Az erdőtulajdon alakulása

Az ország területén a földhasználat tipikus formája a mezőgazdasági használat volt de az egyedi csökkenés amit Magyarország a XX. században a trianoni folyamatok során megélt kihatással volt az ország erdővagyonára és egyben az erdészeti szegmens jelentőségére egyaránt. A XIX.-ik században, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia részeként messzemenőleg a legnagyobb arányban rendelkezett a Kárpát-medence területe felett, az erdészeti szegmens súlypontja a határokhoz közel eső hegyvídéki erdőterületeken volt. 1918 után ezen területek nagyrészét a szomszéd országokhoz csatolták, ezáltal az európai országok közül a legkevésbé erdősített országok sorába lépett. A fontosabb erdőterületek elcsatolása mellett, a háborút követő társadalmi-gazdasági válságidőszakban a fennmaradó erdőterületek intenzív kitermelésnek voltak kitéve.

Az elvesztett erdős területek pótlására Magyarország már az I. Világháborút követően erőfeszítéseket tett a belső országrészek erdősültségének növelésével, a felesleges területek beerdősítése által. Ezek az erdősítési programok jelentősen felerősödtek a központi tervszerű gazdálkodási rendszer ideje alatt, amikor az állam tulajdonát képezte az össz-terület majdnem 100%-a. Az erdősítési programok sikeresnek mondhatók, mivel Magyarország erdősültségét 13%-ról 19%-ra növelték. Mindez magyarázattal szolgál a jelenlegimagán erdőtulajdon fafajszerkezetére is.

Habár a II. Világháború végére Magyarország erdővel borított területe 13%-ra csökkent (lásd 17. ábra) a tulajdonosi szerkezet továbbra is változatos volt és a domináns tulajdonlási forma a magántulajdon maradt. 1938-ban csupán az erdőterület 5%-a volt állami tulajdonban, a fennmaradó 95% egyéni, magán-társulási, községi, egyházi, stb. tulajdont képezett. A II.

Világháborút követően a magántulajdon államosítása és a termelőszövetkezetek létrehozása következtében ez az arány gyakorlatilag felcserélődött.

A háborút követő első szabadon választott kormány (1945 - 1948) 1948 körül kezdte meg az erdőterületek visszaszolgáltatását a nagy, magán (köznemesi osztály tulajdonába való visszaszolgáltatás) és egyházi erdőbirtokosokat célozva meg. Az eredmény egy 5%-os állami, 50%-os községi és 45%-os kis- és közepes nem ipari magán erdőtulajdonosi szerkezet (NIME) kialakulása lett, amit a szovjet típusú szocialista rendszer 1949 utáni beiktatása

megállított, gátat szabva ezáltal a háború utáni magán erdőgazdálkodás fejlődésének, annak arányát 1% alá csökkentve.

17. ábra: Magyarország erdőterületének változása

év

2200 2000

1800 1600

1400 1200

1000 800

ezer ha

4000

3000

2000

1000

*Forrás: NEP (2002)

A Szovjetuniótól való 1956-os függetlenedési kisérletet követően a kolhoz-rendszer újraszervezte az agrár és egyben az erdészeti szektort. Ennek érdekében az állami erdők 30%-a 30%-a termelőszövetkezetek fennh30%-atóság30%-a 30%-alá került. Azon földtul30%-ajdonosok, 30%-akik 1956 előtt kis-, vagy közepes erdő- és földterülettel rendelkeztek tulajdonuk termelőszövetkezetekbe való beolvasztására kényszerültek.

A szocialista keleti tömb 1990-es összeomlásával és Magyarország demokráciához való visszatérésével hosszútávú politikai, és társadalmi-gazdasági reformok kezdődtek el. Amikor az ország külföldi adóssága ijesztő méreteket öltött, a kormány az állami tulajdonú nagyvállalatok külföldi befektetőknek történő eladása mellett döntött (kivételt képeztek az erdő- és mezőgazdasági területek), amely döntés erős idegen-tőke beáramlást eredményezett.

A nagymértékű privatizáció során az erdőterület egyike maradt a kevés állami tőkét jelentő értéknek. Következésképpen a kérdéses birtokok többé nem voltak visszaszolgáltathatók a régi tulajdonosaiknak.

Az erdőterület tulajdonszerkezeti változását az elmult 10 évben 18. ábra szemlélteti.

18. ábra: Az erdőterület tulajdonszerkezete az elmúlt 10 évben

0 200000 400000 600000 800000 1000000 1200000 1400000 1600000 1800000 2000000

1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 év ha

Állami Közösségi Magán Nem ismert

*Forrás: ÁESZ adattár – 2004

A szocialista rendszer átalakulását követően megkezdődött privatizációs folyamat (lásd 1.1 fejezet) a kárpótlás folyamata (lásd a 4. mellékletben) során az erdészeti szektort is elérte. A privatizációra kiírt terület aránya az erdőterület esetében becslések szerint 45% volt, amely állapot nagyjából megfelel az 1948-as tulajdonosi szerkezetnek. A 40%-os magánosítás lezárulásával 1999 végére a folyamat nagyjából teljesnek értékelhető. A tulajdonosi szerkezeti arány az össz-erdőterület függvényében régiónként változik (lásd a 3. táblázatot).

3. táblázat: Az erdőtulajdonosok eloszlása megyénként Magyarországon (2004)

Közigazg. Erdő Erdő- Erdőgazd. Közös- Nem

Az átlagos magán-erdőterület mértékét tekintve kicsi és felaprózódott. A jövőben a becsült erdőterület nagysága magántulajdonos esetében 2 - 3 ha, 5 - 25 ha társulások esetében (két vagy több tulajdonos) – ez állami tulajdon esetén kb. 50 000 ha.

Bár a magánosítás folyamata lezártnak tekinthető és a tulajdonosi szerkezet tisztázása is befejeződött, a tulajdonos/gazdálkodó kettősség markáns elválása miatt a magán területen való gazdálkodás számos helyen akadozik (lásd 4.1.2 fejezet). A magán-erdőtulajdonok felaprózottságában a sorozatos örökléseken kívül az is közrejátszott, hogy az erdőterületek méretei, helyei és összetételei is egyaránt változtak, akárcsak az erdővel kapcsolatos már említett célok és stratégiák.

Végeredményben a privatizációs folyamat változatos politikai célkitűzései ugyanazon tőketartalékra voltak kihatással. Ez az általános feltétel már eleve kizárja a visszaszolgáltatást.

Az erdő repivatizációjának céljaként – mint már említettem – a 40%-os nagyságrendű magántulajdon (1,8 millió ha-hoz és megközelítőleg az 1948-as tulajdonosi szerkezethez viszonyitva) az, ami nagyjából megfelel az elérhető 700 000 ha erdőterületnek és közel azonos a volt TSZ-erdőterületek nagyságával valamint aránylik az I. Világháború óta foltatott erdősítések általelért erdőterület-növekedéssel.