két hivatását, mert azok e nagy háborúban egymással megbékéltek. (A problémának ezt a részét tökéletesen megírta gróf Andrássy Gyula »A magyar állam fennmara
dásának és alkotmányos szabadságának okai« című mun
kájában 1910—1911.)
Délen még nagyobb helyzetünk változása. Mióta bolgárokkal s törökökkel egyesült hadseregünk : vérroko
nokkal fogtunk kezet. Kitéptük magunkat a szláv izo
lációból. Mint gyermek, ha éjszakai álmából riad, csak akkor nyugszik meg, ha megismeri, hogy nincs egyedül : a népek mostani nagy éjtszakájában föllélegzik a mi magyarságunk : nem vagyunk egyedül s nem leszünk soha többé ! Magyarországból az ős Turánig egy út vezet rokon népeknek útja.
Nem tartom véletlenségnek azt, ami történt, mikor Szerbia nagy természeti akadályain áttörve, a magyar és bolgár előőrsök egymásra találtak. Fentebb kifejtet
tem, hogy az egész világháború keletkezését annak nézem, hogy a nagyszerű európai óramű megbomlott s a tudatos államszerkezeteknek egymásra támaszkodó erői felmond
ták a szolgálatot. Azelőtt minden olyan szépen el volt rendezve s most előállott a khaosz. Ebben az egyensúly- hiányban, ebben a khaoszban megszűntek a tudatos európai rendszerek s azok egymásra hatása, hanem helyet
tük, a nagy zűrzavarban népek, nemzetségek mély, szuny- nyadó ösztönei kerültek elő. A helyzet egészen az, mint mikor az emberi szervezetben a központi idegrendszer megbénul és a természetnek rendkívüli életereje folytán a kisebb ganghonok veszik át ideig-óráig a központ funk
cióit. Épen így, mikor Európa mesterséges rendszere meg
bomlott (mert megbomlott), a népek kiapadhatatlan élet
erejénél fogva ősi faji ösztönök szólaltak meg, kerültek elő
százados szunnyadásukból. Elemi erővel tört ki a magyar
bolgár vérrokonságnak érzete, mely nem mesterség, nem mondvacsinált diplomácia, hanem a vérben, koponyaalkat
ban, csontszerkezetben, titkos ösztöneinkben élő rokonság.
A véletlenség úgy hozta magával, hogy 1915 elején Rómában a bolgár politikának egyik legtöbbet emlegetett alakjával beszéltem e kérdésről. Nagyon érdekelt az a fejtegetése, hogy a Balkán-háborúk után azonnal helyre
állt a török-bolgár barátság, semmi gyűlölet nem maradt a két nép között, mert rokonoknak ismerik egymást.
A bolgár politikusnak ezt a megállapítását mesterien beigazolta 1915 ősze, mikor Bulgária a mi oldalun
kon s Törökország oldalán hadrakelt. A világtörténelem
nek ugyanaz a helyzete ismétlődött itt, mint 1866 után, amikor (amint föntebb már céloztam reá) eldőlt a harc a német hegemóniáért, de utána a Németbirodalom s a Habsburg-monarchia a legszorosabb barátságra léptek.
A másik, mit a volt bolgár miniszter fejtegetett, az volt, hogy a bolgár nép öntudatában a bolgárok nem szlávok, hanem turáni faj, mely rokon a magyarral ; így tanítják az iskolákban. Mi is így tanítjuk. Másképen nem is tanít
hatjuk, mert a történelmi igazság az, hogy a magyarral rokon bolgár faj turáni eredetű, s csak külsőleg került reá a szláv máz azért, mert leszorulván a Duna alá, föl
vette a keleti egyházat s ezáltal a szlávsággal nyert külső összeköttetést. Ez a fajrokonság tetézi a magyar
bolgár összeköttetés igazi alapját : közös politikai és gazdasági életérdekeinket.
A világháborúban most megmozdultak a száza
dos ösztönök. Míg régi századokban — a régi századok kicsinyes harcainak megfelelően — szomszédok, tehát sokszor rokonok verekedtek, úgy most a világháborúban, kontinensek küzdelmében egymásra találtak a turáni fajok
25
s a magyarság az, mely őket a német kultúrával s Közép- Európa német hegemóniájával összeköti. így tört meg el
szigeteltségünk s így lesz teljessé történelmi hivatásunk.
