassi László. Bp., 1994. 54.
64 Kutassi László és Erwin Niedermann: A magyar és az osztrák olimpiai mozgalom története 1918 előtt. Bp., 1990. 62–63. és 122–123.
65 Szabó Szilárd: Bosznia–Hercegovina közjogi viszonya Ausztriá-hoz és MagyarországAusztriá-hoz 1878 és 1918 között . Debrecen, 2011.
66 Somogyi Éva: Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban . A közös kül-ügyminisztérium magyar tisztviselői, 1867–1914. Bp., 2017. 136.
67 Rudolf trónörökös főherceg: Bevezetés. In: Az Osztrák–Ma-gyar Monarchia írásban és képben . I. . Bp., 1887. 5–17.
68 Christiane Zintzen: Vorwort. In: „Die Österreichisch-Ungarische Monarchie in Wort und Bild”. Aus dem „Kronprinzenwerk” des Erzherzog Rudolf . Hg.: Uő. Wien, 1999. 9–22.; Vajda György Mihály: Keletre nyílik Bécs kapuja . Közép-Európa kulturális képes-könyve 1740–1918 . Bp., 1994. 110–134.
69 Eöttevényi Nagy Olivér: Osztrák közjog . Bp., 1913.
70 Eöttevényi Nagy Olivér: Az osztrák közjog tanítása . Bp., 1913.
10–12.
71 Somogyi: Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban, 138–142.
72 Mikszáth Albert: Az amerikai menyecske . Mikszáth Kálmán öt-lete nyomán. Bp., 1918. A mű keletkezéséről lásd Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók . Egy magyar könyvkiadó emlékiratai . II. Bp., 1920. 115–117.
73 Szilágyi Márton: Amikor betelik az idő... A jövő század re-génye . In: Jókai & Jókai. Tanulmányok. Szerk .: Hansági Ágnes – Hermann Zoltán. Bp., 2013. 273–284.
74 Selma Krasa-Florian: Die Allegorie der Austria . Die Entstehung des Gesamtstaatsgedankens in der österreichisch–ungarischen Mo-narchie und die bildende Kunst . Wien, 2007.
75 Batta András: Álom, álom, édes álom… Népszínművek, operettek az Osztrák–Magyar Monarchiában . Bp., 1992. 93–107.; Csáky Móric: Az operett ideológiája és a bécsi modernség . Kultúrtörténeti tanulmány az osztrák identitásról . Bp., 1999. 68–72.
76 Buzinkay Géza: Német Michel és Magyar Miska. Nemzeti sztereotípiák a karikatúrában. In: Az áttörés kora . Bécs és Bu-dapest a historizmus és az avantgárd között (1873–1920). Szerk .:
F. Dózsa Katalin. Bp., 2004. 329–335.
77 Varga Bálint: A kiegyezés ritualizációja: Ferenc József megko-ronázása . Magyar Tudomány 178 (2017) 12. sz. 1578–1583.
78 Tomsics Emőke: Kacagány és camera . Az 1867-es koronázás fényképei a Magyar Nemzeti Múzeumban . Bp., 2015.
79 Sebestyén Sándor: Ki volt a „hét cinkotai magyar”? Honisme-ret 30 (2002) 6. sz. 62–68.
80 Fónagy Zoltán: Ferenc József és a kortárs magyar közvéle-mény . In: A véreskezű kamasztól Ferenc Jóskáig, 13–48.
81 Hanák Péter: 1898 – a nemzeti és az állampatrióta értékrend frontális ütközése a Monarchiában. In: Uő: A kert és a műhely.
Bp., 1988. 112–129.
82 Nagy: Himnusz, Szózat kontra Gotterhalte, 35–37.
83 Budapesti Hirlap 1890. augusztus 9. 10. évf. 218. sz.
84 Wlassics Gyula: Az udvartartás jogi természete. Budapesti Szemle 1917. 172. köt. 491. sz. 169–210.
85 Budapesti Közlöny 1893. november 26. 274. sz.
86 Mikszáth Kálmán: Hazahíják az öreget. MKÖM. 77. CK.
XXVII. Szerk.: Rejtő István. Bp., 1983. 72–73.
87 Landgraf Ildikó: Megtorló császár – megtévesztett király. Fe-renc József alakja a magyar hagyományban In: Mindenes Gyűj-temény II.: Tanulmányok Küllős Imola 60. születésnapjára. Szerk .:
Gulyás Judit – Tóth Arnold. Bp., 2005. 127–140.
