A fejezet arra az előfeltevésre épít, hogy Inforgiában mint poszt-archaikus társadalomban az internet és az internettel relációban lévő valóság új szimbólumaiban visszaköszönnek a modernizmus előtti korszak szimbólum-törmelékei. Ha
155
modernizmus előtti tetszhalott hagyományt életre keltjük, új inspirációs-forrásként szolgálhat a re-ontologizáció inforg-játékhoz. A múlt szimbólumainak megértése révén jobban áthatóvá válnak saját korunk jelképei, rítusai, melyek révén, olykor észrevétlenül és reflektálatlanul kilépünk a mindennapjaink profanitásából. A derű annak a realitásnak az átélése, hogy a szent keretezi a profánt, és ha jobban megismerjük a modernizmus előtti ember módszereit arra vonatkozóan, hogy miként lép át a transzcendens világba, saját magunk is új módon, reflektíven közelíthetünk ezekhez a „kilépési” kísérleteinkhez.
A VALLÁSI ÉLMÉNY UNIVERZÁLIS JELLEGE
A vallás új kognitív tudománya hozzávetőlegesen tizenöt éves múltra tekinthet vissza.
Eleinte kis számú antropológus, pszichológus és filozófus vett részt a vállalkozásban, később csatlakoztak hozzájuk idegtudósok, nyelvészek és számítógéptudósok is. A közös kutatás azon az előfeltevésen nyugszik, hogy a vallás az emberi természet elválaszthatatlan része. A kutatók három fő kérdésre keresik a választ: 1. Miként reprezentáljuk a természetfeletti ágensekről alkotott fogalmakat; 2. hogyan hozzuk létre azokat; 3. és mi módon reagálunk e fogalmakra a vallásos cselekvések, például rítusok, révén.
A vallás kognitív tudományának legfőbb belátása az, hogy a vallás sokkal inkább a természetünk része, mint azt a korábbi kutatások sejtetni engedték. Habár a teológusok meglehetősen komplex fogalmakat használnak a vallás jelenségeinek megragadása során, a vallásról alkotott mindennapi gondolatok merőben eltérnek ezektől a szofisztikált ideáktól. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a népi tudomány különbözi a valóditól, a vallásról alkotott fogalmak is eltérnek a teológusok által használtaktól. A vallásról gondolkodó elme fogalmai sokkal egyszerűbbek, gyakran ellentmondanak az adott vallási hagyomány, illetve rendszer legfőbb elveinek. A mindennapi problémák megoldása során például a keresztény emberek úgy tekintenek Istenre, mint aki hozzájuk hasonlóan reménytelenül küzd a múló idővel. Ennek az az oka, hogy a leegyszerűsített fogalmak jobban illeszkednek az agyunk által előnyben részesített intuitív ontológiai előfeltevésekhez. Amikor a tudósok nem tudományos emberekként gondolkodnak a világról, akkor ők is olyan fogalmakat használnak, amelyek jól illeszkednek az evolúció által ránk hagyományozott intuitív ontológiához.
A természetfelettiről alkotott fogalmak a kultúrák határait semmibe véve olyan intuitív ontológián nyugszanak, amely szerint személyek, élő dolgok és készítmények rendszere a világ, működése a népi biológia, fizika és pszichológiai révén ragadható meg, illetve jelezhető előre. A természetfelettiről alkotott fogalmak az intuíciónkat részben elfogadó, másrészt nekik ellent mondó biológiai, fizikai és pszichológiai előfeltevésen nyugszanak. Például a szellemek olyan személyek, akiknek nincs testük, képesek áthatolni a falakon, vagyis létük ellentmond intuitív fizikánknak, nem halnak meg, ami a biológiai elképzeléseinkkel nem kompatibilis (Boyer, 2003) Ezek az intuíciónknak ellentmondó fogalmak nagyon vonzóak számunkra, könnyen
156
emlékezetünkbe vésődnek, és ezáltal hatékonyan terjedő mémekké válnak. A vallásos eszmék tehát azért reprezentálódnak széles körben, mert intuitív ontológiánkhoz nem szokványos módon illeszkednek, vagyis ellentmondanak előzetes elvárásainknak, ugyanakkor mégis rajtuk élősködnek. Az intuitív pszichológiánkkal összeegyeztethetetlen például, az hogy a gonosznak vélt cselekedetekre ne reagálunk hevesen érzelmileg.
