Az a kormány, amelyik a kuruc kesergő dallama miatt elutasította Liszt művét, 1887-ben éppen a zeneszerző magyar érzelmeit vonta kétségbe és ta-gadta meg, hogy Liszt hamvait állami pénzen haza-szállítsák, és magyar földben eltemethessék. Hiába említette fel ifjabb Ábrányi Kornél a Magyar Írók és Művészek Társasága, valamint az Országos Dalá-regyesület beadványát támogató képviselőházi fel-szólalásában a Londonban elhunyt Carl Maria von Weber vagy a Párizsban meghalt Rossini példáját, Tisza Kálmán válaszában csak erkölcsi támogatá-sáról biztosította a kérvényezők akcióját, de ahhoz anyagi segítséget nem kívánt nyújtani, mondván, Liszt ugyan terjesztette a magyar zenét, de elvitat-ta tőle magyar eredetét, és cigányzeneként azono-sította. A politikus Lisztnek az 1861-ben magyarul is megjelent, majd 1881-ben ismételten kiadott cigányzenéről írt könyvére utalt.36 A zenetörténeti kutatások azóta feltárták, hogy a cigányságra (és a zsidóságra) vonatkozó elfogult megállapítások jelentős része nem Liszttől származik, igaz, a mű-vész élete végéig nem volt hajlandó elhatárolódni e könyvtől. Munkáját és azon keresztül személyét mind a nemzeti jelleget csorbítani igyekvő neoab-szolutizmus időszakában, mind a politikai antisze-mitizmustól hangos 1880-as években heves táma-dások érték Magyarországon.37 Élete alkonyán újra megkérdőjelezték hazaszeretetét.
Mindenesetre a miniszterelnök a ’halottakról csak jót vagy semmit’, meglehetősen goromba mon-dat latin változatával vetett véget az ügynek. Az el-lenzék részéről Thaly Kálmán ehhez még azt tette hozzá, hogy addig, míg Rákóczi fejedelem és társai földi maradványai nem térhetnek haza (az ügy 1873 óta húzódott), azt a Lisztet sem szabad állami pén-zen magyar földben eltemetni, aki csak átdolgozta a kurucok indulóját.38
„Az akkori kormány fejének ellenszenveskedése, az akkori kultuszminisztérium lanyha viselkedése s a legbefolyásosabb intéző körök soha nem menthető apathiája, meghátrálása folytán” a kezdeményezés kudarcot vallott.39 Mint ismeretes, Rákóczi Ferenc hamvai végül 1906-ban hazatérhettek, Liszt Ferenc sírja viszont ma is Bayreuthban található.
Liszt Ferenc mauzóleuma Bayreuthban, 1913 előtt
JEGYZETEK
1 Liszt Ferenc Augusz Antalhoz, Róma, 1868. április 12. Közli:
Tanulmányok . Szerk.: Dobos Gyula (Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6.) Szekszárd, 1997. 366. Erről írt már 1867. április 23-án is Mosonyi Mihálynak, lásd Liszt Ferenc válogatott írásai . II. Vál.: Hankiss János. Bp., 1959. 610.
2 Liszt Ferenc Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnéhez, 1868.
augusztus 9. Idézi: Hamburger Klára: Liszt Ferenc zenéje . Bp ., 2010. 107.
3 Liszt Ferenc Augusz Antalhoz, Róma, 1867. május 28. Közli:
Tanulmányok, 359.
4 Laki Péter: Ünnepi kórusmű a kiegyezésre. Évkönyv 1983. 84. sz.
Szerk.: Scheiber Sándor. Bp., 1984. 221–226.
5 Liszt Ferenc Augusz Antalhoz, Róma, 1865. február 20. Köz-li: Tanulmányok, 342.
6 Ress Imre: A koronázás ünnepe, 1867. A Habsurg-koronázá-sok zenei hagyománya . História 34 (2012) 3. sz. 26–29.
7 Földényi Frigyes Falk Miksához, Pest, 1867. április 16. OSZK Kt. Fond IV/267.
8 Id. Ábrányi Kornél Falk Miksához, 1867. április 22. OSZK Kt.
Fond IV/5.
9 A mise keletkezésének és bemutatásának történetéhez: id.
Ábrányi Kornél: Életemből és emlékeimből. Bp., 1897. 112–119.;
Hamburger: Liszt Ferenc zenéje, 105–112.
10 Liszt Ferenc Augusz Antalhoz, Róma, 1867. április 23. Közli:
Tanulmányok, 356.
11 Augusz Antal id. Ábrányi Kornélhoz, 1870. október 13.
OSZK Kt. Fond XII/39.
12 Az 1870 decemberében létrejött találkozóról Liszt számolt be így. Idézi Hamburger: Liszt Ferenc zenéje, 395.
13 Liszt Ferenc Eduard Liszthez, 1873. február 10. Idézi Alan Walker: Liszt Ferenc . III. Bp., 2003. 284.
14 Eötvös 1870. február 17-én elmondott beszédét lásd Eötvös József Művei. Kultúra és nevelés. Szerk.: Mezei Márta. Bp., 1976. 221.
