„Egyedül az igazság az, mely önmagához következetes marad, mely nem válto-zik, hanem mindig ugyanaz és hihetetlen szilárdságot hord magában.” Az igaz-ságot – e legszentebb értelmében – a mindennapok jogába az alapelvek veze-tik be, több szálon szőve és összefutva. Minél több szálon szövődik az alapvető elvek igazsága a konkrét normákba, normák mellett az egyedi pactumokba, meg-állapodásokba, összességében: a polgári jogi jogviszonyokba, annál erősebb lesz ezek hatása, miként az összesodort szálak ereje növekszik meg az egymagában állóhoz képest. Ahogy most látom, a Ti időtökben – melyet XXI. századnak, har-madik évezrednek hívtok – erre a legnagyobb szükség van. A Hármaskönyvem elkészítésekor gyűjtenem és rendszereznem kellett: ez volt királyomtól kapott, Istentől rendelt feladatom. Ma átlátnotok is nehéz, barátaim azt, amit jognak ne-vezünk. Éppen ezért nem nélkülözhetők az alapvető elvek, melyeket a jog renge-tegében, útvesztőiben valóságos Ariadne fonalaiként kell megbecsülnünk. Nem másodlagos, amolyan ‘pótló normák’ ezek, hanem útjelző karók, melyek nél-kül a jog keresője egy idő után menthetetlenül eltéved. Ennek okán is helyesnek látom, hogy az alapelveket – szép számmal, de meglehet, talán keveset – kóde-xetek élére állítottátok: kívánatos, hogy azok fénye beragyogja e magánjogi út-mutatót, mit Polgári Törvénykönyvnek hívunk, miként az is, hogy e szabályok a jogkereső szívét és lelkét már az első lépésnél megérintsék és bearanyozzák, hogy aztán e ragyogó fényt mindenhová magával vihesse.
1.1. A rendeltetésszerű joggyakorlásról és a „kellő vele élésről…”
A joggal, mint a közösségi lét irányításának az isteni forrásból eredő és ottan gyökerező, de itt, a földön alkalmazott eszközével csak annak rendeltetésé-vel összhangban lehet élni. Pontosan és szépen: ahogy a csillag megy az égen.
Ellenkező mire vezet? Önkényre és hatalmaskodásra, kerülésre, kellő vele élés helyett visszaélésre. Ez nem szolgálja a közjót, merev ellentétben van a közös-ségi gondolattal. Pedig közösközös-ségi gondolat és közérdek – éppolyan magánjo-gi, mint amennyire közjogi fogalmak: csak éppen szerepük más az egyikben, mint a másikban. A magánjogban – melyről most szólok – a közösségi gon-dolat elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a mégoly szilárdnak és biztos-nak látszó alanyi jogbiztos-nak sem engedi a féktelen és határtalan tombolást, még kevésbé az értelmetlen rombolást. Mert mindennek – a joggal való élésnek is – értelme, célja és keretei vannak a mindennapokban, e határok pedig a
kö-A Hármaskönyv tanítása és az új magyar polgári jog 151
zösségi érdek, a jóhiszeműség és tisztesség, a jó erkölcs kívánalmai mentén kell, hogy kijelölve legyenek. A polgári jog célja a közjó – így rögzítettem a Hármaskönyvben, ezt a vélekedésemet ma sem másítom meg. S ha igaz – amint arra Hármaskönyvemben nyomatékkal utaltam – hogy a törvényeket az embe-rek üdvének és nyugodt, boldog életének kedvéért gondolták ki, úgy kívánatos, hogy ez valóban így is legyen. E felett őrködni, ezen munkálkodni jogalkotónak és jog alkalmazójának legnemesebb feladata és kötelezettsége, melyet szorga-lommal és nem lankadó elhivatottsággal gyakorolni kell szüntelen.
1.2. A visszaélés tilalmáról és a kötelező (cogens) szabályok megkerüléséről
Az elismert alanyi jog – a cselekvési lehetőség és jogi támogatottság – hatalmát emberséggel kell gyakorolni.
Hiába kerestem kitartó szorgalommal törvényetek élén a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét – meg nem találtam. Igaz, a joggal való visszaélést tiltja a kódex, de – engedtessék meg – elfért volna a törvénykönyvben annak kimondása, hogy a jogot annak rendeltetésével összefüggő célra és módon kell gyakorolni. Ennek fényében érthető csak a maga teljességében a visszaélés tilal-ma. Úgy vélem, ma sokkal fontosabb a joggal való élés tanítása, mint a vissza-élés tilalmazása. A ‘jogkerülő szándék’ csak akkor és azzal szorítható vissza, ha a jog megmutatja a maga becsületes intencióit és megtanítja az embereket a joggal való vele élésre – ahogy Grosschmid mondaná. Ennek a tanításnak a kódex bevezető rendelkezéseiből kell indulnia. Mily sokat megmutat a mai rossz állapotokból, ha nem a teendőről beszél a törvénykönyv, hanem ellenke-zőleg: a tilalomfát tartja természetesnek.
Nem véletlen talán az sem, hogy Szladits Károly a Glosszában a méltá-nyossági zsinórmérték helyett inkább Arany Jánost idézte, mikor így szólt:
„[m]árpedig a magyar ember nem pusztán méltányosság szerint, hanem »becsü-lettel, emberséggel« teljesíti kötelességét.”1 Ha törvényszöveg nem is lett belő-le, éljen ott minden jogászban Szladits normaszöveg javaslata, mely szerint „[a]
kötelezettség teljesítésében az adósnak, a teljesítés átvételében a hitelezőnek be-csülettel és emberséggel kell eljárnia, úgy amint azt, tekintettel az eset
körül-1 SZLADITS Károly (szerk.): Glossza Grosschmid Béni Fejezetek kötelmi jogunk köréből című művéhez. Második kötet. II. rész. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalat, 1933. 547.