A vallások gyakorta olyan intencionális ágensekről szólnak, amelyek fizikai formában nem léteznek. A vallás új kognitív tudománya szerint ezek nem irracionális víziók, hanem azon inherens képességünknek köszönhető, ami lehetővé teszi, hogy fizikailag jelen nem lévő ágenseket képzeljünk el és off-line interakciót folytassunk velük. Ezen képességünk már kisgyermekkorban is működik (Boyer, 2003, 120). A természetfeletti lényekről való gondolkodás során ezeket az off-line kapacitásokat használjuk, habár speciális módon, hiszen az így megidézett ágensek a társadalmi közvetítettségnek, vagyis a hagyománynak köszönhetően reális léttel bírnak.
A modernitás emberének transzcendencia iránti vágya az önkifejezésben és az önmegvalósításban talál kielégülést magának. Luckman (2011) szerint a modern ember transzcendenciája a szenttől eltávolodva közelebb került a mindennapokhoz.
Mivel az életének értelmet adó értékek, földközeliségük miatt, ki vanna téve a mindennapok változásának, ezért, értelmezésünk szerint, kevesebb pátosz, azaz emelkedettség és több irónia, jellemzi. Az univerzális vallások priváttá válásával megszűnt a világnézet kora. A világnézet mint világkép a szent keretében látott valóság, amely révén az emberek értelmezni tudják a világot, benne önmagukat. A világnézet egyrészt segít leegyszerűsíteni a világ komplexitását, másrész univerzális érvényű, magasrendű, azaz szent értelmezési keretét nyújtja a valóságnak. Annál stabilabb, adaptívabb és vonzóbb értelmezésekkel lát el egy világnézet, minél távolabb van a profán a szenttől. Luckmann58 szerint a modern ember számára rendelkezésre áll a látható és a láthatatlan vallás. Előbbit az egyház közvetíti, utóbbit az adott ágens önmagának alkotja meg magánhasználatra. Könyvünk jelen fejezete a világnézet korának világlátást mutatja be, ami reményeink szerint lehetővé teszi számunkra az önreflexiót mint a nárcisztikus öntükrözést meghaladó terápiát.
Anélkül, hogy túl messzire mennénk, annyit máris állíthatunk, hogy mindenki tisztában van a világ transzcendenciájával, amelyben él. Ez a tudathorizont azon alapul, hogy a mindennapi tapasztalat határokba ütközik, amelyeket átléphet vagy még ezen a világon belül, átugorhat más valóságok felé, vagy amelyeknél megállhat. Mindenki tud a világban levő határokról.
Senki nem kételkedik komolyan abban, hogy olyan világban él, amely megvolt már őelőtte is, és meglesz őutána is (Luckman, 2011, 4).
58 Luckmann vallás koncepcióját részletgazdagon tárgyalja: Miskolczi B. – Kollár D. (2018)
157
AZ ÉG, A NAP, A HOLD ÉS A FÖLD SZIMBOLIKÁJA
Világunkban a szent megjelenik a profánban, illetve annak alakját is fel tudja venni.
A más, a különleges mindig az ember figyelmének a középpontjába kerül. Minden megjelenési formája a szentnek, egyben lehet szimbólum is. Megjelenhet kőben, fában, égitestben, növényben, és még sorolhatnám. A jelek összefüggnek, mivel az egyén hozza létre és társít hozzá tartalmakat. Amikor régi írásokat és ábrákat tanulmányozunk, akkor a sok égitest vagy más szimbólum jelentése, rejtve marad előttünk. Ezeket a kor embere hozta létre, és alkotta meg a számukra kézenfekvő tartalommal. Előszeretettel ábrázolták a középkorban mágikus szertartások leírásánál a Holdat, és éjszaka, bizonyos holdállásokkor végeztek egyes szertartásokat. Ennek jelentését, csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy a Hold az elhunyt lelkek lakhelye, pihenőhely a túlvilág felé, jelképezi a termékenységet és az elmúlást. Igy szimbóluma a szellemvilággal való kapcsolattartás egyik emblematikája volt.