15 Pulszky Ferenc: A múzeumokról. (1875) In: Pulszky Ferenc kisebb dolgozatai . S. a. r. Lábán Antal, Bp., 1914. 218–219.
16 Simonyi Ernő 1871. december 8-án (398. ülés) elmondott felszólalását lásd Az 1869-ik évi ápril hó 20-dikára hirdetett or-szággyűlés képviselőházának naplója. XVIII. Szerk.: Nagy Iván.
Bp., 1871, 352–353.
17 Wahrmann Mór 1871. december 8-án elmondott felszólalá-sát lásd uo. 346.
18 Csengery Antal 1871. december 8-án elmondott felszólalását lásd uo. 349.
19 Apponyi Albert 1873. február 8-án elmondott beszédét lásd Apponyi Albert gróf beszédei . Bp., 1896. 2.
20 Kecskeméthy Aurél naplója . S. a. r. Rózsa Miklós. Bp., 1909.
263. 1870. június 21-i bejegyzés.
21 Cieger: Lónyay Menyhért, 223–224.
22 Toldy István: Emlékirat a budapesti sugárútnak állami épü-letek emelése által leendő kiépítése tárgyában. Beadatott Széll K-nak 1876. július 20. és 1877. március 7. OSZK Kt.
Fol. Hung. 1298.
23 A Zeneakadémia felállításáról részletesebben: Legány Dezső:
A Zeneakadémia születése. In: Írások Erkel Ferencről és a ma-gyar zene korábbi századairól . Szerk.: Bónis Ferenc. Bp., 1968.
75–104; Walker: Liszt Ferenc, 283–294.
24 Nemzet 745. (267.) sz., 1884. szeptember 27. esti kiadás.
25 Liszt Weimarból, 1884. szeptember 21-én írt válaszlevelét ugyancsak a Nemzet szeptember 27-ei számában olvashatjuk.
26 Liszt Ferenc id. Ábrányi Kornélhoz, Weimar, 1884. szeptem-ber. Közli: Prahács Margit: Kiadatlan és ismeretlen Liszt-leve-lek a Zeneművészeti Főiskola levéltárában. In: Zenetudományi Tanulmányok Liszt Ferenc és Bartók Béla emlékére . Szerk .: Sza-bolcsi Bence és Bartha Dénes, Bp. 1955. 207.
27 Az ügy esetleges iratai sem az Országos Levéltár miniszterel-nökségi (K 26.), valamint király személye körüli miniszteri (K 20. és K 21.) irataiban, sem Bécsben (HHStA Kabinettsarchiv Kabinettskanzlei-Akten, Hofarchive Zeremonialprotokolle) nem voltak fellelhetők. (Ezúton köszönöm Fazekas István szíves segítségét.) Podmaniczky Frigyes kéziratos naplója (OSZK Kt.) ugyancsak hallgat az esetről.
28 Az opera-ház és a magyar zene. Egyetértés 1884. szept. 28. 268. sz.
29 Komócsy József id Ábrányi Kornélhoz, Budapest, 1884. ja-nuár 4. OSZK Kt. Fond XII/551.
30 Id. Ábrányi Kornél: Az Orsz . M . Daláregyesület negyedszázados története 1867-től 1892-ig. Bp., 1892. 252–256.
31 Markian Prokopovych: Az Opera, a tömeg és a sajtó. Botrány a megnyitón: Budapest, 1884. In: A város és társadalma . Ta-nulmányok Bácskai Vera tiszteletére . Szerk.: H. Németh István – Szívós Erika – Tóth Árpád. Bp., 2011. 258–267.
32 Királyhimnusz . Budapesti Hírlap 1891. április 11.
33 Id. Ábrányi: Az Orsz . M . Daláregyesület története, 12.
34 Varga Bálint: Egy össze nem álló kép mozaikjai. Az Osztrák–
Magyar Monarchia dualitásának kortárs reprezentációja.
Aetas 32 (2017) 4. sz. 5–21. (különösen: 12–13.)
35 Törvényjavaslat az egységes magyar nemzet himnuszáról. Be-nyújtja Rátkay László (384. sz.). Az 1901 . évi október 24-ére hirde-tett országgyűlés képviselőházának irományai. XXVI. Bp., 1903. 333.
Ehhez lásd még: Nagy Ildikó: Himnusz, Szózat kontra Gotter-halte. Birodalmi és nemzeti szimbólumok az Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországán . Aetas 32 (2017) 4. sz. 21–62.
36 Liszt Ferenc: A czigányokról és czigány zenéről Magyarországon.
Pest, 1861.; Uő: Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie . Lipcse, 1881.
