Magyarország

A magyar erdők privatizációjának 40%-os teljesítése mellett Magyarországon a privatizációs folyamat széleskörűen teljesnek mondható. Ez az álláspont azonban csak akkor igaz, ha a privatizációs folyamat törvényes meghatározása szerint értékelünk. A magyarországi privatizációs folyamatot illetően – általában eltérő okok által vezérelve – kérdések merülhetnek és merültek fel sok oldalról. Bár a nézőpontok különböznek, mindegyiket érdemes megfontolás tárgyává tenni. Ez az észrevétel kapcsán felmerül, hogy miért felel ez meg az erdészeti privatizáción túl számos esetben számos különböző kérdéskörben és ezentúl mely végkövetkeztetések vonatkoztathatóak az érdekelt felekre.

Milyen hagsúllyal szerepelt az erdő értéke a tulajdonszerkezet-váltáskor?

Ez egy, a folyamat kezdetekor előálló képet idéz fel, amelyet azóta már mindenki lezajlott eseményként tart nyilván – én mégis fontosnak itéltem meg. Arról van szó, hogy a privatizációra előjegyzett erdő értékelése nem tartalmazta a fakészletet, ezen túlmenően nem tükrözte az erdő ökológiai és társadalmi értékét. A kárpótlás során csak a földértéket vették figyelembe, így az erdőt alapvetően mint szántót kezelték (aranykorona-értéken). Ez a gyakorlat számos okból kifolyólag károsnak és alkalmatlannak nyilvánítható. Az erdőterületek iránti érdeklődés a hosszú termelési ciklusból kifolyólag alacsony mivel az erdőtulajdonosok nem tudják éves termelési értékre felváltani a termelésüket, így ez az értékelési rendszer akár felszólítás értékű is lehetett volna a földhasználati mód megváltoztatására. Mivel az erdőtörvény által biztosított törvényes keretek ezt nem teszik lehetővé, a talajértéken alapuló erdőbecslés használhatósága, mint a privatizációs folyamat egyik eszköze, erősen megkérdőjelezhető lehetett volna. Sőt, a folyamatnak még egy ennél is rosszabb következménye is volt, hiszen az erdő csupán talajérték általi értékelése kaotikus állapotokat okozott, és néhol akár tisztességtelen erdőelosztáshoz vezetett. Az egyik igénylő egy idős tölgyest kaphatott, amíg a másik ugyanazért a „pénzért” csak puhafás cserjést (vagy egy tarvágott területet). Az erdőprivatizáció során alkalmazott erdőértékelési gyakorlat mellőzte az ökológiai és a társadalmi szempontokat is. Volt olyan tulajdonos, aki egy ökológiailag érzékeny erdőterületet kapott vissza, ahol jogilag csak minimális gazdasági beavatkozás volt lehetséges, míg más „szabadon” határozhatott a saját gazdálkodásáról tulajdona egyéb értékének meghatározó szerepét mellőzve.

Milyen volt az új tulajdonosok viszonyulása az erdőhöz?

A kárpótlás folyamata nem helyezett hangsúlyt a kialakult új tulajdonosi szerkezet és a birtokolt területük közötti esetleges földrajzi elszigetelődést. Ez esetenként olyan szerkezetekhez vezetett, ahol a tulajdonosok életvitele távol esett tulajdonuktól. Az ilyen esetek akadályt jelenthettek a gazdálkodás beindítása előtt ezeken a magán tulajdonokon.

A tulajdonsosok regisztrációja időben miként alakult?

Az erdő (föld) tulajdonosok regisztrálása és dokumentálása a tervezett ütemezéshez képest elmaradt – jelenleg minden tulajdonos nevesítése megtörtént. Ezzel a privatizáció folyamata gyakorlatilag lezárult, de csak ami a magán erdőtulajdonos(ok) regisztrációját jelenti. Az erdőgazdálkodói és erdőtuajdonosi fogalmak néhól markáns elkülönülése, az osztatlan tulajdonok esetében tapasztalható konszenzus-hiány kiterjedt felhagyott vagy működésképtelen gazdálkodású erdőterületeket eredményezett.

Az utóbbi 40 év társadalmi-gazdasági változásai milyen tulajdonosi szerkezetváltozást eredményeztek?

