Kónyi Manó
mondott le; az országgyűlés évi háromezer forint nyugdíjat szavazott meg számára. A képviselőházi munkát követően szemét és idegeit egy ideig Graz-ban pihentette Krafft-Ebing betegeként.
Még Deák életében megszületett az elhatározás hívei körében, hogy külön kötetekben is kiadják po-litikusi beszédeit. „Amikor én egyszer vele szemben szóbahoztam, hogy beszédeit össze fogjuk gyűjteni és közrebocsátani, mérgesen azt mondotta nekem:
reménylem, nem akad olyan szamár, aki az én os-toba beszédeimet összegyűjti. Az igaz, hogy később megadta erre az engedelmet Gyulainak” – emléke-zett vissza Kónyi.3 Gyulai Pál 1873-ban szerezte meg Deák beleegyezését, ám végül az első kötetet Kónyi szerkesztésében a Franklin Társulat csak 1882-ben jelentette meg. A beszédek és a levelek (ezek közlésé-hez Deák gyaníthatóan nem járult volna hozzá), va-lamint az azokhoz kapcsolódó egyéb források végül hat kötetet töltöttek meg. Gyulai a Franklin Társulat nevében úgy állapodott meg Kónyival az első kötet sikerét látva, hogy a tiszta nyereség fele és még har-minc tiszteletpéldány illeti meg Kónyit. 1903-ban az érdeklődésre való tekintettel az időközben elfogyott első három kötetet Kónyi kibővítve újra megjelentet-te. Kónyi ekkor már háromezer forint tiszteletdíjat, valamint a tiszta bevétel egyharmadát kapta meg.4
„Deák Ferencnek Budapesten is volt egy házi zsi-dója” – írta Kónyiról Kardos Albert.5 Komlós Aladár szerint pedig Kónyinak „Deák volt legfőbb ideálja, s
rajongott Andrássyért. Szerényen bújt meg szolgá-lata és adatai között.”6 Kónyi levelezését átolvasva elmondhatjuk, hogy mindkét állítás leegyszerűsítő.
Valóban igaz, hogy alázattal javítgatta, stilizálta a honatyák felszólalásait, adatokat küldött készülő történeti művekhez, nagy szorgalommal olvasta át és pontosította a korszak politikusairól írott szó-cikkeket, emlékbeszédeket. Mindeközben azonban rendszeresen kifejtette levelezőpartnerei előtt saját határozott álláspontját az éppen aktuális politikai ügyekben. Továbbá a számos köszönőlevél jelzi, hogy Kónyi sokaknak nyújtott értékes tudósi és em-beri segítséget. Több válaszlevélből arra következ-tethetünk, hogy erkölcsi, magánéleti kérdésekben is szívesen adott tanácsokat a hozzá fordulóknak.7 Elutasította azonban ismerősei minden kísérletét, amellyel őt próbálták a nyilvánosság előtt ünnepelni:
„fázom az ilyen kiemeltetéstől” – írta például, ami-kor hírét vette, hogy a Magyar Salon szeretné megje-lentetni életrajzát .8 Később pedig Lyka Károly kéré-sét hárította el, aki fényképét kívánta megszerezni az Új Idők számára: „Nincs arcképem, s ha volna se adhatnék, amint nem adtam Nagy Miklósnak. S ha nem értenek félre, azt is kérném: írjanak Deákról, de ne énrólam. Emberségemre mondom: nagyon elked-vetlenítenének vele, ha agyba-főbe dicsérnek. Akármi mást akar az Új Idők tőlem, azt már hálából is, hogy teljesítik kérésemet, megteszem.”9 (Végül két évvel később Nagy Miklósnak mégiscsak sikerült leközöl-nie Kónyi fényképét a Vasárnapi Ujságban.)