37 Hamburger Klára: Liszt cigánykönyvének Magyarországi fogadtatása. Első rész: 1859–1861. Muzsika 43 (2000) 12. sz.
20–25.; Hamburger Klára: Liszt cigánykönyvének Magyar-országi fogadtatása. Második rész: 1881–1886. Muzsika 44 (2001) 1. sz. 11–17.
38 Az 1887. február 26-án lezajlott képviselőházi vita anyagát lásd Az 1884. évi szeptember hó 25-ére hirdetett országgyűlés kép-viselőházának naplója. XVI . Szerk .: P . Szathmáry Károly . Bp ., 1887. 56–59. Ehhez lásd még: Walker, Liszt Ferenc, 501–508.
39 Id. Ábrányi Kornél: Az Orsz . M . Daláregyesület negyedszázados története, 294.
II. JElKÉPEK
I . Ferenc József királlyá koronázása Budán, 1867-ben . Eduard Ritter von Engerth festménye
Miért fontos, hogy egy politikai rendszer jelen legyen állampolgárai tudatában? Milyen célokat szolgálhat az államok, birodalmak önreprezentációja? És mi-lyen következményekkel járhat, ha az emberekben nem alakul ki valamiféle kötődés a tőlük sokszor tá-vol és bonyolultan működő, ám életüket befolyásoló politikai intézmények iránt?
A társadalomtudományok már meglehetősen ré-gen felfigyeltek a hatalmi szimbólumok jelentőségére.
Ennek nyomán lassanként a nemzetközi történettu-dományi kutatásokba is begyűrűzött az érdeklődés a – korábban csak az ősi társadalmak és régebbi törté-neti korok kapcsán tanulmányozott – szimbólumok iránt. A szimbólumok és rítusok működését immár a modern politika és az új politizálási technikák ki-alakulása kapcsán kezdték el vizsgálni. A politika vi-lágának folyamatos átalakulásában ugyanis a hosszú 19. századnak kitüntetett szerep jutott. Ezen évszáza-dot rendszerint a nemzeti ébredések és a párhuzamos nemzetépítések koraként szokás jellemezeni, de egyút-tal a liberalizmus korszakaként is, amely hol forradal-mak révén, hol apró lépésekkel, de számos országban elhozta a jogegyenlőséget, és egyre több embert vont be a politika világába, és mindezt részben a polgári nyilvánosság új fórumain tette. Éppen ezért a tömegek és a tömegsajtó korszaka is ekkor vette kezdetét. Ter-mészetesen a birodalmak kora is ez, a nagyhatalmak látványos létrejöttével és világméretű konfliktusaival.
A sor minden bizonnyal még folytatható lenne a politika világát érintő egyéb változásokkal. Az itt fel-sorolt különféle folyamatok azonban abban minden bizonnyal közösek, hogy fokozott szerep jutott ben-nük a szimbolikus politizálásnak, hiszen az újonnan létrejött nemzetek, államok, birodalmak vagy éppen
a különállásukat hangsúlyozni kívánó hagyományos közösségek, valamint a hatalmukat a változások kö-zepette is megőrizni akaró régi dinasztiák egyaránt szükségét érezték, hogy jelképek útján is tudassák létüket, szándékaikat a külvilággal, ehhez pedig vál-tozatos eszközöket és csatornákat vettek igénybe.
A politikai szimbólumok tehát nem pusztán egy po-litikai döntést vagy cselekvést körbeölelő színes máz látványos alkotóelemei (használatuk nem egyszerű kommunikációs fogás), hanem identitást megalapo-zó, vagy azt megerősítő, ezáltal legitimitást biztosító jelképek és eljárások, amelyek növelhették a hatalmi intézményekbe, a vezetőkbe vetett társadalmi bizal-mat, kifejezhették az integrációt, erősíthették a társa-dalmi kohéziót, de ugyanúgy szolgálhatták az elkü-lönülést, jelezhették az elhatárolódást. „Nem létezik kormányzat szertartások és rítusok nélkül, bármilyen távol helyezkedjenek is el mindattól, ami mágikusnak és misztikusnak nevezhető. Kormányzási aktust nem lehet létrehozni olyan történetek, jelek és szimbólu-mok nélkül, amelyek ezer ki nem mondott módon jelzik és erősítik a kormányzat legitimitását.”1
Mindezek tudatában mit mondhatunk szűkebb témánk, az 1867-ben megkötött kiegyezéssel létre-jött új politikai konstrukció, a dualizmus és az Oszt-rák–Magyar Monarchia szimbólumokon keresztül megvalósuló önreprezentációjáról? Törekedtek-e egyáltalán, és ha igen, miként a hatalomra került eli-tek, hogy megjelenítsék valamiképp e politikai rend-szert a birodalom lakói előtt? A birodalmi integráció és a patriotizmus működését, illetve mindennek a szimbolikus vonatkozásait az osztrák örökös tarto-mányok kapcsán már többen vizsgálták, ám a Ma-gyar Királyságot illetően még csak alig.2