sége, a szabad birtokszerzés alól való elvonása lehetet
lenség s még lehetetlenebbé válik a világháború után beálló nagy ember-problémával szemben. Egészen mellé
kes szememben az a bizonyítása ugyané szerzőnek, hogy ezeken a birtokokon nyugodott a honvédelem terhe, mit a török háborúk — fajunk akkori veszedelme — újra élesen megvilágítottak : Zsigmond 1433-iki hadszervezési rendeletéiből mindez élesen elénk mered. Még a legelfo
gultabb egyházi álláspont harcosa, Török Kálmán is (»A magyarországi katholikus egyházi vagyon tulajdon
joga 1897«) azzal védi a tanulmányi alap katholikus jellegét, hogy Mária Terézia kirótta rájuk »az egyházi jellegükhöz képest fizetendő várerősítési költségeket«.
(271. 1.) Mindez a történelemé. A máé s holnapé annak bizonysága, hogy Magyarország összes egyházi birtokai kétmillió háromszázezer katasztrális holdat kötnek le s oly erőteljes e »holt kéz« fogása, hogy a róm. kath., gör. katholikus és görög keleti érsekségek, püspökségek, káptalanok és szerzetesrendek a telekkönyvi intézmény behozatala óta 12.000 holdat szereztek.
Munkánk következtetését alkalmazzuk erre a problé
mára : annyira megérett az, hogy gyöngéd kézzel le- szakaszthatják fájáról maguk a kert gazdái : Egyház és Állam. Nem hitvitára kell vállalkozniok, nem hatalmi harcra, hanem nemzetség-mentésre. Ezért minden oly egyházi hatóságunk, mely megérti ezt a feladatot, saját hasznára közremunkálhat benne a hosszú időre szóló kisbérletrendszerre való teljes átmenettel. Kitűnő üzletet s még jobb politikát fog csinálni. Mert magyar szokás az, hogy minden meglévő intézményünket semmibe vesszük s legbuzgóbb kortársainkat legjobban szidjuk, ezért külön ki kell emelnem, hogy nyugodt lélekkel bíznám
azt a nemzeti munkát az Altruistra-bankra, mely már a háború alatt tízezer kisbérlő magyart segített gazda
sághoz 48.000 katasztrális holdon. (Még pedig a 13.000 holdas nagyváradi püspöki birtokon, a székesfehérvári káptalan, a vallásalap földjein s az Eszterházy hercegi hitbizomány 23.000 holdján.) Ne dobjuk el ezt a kitűnő tengelyt, hanem rakjunk reá nagyobb kereket. Ezért megoldásom a következő : Mert a telepítés tanulságainak szerint a háború után fog elemi erővel jelentkezni, ezért mindazok az egyházi testületek, melyek záros időn belül ez Altruista-bank által s kor mányi ellenőrzés mellett vagy egyéb kisbérlőrendszerre átmennek, ezáltal megmaradnak földtulajdonosok gyanánt. Minden oly esetben, midőn ez nem történik, előáll ugyanaz az állapot, melyet a városi földek
nél megszerkesztettünk : ha a hadi jövedelmi adóvallomás szerint az illető egyházi birtok jövedelem az átlagos gazdál
kodáson alul marad, az állam megváltja azt, — a bank
kamatlábon tőkésítve — kötményezett kötvényeivel. A határ
széleken — e közgazdasági határőrvidéken — a megváltás feltétlenül keresztül viendő s az állami telepítés és parcellá
zás szolgálatába állítandó.
