A vidék átalakulásának konstruktivista megközelítése a diskurzust és a vidék (ruralitás) jelentését és jelentéskonstrukcióját állítja az elem-zés középpontjába. Először Marc Mormont (1987) fogalmazta meg, mára mérföldkőnek tekintett tanulmányában (Csite, 1999), hogy nem az a kérdés, mi a vidék, hanem az, hogy a különböző szereplők ho-gyan értelmezik és érzékelik a vidéket, és ez mit mond el a társa-dalom szerkezetéről és hatalmi viszonyairól. Mormont vezette be elemzési kategóriaként a ruralitás fogalmát és elemzési eszközként a reprezentációt és diskurzust.
Mormont a vidékszociológia új irányzatát megalapozó 1987-es, a Sociologia Ruralisban megjelent cikkében a belga nemzeti parkok példáján elemzi a vidék jelenkori társadalmi reprezentációját, a
ru-ralitás és nemzeti parkok kapcsolatát. A változások alapjaként a mező-gazdaság modernizációját jelöli meg, amelynek hatására az 1960-as évekre az agrárnépesség aránya jelentős mértékben lecsökkent. Ezzel párhuzamosan a vidéken élő népesség igényei is megváltoztak, városi életkörülményeket kívántak, és teremtettek is maguknak. Mindezek következtében a mezőgazdaság és parasztság tereként azonosított vidék megszűnt létezni. A vidéki területeken meginduló modernizá-cióval szemben, azzal egyidőben kialakultak az antimodernista, ter-mészetvédő mozgalmak, amelyet döntően városi csoportok képvi-seltek: egyrészt a természettudósok, másrészt a városi középosztály köréből verbuválódott természetvédők. Tevékenységük folyomá-nyaként egyre több és nagyobb természetvédelmi terület jött létre.
Ugyanakkor a természetvédelmi területek egyre nagyobb jelentősé-gében nagy szerepe volt a tömegturizmus térhódításának is, amely egy újfajta térigényként jelent meg vidéken. A turizmus térigénye és térhasználata pedig fenyegetőleg hatott, nem csak a természeti területekre, de a tradicionális mezőgazdasági térhasználatra, sőt a szub-urbán középosztály vidéki idilljét is veszélyeztették a turisták töme-gei (Mormont, 1987).
A vidéki térhasználat átalalkulásával párhuzamosan Mormont sze-rint megváltozott a vidék reprezentációja is, a vidék már nem egy elkülönült társadalmi világként jelenik meg, nem azonosítható az agrártermelés helyeként, hanem csupán a társadalmi kapcsolatok egy sajátos módjaként és tereként jelenik meg. A vidéki térhasz-nálat differenciálttá vált, döntően fogyasztási helyként, ezen belül is leginkább a turisztikai fogyasztás tereként jelnik meg. A vidéki teret döntően városi szereplőcsoportok hasznosítják és irányítják, a vidéki tér a városi tér egy sajátos formája. A változások jelentős fejlesztés-politikai következményekkel is jártak, – erre később részletesebben is kitérek.
Mormont (1990) szerint a vidék fogalma illetve kategóriája kü-lönböző módokon, az 1920-as és 30-as éveket követően minden or-szágban létrejött a vidéki változásokra adott válaszként. Hátterében az az igény állt, hogy újrértelmezzék mind a vidék-város közötti kapcsolatot, mind a mezőgazdaság fogalmát. A vidék – a
mezőgaz-daság és vidék közötti különbséget hangsúlyozó, illetve kulturális és társadalmi kontextusba ágyazott – fogalma a mai társadalmi rend-szer egyik meghatározó eleme. A kialalkult kategória nem csupán empirikus vagy leíró, de hordozója a reprezentációnak vagy más néven jelentéskészletnek, amely a többé-kevésbé explicit diskurzu-sokban alkalmazott jellegzetességeket és attribútumokat tartalmazza.