Annak ellenére, hogy Magyarország a korábbi tulajdonosi formák és szerkezetek visszaállítása mellett döntött, a kivitelezés objektív akadályokba ütközik. Ennek oka, hogy a mai tulajdonosok közül sokan az erdőtulajdonuktól távol élnek (lásd fennebb) és alapvető

erdőgazdálkodási ismeretekkel sem rendelkeznek. Ez az alapnehézség a magyar privatizációs folyamat majdnem teljes egészére jellemző: az igényelők nagyrésze semmiféle kapcsolatban nem állt az erdővel, közülük nem egy csak azért vette meg az erdőt, mert az akkor kárpótlási jegyüknek a legjobb befektetéseként jelentkezett. Az erdő (már említett) csupán talajérték alapján történő értékelése csak motiválta azt a felfogást, miszerint az erdő csak egy újabb nyereséges vagyonbefektetés. Az új erdőtörvény hatálybalépését követően, 1997 január 1-től az ilyen felfogású befektetők közül sokan kiábrándultak és erdőterületeik eladását fontolgatták. Az azóta eltelt időszak rávilágított arra, hogy ez a fejlődési irányzat segített a nemzeti javak piacának konszolidációjában és részben kiküszöböli az erdő fragmentációjának negatív hatásait.

8. szövegdoboz: A privatizáción túlmutató alapvető előírások az erdőtulajdonosok hozzáállásának felméréséből

Több ágazati szakember véleménye, hogy az erdészeti privatizációra vonatkozóan három különböző szinten fogalmazódnak meg kritikák:

- az érdekeltek (stakeholders) kritizálhatják az erdészeti privatizáció folyamatát szabályozó törvényeket, pontosabban a beavatkozás vonatkozásait, és nem az erdő privatizációjának létjogosultságát;

- az érdekeltek kritizálhatják az erdő privatizációját anélkül, hogy a privatizációnak, mint egésznek a politikai reform keretén belül ellene lennének. Ez a csoport támogatná a privatizációt, mint széleskörben értelmezhető társadalmi-gazdasági célkitűzést, de felmentené az erdészeti szektort ez alól a változás alól (a természet megörzésével, szociális javak, az erdészet gazdasági jellemzőivel kapcsolatban vagy az általános elvárásaik alapján, miszerint nem üzemszerű magán erdőtársaságok nem lehetnek képesek, vagy hajlandóak a fenntartható erdőgazdálkodás felvállalására);

- az érdekeltek kritizálhatják a privatizációt, mert alapjában ellenezhetik a termelő tőke magánkézbe való átadásának gondolatát. Erre magyarázat lehet, hogy – különösképpen az állami dolgozók – félnek a munkahelyük (vagy a szocialista múltban nyert kivételes jogaik) elveszítésétől a folyamat során; vagy hogy az “akadálytalan” magán érdek ötlete az érdekeltek elképzelései ellen foglal állást a “közös javak”,

“társadalmi biztonság”, “társadalmi egyenjoguság”, vagy hasonló politikai értékekről és meggyőződésről.

Az előbb felvetett kérdés messzemenőleg érdekes, olyannyira, hogy Magyarország politikai határozatokat foganatosított a termelő tőke extenzív privatizációja érdekében. Amióta az országban kikiáltották a demokráciát és a jog törvényességét, a privatizáció határozata a kritikák ellen törvényesítve lett, és a konfliktushelyzetek mérséklése ezen a területen előfeltétel a beavatkozás sikeres végrehajtásához. A következtetések a következők lehetnek:

- a különböző érdekeltek kritikái nagyrészben egyezni fognak az ide vonatkozó privatizációs folyamat hibáival. Úgy tűnik, a tulajdonosok érdekképviselete ezeket a gondokat részletezte legkevésbé és valószinüleg nem fog intenzív politikai konfliktushelyzetet teremteni. Általában a privatizációs folyamattal kapcsolatos nehézségek rövid életűek: jelentőségüket elveszítetik mihelyst a privatizációs folyamat lezárul – sajnos Magyarországon néhány elvarratlan szál még akad;