Utoljára a hitbizományok földjeit hagytam. Már sok
szor harcba szálltam az intézmény ellen. Egyes családo
kat védeni »nemzeti érdekből« akkor, mikor tízezernyi más
•család kivándorolt s százezrek pusztultak bele a hábo
rúba : ezt sohasem tudom megérteni. Ha nem kellene lehetőségekkel számolnom, azt írnám ide, hogy »nem látom okát, miért kelljen a puszta névnek hazánk kifej
lődését, a nemzet belső ereje és élete emelkedését, a hitelt, a nemzeti közérdeket szükség nélkül feláldozni ? s ezért a természet rendjével és igazsággal ellenkező, hazánkra káros üdéi commissumok eltörlésére szavazok«. Ma tán azt felelnék rá, hogy »meggondolatlan « és »korai « szavak ;
én pedig azt válaszolnám, hogy Deák Ferenc »Beszédei «-bői írtam ki, 1834 július 12-iki dátummal s 15-ikén még ezt tette hozzá : »Teljességgel nincs ok, amely kívánhatná, hogy ezen kártékony állapot még 40—50 évig fenntar- tassék«. — Hagyjuk ezt 1
Tudjuk, hogy az 1848-iki földreform megakadt a hitbizományoknál, bár teljes erővel fújt a demokrata szellő — oly természetes szellője a csatatereknek I Ma is oly jóleső frisseség száll felénk, ha elsárgult papírját forgatjuk. »A* Magyarországi hitbizományok* átalakítá
sáról « szóló 1846-iki akadémiai pályamunkáknak, me
lyekben Báró Dercsényi János felhívására Keresztury József, Benczúr János és Varga Imre vetélkedtek s pénz- hitbizományokká akarták átalakítani a lekötött földet.
Épen oly jól tudjuk azt is, hogy jogrendszerünkbe is csak mily mesterséges úton volt ez a szokatlan családi jog beleoltható s törvényes szabályozásában az 1862 október 9-iki királyi leirat s az 1869-iki miniszteri rendeletén ma sem jutottunk túl. (Katona Mór : A magyar családi hitbizomány. 1894.) Látjuk azt is, a polgári törvénykönyvet előkészítő bizottság jegyzőkönyvéből (ötödik füzet, 1899), hogy kilencvennégy családságról van szó s 1867 óta is hét százhat vannyolcezer hold köttetett le. Épígy ide írhatjuk azt is, hogy mindazok a »kicserélési « reformok, melyeket annyi hévvel hirdetett Beksics Gusztáv »a ma
gyar faj terjeszkedését és nemzeti konszolidációnkat« keresve benne : mind nyom nélkül elhabzottak.
Ily tanulságok után lehetetlen s radikális újítást nem várhatunk, pedig — a hitbizományi erdőségek állami ke
zelése mellett — minden egyéb területükre nézve, a háború után, teljes nyugalommal mondhatnák ki a felszaba
dulást. De mert bizonyosra vehetjük, hogy a hitbizo
mányok külön intézménye csökönyösen meg fog ma
radni, ezért legalább azt ne felejtsük el, hogy közvet
lenül a háború alatt a konzervatív porosz országgyűlés elé a hitbizományi jog rendezésének egy egészen új kódexe terjesztetett. (Entwurf eines Gesetzes über Familienfidei
kommisse und Familienstiftungen. 1913. 271 lap.) Min
den részletnek oly tökéletes feldolgozását látjuk itt, mely híven tükrözi a német elme türelmes rendszerességét.
E nagyon konzervatív s nagyon óvatos kódex-tervezet
ből kettőt tanulhatunk. Egyik az, hogy (5. §-ában) 2500 hektárnál nagyobb terjedésű mezőgazdasági hit- bizományt ezután nem engedélyez s amely kerületben a mezőgazdasági területnek egytizede már le van kötve, ott többet hitbizomány nem szerezhető. A második az állam erős ellenőrzése a hitbizományok felett, melynek célját az indokolás így fejezi ki (11. §.), »hogy egyfelől a hitbizományok túlságos megnövekedése a kis- és közép
birtok kárára el ne türessék, másrészt pedig az eddiginél jobban meglegyen a lehetősége annak, hogy hitbizományi földek telepítési célokra legyenek felhasználhatók «.
Alkalmazom tehát ezek után fejtegetéseink követ
keztetését s ahhoz a tételhez jutok, hogyha hitbizományi jogunk fennmarad, legalább is alkalmazkodnia kell a háború után a nép-letelepedés és nép-eltartás legmini
málisabb követelményeihez. E két kényszerigazság így formulázható. Mindenütt, hol a hadi jövedelmi adó alá vont jövedelembevallás szerint a hitbizomány nem éri el az illető gazdasági körzet átlagos hozamát : a hiibizományi területet az állam megváltja vinkulált állami kötvény elle
nében s telepítési célra használja föl. Mindenütt, hol a hit
bizományi terület valamely törvényhatóság mezőgazdasági területének tíz százalékát meghaladja, vagy ha a hitbizo
mány 2500 hektár mezőgazdasági területnél többet foglal le, e többterületre nézve az államot kisajátítási jog illeti meg.
109