A névminták, névmodellek problematikája a névadás fentebb bemutatott funkcio-nális-kognitív tényezőivel a legszorosabban érintkezik. Azt, hogy a minták szere-pét mégis külön pontban tárgyalom, a személynévadást és a személynévhasznála-tot lényegében érintő voltuk indokolja.
A névmodellek — mint az egyéni és közösségi névkompetencia fontos összete-vői — a nevekről való legalapvetőbb kulturális, pragmatikai, szemantikai, morfo-lógiai, fonológiai tudásunkat tükrözik (HOFFMANN 2010b: 53). Minthogy e sé-mák, modellek a nyelvhasználók mentális-nyelvi rendszerének szerves részei, fon-tos szerepük van a nevek használatában: a névhasználók ezek alapján a sémák alapján képesek új neveket alkotni, illetőleg általuk korábban nem ismert nyelvi szerkezeteket nevekként felismerni (HOFFMANN 2012: 14).
A névminták szerepét a személynévadásban és a személynévhasználatban több szinten is megragadhatjuk. Egyrészt úgy, ahogyan a funkcionális nyelvészet álta-lában tekint a — nyelv rendszerjellegét alapjaiban meghatározó — sémák rend-szerére. Eszerint ugyanis a séma „nyelvi kifejezések dekontextualizált, elvont szerkezete, fonológiai, morfológiai, szemantikai és morfoszintaktikai szempontból egyaránt”, amely a különböző nyelvi szinteken mintaként szolgál az új elemek lét-rehozásához (LADÁNYI–TOLCSVAI 2008: 26). A személynévadásra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a névhasználók az általuk ismert személynévi elemekből sémá-kat vonnak el, amik aztán mintaként működnek az új névformák létrehozásakor.
Ilyen, elvont sémáknak tarthatók a korai ómagyar kori személynévadásban pél-dául a meghatározott lexikális típusok (mint az állatnévből alkotott személynév kategóriája: Farkas, Medve, Nyest, Nyuszt), a speciális morfológiai struktúrák (a személynévképzős névformák, legyenek azok egyházi személynév származékai:
Pete, Peta, Petre, Petra, Petes, Petk, Pető, Peterd, Peterke, vagy közszói lexémá-ból alakultak: Árpád, Búzád, Magd, Szemes, Szema, Szeme), vagy éppen a sajá-tos morfofonológiai névszerkezetek (mint amilyenek például az egyetlen zárt szó-tagra rövidült névformák: Pet, Ják). De efféle sémáknak tekinthetjük a kései óma-gyar kor családnévelőzményei között például az apanév + fi (Pálfi, Péterfi) vagy a helynév + i (Debreceni, Egri) szerkezetet is.
E minták persze nem azonos produktivitással vannak jelen a névrendszerben:
igen nagy különbségek mutatkoznak például a helynévből alakult családnévelőz-mények lehetséges morfológiai típusainak gyakoriságában: amíg az -i képzős
36 A név eredeti szemantikai motivációját a történeti személynévvizsgálatoknak természetesen fel kell tárniuk: ez a személynév-etimologizálás alapvető feladata, s ezzel együtt meg kell kísérelni az adott név szemantikai szerkezetében bekövetkezett változások pontos leírását is.
morfológiai szerkezet igen produktív minta, gyakori névstuktúra volt, és mint ilyen meghatározta a származási vagy lakóhelyre utaló családnévelőzmények jel-legét, a formáns nélküli helynév személynévként jóval ritkább típust képviselt. Az efféle eltérések hátterét elméleti síkon úgy értékelhetjük, hogy a sémák, a minták
„az egyéni begyakorlottság és a közösségi konvencionáltság” révén érvényesül-nek, egyfajta fokozati skála mentén: a nagyon erős, szabály jellegű mintától ha-ladva a gyenge, alternatívaként működő mintákig (vö. LADÁNYI–TOLCSVAI 2008:
26).37 A névminták a nyelvhasználatban, illetve a névrendszer egészében tehát el-térő gyakorisággal vannak jelen, aminek nagy szerepe van a nevek, illetve a név-rendszer működésében és változásában egyaránt (HOFFMANN 2012: 14).J. SOL
-TÉSZ KATALIN a névmintákhoz igazodásban a „névszerűség” kritériumának való megfelelést látja érvényre jutni (1979: 25).