Kétségtelen ugyanakkor, hogy bizalmas, szinte családi viszony fűzte őt az Andrássyakhoz, mindenek-előtt idősebb és ifjabb Andrássy Gyulához, de sok levelet találunk hagyatékában Andrássy Ilonától és később festővé lett fiától, Batthyány Gyulától (id.
Andrássy Gyula lányától és unokájától). Kónyi több írást szentelt az idősebb gróf emlékének, fia mellett pedig sokszor titkári feladatokat is ellátott, naplóját is neki diktálta a politikus.10 „Igen köszönöm azt a nagy fáradságot, melyet dolgozatom leírásával vett magának. Igaz barátságának jele, hogy most is törő-dik az én dolgaimmal. Nem kell mondanom, úgy is tudja, hogy milyen jól esik ez nekem” – írta például Fáklyásmenet és éljenzés Andrássy miniszterelnökké
választása-kor . Magyarország és a Nagyvilág, 1867 . március 9 .
ifj. Andrássy Gyula Kónyinak egy aktuális munka el-végzése után.11
Sok családi tragédia érte (lányát és fiát is elveszí-tette), a vigasztalást rendszerint a munkában találta meg. 1917 karácsonyán halt meg, így már nem élte meg Deák és Andrássy művének, a kiegyezéses rend-szernek a végóráit. Igazat adunk Kardos Albertnek, amikor Kónyi nemzedékéről így fogalmazott: „A ma-gyar zsidók úgy érezték, hogy amikor odaállnak a magyar államférfiak mellé munkatársakul, akkor hazafias kötelességet teljesítenek, hogy őket követve, nekik szolgálva, a megtestesített magyar hazát szol-gálják.”12 Joggal érezhette sérelmesnek az unoka, Haj-nal-Kónyi Kálmán Szekfű Gyula 1920-ban megjelent Három nemzedékének egy félreérthető szófordulatát, miszerint a zsidó értelmiség azon generációja, amely-hez a szerző Kónyit is sorolta, csak „iparkodott”
magyarrá válni.13 Szekfű a későbbi kiadásokban né-mileg módosította a vonatkozó bekezdést: „Kétség-telen, hogy az első zsidó eredetű politikai hírlapírók, Falk Miksa, Széchenyinek és Deáknak, Kónyi Manó Deák- és Andrássynak hű embere, sem hazafiság- és felelősségérzetében, sem ethikában nem voltak mél-tatlanok a Gyulai Pálokhoz és Salamon Ferencekhez és nem is kellett iparkodniok magyarnak lenniök.”14
A hagyatékról
Kónyi munkája címével ellentétben nemcsak Deák beszédeit igyekezett összegyűjteni és közreadni, hanem arra is vállalkozott, hogy a kortársaknak Deák közéleti működésére vonatkozó hivatalos do-kumentumait, illetve személyes emlékeit is közli.
A hatkötetesre duzzadt forráskiadvány számtalan olyan politikusi levelet és naplót idéz, amit a későbbi kutatók eredetiben már nem használhattak. Legin-kább azért, mert Kónyi, miután szorgosan egymás mellé illesztette és részben vagy egészben publikálta a kéziratokat, visszajuttatta azokat tulajdonosaik-hoz. A személyes dokumentumok zöme később sem került közgyűjteményi megőrzésbe. Ugyanakkor az iratok egy részét Kónyi különböző okokból élete vé-géig magánál tartotta (például mert esetleg még
dol-gozni akart velük, vagy mert szándéka ellenére nem tudta azokat visszaadni), ám halála után a különféle kéziratoknak jó időre nyomuk veszett. Keresésükre a történészek nem fordítottak különösebb figyelmet.