Érdemes, tehát tisztában lennünk azzal, hogy egyes profán dolgok, milyen jelentést és szimbolikát is hordoznak magukban. A szimbólumok erőt, utat mutattak, mely igazából napjainkig így van. Minden kor megteremti a saját szimbólumait. A következőkben azt kívánuk bemutatni Mircea Eliade nagy munkáján, a Vallástörténeti értekezéseken 59 keresztül, hogy meghatározó fizikai tárgyak, miként kaptak szimbólum jelleget, illetve, milyen szokásokat, hiedelmeket tudott teremteni a kor emberének szellemében.
Ha az ember bárhol is széttekint, az égbolt mindig fontos tényező lesz. Vagy az időjárás miatt, vagy akár a tájékozódás szempontjából, és még sorolhatnám. Az égtájak is meghatározóak. Az észak-dél és a kelet -nyugat irányok szempontjából, olyan, mintha az ember a kereszteződésükben állna. Metszéspontjaikkal egy keresztet formálnak meg. Az ég mindig is, komoly misztérium volt, az ember számára. Az ég az Isten, vagy az istenek lakhelye. Majdnem minden vallás és kultusz tanításában és imáiban megjelenik az ég említése. Az ember számára, távoli, megfoghatatlan, titokzatos. Távolsága, ismeretlensége, általában félelmet és tiszteletet keltett. Az istenség hatalmának jelképévé vált. A Krisztus tanította imádságában is ott az ég jelenléte: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy!” A nomád afrikaiak azt tartották:
„Ahol az ég van, ott van isten is.”60 Már az ég szemlélése transzcendens élmény, elmélyedésre késztet. Az ég hatalmat, dicsőséget jelképez, melyet magasságnak is neveznek. Mint ahogy az angyalok énekét idézve szól a katolikus dicsőítő ének:
Dicsőség a magasságban Istennek, vagy a másik: Hozsanna a magasságban is.
Az ég jelképezi a változatlanságot, az egyidejűséget. A lépcsőn való felmenetel a szertartásokban az ége lépést, az égbe emelkedést szokta jelképezni. Mint ahogy
59 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014.
60 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 86. oldal
158
Eliade leírja az égi istenek, mindig főistenségek, ők képviselik az erőt, ők teremtenek, ők alkotják és tartatják be a törvényeket. Az ég a vallási élet középpontjában volt.61 Sok esetben a Föld a nő megtestesítője és párja az égnek az égi nászban. Sok szimbólum kapcsolódik az éghez, ami hozzá emelkedik: a szárny, a madár, a létra, a fa, a hegy, a torony, az oszlop. Mint paradicsom (királyi kert) az égben a boldogultak lakhelye.62 Az angyalok szárny ábrázolása, az anyagtól való függetlenségüket jelképezi. Az eget és a földet összekapcsolják az istenek földre született fiai, akik különleges teremtmények, rendkívüli erővel vagy hatalommal rendelkeznek.