A névmodellek — az elvont sémákként való felfogásuk mellett — ugyanakkor másképpen is értelmezhetők: a névrendszerben meglévő neveknek egy sokkal köz-vetlenebb, konkrétabb mintájaként (lásd ehhez pl. HOFFMANN 2008a: 15, SLÍZ
2012: 287). Ennek legegyértelműbb megnyilvánulásai azok az esetek, amikor családon (vagy tágabban nemzetségen) belül mutatkozik meg valamely konkrét személynév „kedveltsége”. A korai ómagyar kor névadásában egészen általános jelenség volt, hogy a családban (nemzetségben) ugyanaz a személynév (esetleg a nemzetségnévvel is azonos személynév) rendre fölbukkant a nemzedéki folyamat-ban vagy esetleg a szoros családi köteléken túl a tágabb nemzetségi körben is (BENKŐ 2002: 33–4, lásd még ehhez KUBINYI 1885: 88, BÁRCZI 1958a: 127, FE
-HÉRTÓI 1997b: 438, HAJDÚ 2002: 50, N. FODOR 2004:37,SLÍZ 2011a: 77, 167–
8).38 De a konkrét névegyedek modellhatását láthatjuk megnyilvánulni az asszo-ciatív síkon működő (indukciós) névadás ómagyar kori eseteiben is: azokban tud-niillik, amikor testvérek vagy szülő és gyereke viselnek valamilyen módon (sze-mantikailag, morfológiailag, fonológiailag) összefüggő neveket: Töttös – Vesszős – Tövises, Péntek – Szombat, Farkas – Medve, Ábrahám – Izsák – Jákob (vö.
37 Egy-egy minta erősségét jól lemérhetjük azon is, hogy például a mesterséges névadás-névvál-toztatás során milyen típusú névformák felé törekednek a nevet választók: a családnév-változ-tatások alkalmával a helynévi alapszóból lett családnévformák között ugyancsak az -i képzős alakok dominálnak, a puszta helynéviek súlya ebben az összevetésben is elenyésző (a morfoló-giai jelöltség szerepéhez lásd általánosabban is FARKAS 2009b: 38–40).
38 Anonymus éppen ilyen irányú tapasztalatai alapján vezette vissza hőseit egészen a honfoglalás koráig: látva ugyanis, hogy saját kora nemzetségbeli családjaiban maguk a nemzetségnevek sű-rűn ismétlődnek személynévként, akár nemzedékeken át is, úgy vélte, hogy a jellegzetes sze-mélynevek sok nemzedékkel korábbra, sőt akár a honfoglalás korára is visszanyúlhatnak, vagy-is honfoglaló nemzetségalapító ősre vagy-is vallhatnak. Kora nemzetségi tudata vagy-is minden bizonnyal hasonlóan foghatta fel (kollektív tudatként) ezt a jelenséget, és adandó alkalommal birtokjogra is válthatta (BENKŐ 2009: 18).
FEHÉRTÓI 1989: 224); Boda – Bodos – Bodamer (FEHÉRTÓI 1981: 4), Kató – Katók (BERRÁR 1952: 55); Manga – Hanga stb. (BERRÁR 1960a: 190).
Ezek a példák ugyanakkor azt is jelzik, hogy a névminták (névközösségekbeli) hatóköre nagyon különböző lehet. Az elvont sémák valójában társadalmi-kulturá-lis névmodelleknek tekinthetők, a konkrét személynévformák mintaként funkcio-nálását pedig — noha nyilvánvalóan tágabb érvényük is van — sokkal közvetle-nebbül köthetjük a kisebb névközösségek névadási-névhasználati síkjához.