Mint ahogy minden társadalmi kategória implicit használ a csoport-nak tulajdonított tulajdonságokat, a jelentéskészlet szükségszerű kapcsolatot feltételez a teljes társadalom reprezentációjával. Ezáltal tekintik gyakran a parasztot a hagyományos bölcsesség birtokosá-nak, aki a földeken dolgozik. Ugyanakkor a fenti attribútumok ma-gukban hordozzák egy absztrakt kultúra létezését, elsősorban egy technikai és tudományos kultúráét, ami a haladással és innovációval is asszociál. Ha valaki ezeket a fogalmakat használja szükségkép-pen elhelyezi magát a nevezettel szemben, ami lehet negatív, arra utalva, hogy a paraszt nem ismeri a technikai újításokat, képtelen a haladásra, fejlődésre, vagy lehet pozitív hangsúlyozva a vidéki er-kölcsösséget a városi kultúra káros hatásaival szemben. Az objektív feltételek mellett minden kategória utal a társadalmi legitimációra is. A tartalmától függően egy társadalmi jelentéskészlet az érvényes-ség kisebb-nagyobb fokával ruházza fel a társadalmi csoportokat.
Ha például a technikai kompetenciának kitüntetett jelentősége van, akkor a releváns tudás birtokosai számára ez jogosítványokat bizto-sít a fontos társadalmi és politikai pozíciók eléréséhez.
Mormont szerint a szociológusok által használt kategóriák egyik közös sajátossága, hogy társadalmilag ismertek és használatosak.
A társadalmi osztályok, rétegek, sőt a munkajelleg csoportok fogal-mát nem csupán a szociológusok alkalmazzák, hanem az egyének, csoportok és intézmények is használják egymás meghatározására.
A terminus kiválasztását, amellyel egy kategóriát megnevezünk, meg-határozzák a csoportok közötti kapcsolatok, és szükségszerűnek fel-tételezi a kategóriák létezését, amelyet megnevez, hisz ezek azok amelyeken keresztül az egyének azonosítják és megkülönböztetik magukat másoktól (Mormont, 1990).
Mormont szerint a társadalmi csoportok története egyben azoknak
a fogalmaknak, kategóriáknak a története is amellyel megnevezzük őket, valamint azoknak a spontán reprezentációknak a története is, amellyel a társadalom képes szemlélni önmagát. A társadalmi moz-galmak pedig éppen ezen reperezentációk megváltoztatását céloz-zák meg, a harcban pedig a különböző társadalmi csoportok eltérő gondolatai nyilvánulnak meg a társadalomról. A szociológiaelmélet sajátos helyet foglal el a társadalom mindennapi osztályozásával és spontán megnevezésével kapcsolatban. Egyrészt a szociológia élvezi és hasznosítja a társadalmi legitimáció meglévő fokait, másrészt ért-hető módon, a kategóriáknak amelyeket létrehoz társadalmi hatá-sai is vannak. Az a tény, hogy egy társadalmi csoport a szociológiai vizsgálat tárgyává válik, társadalmilag láthatóvá teszi, és hozzájárul a társadalmi-politikai elismeréséhez. A szociológiaelmélet a szótárába jelentős mennyiségű kategóriát kölcsönöz a köznyelvnyelvből és eze-ket a mindennapi nyelvvel való kapcsolatukban határozza meg.