Dzsingisz kán pecsétjének a következő volt a felirata: „Egy isten uralkodik az égben, a kán pedig a földön.”63 Ismerjük, hogy a görög világban az erős égi főistenség Zeusz volt. Ő és isten társai irányították az embereket, szeszélyük, haragjuk, kegyetlenségük, vagy irgalmuk meghatározó volt az emberek életében. A görög utáni, későbbi vallási kultuszokban, azonban az ég szerepe fokozatosan megváltozik. Az égi főistenek egyre jobban elveszítették, meghatározó szerepüket. Már a kezdeti kultuszok mítoszaiban megjelenik az Ég és Föld társítás. Élt az a felfogás, hogy az uranikus (égi) istenek adják a termékenységet, de veszélyesek és teremtményei szörnyetegek.64 Ők pedig gyűlölik, saját teremtményeiket. Minden nép mítoszaiban az égi istenek, mindig teremtenek. Sokszor az égi elemekhez is csatoltak isteni funkciót, mint például a viharisten személye is. Az ég szentsége, mindig felemelkedés, a vallások középponti helye. Például a hely mindig kiemelt kultikus hely, mert közelebb van az éghez.65 Ábrahám a hegyen akarta feláldozni Izsákot. Mózes a hegyen tetejére vonul el és ott kapja meg Istentől a kőtáblákat és a parancsolatokat. Távozva a hegyről, lent találkozik a bálványimádással, a nép távollétében aranyborjút emel és azt imádja. Ez a magasság - mélység, a szent erő és a bálványimádás párhuzamát is jelenti. A Golgota (Koponyahely) Jézus kivégzésének és halálának a helyszíne is a hagyomány szerint a Föld középpontjában, emelkedik, kozmikus hely. Az iszlámban a Kába a Föld legmagasabb pontja, mivel a sarokcsillag bizonyítja, hogy pontosan az ég közepe fölött található. A templomok tornya egy jelként az égbe mutatnak és figyelmeztetnek az Istenre. Az oltár is minden esetben a felemelkedés jelképe. Az elégetett áldozat füstje is az Istenhez száll az égbe, mely kedves neki. A halál is átjáró az égbe, a túlvilágra. A szertartást végző pap, szimbolikusan, hidat vagy létrát alkot Isten és az ember között. Az uráli népeknél az áldozati ló feláldozásakor szalmával töltött
61 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 106. oldal
62 Pál József: Jelképek, motívumok és témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Balassi Kiadó 2001., www.balassikiado.hu
63 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 117. oldal
64 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 133. oldal
65 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 160. oldal
159
libabábút égettek el, mintha a ló lelke repülne.66 Ugyanitt medve vadászat előtt kifaragták az állatot fából, majd azt a tűzbe vetették. Mindezt azért, hogy az elejtett medvében lakó ős lelke a fadarabból a tűzzel az égbe szálljon. A sámán lelke, amikor transzba esik, az égbe emelkedik – tartották. Az eget és s földet szent dolgok képesek összekötni. Gondoljunk a mítoszokban és mondákban szereplő égig érő fákra, melyen keresztül el lehetett jutni az égbe. Az Ószövetségben ilyen ég és föld közötti kapocsról szól Jákob álma. Jákob elaludt a pusztában, álmában egy létrát látott, mely az eget és a földet összekötötte. A létrán angyalok sétálgattak föl s le. A kő miatt, amin aludt, a helyet Bethelnek (világ közepe) nevezték el. Mohamed látott egy létrát a jeruzsálemitemplomból emelkedett az égig, és angyalok voltak körülötte. Dante művében, az Isteni színjátékban a mennybe aranylétra emelkedett, rajta megdicsőült lelkek mentek felfelé. A Nap az ókori ember meghatározó égiteste. A kezdeti kultuszok középpontjában állt, szinte mindegyik, valamilyen módon imádta. Egy történet szerint egy modern XX. századi japán család úgy akarta nevelni egyetlen gyermekét, hogy semmilyen vallási tanítást és ismeretet nem kaphatott. Öt – hat éves koráig a zárt lakásból alig mozdult ki. A szülők azt vették észre, hogy a gyermekük minden este az ablakból látható lenyugvó nap felé fordulva, rituálisan hajlong. Ezt a cselekedetét a gyermek nem tudta megmagyarázni, de ez egyértelműen egyfajta őshódolatnak a feltörése lehetett a lelkében, egy ismeretlen Legfőbb lény felé. A Napnak mindig is fontos asztronómiai és biológiai szerepe volt. A Nap – sötétség párhuzam, a kezdetektől létezett. Őseink félelme a sötétségtől, azért rögzülhetett elméjükben, mert például a sötét barlangokban védelmet és szállást keresve könnyen ki volt téve vadállatok támadásának. Igy az önfenntartási ösztön jelezte, hogy a sötétség egyenlő a veszedelemmel. A tűz megismerésével, már fényt tudtak teremteni, és a világosság mellett már a fenyegető veszélyeket felismerték. Igy a fény védelmet jelentet, a sötétség veszedelmet és félelmet. Ezért is tartunk, mind a mai napig a sötétségtől, ez az ősi öntudatlan érzés jelez nekünk.