1.2.6. A személynévadás és személynévhasználat névszociológiai tényezői A forrásokban ránk maradt személynévi adatok névszociológiai szempontú értéke-lése — amint erre a korábbiakban már több ízben is utaltam — nehézségekbe ütközik. A bizonytalanságot legfőképpen az a körülmény okozza, hogy úgy kelle-ne az ómagyar kori beszélt nyelvi névhasználatra vonatkozóan megállapításokat tennünk, hogy előttünk közvetlenül elérhető formában csupán az írásbeli névhasz-nálat (s annak is csak egy igen szűk metszete) áll. Márpedig az általános tapaszta-latunk az, hogy az írásbeli és a szóbeli névhasználat között jelentős eltérés mutat-kozik, s minden bizonnyal így volt ez a régiségben is. De éppen ez a „foly-tonosság” az, ami ebben a kérdésben is a segítségünkre jöhet, hiszen a jelen kor szinkróniájában lehetőségünk van arra, hogy közvetlen módon megfigyelhessük a személynév-használati szokásokat irányító szocioonomasztikai mechanizmusokat, s e tudásunk alapján megfelelő általánosítások révén olyan egyetemes érvényű névszociológiai elveket rögzíthessünk, amelyek támpontokat adhatnak a régi ko-rok élőszóbeli névhasználatának pontosabb értékeléséhez is.39
A névszociológia vagy másképpen szocioonomasztika a nevek kulturális-társa-dalmi jelentésével, szerepével foglalkozó tudományterület, amely nagy hangsúlyt fektet a nevek és a névhasználók társadalmi beágyazottságára, kiemelve azt is, hogy „az egyén névhasználatát a társadalomban betöltött helyével, szerepével összefüggésben célszerű vizsgálni”, ahogyan tágabban a nyelvhasználati kérdések tanulmányozása is így lehet a legtermékenyebb (GYŐRFFY 2013: 118). Minthogy pedig a személynév a társadalom életéhez szorosan hozzátartozik (SZABÓ I. 1954:
6), s a személynévrendszert és annak működését a neveket használó közösség tár-sadalmi viszonyai erősen befolyásolják (vö. B.GERGELY 1981a: 4, 28–9), ez a
39 WILLY VAN LANGENDONCK a ragadványnevek vizsgálata kapcsán utalt arra, hogy a modern kori nevek mintáit látva számos fontos általános érvényű tény tárulhat fel az olyan szociológiai pa-raméterek vonatkozásában, mint a nem, a társadalmi rétegek, az életkor és az ideológia név-használatot befolyásoló szerepe, és ráadásul a jelenkori névanyag tanulmányozásakor az adat-közlők, a névhasználók információi is a rendelkezésünkre állnak (1995c: 162, 2007: 308, de lásd még 1995b: 1228–9 is). A tulajdonneveket DEBUS fogalomhasználatát (1995: 393) követve
VAN LANGENDONCK szocionimák-nak nevezi, minthogy azok társadalmilag (közösségileg) lehor-gonyzott nyelvi jelek, s mint ilyenek, a társadalom nyelvi vívmányai (1995c: 162, 2007: 307), melyek egyúttal joggal tarthatók „a társadalmi változások barométerei”-nek is (2007: 309).
megközelítés nem idegen a személynévkutatástól sem. Olyannyira nem, hogy túl-zás nélkül azonosulhatunk VINCENT BLANÁR kijelentésével, miszerint a személy-névi rendszer vizsgálatánál a szociolingvisztikai szempont az egyik legalapvetőbb viszonyulás (1995: 1180).40
Noha szocioonomasztikai közelítéssel optimálisan a jelenkori nyelvi állapot vizsgálható, az alábbiakban azt igyekszem röviden összegezni, hogy melyek azok a névszociológiai szempontok, amelyeket a régi személynévanyag vizsgálatakor is feltétlenül szem előtt kell tartanunk ahhoz, hogy következtetéseink a korabeli élő személynévhasználatra vonatkozóan helytállóak legyenek. Ezek a szempontok főképpen a névhasználatnak a társadalommal, a vallással, az etnikummal és a nemmel való összefüggéseit igyekeznek megvilágítani.41 Mindezek előtt azonban a személynévhasználat szintjeiről, a szóbeli és az írásbeli, vagy másképpen az infor-mális és a forinfor-mális névhasználat viszonyáról kell szólnunk. (Itt e kérdésnek csu-pán az általános problematikáját érintem, arról, hogy ez a különbségtétel mikép-pen érvényesíthető az ómagyar kori személynévhasználat terén, illetve ennek milyen következményei lehetnek a források névadatainak értékelésében, az 1.3.
fejezetben szólok részletekbe menően.)
