Gyönyörű vagy, édes hazám, szép Magyar Királyság!
Az Isten is benned leli a földi hazáját.
Téged imád, mint az Atyát, minden magyar ember, s félve tekint rád a sunyi, kártevő idegen.
Azt akarják butakraták Brüsszel városában, európai legyek én „nyílt társadalmukban”.
Abban, hol a pénzkupecek tenyerük dörzsölik, és a szétdúlt országokat durván kiröhögik.
A haszon és a nyereség nekik az úristen,
csak az számít, mennyi a pénz az ők zsebeikben.
Lelkiismeretük nincsen, nem ismerős nékik, kifosztják ők a világot, mert hülyének nézik.
Sátán fattya valamennyi átkozott pénzember, ki mások kifosztására neki esküdött fel.
Elvetemült gazemberek, vele cimborálnak, hű szolgái ők a gonosz, lelketlen Sátánnak.
Nem fűlik a fogam nekem az aljas tervükhöz, az én szívem hűséges a magyar nemzetünkhöz.
Magyar voltam, magyar vagyok s magyar leszek holnap, akként, mint a francia, a német vagy a holland.
Nem tudják ők a nemzetem szívemből kitépni, meg fogom én a hazámat idegentől védni.
Magyar Királyságunkban az életünk hazai, nem leszek én eu-buta, sem európai.
Minálunk a szeretetnek isteni parancsa igazgatja az életet a királyságunkban.
Tisztelet és becsület és hazánk szeretete:
ez a mi ősi nemzetünk s erőnk eredete.
* * *
Egyébként vérlázító, hogy az EU-s idióták, a gyilkos kom-csik nyugat-európai haverjai, a szerfölött kártékony libsik és a csonka-magyarországi, főképpen a buta-pesti, nyálas belvárosi követőik — selyemfiúk és kékharisnyák — milyen álságosan felháborodottak akkor, amikor „antiszemitizmust érzékelnek”, vagyis az európai kontinensen szétszórtan élő arab, zsidó és egyéb szemita népségek elleni bárminemű fellépést; ám cseppet sem zavarja őket az, ha az EU brüsszeli és straßburgi intéz-ményeiben vagy a német, francúz, usás, svéd, norvég és más
uszító sajtóban, rádióban, tévében, interneten tombol az általuk gerjesztett antihunitizmus, azaz a magyar nemzet elleni gyűlölet, dühöng az általuk gerjesztett magyarellenesség, a nemes magyar nemzet elleni aljas uszítás!
Tudvalevő, hogy az antihunitizmus Európában nem új keletű jelenség. A nyugat-európai „értelmiség” már Atilla nagy-királyunk óta gyűlöli a magyarokat, és hinti az antihunita gyűlölet magvait. Az antihunitizmus 2010 óta, a II. Orbán-kormány európai színtérre lépésétől erősödött fel megint, amit a magyarok Kárpát-medencei hazájában pusztán csak lakhellyel bíró, a Magyar Királyságba hajdan bevándoroltak leszármazot-tai és egy általuk elbutított kollaboráns népség kezdtek szítani.
Erőst felhívom mindenkinek — hazaiaknak és külföldiek-nek — a becses figyelmét arra, hogy az antihunitizmus éppen olyan káros jelenség és bűnös tevékenység, mint az antipoloniz-mus, az antirusszizantipoloniz-mus, az antiteutonizmus vagy az antiszemi-tizmus! Nemcsak ez utóbbi ellen kell „zéró toleranciát” hirdet-ni, hanem a külföldi idegenek és kollaboráns magyar lakájaik gátlástalan, pimasz antihunita megnyilvánulásai ellen is!
Legyünk résen! Szólaljatok fel mindenhol, bátran, Honfi-társaim! Minden magyar nemzeti közösség ítélje el az anti-hunitizmust, amit legfőképpen azon hazátlan, a mi Kárpát-medencei országunkban pusztán csak lakhellyel bíró idegenek és itteni lakájaik gerjesztenek — az antihuniták, a lakfiak —, akik hörögve röhögnek rajtunk a háttérben, amikor antiszemi-tizmusról rikácsolnak!