Mormont hangsúlyozza, hogy a vidék egy nyelvi kategória is. Ak-kor jött létre, amiAk-kor a paraszti társadalom az össztársadalomba integ-rálódott. Ugyanakkor a vidék kifejezés meghatározza a szociológai kutatás egy sajátos területét, kijelöl egy olyan diszciplinát, amely nem lényegileg része a szociológiának, mivel a vidék felfogása ha-sonló a hagyományos harmadik világbeli társadalmakéhoz. Alapvető fontosságú annak felismerése, hogy az osztályozás, amely meghatá-rozza a vidékszociológia helyét is, a vidék azon társadalmi reprezen-tációján, azon a társadalmi mítoszon alapszik, amely a parasztot és a vidéket az urlakodó társadalommal szemben szemléli: ez pozítívan azt a célt foglalja magában, amely a vidék morális és társadalmi értékeit hangsúlyozza, míg negatív értelemben (elmaradottság hang-súlyozásával) célja a társadalmi-gazdasági integráció biztosítása, a modernizáció, a felzárkóztatás. A vidékszociológia története azt mutatja, hogy ez a két leegyszerűsített szélsőséges érték és megkö-zelítés hogyan kombinálódik és él tovább.
A fejlett társadalmakban, így egész Európában – Magyarorszá-gon is – a paraszti társadalom integrációja teljesnek tekinthető.
A magyar szociológiai irodalomban a vidék társadalmának válto-zásainak leírására nagyon sokan a polgárosodás-modellt használták
(Csite, 1999; Gyáni, 2000; Benda, 1991). Szelényi Iván megsza-kított polgárosodásról beszélt (Szelényi, 1992), Juhász Pál a meg-élhetési stratégiák változásával, illetve a parasztpolgár kérdésével foglalkozott (Juhász, 1986–87). Márkus István a magyar parasztság életében 1960 után bekövetkező változásokat egyszeri, megismétel-hetetlen társadalmi átalakulásként ábrázolta. Véleménye szerint az 1960-as évek után a szegényparasztság lehetőséget kapott arra, hogy a mezőgazdasági kistermeléssel megszabaduljon paraszti béklyói-tól, és megváltoztassa szokásait, és fogyasztásorientált termelésre rendezkedjen be (Márkus, 1991). Kovách Imre pedig a változáso-kat a polgárosodás és középrétegesedés társadalmi folyamataival (Kovách, 1988), majd később a paraszttalanítás elméletével írta le.
(A paraszti társadalom megszűnéséről, a paraszttalanításról lásd rész-letesebben: Kovách, 2003, 2012).
A vidéki társadalom átalakulása, a paraszti közösségek felbom-lása megfosztja a vidékszociológiát hagyományos tárgyától. Ugyan-akkor a szembenállás város és vidék között megmaradt, és új társa-dalmi jelentőségre tett szert ideológiai és/vagy kulturális értelemben attól függően, hogy a cselekvők milyen keretben értelmezik azt:
a szembenállás megnyilvánulhat a természeti környezet és a városi épített környezet, a közösség és a városi nagy szervezetek, valamint a szakértelem világa és az elidegenedett ipari munka közötti ellenté-tekben. A vidék-város ellentét számos változata létezik ma is, külön-böző ideológiai tartalmakkal, társadalmi alakzatokkal és a hagyomá-nyos reprezentációk újraértelmezésével. Különböző formái léteznek annak, ahogy valaki vidékiként határozza meg magát, illetve annak, ahogyan a vidéket azonosítják. Ez megnehezíti a vidékszociológia tárgyának körülhatárolását, és egyértelművé teszi, hogy lehetetlen a vidéket egy meghatározott társadalmi csoporttal azonosítani, de még egyszerűen a várossal szemben sem lehet meghatározni. A vidéki identitás sokrétű és heterogén.
A vidékszociológiának számos válasza lehetséges erre a hely-zetre. Az első lehet, hogy a vidék-város ellentét nem létezik többé, és ebből következően a vidékszociológiának nincs valós tárgya.
Ez a látásmód arra utal, hogy csak városiasodott népesség van és
a földhasználat módja különbözik: városi vagy vidéki. Egy másik szélsőséges megközelítési lehetőség a vidékszociológia számára a vi-dék újradefiniálása, ami a vivi-dékszociológia esetében a vivi-dék környe-zettel való azonosítását jelenti, amely szerint a vidék a társadalmi alkalmazokodás egy formája a biológiai környezethez (részletesen lásd például Castree–Braun, 2006).