1. A névhasználónak a f o r m á l i s é s i n f o r m á l i s n é v v á l -t o z a -t o k közö-t-ti válasz-tásá-t minden ese-tben az ak-tuális beszédhelyze-thez való igazodás határozza meg, s a választásban szerepet játszik a nyelvi megformáltság és a választékosság szempontja éppúgy, mint a helyzet formális-informális volta vagy esetleg a társadalmi státusz, csoporthoz való tartozás kifejezésének igénye (vö. GYŐRFFY 2013: 119). A személynevek bizonyos fajtái (mint a családnevek és a keresztnevek) inkább a formális (ha úgy tetszik: hivatalos) névhasználati színtereken (a „tág nyilvánosság” számára) szolgálnak az egyén azonosítására, míg mások (mint a ragadványnevek és a becenevek) inkább az informális (famili-áris) névhasználatra jellemzőek (a szűkebb közösség vagy éppen a magánéleti szféra elemeiként). Szerepük ugyanakkor nem korlátozódik kizárólag az egyik vagy a másik szintre: a jobbára formális státuszú elemek is előkerülnek az infor-mális használatban és viszont: a familiáris elemek is beszivároghatnak a hivatalos színterekre (vö. ehhez pl. B. GERGELY 1968: 5, FARKAS 2009a: 41, J. SOLTÉSZ
1979: 149).
40 A szocioonomasztika vizsgálati kereteit és lehetőségeit legutóbb a helynevekre vonatkozóan GYŐRFFY ERZSÉBET mutatta be (2013), s írásában a helynév-szociológia mellett röviden — mintegy mellékszálként — a személynév-szociológiai kutatások hazai eredményeire is kitért (115–6).
41 Ebben az egységben sem célom az, hogy a személynév-szociológiában született munkáknak va-lamiféle tudománytörténeti bemutatását elvégezzem, ezért csak azokra az írásokra utalok, ame-lyek elvi-módszertani szempontból az itt előhozott kérdésekkel kapcsolatban véleményem sze-rint fontos, előremutató gondolatokat fogalmaztak meg.
Az ómagyar kori személynévhasználat vizsgálatához ezért is nyújtanak külö-nösen értékes adalékokat azok az adatok, amelyek a nyilvánvalóan familiáris név-használat elemeiként a hivatalos közeg (az oklevél) szintjéig is eljutottak; vö. pl.
1525: „nobilis condam domine Katherine alias Czompokathko vocate filie olim Iohannis similiter Czompo”, azaz „néhai nemes Compó János lánya, Katalin, másképpen Compó Katkó” (N. FODOR 2010a: 141). Tatay István „apró fiait”, István-t, Ferenc-et és János-t pedig Tatay Istók, Tatay Ferkő, Tatay Jankó-ként említi Báthory István országbíró egy 1599-ben kelt iratban feltehetően ugyancsak az informális használat jelentkezéseként (PAPP LÁSZLÓ 1958: 456). Egyetérthe-tünk N. FODOR JÁNOSsal abban, hogy „Az ehhez hasonló adatok ugyan apró láncszemek a névtörténetben, mégis rendkívül értékesek a névkutató számára, hiszen közelebb vihetnek a középkori szóbeli névhasználat megismeréséhez.”
(2010a: 141, 2011: 275).
A szakirodalomban gyakran olvasható az a vélekedés, miszerint a családnév társadalmi és nyelvi szerepe az egyén azonosításának biztosabbá tétele, mégpedig az egyénnek a legkisebb társadalmi közösséghez, a családhoz való tartozásának a jelölésével. Ezzel a megállapítással azonban minden megszorítás nélkül nemigen tudunk azonosulni. A családnevek e funkciója ugyanis maradéktalanul csak az írásbeli névhasználat szintjén érvényesül, egy-egy névközösség szóbeli névhaszná-latában felcserélődhet más névfajtával annak megfelelően, hogy az adott névkö-zösség mentális tablójának rendszerkapcsolatai az egyes nevekhez milyen haszná-lati értéket társítanak (hasonlóan vélekedett a kérdésről B. GERGELY PIROSKA is, 1981a: 28). S ahogyan jóformán ma sem használjuk a mindennapi kommunikáci-ós aktusok során a családnevünket, föltehetően ugyanígy nem használta e névfaj-tát a középkori ember sem, csupán a hivatalos eljárások (például dézsmaszedés) alkalmával (vö. N. FODOR 2002: 81).
2. A szocioonomasztikai tényezők további kifejtése előtt definiálnunk kell az