Mi, magyarok, egyetlenegy országot sem gyarmatosítot-tunk, és nem gyilkoltunk halomra népeket, mint a spanyolok, portugálok, törökök, hollandok, angolok, amerik, svédek, francúzok, „belgák”, hollandok, németek, osztrákok, oroszok, cselákok (csehek), oláhok (románok), rácok (szerbek), olaszok;
és nem raboltunk ki, nem gyaláztunk meg, nem fosztottunk ki népeket, mint az előbbiek… Viszont a gyarmati sorba kény-szerült magyar nemzetet, az apostoli Magyar Királyságot alapo-san meglopták az antihuniták: törökök, osztrákok, oroszok, szlovák-tótok, oláhok (románok), rácok (szerbek)…
Mi a Magyar Királyságba beengedtük a bevándorlókat, és befogadtuk őket: kunokat, böszörményeket, oláhokat, némete-ket, cigányokat, rácokat, örményenémete-ket, lengyelenémete-ket, zsidókat (gácsokat, „galiciánereket”, kazárokat), osztrákokat, bolgárokat,
görögöket, törököket… Nem mindegyik hálálta meg nekünk, hogy befogadtuk… mert antihunitává lettek.
És újabban az ukránok is antihunitáskodnak: ukrán poli-tikusok uszítják usás idegenek parancsára a magyarok ellen a Kárpátalján (ami sosem volt az ukránoké!) az oda beszivárgott ukránokat, és szítják a gyűlöletet — ellenünk.
A szittya-keresztény erkölcsű magyar nemzet mindig csak Kárpát-medencei hazáját oltalmazta minden korok antihunitái ellen. Így tehát nekem, az ősi hun–magyar erkölcsöt is vallva, egyetlenegy európai néppel, nemzettel sincsen harcias dolgom, és semmi bajom nincsen sem az arabokkal, sem a zsidókkal, sem más szemita népekkel — csak a tisztességtelen, becstelen embereket ítélem el. És persze nem szeretem sem az anti-hunitákat, sem a lakfiakat. Ámbátor az a leghatározottabb véleményem: a leghelyesebb az, ha mindegyik bevándorolt népség a valamikori hazájában vitézkedik, és oda e célból szépen visszamegy. A korábbi gyarmattartóik pedig segítsenek nekik a visszailleszkedésben, hiszen országaikban ők gyilkoltak, orszá-gaikat ők fosztották és fosztják ki mind a mai napig!
* * *
Pécs reménykedő város! Jövőjéről a pécsi hazafiaknak gon-dolkodniuk magasztos erkölcsi kötelességük! Ha a nemzeti érzelmű pécsiek nem tartanak össze, akkor városunk szerény körülmények között tengődő település lesz a XXI. században is.
Megmarad ugyan az ezeréves Székesegyházunk, a Sétaterünk, megmaradnak még a keresztény templomaink valameddig, a Széchenyi terünk, a kedves belvárosunk (amely a középkori Európa városfallal körülvett második legnagyobb területű városa volt8), ám nem lesz többé magyar honfiakhoz, pécsi hazafiakhoz méltó élet Pécsett.
Pécs reménykedő város! Jövőjéről közösen kell gondoskod-niuk a pécsi hazafiaknak! És miképpen terelhetnénk egybe a fejlesztéséről kialakított gondolatainkat, terveinket? Hát úgy, hogy mihamarabb ügyesen visszaszervezzük a többnemzedékes nagycsaládokat, a szomszédsági közösségeket, a házközössége-ket, az utcaközösségeket és a negyedmesterségeket (persze csak ott, ahol erre hajlandóság lesz!), és az e közösségekből begyűjtött véleményeket letesszük a polgármesterség asztalára. Közösen.
Az antihunitákat és a lakfiakat természetesen kirekesztve!
Pécs város holnapi, jövőbeni sikere csakis így, vagyis a nemzeti területi önigazgató közösségekkel biztosított!
Ugyanez vonatkozik hajdani királyságunk településeire, Kárpát-medencei édes hazánkra; és persze a jövőben majd helyre kell állítanunk a Magyar Királyságot is.
Nekünk, hazafiaknak, mindent helyre kell állítanunk, mindent újra kell teremtenünk, amit a belföldi és külföldi antihuniták szétromboltak városunkban és hazánkban, a gyö-nyörű Magyar Királyságban, a Szent Korona Országában!
Isten minket úgy segéljen!
8 Az első a németalföldi Gent város volt.
A pukárok révén kősivataggá rondított, hajdan igen szép Széchenyi tér.