A Nap – sötétség párhuzam egyes népeknél szimbólumra cserélve jelenik meg, mint például az indiai népeknél a Nap – kígyó párhuzam.67 Az Óegyiptomi kultúrában sokféle alakban imádták ezt a fontos égitestet, mely meleget és életet adott. Ré, maga a Nap, Atton pedig a napkorong elnevezése volt. Hórusz a sólyom, pedig mindig ott repült az égen, mintha a Napot kísérné.68 A legfőbb istenek előbb vagy utóbb napistenné azonosultak, váltak. A Teremtő isten képe helyébe a megtermékenyítő isten képe lépett. Megjelenik a Nap – Bika elképzelés, vagyis a Napnak ugyanolyan megtermékenyítő ereje van, mint a bikának.
66 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 169. oldal
67 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 228. oldal
68 Larousse: Szimbólumok lexikona, Saxum, 2009. 406.. oldal
160
A buddhizmusban a Nap nem tölt be állandó uralkodó jelleget, a Holddal szemben áll.
Ez az úgynevezett két poláris ős elv. A Nap halottakkal kapcsolatos hiedelmek területén is fontos szerepet tölt be. A Nap sok esetben a minden reggel feltámadó halottakat is jelképezte.69 A Nap lebukása a világvégét jelképezte, a világvégét. Úgy hitték, hogy a Nap hallhatatlan, mégis, minden éjjel leszáll a holtak birodalmába, ahova embereket is magával ragadhat és alászállva az alvilágba, magával viheti őket.
Viszont vezetője is a lelkeknek az alvilágban és reggel visszahozza őket az élők birodalmába.70A Napfogyatkozást rossz jelnek tekintették, mely a világ végére figyelmeztet.71 A Nap misztériumától ezért féltek és tartottak. A mexikóiak ezért áldoztak embereket a Napnak. A Nap sohasem változik, teljes alakjában járja az útját az égen, kiszámíthatóan, fényesen. Ellenben a Hold folyamatosan alakul, elfogy, majd újra teljes lesz. Ez a fogyás a születést majd az öregedést és a halált is jelképezi. Az öregedési folyamatot a halál zárja le, mint ahogy az elfogyó Hold is eltűnik. A Hold halálát újjászületés követi, sohasem lesz a halál martaléka. A Korán szerint a Holdat, azért teremtették, hogy mérni lehessen az időt. Allah állomásokat jelölt ki neki, hogy megismerhessék az emberek az időszámítást és az évek számát. Az iszlám, ma is a holdnaptárt használja.72 Egy babiloni mítosz mondja: „A Hold olyan gyümölcs, mely magától nő.”73 Az égitest hatással van a vizekre, ez esőre, a növényvilágra, termékenységet teremt. A Hold fázisai adják az idő mértékét. Ritmikus változását és a termékenységét a spirál, a kígyó, a villám szimbólumával szokták ábrázolni. A spirál lunáris szimbóluma, a holdfázisokra utal. 74
A vadászatból élő népek is a holdnaptárt használták az időszámításukra, egyetemes mérőeszköz volt. A Hold elnevezése a szanszkrit me szótőből a mámi, azaz a merek lesz. Ebből származik majd a görögben a mén, vagy a latinban a mensis elnevezés. A germánok is az éjszaka alapján mérték az időt.75 A népi hagyományok, de a vallások, egyházak a fontos ünnepek szakrális idejét éjszakára határozzák meg több esetben.
Ilyen a Karácsony, Jézus születésének, a Húsvét, feltámadásának az ünnepe, de a Pünkösd és például Szent János Napja, Keresztelő Szent János lefejezésének az ünnepe.