Feltételezésünk szerint Kónyi Manó hagyatékát először özvegye, Rechnitz Júlia (meghalt: 1923), majd pedig unokája, Hajnal-Kónyi Kálmán (1898–1973) mérnök, statikus gondozta, aki először Németor-szágban élt, majd valószínűleg 1936-ban Angliában telepedett le családjával. Az ő halála után fia, Hajnal János (John Hajnal, 1924–2008) neves statisztikus őrizte a 19. századi magyar politikai élet sok szerep-lőjének kéziratait.15 Először a hagyatéknak ez a Lon-donba került jelentős szelete vált újra ismertté a kuta-tók előtt Péter László emigráns történész jóvoltából, akinek a javaslatára a család a Szláv és Kelet-Európai Intézet Könyvtárának (UCL SSEES) ajándékozta a mintegy 11 doboznyi iratot. A dokumentumok kö-zül ifj. Andrássy Gyula és Lónyay Menyhért naplója és utóbbi levelezése mikrofilmmásolatban már az 1980-as évek óta Budapesten is kutatható, ennek ellenére Kónyi kötetei helyett még mindig kevesen használják az eredeti szövegeket a korszak tanul-mányozására .16 Nem került viszont lefilmezésre, így csak Londonban lehet áttanulmányozni Kónyi saját iratait, köztük mintegy 600 levelet, amelyek egyrészt a Deák Ferenc beszédei című kötetsorozat munkála-taival kapcsolatban keletkeztek (például adatszol-gáltatás, gratulációk), másrészt pedig a századfordu-lós belpolitikát tárgyalják, döntően Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona (Deák gyámleánya és az akkori miniszterelnök felesége), valamint Dóczi Lajos író és külügyminisztériumi osztályfőnök tollából.17
Kónyi iratainak egy másik része viszont Magyar-országon maradt, és pillanatnyilag az tűnik a leg-valószínűbbnek, hogy azokat még maga az özvegy adományozta (esetleg halála után nem sokkal roko-nai) az akkor formálódó Magyar Zsidó Múzeumnak.
A három levéltári doboznyi anyagot, amelyet ma már a Magyar Zsidó Levéltár (MZSL) őriz, mindeddig – egy rövid közleményen kívül – nem hasznosították a kutatók.18 A mintegy 400 levelet tartalmazó ha-gyatékban mindenekelőtt ott találjuk a Deák Ferenc beszédeivel – különösen annak második, bővített
kiadásával – összefüggő irato-kat, amelyeket kisebbrészt eredeti dokumentumok (mint például Kovách László itt közölt két leve-le) alkotnak. Zömmel azonban az 1840–1860-as évek politikai életé-nek meghatározó szereplői közöl-nek adatokat Deákról és az akkori eseményekről, illetve elmondják véleményüket Kónyi munkájáról.
Hasonlóan a londoni anyaghoz, itt is számos olyan levél találha-tó, amely a századforduló politikai csatározásaira tartalmaz
adaléko-kat. Végül az Andrássy család tagjainak (különösen Andrássy Ilona és férje, Batthyány Lajos, valamint fiuk, Gyula) Kónyihoz intézett levelei, illetve a Kó-nyi gyorsírásos jegyzeteit tartalmazó füzetek alkot-nak jól elkülöníthető egységet (ez utóbbiak talán ifj.
Andrássy Gyula diktálásainak a lenyomatai).
Az OSZK Kézirattára is őriz egy kisebb terjedelmű Kónyi-ha-gyatékot, amelyhez a könyvtár vásárlás útján jutott egy magán-személytől 1967-ben. Az anyag-ban ismét az Andrássy család néhány tagjának Kónyihoz in-tézett leveleire bukkanhatunk.
A legérdekesebb tétel itt Kónyi néhány oldalas visszaemlékezése iskoláskorára, amit unokája ve-tett papírra .
A legalább három részre sza-kadt hagyatékban fennmaradt több mint ezer levél egyaránt lehetőséget kínál a De-ák-kultusz formálódásának és a Deák Ferenc beszédei keletkezéstörténetének a tanulmányozására. Ezúttal Kónyi szövegkiadási gyakorlatát vonjuk vizsgálat alá .