Amihez az antihunita pukárok hozzányúlnak, azt biztosan tönkreteszik.
Pécs egyik legundorítóbb épületegyüttese:
egy ún. tudásközpont, egy egyetemi kollégium és egy hangversenyterem.
Ezt kapta Pécs lakossága a mekk-mester építészektől.
Az ún. felszabadulási emlékmű Pécsett
Pécs antihunita urai 1975-ben „Magyarország felszabadulásának 30.
évfordulójára” egy betonförmedvénnyel és egy hisztis pléhmacával ron-dították el a mecseki parkerdőt.
Ennek a helyére kell kerülnie 1920. június 4-re szent madarunknak, a Pécsi Turulnak.
Antihuniták
Üldözték őket — menekültek.
Hol nyugatról, hol keletről jöttek.
Beszivárogtak, belopakodtak — hazánkban védelmet, életet kaptak.
Engedély? Akkor még nem kellett.
A Magyar Királyság nekik paradicsom lett.
Ámde nem HAZA! Maradtak hontalanok:
lakhelyük van csak minálunk valahol.
Utódaik köztünk lassan elvegyültek, s mit lehetett, azt tőlünk elvettek.
Buzgalmuknak mi ittuk levét:
két és fél millió honfi vándorolt odébb;
nyugatra, délre, északra mentek, saját hazájukban nyomorultak lettek:
polgárosodni úgymond nem voltak képesek.
A pénz ura már csak ilyen: vesszen a férgese.
Aztán nagy háborút indítottak ellenünk, édes hazánkat trianonizálták,
véreink milliószámra váltak szolgává
testünkből kiszabdalt vad államokon belül.
Ám aki megmaradt ősei nyomán magyarnak, mentette hazáját tőlük — kik bevándoroltak.
Ők a hazaszeretetre — hontalanként — gyilkos dühvel, vad gyűlölettel feleltek.
Bátran tehették: idegen hatalom erősítette őket.
Hazánkból ismét milliókat üldöztek el, marhavagonokban nyolcszázezret haláltáborokba küldtek keletre,
itthon kis gulágokba zártak be minket, s ávós pincékben gyilkoltak kéjelegve.
Hatmillió magyar nem születhetett meg,
s közben Nyugatra hatszázezer szökött el innen.
És hányunkat pusztították még el hagymázos téveszméikkel!
Magyar holokausztumot? Adunk mi nekik!
Engedelmeskedni fogtok, ha törik, ha szakad!
Komcsik lesztek ti itt mind!
Gyűlölnek mindent, ami magyar!
Hazára lelni sem itt, s máshol sem tudtak.
Tízezer éve vagy tán több is talán,
nekünk e Kárpát-medence a kies hazánk.
Hozzánk idomulni ők nem bírnak,
fanyalognak, pocskondiáznak, hazudnak:
történelmet is hamisat írtak nekünk, irodalmunkban magyart alig hagytak,
sorvasztották kultúránkat, tudományunkat, míg ők — saját maguk által —
egekig magasztaltattak.
Üldözték papjainkat, hitünket irtották, szent egyházainkat besúgók rontották.
S mindeközben országunkat rombolták!
Beférkőztek, ahová bírtak.
De dolgozni — ugyan, kérem! — azt nem akartak:
magyarnak való az, nem a kiválasztottnak!
Hisz’ genetikai hulladék a magyar, minket moslékzabálónak neveznek, s ellenünk, ha kell, törvényt hoznak a hazánkba beszivárgott idegenek.
Kifosztják országunk, gyaláznak bennünket, s utódaik köpnek gyáván szembe minket.
Ősi gyöknyelvünket ajándékba kapták;
bár magyarul nem tudnak — hiába próbálják;
mert a mi nyelvünkhöz erkölcs is tartozik, s abból nekik bizony nagyon sok hibádzik.
Nemrég még moszkvai seggeket nyaltak ők fényesre, ma már Brüsszelben tesznek szert ily nagy érdemekre.
Vajon mi marad meg nekik sanyarú létükben?
Hontalanság, gyűlölet, beteg elme, félelem…
S nekünk? A jézusi szeretet.
A pécsi vár látképe a Kinizsi-barbakánnal, a Püspöki Palotával és a Székesegyházzal
Az É–D irányú, nyugati várárok maradványa