88 Daniel L. Unowsky: The Pomp and Politics of Patriotism: Imperial Celebrations in Habsburg Austria, 1848–1916. West Lafayette, 2005.; The Limits of Loyalty . Imperial Symbolism, Popular Allegi-ances, and State Patriotism in the Late Habsburg Monarchy . Eds.:
Laurence Cole – Daniel L. Unowsky. New York, 2007.
89 Hanák Péter: Osztrák állampatriotizmus a hódító naciona-lizmus korában . Világosság 19. (1878) 3. sz. 151–157.; Urba-nitsch, Peter: Pluralist Myth and Nationalist Realities: The Dynastic Myth of the Habsburg Monarchy – a Futile Exer-cise in the Creation of Identity? Austrian History Yearbook 35 (2004) 101–141.
90 Somogyi: Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban, 45–46.
91 Andrássy Gyula: Az 1867-iki kiegyezésről. Bp., 1896. 437.
92 Varga Bálint: Árpád a város fölött . Nemzeti integráció és szimboli-kus politika a 19 . század végének Magyarországán . Bp., 2017.
93 A Thaly Kálmán által készített leszármazási ábra egy részletét közli: Századok 31 (1897) 567–570. A Habsburgok nacionali-zálásáról bővebben: Gerő: Képzelt történelem, 79–126.
94 Vikár Béla: Árpád és Habsburg vagy a király kegyelete . Ünnepi köl-temény a múltról és jelenről a magyar nép számára. Bp., [1898.]
9–10. és 32. Az Árpád-kultuszról: Sinkó Katalin: Ideák, motí-vumok, kánonok, Tanulmányok a 19–20 . századi képkultúra köré-ből. Bp., 2012. 152–163.
95 Romsics Ignác: A magyar birodalmi gondolat. In: Uő: Múltról a mának . Bp., 2004. 121–158. (különösen: 138–144.) 96 Beksics Gusztáv: A magyar politika új alapjai kapcsolatban a
ma-gyar faj terjeszkedő képességével és a földbirtokviszonyokkal. Bp ., 1899. 1–18.
97 Bánffy Dezső: A magyar nemzetiségi politika . Bp., 1902.
98 Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák–
magyar kiegyezésben . Levéltári Közlemények 87 (2016) 7–23.
99 Oskar Kokoschka: Életem . Bp., 1974. 20.
100 Stefan Berger – Alexei Miller: Building Nation In and With Empires – A Reassessment. In: Nationalizing Empires . Eds.:
Stefan Berger – Alexei Miller. Bp., 2015. 1–30.; Gyáni Gá-bor: A kiegyezés nemzeti és birodalmi látószögből. Buksz 29 (2017) 2. sz. 151–156.
101 Helmut Rumpler: Eine Chance für Mitteleuropa. Bürgerliche Emanzipation und Staatsverfall in der Habsburgermonarchie . (Österreichische Geschichte. 1804–1914. Hrsg. Herwig von Wolfram) Wien, 1997, 15. Ehhez lásd még Pók Lajos: Egy nosztalgia forrásai és fordulatai. A Monarchia visszapillantó tükörben . Európai Szemle 8 (1997) 4. sz. 81–93.
A nemzetközi politikatudományi szakirodalomban ma már széles körben elfogadott nézetnek számít, hogy minden politikai rendszernek és kormányzat-nak szüksége van szimbólumokon keresztül megje-lenített közösségformáló történetekre és rítusokra, amelyek legitimálják az éppen aktuális politikai berendezkedést vagy a kormányzati döntéseket.
A modern politika által is előszeretettel alkalma-zott mítoszoknak és szertartásoknak egyszerre le-het konzerváló és megújító erejük, azaz megerősít-hetik a fennálló rendszerbe vetett hitet, növelmegerősít-hetik a társadalom lojalitását a hatalmi intézmények és az elit iránt, lecsendesíthetik az esetleges kételye-ket az egyes kormányzati intézkedésekkel kapcso-latban, de egyúttal a jövőre nézve is felhatalmazást
A modern politika által is előszeretettel alkalma-zott mítoszoknak és szertartásoknak egyszerre le-het konzerváló és megújító erejük, azaz megerősít-hetik a fennálló rendszerbe vetett hitet, növelmegerősít-hetik a társadalom lojalitását a hatalmi intézmények és az elit iránt, lecsendesíthetik az esetleges kételye-ket az egyes kormányzati intézkedésekkel kapcso-latban, de egyúttal a jövőre nézve is felhatalmazást