A-nak Látogatás végén rám bízott egy láthatatlan csomagot, nagyon vigyázzak, ben-ne van a kicsi, legyek szerfölött óvatos. A paplan alatt, az ágyékánál rejtegeti.
Rám csúszik az ég.
Megint ötvenhat, időnként kirohanok, annyira elgyengültem, egyszer sírok is.
Megértette, hogy kicsoda ez az ember, előtipegett a pult mögül, és könyörgött, hogy megcsókolhassa mind a két orcáját. Nem az érzelgős dilettáns sír bennem, teljes szívvel, teljes mellbedobással sírok. Mintha megkörnyékezne egy bajuszos idegen.
A henyélés nyomaszt, de mi az úristenről lehetne lemaradni, ha valaki egy-szer elmagyarázná. Várok egy telefont, és akkor megyek, és nem leszek egyedül, mint az ujjam.
Konyhából képezték ki a műtőt a Bajcsy-Zsilinszky úton az Ápisz felett. Szag.
Leszippantják a zsírt, kitömik a dudákat. Valami barna foltok ültek a padlón. Ő fertőtlenít, finom kis nénike. Összekeverik a húst a vérrel. Maszkot húznak az időre. Tehetséges néni a pávakörből sárga szőrű partvissal. Mi vár rá, az ülőkád vákuumosan beszippantja a hátát, nem tud kijönni.
Az antikváriumban az eladók ordítva politizáltak, lefittyedt a szájam, lehetőleg nem beszéltem.
Mi van, semmi.
Félretaposott, ezeréves edzőcipő pompázott lábfején. Kétszáz forintot adtam neki, egy Fáber Castell ceruza árát. Vadul remegett a keze, fog nincs szájban, pu-pillák. Mégse haragudtam, a semmittevéshez nem kell külön ok. A futballisták látszólag tevékenységre szakosodtak, még gyilkosabb a kritika, amit a korszellem fölött gyakorolnak. De jobb kedvem sem lett.
Ó, a korszellem csepülése! A kritika győzött, és nevetségessé vált; kivonszolták a tetemet, a torreádor még megdöfne valakit.
Ez a rezignált poroszkálás.
Egy deka emberi haj százötven forint.
Tanítóképzős lányok szivacsos tömegben.
Tanulmányi kirándulás karizmatikus bronzleninnel, rajongó pajtások és Kom-ló, a szén fekete városa; egy pajtás megdob egy karvalyt, de odaszaladnak a gim-nazisták az Alföldről, és elveszik a karvalyt, mire hívják a tanítónénit, hogy kié a karvaly, de a gimnazisták az Alföldről azt mondják, övék a karvaly.
Vízalatti arcú néni a könyvtárban, szívességet tesz, kioktat, beletörődtem. Va-laki felborít egy könyvespolcot, na, így kellett volna kezdeni. Kemény fellépés;
ide a könyvet, nyanya, ne pofázz.
Sutyorgók a folyosón: ha valaki húsz évig tanul egy nyelvet, még nem jelenti azt, hogy a nem értést nem tudja eltéveszteni.
A filozófiai vonatkozásokba jobb nem belegondolni, viszont mindenképpen bele kell gondolni a filozófiai vonatkozásokba.
Garaczi László
Filofóbia, agyad stabil köd.
Az irónia nem a világ beteg tárgyainak szól, hanem annak a ténynek, hogy be-szélek. Inkompetencia és apokalipszis. Rejszolás és árvaszék. A világ leépítés ál-tali kifosztása, mint erény.
Kint áll a hidegben, kicsit a tinta szétfolyt a fején, de azért még bekukkant a hosszú résen. A havazás közhely, mit csináljunk, de otthonos és meleg. Hosszas hóban tartózkodás nem kenyerem. Kocsikat lődözök lesből, jó mulatság.
Milyen aránytalan buzgalommal tudom gyűlölni az előzenekarokat.
Egymillió hóember alapanyaga hullt le ma Budapestre.
A tévében egy ízléstelen költő, Coriolánusnak képzeli magát a pszichopata ku-pec. Hiába tanácsolta a góré, hogy pulcsiban adjon interjút, a haza mostan vég-óráit éli.
Egon, a hóember megdőlt, áttetszővé vált, kalapja besüllyedt fejébe. Nagyo-kat hallgat, ordítsanak mások. Olvad, de ezzel a hó nem törődik, győztesen ter-peszkedik a városon, leszarja, hogy maga alá vizel.
A nő vállrándítással buggyantotta vissza mellét, végül is a bimbót nem lát-tam, láthattam volna, nem akaródzott. Meg fog fázni, mondtam. Meg, mit csi-náljak, ez van. Nem, nem szoptatott; egy emblematikus élőképben felmutatta végletes kiszolgáltatottságát. Olyan helyzetbe került, hogy pénzért mindenre ké-pes. Lehet, nem nagy ügy, sem a szemérem, sem az egészség, sem az erkölcs szem-pontjából.
Rágondolással tévesztettem szem elől.
Eldőlt a fikusz. Még a tévé se ment, semmi, huzat sincs. Lassan kezdte, az-tán durr.
Mi van, semmi.
Csak annyi levegő, hogy kimond, fúlok.
Nem hagyja, hogy megbetegedjek, legyek foltos, lihegő bőrtárgy.
