négyes Balkán-szerződést csak 1912 őszén tudtuk meg, holott, miként később kitűnt (1. a külügyminisztérium által közzétett »a balkáni eseményekre vonatkozó diplo
máciai ügyiratok« 550. okmányát), az a fegyverszövetség már 1912 márciusában meg volt kötve. így figurázta ki egész politikánkat a Balkán-államoknak az a fölszaba
dítása, melyet mi hirdettünk, de mások csináltak meg
— a mi ellenzésünkre.
Ha pedig most azt kérdezem, hogy mivel e világon semmi sincs ok nélkül, tehát mi lehet az oka annak, hogy gróf Andrássy Gyulától gróf Tisza Istvánig nem volt Balkán
politikánk: akkor azt kell rá igazság szerint válaszolnom, hogy ez a petyhüdtségünk, ez a belső ellentmondásunk onnét származott, mert egy káprázat elhitette velünk, hogy a Balkán egy szláv fészek s azért életösztönünk ellen véte
nénk, ha fölszabadítására sietnénk, — bár hirdetjük azt.
Egy világkatasztrófának borzalmas tüze kellett ahhoz, hogy elégjen ez az áligazság. Mióta a magyarság bolgár és török rokonaival kezet fogott, kitűnik, hogy még rokonunk is több van a Balkánon, mint ellenségünk. De megvilágo
sodott az is, hogy a Balkánnak csak egy kisebb része szláv : bolgárok, albánok, törökök, görögök s románok mind más vérből, de nem a szlávokéból származnak. Igazán szlávnak csak a szerb és a cernagorc marad. Ezért mikor így szabadul föl a Balkán, akkor a mi politikánk szerint szabadul föl s har
mincéves kishitűségünknek ügyefogyott félelme elmullott.
Második s itt utolsó megjegyzésem a következő.
E fejezet vázlatos tartalma nem tart teljességre igényt.
De az olvasó hiányait is megokolhatja maga előtt. Egy részt nem szóltam a Dardanellák kérdéséről. Szándékosan történt azért, mert szerintem a Balkán-államok felszaba
dítása után a Dardanellák kérdésének egészen más jelen
tősége lesz, mint volt Andrássy és Gorcsakov korában.
Nem a monarchia s Németország politikáját fogja az már bántani, hanem mert Oroszország onnét fenyegeti az indiai utat, ezért a jövendő új világháborúnak angol-orosz ellen
tétét rejti magában.
Másrészt nem vontam be e fejezetbe sem a horvát, sem a román viszonyokat. Történt ez azért, mert mindkettőt nemzetiségi politikánk szempontjából kívánom taglalni, melyről egy későbbi (HL) fejezet szól. Utalnom csupán arra kellett, hogy meggyőződésem szerint külpolitikánk mindig összefüggésben lesz nemzetiségi politikánkkal s ezt nem lehet, de nem is szabad letagadni. Ebben úgy gondo
lom, sokan egyetértünk. Kevesebben leszünk, kik elfogad
ják azt a tételemet, hogy nemzetiségi politikánk gyökerét pedig a közgazdaságban kell keresnünk. Erről szól dolgoza
tom további folytatása. (III. fejezet.)
Most pedig végignézve e hosszú fejezet kutatásán, talán elmondhatok Zrínyi Miklóssal annyit, hogy »kurgat- ván kurgattam« az igazságot, hogy igazságaim nehezen szerzett meggyőződések s most, a világháborúban tovább rügyeztek, tovább bimbóztak maguktól, észrevétlen. Ügy vagyok velük, mint ha svábhegyi kertünkben a fákat nézem. Lassan nőttek fel velünk s míg süt a nap, semmi rejtélyes nincsen rajtuk. De ha leszáll az este, kigyullad a láthatár szélén Budapest glóriális fénye : akkor a fák sötét árnyékot vetnek s úgy látszik, mintha éles körvonalaik nagy mélységeket takarnának, határozottan s változha- tatlanul. így a velünk nőtt egyéni gondolatok is ma egy világraszóló nagy tűzfénynek hátteréből domborodnak ki elénk s azt hisszük, hogy határozottan s változhatat- lanul terülnek széjjel rejtélyes arányaikkal a mi szűk kö
rünkön messze túl.
IL
A magyar közönség elé több ízben léptem kivándor
lási tanulmányaimmal. Célom az volt s azt végbe is vittem, hogy bejártam a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig a magyarság hazánkívüli telepeit : s így dolgoztam föl egy
másután amerikai véreink helyzetét, a székelységnek Romániába való áramlását s a szlavóniai magyarság álla
potát. Hálásan kell elismernem, hogy kormány s egyletek nem egy indítványomat valóra váltották a külföldi ma
gyarság szervezése s az óhazával való kapcsolata tekin
tetében. Tanulságaimnak ez volt egyik ága.
Nagyrészt teljesítetlen maradt mindegyik munkám
nak mindig megismételt közös tanulsága, mely akképen hangzik, hogy a vérveszteség okait itthon kell megszün
tetnünk, mert különben legyengülünk s elvérzünk bele.
Harcoltam ezért amaz előítélet ellen is, mely szerint a nép
bőség okozza a kivándorlást. Ellenkezőleg, a statisztika tanulsága szerint a népességben ritka országok adják le emberanyagukat népességben gazdagabb országok vagy országrészek számára : mint Galícia és Oroszország Ameri
kának, Németország keleti része pedig Németország nyugati országainak. A tüdőbeteg ember nem azért hány vért, mert sok a vére, hanem ellenkezőleg azért, mert edényszerke
zete gyönge és szakadozott, nem tudja megtermett vérét
megtartani. Szakasztott ez ami helyzetünk, mely egyúttal nemzetiségi veszedelmünknek is egyik magyarázója.
Ebben a megállapításban azt hiszem, ma már (nem mindig volt így) egyezik a komoly magyar közönség véle
ménye. Épen ezért szabadjon erre a tételre építenem könyvemnek itt induló okoskodását, melynek tulaj don- képeni célja az, hogy amint az előző lapokon megálla
pítottuk azt a helyet, melyet a magyarság a politikai világhelyzetben elfoglalhat, most jöjjünk tisztába azzal, hogy anyagi s gazdasági erői szerint mennyire mehet, mire szabad s mire nem szabad vállalkoznia ?
Alapnézetem a sokember-elmélet, határozott ellen
tétben Malthus régi és új követőivel, kik szerint »többen vannak, kiknek számára nincs terítve az élet asztalán.«
Optikai csalódásnak, még pedig igen veszedelmes optikai káprázatnak tartom ezt azért, mert az »Élet asztala « egy
általán nincsen készen, az épen oly kevéssé előre meg
adott nagyság, mint ahogy ma még nincsen meg a holnapi nap története, hanem a holnapi nap is, az »Élet asztala« is általunk, vagyis az emberiség minden tagja által készül s bármelyikünk is hiányoznék, akkor már nem így, hanem másként készülne el. Ezért mennél több ember kell, hogy mennél nagyobb asztalt készítsen — társainak. Mert itt van minden gazdasági mozgalomnak, majdnem min
den emberi találmánynak, azt hiszem, hogy minden államváltozásnak főtitka is : a sűrűsödő embernyomás fizikai kényszere az a rejtett motorerő, mely a haladást teremti s nem engedi ellanyhulni.
Ezért : sok ember, sok ember, mennél több ember I Sokszor eszembe jut, hogy mennyivel előbbre volnánk, mennyivel több termelése, mennyivel több gondolkozásra lenne a magyarság kényszerítve (mert csak a kényszerszülte igazságok állandók), ha még itthon volna, ha itthon ipar
31