A magyarság Északon és Délen kialakította világ
történeti szerepét, azért világosan meg vannak szabva a magyar nemzetközi politikának alapelvei. Ezért be van bizonyítva annak igazsága, hogy a magyarságnak szük
sége van a monarchia imponáló egységére, de a monarchia imponáló erejéhez föltétien szükséges a magyarságnak kifejlett szervezete is.
Ezzel megint megérkeztünk báró Kemény Zsigmond tanulságaihoz is,melyek 1848/49 után születtek, de 1914/16 után még erőteljesebben s megbővülve fognak élni.
Ekképen dolgozatomnak ez a fejezete kimerítette volna tárgyát. De nem engedhetek el egy-egy megjegyzést, melyek a múlt panaszlásáról s a jövő biztosításáról szólnak.
Gyáriparosi, bankigazgatói minőségemben a világ
háború előtt gyakran jártam a Balkánt ; Albániát kivéve, ismerem főhelyeit. Soha egyetlen tényezővel ott nem találkoztam, aki elhitte volna azt, amit mi itthon évtize
des sablonként hirdettünk, hogy »Ausztria-Magyarország a balkán népek önállóságát tartja politikája céljainak«.
Nem hiszem, hogy bárki ezt a hiedelmet az utolsó évtize
dek alatt akár Szófiában, akár Belgrádban, akár Cettin- jében, Athénben, Szalonikiban vagy Bukarestben oda
való tényezőktől hallotta volna. Mi pedig ismételtük ezt szajkómódra, benne volt minden külügyminiszteri expozé
ban és ezt elneveztük Balkán-politikának. Ott lent ezt nem hitte el senki nekünk, s nem is hihette el, mert nem
csak jeleit nem látta ennek a politikának, hanem mindig épen az ellenkezőjét látta.
A helyzet a következő volt : a mi Balkán-politikánk
nak lángeszű kezdeményezője, volt külügyminiszterünk,
gróf Andrássy Gyula. Életírásából, beszédeiből világo
san kitetszik, hogy miután belátta, hogy a dualista alapon újjászervezett osztrák-magyar monarchiának nem szabad többé a Nyugaton a német hegemóniáért küzködnie, hanem Keleten kell nemzetközi hivatását teljesítenie : ezért kitűzte ama jelszavát, hogy a Balkán a Balkán
népeké s hogy a mi nemzetközi politikánk Kelet felé fordul. E politika szolgálatában okkupálta Boszniát s Hercegovinát s nem engedte ki a Szandzsákot kezeink
ből, igen jól tudta, hogy miért. Andrássynak ettől a nagy
szerű fellépésétől kezdve mi nem tettünk a Balkán álla
mok érdekében semmit egészen addig, amíg 1913-ban Tisza István gróf világosan nem állott Bulgária pártjára a pánszláv ijesztgetészekkel szemben. (E nagy lépésnek meg is lettek nagy következményei.) Ehelyett folyton ismétel
tük, hogy »mi megmentjük a Balkán-népeket.« Ugyan
akkor pedig először megakadályoztuk Milán alatt, hogy Bulgária jól megverje Szerbiát ; másodszor hadihajóin
kat rendeltük ki, hogy megakadályozzák Krétának Görög
országhoz való csatolását ; harmadszor a macedóniai zsandárokkal földúltuk a török hatóságok tekintélyét, de már rendet nem tudtunk csinálni ; negyedszer pedig Olaszország miatt (Olaszország miatt!) nem segí
tettük Görögországnak jogos aspirációit az Adrián. De betetéztük bölcseségünket akkor, mikor nem ismerve se Törökországnak, se a Balkán-államoknak belső álla
potát, a probléma megérését, e nagy monarchiának egész tekintélyét 1912 októberében odaadtuk annak az álláspontnak, mely (1912 október 15) az ottomán biro
dalom integritását biztosítja a szövetkezett Balkán-álla
mokkal szemben, s ugyanezt a »felszabadító« álláspontot, mellyel egyszerre négy országot tettünk ellenségünkké, az első csaták után feladtuk, hogy ezzel Törökország
27