Kicsikartam egy csirkemellet, a májról inkább hallgattam, fülbevalós hentesfiú.
Ugyanott ül, csak ferdébben, ugyanaz az Új ember, arca összement a hidegben, szája ellilult, beszél, hogy meg ne fagyjon. Én meg? Van valami szegényes, fér-fiatlan, pipogya, kisstílű ebben a langyos részvétben. Lemondás, de valahogy mindenről, a jóról is. Közöny. Nem aktuális. Nem lehet beszélni, de hallgatni sem tanácsos. A Totálkár előtt üldögélt. És hallgatott, én is hallgattam, és be-szélt, én viszont nem beszéltem. Kiismertem, nehéz eset. Valaha híres fecsegő volt, be nem állt a szája, most több millió tonna fagyott vízzé változott. Vajon miért szidja annyit az időt. Megint ez a dög meleg, cudar hideg van, barátom, eltörik a kutya a kanyarban.
A könyvtáros néni kardigánt csavar dereka köré, felügyeli a terepet. Kopasz néni. Több helyet kipróbáltam, húzott a vesémre. Másik fájdalmam, hogy lát-szik a jégeralsó. Zokni világoskék, nem semmi, fölötte a jégeralsó fehér szegélye, nadrág. A ruhatáros nénik testvérek, két ugyanolyan néni. Megy a tévé nekik, hang levéve, eddig azt hittem, egy néni, csak gyorsan felejtek vagy gyorsan vál-tozik vagy bandzsítok. Testvére vajon lenénizi?
Ez a ma se tart már soká, nehogy ez a mondat ölje meg. Monogramok tűnnek
0 Garaczi László
fel az olvadó hóban; gyógyító szeszély. Ott meg koszos dombok, a hó kimosta a mocskot az égből. Sárgöngyöleg a megállóban, tíz perc tündéri hóesés.
Tovább tart nyitva a temető, hogy mindenki bejusson.
Szénfekete szerecsen epret vesz az Oktogonon, az aprót számolja félálomban.
Copfos bácsi elektromos kést kínál, azt kiáltja, többször, ércesen, morzsamen-tesen szeletel.
Kattog az agyam, gitárt fogok, rám szólnak, nehogy már megint a felkelő nap háza.
Több réteget átjárok, mint kukac a szendvicsben.
Süt a nap, semmi hitegetés, kőkemény jó idő. Irány a diliház. Kiesett az üveg a szemüvegből. Kértem egy szendvicset, amíg ettem, a büfésnő, kedves, kö-zönséges lény, viccet mond, mi az, zöld, ha megnyomom a gombot, piros, béka a turmixban. Itt esett ki a szemüveg. Illetve az üveg a szemüvegből. Körömmel csavaroztam vissza az iciri-piciri csavart. Addigra szóban huszonegyeztek. Hoz-záadsz egy számot egytől háromig, aki eléri a huszonegyet, nyert. Nulláról in-dulunk, kezdesz? Nagyon buta férfi volt, ja, akkor huszonegy. Mintha két oldalról egyszerre vágták volna pofon. Hazamentem, aszpikot faltam.
Azt hiszik, lesz kibúvó.
A kórházudvaron a holdkóros szobaszomszéd, rutinosan riposztozik, kérdezze a fehérköpenyeseket. Benyitok, sárga testek egymásra dobálva, kimenekülök, még a háztól is elmegyek vagy öt métert; az iszony bűvös köre. A bort a zsebébe csempészem, ez a zakó el lesz ásva. Üvegnyelű beretva Solingeni pengével, pisz-tolygolyók, olajos nejlon. Fogatlan idegroncs, nem ajánlja, hogy benézzek, kint állunk a klóros vízben, fémtepsik. Közel hajol, mutatja a hegeket a kezén, mér-gezés, majdnem levágták, hétszer kellett műteni.
Araszolunk a Mártírok útján.
Olvashatatlan fecniken a szöveg, korrektúrázok, ravatalozó. Mintha nem len-nének szemek a héj alatt, bőrviasz. Bécsi klasszikus, lassú tétel. Fekete Skoda pö-fögi a gőzt. Viselkedni, rám csúszik az ég. Szegényke, ebbe a vizes földbe kerül végül. A láthatatlan csillagok térgeometriai alakzatokba rendeződve forognak az égen. Nénike a virág helyett véletlenül az ernyőjét dobja be a sírba.
A szerelem szokása növényi és időszerűtlen. Legközelebb a Föld lesz szerelmes, Nap-Apa halványkék golyója.
Nem menne, ha nem félnék meghalni.
Metsző gyűlölet, számonkérés és álflegma, ez győztes technikám.
Az öngyilkosság, mint kommersz írói megoldás.
Megvetlek és közöny. Káprázat. Nulla inspiráció. A legsűrűbb idegen. Ki-bogozhatatlan. Heverő részegek. Egy férfi ne csak a pinájával gondolkodjon.
Megkeresem Egont, és kimenekülök.
Hogy mi van, semmi.
Rám bízott egy láthatatlan csomagot, nagyon vigyázzak, benne van a kicsi, le-gyek szerfölött óvatos. Az ágyékánál rejtegeti, a paplan alatt. Mikor kisurranok, éktelen haragra gerjed, kint is hallom, ahogy átkozódik. Aztán megnyugszik, in-ni kér.