- az erdőprivatizációt érintő kritikák láthatólag kapcsolatban vannak a magán erdőgazdáskodási folyamat kérdéskörével. A privatizációs folyamaton túlmutatnak és kérdéseket vetnek fel a tanácsadást kiegészítő szolgáltatások, a kedvezmények, az erdő elérhetősége a nagyközönség számára és az ellenőrzés (valamint ennek a magántulajdonosok jogaival történő egyensúlyba hozása) terén. Ezek a kérdések természetüknél fogva erdészetpolitikai jellegűek és a csoport-konfliktusok tipikus helyzetei (peldául az egyéni erdőtulajdonos előnyben részesíti a fakitermelést és a magánjövedelmet a társadalom igényeivel, az erdő immateriális javaival és szolgáltatásaival szemben, mint a rekreáció, természetvédelem, stb.).

Hasonló erdészet-politikai konfliktushelyzetek ismeretesek a nyugati államokban is. Megoldásuk erdészet-politikai és gazdasági eszközöket igényel;

- A privatizáció társadalmi-politikai reform-oldalára vonatkozó támadó kritikák túlmutatnak az erdészeti szektoron és rendezésükhöz valószínüleg nem elegendőek az erdészet-politikai eszközök. Ez akár intenzív ellentéteket is táplálhat és szervezett ellenállást alakíthat ki az erdészeti szektoron (és az erdészetpolitikai érdekvédelmi csoportok közös arénáján) kívűl.

*Forrás: World Bank, 2001

Milyen az erdők piaca?

Az erdők piaca a 90-es évek előtt nem alakult ki. Az első ingatlanforgalmazások esetében az erdők csak mint üdülőterületek kerültek a piacra, ami a hirdetések tartalmából is következik (infrastruktúra a telek határához közel, jó megközelíthetőség, stb.). Később, a tulajdonosi szerkezet kialakuláésa során egy valós piac is körvonalazódik. Jelenleg ez a piac megoldást

jelenthet olyan gazdálkodói müködésképtelen szerkezetek esetében is, mint amilyen az osztatlan közös tulajdon.

Miként müködhettek közre az érintettek?

Számos érintett kifogásolta a privatizációs folyamat kezdeti szakaszában való elégtelen részvételi lehetőséget. Ők a privatizációs folyamatot egy sietősen kivitelezett és „politikai”

elhatározás által vezérelt, a szakmai berkek vonatkozásainak és jellegzetességeinek nagymértekű, vagy teljes figyelmen kívül hagyását magával vonó érdeknek tekintették.

Milyen a magán erdőgazdák alapvető hozzáállása tulajdonukhoz?

A magán erdőtulajdonosok elsősorban a profit maximalizálására törekedtek, figyelmen kívül hagyva az erdejük ökológiai, vagy társadalmi jellemzőit. A megfigyelés szerint a magán erdőgazdák kötelezettsége a fenntartható, ökológiailag érzékeny erdőgazdálkodással szemben néhol csupán formai volt, amely az erdőterületek feletti ellenőrzés átadására vezethető vissza.

Sokan ezt a kérdést alapvetőnek és kizárólag a magyarországi folymatokra jellemzőnek tartják. Ezzel nem tudok egyet éreni hiszen akkor következésképpen csak az állami erdőgazdálkodás elégítheti ki a társadalom különböző, erdővel kapcsolatos javak és szolgáltatások iránti igényeit – ami a nyugati országokpéldáját nézve nem teljesen igaz.

Megiondolt volt a törvények előkészítése és alkalmazása?

Számos olyan fejlődési lépcsőfokon haladt át az ágazat-politika, amely az ide vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát, korszerűsítését kívánja. Például változatlanul él az a meggyőződés, hogy bár a külföldieknek való terület eladást a törvény tiltja, a külföldi érdekeltségek egyre jobban igyekeznek magyar állampolgárokon keresztül is szert tenni erdőterületekre. Habár az ilyen nemű területszerzés nyomonkövetése nehéz, a törvényes keretek megalkotásakor ezt is fegyelembe kellett volna venni.

Széleskörű erdősítések, mint alternatív fogalom?

