MIÉRT JÓ NAPLÓT VEZETNI?

2016. október 2018.05.06.

Rájöttem, milyen jó volt a naplót írni és azokat megőrizni; az emlékeket nem lehet csupán a fejünkben megőrizni, legalább is nem olyan pontosan és alaposan, erre már fiatal koromban is gondoltam.

Ezért kezdtem már az kisiskolás korom óta gyűjtögetni mindenféle képeket, rajzokat is. Magam is rajzolgattam, megőriztem. Mivel kisiskolás korom óta terveztem, hogy a középiskola elvégzése után a szépművészeti főiskolán szerettem volna folytatni tanulmányaimat.

Szép rajzokat készítettem, kifestettem, középiskolás koromban is, akkor még volt rajz-szak is a középiskolákban, tanárom nekem külön feladatokat adott, észrevette, hogy tehetségem van hozzá.

Az iskolai könyvekben talált nekem tetsző rövid írásokat, „arany-mondásoknak” neveztem el és egy füzetbe gyűjtve írtam szinte naponta, pl. híres emberek mondásait. Nőket rajzoltam szép ruhák-ban, kalapokkal, elegánsan felöltözve. Főleg ruhatervezést szerettem volna tanulni, de sajnos, tervemet megdöntötte a háború, mert középiskola után munkát kellett vállalnom, hiszen családunk minden kisebb-nagyobb értéke-vagyontárgya elveszett.

Ugyanis a menekülteket szállító vonatra személyenként csak egy-egy kis táskát lehetett vinni, (egy-egyéb nagy poggyászainkat valahol lekapcsolták a vonatról), csak annyi „vagyonunk” maradt meg, amit a kis bőröndünkben a néhány napos utazáshoz becsomagoltunk.

Azonban az utazás majdnem egy hónapig tartott. Utána jöttek a nehéz évek, s én két évig tavaszi kabátban és félcipőben szenvedtem át a téli hidegidőket.

A háború előtt még nem gondoltam arra, hogy a régen történt események egyszer majd a történelemnek, történelmünknek felidézé-sében és feldolgozásában segítségemre lehetnek, mert a betűk sokkal tévedhetetlenebbek, mint ha csak magunkban tárolnánk. Még a kisebb, ún. „karcolatokból” és néhány-perces írásokból is fel lehet idézni a régebbi idők történéseit: szülőkről, barátokról, rokonokról, a háborúról, később a menekülésről, vagy azt, hogy mikor váltottam fel az írógépet a számítógépre, mikor voltam a Szovjetunióban, később

Milyen jó emlékezni és felidézni ifjú barátságról, szerelmekről, bánatokról, családról és rokonokról, hozzátartozóimról, életemről szóló eseményeket, jót, vagy kellemetlent, esküvőkről vagy halálról, háborúról, békéről, álmokról; amit valóságról saját magunk átéltünk sok-sok év távlatában…

Középiskolában pl. Marosvásárhelyen több mozi- és színház volt, akkor remek magyar filmeket játszottak, azokról egy kicsi füzetben soroltam fel, mikor milyen filmet néztem meg a három fiútestvé-remmel (mert velük jártam) a moziba. Gyűjtöttem szentképeket, érdekes leírásokat, aranymondásokat, s amelyek átélték a világ-háborút, azok tartalmát fel tudtam használni sok helyen, végül a köteteimben is. Csupa véletlen, hogy az öt naplómat is betettem a kis bőröndbe és megmentettem.

Sohasem tudnám pontosan, hogyan éltük meg az egy hónapig tartó menekülést vonaton utazva, háború után azt, hogy főiskola helyett azonnal munkát kell vállalni.

Azt az időt, amit középső bátyámmal Salgótarjánban együtt át-éltünk, a Forint születése előtti koplalásokat, nyomorúságos lakásun-kat, azt a rettenetes nagy változást, amit Marosvásárhelyi kedves otthonunkban éltünk, majd egy olyan lakásnak is örülnünk kellett, ami tele volt poloskával, s azoktól megszabadulni is a mi gondunk volt…

Nem volt könnyű a jólét után „Kismoszkvában” (Salgótarjánban – akkor, ezzel dicsekedtek) a nyomort, mondhatnám, sokszor az első időkben éhezést is, átélni, majd a kommunizmus után a rendszer-váltást, az uniós csatlakozást is mind leírtam, hogy el ne felejtsem.

Mindezt, ha részletesen nem jegyeztem volna le, sohasem tudnék rá annyira pontosan visszaemlékezni. Ahogy összegyűjtöttem és leírtam az emlékeimet (a jelen század elejétől), utána foglalkoztam komo-lyan az irodalommal.

Azzal kezdtem, hogy az öt tartalmas, kiskockás naplókban lévő, apró betűimmel írt és még több mint 50 esztendő után is, jól olvas-ható írásomat előbb írógépen leírtam. Nyugdíjazásom után két író-gépet vásároltam, egy kisebbet, és egy dupla szélességűt, amivel korábban hatalmas kimutatásokat készítettem.

Utána az idősebb fiam beszélt rá, hogy térjek át a számítógépre, mert azon sokkal jobb írni, persze, ha megtanulom az alapfogalmakat.

Nehezen győzött meg, de nem bántam meg, mert lassan bele-jöttem és ma már elmondhatom, hogy éppen a napokban fejeztem be az ötvenedik kötetemet.

Azok közül csupán egyiket adtam ki nyomtatott formában, mivel utána két cég is be akart csapni, ezért előbb a Napvilág íróklubnál – ahol akkor már tag voltam – internetes kiadást kezdeményeztek, onnan kerültek elő az első köteteim.

Egyébként úgysem tudtam volna utánajárni a könyveim eladásá-nak. A Napvilág Íróklubnál hat kötetet szerkesztettek nagyon tet-szetős formában, sajnos, hamar megszüntették, mivel kívülem mások alig vették igénybe. Azok a köteteim is megjelentek a Széchényi könyvtárnál, és ott folytattam, amíg elkészült az 50. kötetem is, amelyet 2017. január 3-án tették fel a MEK-nél, és azt már az első napon több mint kétszázan megtekintették!

*-*..*-*

Szerelmes remete (Közös versből a saját rész.)

A remete élete minden nap változott, csak a lányt várta már

kopott csuhájába’.

A szíve szaporán verdesni most kezdett,

meglátta szerelme gyönyörű termetét.

Remetének jut eszébe jó ötlet: szamárháton szökhetnének messzire.

Összeszedi hátizsákba gyömöszöli holmiját, megkeresi a szerelmét,

kosarával felülteti

Menetelnek szamárháton búcsút int’nek a világnak...

Lement a nap sötétedik borús felhők közelednek.

Leány szívét aggodalom tölti el. Félve kérdi kedvesétől hol töltjük

el együtt a ma estét?

Mi ebből a tanulság?

A szerelem mindenkor szerelmes szívek érzelme,

azt sose gátolja más!

Döntés joga rajtuk múljon, saját életéért, hogy együtt hogyan boldogulunk!

Maga feleljen saját-magának.

**-**

.