69 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 213. oldal
70 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 213- 214.. oldal
71 Larousse: Szimbólumok lexikona, Saxum, 2009. 408.. oldal
72 Larousse: Szimbólumok lexikona, Saxum, 2009. 239.. oldal
73 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 241. oldal
74 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 243. oldal
75 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 242 oldal
161
A Holddal mért idő, elő időnek vehető, hiszen láthatóan egyes ciklusaiban hatással van az esőre, az ár- apályra, a vetésre, a menstruációra. Ezzel a hatással nemcsak mér, hanem egyesít is, hiszen összekapcsol folyamatokat a természetben a hatásával. A Holdat összefüggésbe hozták az asszonyi termékenységgel. A kagyló szimbólum az erotikára, illetve a termékenységre utal. A termékenységet a kettős csiga szarvakkal is szokták ábrázolni.(az egyre teljesebbé váló Hold szimbolikája.) Erre utal az a régi hiedelem, hogy kagyló gyöngyből készült nyakláncot viselő nő erotikus nemző erők birtokába jut.76 A Hold hatását a vízi növényekre, úgy értelmezték a régiek, hogy ezeket érdemes gyógynövényként használni. A növényekben is jelen van a halál és az újjászületés.77 A mai modern ember számára – állítja Eliade Vallástörténeti értekezésében – nem ismeri a lunáris jelképeket, mint például az amulettet, vagy az ikonográfiai jelképeket, számára ez, nem mond sokat. Az archaikus ember számára viszont összpontosítja az erőt, és a rítus által a középpontba állítja az. Minden archaikus vallási típus szintetikus jelleggel rendelkezik. Az archaikus tudatban az analógiák szimbólumok segítségével rendeződnek el.78 Erre példákat is hoz Eliade: a Holdra értelmezve a spirál a sötétség és a világosság változását jelképezi, a villám fénye a holdvilágra emlékeztet, erő eljövetelét jelzi, mely a Holdra emlékeztet. Mint ahogy az égitest megjelenik és eltűnik, a medve is előbújik, majd elvonul és nem látható. Tehát a régiek számára a Hold élt és úgy tartották újjászületéssel rendelkezik.
Önmagukra ismertek a Hold életében, az újhold igazolta újjászületési vágyaikat. A szentet és az erőt látták benne, ezért imádták. A Hold a vizekre is hatással van, gondoljunk csak az ár – apály változására. Szerepe az özönvíz mítoszokban is megjelenik. A vízözön arra a három napra esik, amikor a Hold, meghal és eltűnik. A vízözön írja Eliade azért pusztít, hogy az elöregedett formák eltűnjenek és új csírázás, új emberi történelem jelenjen meg helyette.79 A Hold, az eső és a növények közötti kapcsolatra már a földművelés megjelenése előtt felfigyeltek. A holdciklusok az egyetemes termékenységet jelképezték. A francia parasztok például, mindig újholdkor vetnek, bízva abban, hogy ez nagyobb növekedést eredményez.80 A holdistenek, egyben termékenységistenek is. Ilyen például az egyiptomi Hathor, Istár.
A füvek teremtője Dionüszosz egyszerre holdisten és a növények istene. Ozirisz egyesíti magában a Hold, a vizek, a növényvilág és a földművelés attributumait.81
76 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 243. oldal
77 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 244. oldal
78 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 244. oldal
79 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 249. oldal
80 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 251. oldal
81 Mircae Eliade, Vallástörténeti értekezés, Helikon, 2014. 251. oldal
162
A pigmeusok a Holdat a kísértetek anyjának és menedékének tartják, őt kérik, hogy tartsa távol tőlük a szellemeket. A kezdeti világban mindenki hitte, hogy az állatok és a növények termékenysége felett a Hold uralkodik. Ezért szinte minden kultúrában a
A pigmeusok a Holdat a kísértetek anyjának és menedékének tartják, őt kérik, hogy tartsa távol tőlük a szellemeket. A kezdeti világban mindenki hitte, hogy az állatok és a növények termékenysége felett a Hold uralkodik. Ezért szinte minden kultúrában a