Elterjedt volt a vélemény, miszerint a hazai erdészeti szakemberek nagyrésze szkeptikus a privatizációs folyamattal kapcsolatosan. Még a magán erdőtulajdonlás mellett állást foglalók között is elhangzottak olyan vélemények, miszerint a magán szektor kialakítása a felesleges területek beerdősítésével, szemben a meglévő erdőterület privatizációjával előremutató ötlet lett volna. Az ilyen erdőtelepítésekre rendelkezésre álló terület hozzávetőlegesen 800.000 ha.

Egy ilyen irányzat követése Magyarország EU-s csatlakozását is nagyban segítette volna (World Bank, 2001) hiszen a jelenlegi EU-s források is a magánterületek erdősítése irányába mutatnak. Ugyanezen gondolatmenettel kapcsolatosan került felszínre a korábban erdővel telepített területek privatizációjával kapcsolatos elégedetlenség is: fennáll annak a veszélye, hogy az erdősítésekbe eddig invesztált nagyléptékű állami tőkebefektetés (amivel Magyarország világszinten vezető szerepet nyert el az erdővagyon növelése terén) a privatizációt követően csökken. Ezt kompenzálhatja a már említett EU-s finanszírozási lehetőség.

Mi az állam jövőbeni szerepe?

Bár a magyar privatizációs folyamat nem vette figyelembe az új magán-erdőtulajdonosi szervezetek szociális tulajdonságait, tudását és szakértelmét az érdekeltek alapfeltételezéseket fogalmaztak meg. Sokak szerint az állam kötelessége lenne a magán erdőtulajdonosok oktatása, felkarolása és képesítése a fenntartható erdőgazdálkodás folytatására. Mások szerint csak szigorú állami ellenőrzés és felügyelet gátolhatja meg a magánerdőtulajdonosokat saját erdőterületük tönkretételében (idő előtti/jogtalan kitermelésében). A helyzet kezelése tehát különböző volt: amíg környezetvédelmi, vagy szakmai szempontból pesszimizmus övezi a legtöbbször kis részekre szabdalt magán erdőtulajdon fejlődését, addig más szemszögből, beleértve a magasszintű erdészeti vezetőséget is, a privatizációs folyamatot a magyar

erdőtakaró számára nem kezelik veszélyforrásként. Mindazonáltal ez a nézőpont inkább az erdők mennyiségi integritására alapoz és nem feltétlenül tartalmazza a minőségi változást.

Ebben a tekintetben megfontolandóak a magánerdőtulajdonnal szemben támasztott és támasztható elvárások is.

Eltérő vélemények az erdőgazdálkodási társaságok kialakítása körül?

Az erdőgazdálkodási társaságok létjogosultsága, mint a kis erdőtulajdonokkal járó szervezeti nehézségeket áthidaló eszköz, annak ellenére nem kérdéses, hogy ellentmondások merülnek fel a társult magán erdőgazdálkodás megkövetelt stratégiája körül. Bár a legtöbb képviselő támogatja a magán erdőgazdálkodási társaságok kialakulását szorgalmazó (vagy akár eröltető) állami kezdeményezéseket (beleértve a kedvezményeket is), az erdőtulajdonosok képviselői inkább egy alkalmas erdőgazdálkodási társaság lassú, óvatos és önkéntes alkalmazását részesítik előnyben. Azzal érvelnek, hogy az utóbbi 35 év szocialista kollektivizációjának ideje alatt a szövetkezetek és társulatok hitelüket vesztették és így szinte természetes, hogy a magán erdőgazdák hezitálnak újra beépni bármiféle “társulatba”. Mindezek mellett az elsődleges problémákat az osztatlan közös tulajdonok okozzák.

Fennáll a veszélye az erdész szakemberek munkanélküliségének?

A privatizáció derekán erdészeti szakmai tapasztalattal rendelkezők és/vagy felsőfokű szakmai végzettséggel rendelkezők juttatták kifejezésre aggodalmukat a lehetséges munkahelyi kilátásuk beszűküléséről és fenntartották véleményüket, miszerint a privatizációs folyamat eredménye elkerülhetetlenül az erdész kultúra rovására menne. Ma márismeretes, hogy az esetlegesen felszabaduló erdészeti szaktudás egyik alternatívája lehet a magán erdőgazdálkodás felé nyitásuk, bevonásuk a tervezésbe, gazdálkodásba, tanácsadásba.