LESZKOVEN László 152
ményeire és az élet felfogására, a jóhiszeműség és a tisztesség megkívánja.”2 Nagy igazság, komoly erő rejlik e néhány szóban.
A visszaélés tilalma amúgy valóban alapvető elv – igazi ezerjófű, melynek használata kívánatos, de mértékletes hozzányúlást feltételez.3 Beck Salamon mintegy száz éve még arra fi gyelmeztetett, hogy a kelleténél többet ne hivat-kozzunk rá, mert időnek előtte erejét veszti – én ma inkább azt érzem, bár ha többet gondolnánk rá. Vegyük a szerződéses viszonyokat példaként.
Hogy a szerződési szabadsággal visszaélni éppolyan kevéssé lehet – és nem is szabad – mint magával a joggal, ez önként értetődik. Mert magában véve az, hogy egy szabály a tőle való eltérést meg nem tiltja, akárha az, hogy a feleknek cselekvési szabadságot deklarál, még nem jelenti azonmód azt is, hogy vitás eset-ben a ‘szabad-e ilyet?’ kérdésre nyomban így feleljünk: ‘miért ne, ha a törvény az eltérést meg nem tiltja…’. A szerződési szabadsággal való visszaélés annak a sokat emlegetett lónak a bizonyos másik oldala, melyre átesni semmiképpen nem illendő. Amint azt Kelemen is megfogalmazta egy helyen: „[a] hitelező érdeke az adós terhére … csak addig támaszthat a megvalósulásra jogszerű igényt, míg ésszerű és igazságos módon mozdítja elő a javak kicserélését, mert az egyéni ér-dekek zabolátlan követése útján a közérdek rovására a szerződési jogosultsággal sem lehet visszaélni. Ilyen törekvések nem kaphatnak jogi menlevelet.”
Egyébként: miben is áll egy szabály kötelező vagy eltérést engedő jellege?
Határozott iránymutatás hiányában ez a legnehezebben eldönthető kérdések egyike, melyben a jogi delejtűt megtalálni, annak fi noman remegő irányát he-lyesen értelmezni valamennyi jogász legszebb és legnehezebb feladatai közé tartozik. Ha erről a szabály maga szól, a kérdés körül vita igencsak kevéssé eshet. Másképp áll a dolog, mikor a norma ebben a vonatkozásban meg nem nyi-latkozik. A megoldás ilyenkor gyakran hajszálon fordul és – mint Grosschmid mondaná – sokszor érzék dolga. […]
Mikor fogalmat adok – általában a magánjog olyan gyökeréhez nyúlok, me-lyet megbontani, önkényesen átalakítani többnyire nem lehet. Az ily norma tehát vélhetően kógens. Ha olyan szabály áll előttem, mely a jogintézmény lé-nyegéhez tartozik, meglehet, hogy nehezebb a dolgom, de ugyanerre az ered-ményre kell jutnom. Lehet-e az elévülés folyását a törvényben mondottaktól el-térő, más módon is megszakítani és annak számítását újra kezdeni? Szabad-e az átruházni kívánt tulajdonjogot a vételár teljes megfi zetése ellenére egyéb kö-vetelés biztosítására fenntartani? Mit kell ilyenkor nyomozni? A jogintézmény
2 Uo. 548.
3 BECK Salamon: Jog és igazság viaskodása. Polgári Jog, IV. évf., 1928. október, 162.
A Hármaskönyv tanítása és az új magyar polgári jog 153
lelkébe kell látni – ez a jogi léleklátás pedig a legnemesebb feladatok közé tar-tozik, mely pallérozza az elmét, emeli a szellemet, tudománynak és gyakorlat-nak egyaránt hasznára válik. […]
1.3. Az igazságról és az erkölcsről
Az erkölcsnek joggá szilárdulása, s a jognak önnön fejlődése olyan, mint Grosschmid mondta: a gyémánt kiválasztása és csiszolása – ez igazsághoz, mint vezéreszméhez kell szabnunk a jognak tanulását és – teszem hozzá – a jognak ta-nítását is. „Törvény, jogtétel, logika, casuistica, értelmezési regula, stb. – mind-ezt csak olybá vegyük, mint a drágakőköszörűs szerszámait. A végczél: e drá-gakövet, vagyis az igazságérzetet magunkban öntudatra ébreszteni, kiművelni.
Tanulni nem azért, hogy tudjuk a jogtételeket, hanem hogy érezzük az igazsá-got.” S hogy második énünkké tegyük azt. Kevesen érik meg, hogy életük során kétszer kell új polgári jogi kódexet tanulni – félszáz év a jogi pályán ugyanúgy tekintélyt parancsoló, mint fél évezred egy törvénykönyvre nézve. Hiszem, hogy kik e bölcs öregek közül a Ptk. születésénél bábáskodtak, gyakran gondoltak a jog intézményeire a Hármaskönyv és Grosschmid szellemével, az igazság köz-vetlen ösztönével. Ők érezhetik, az ifjabbak még megérezhetik, hogy a belső hangként megszólaló igazságérzet mindennél fontosabb: mindennél előrébb való.
Erkölcs és jog között állandó harmónia kell hogy legyen – ezért van, hogy a legtöbb jogi parancs mélyen fekvő benső oka egyben erkölcsi norma is. Bár, ha ez valóban ilyen egyszerű volna – s hogy nem az, arra példaként áll az a bi-zonytalanság, melyet a polgári jogban a jó erkölcsbe ütköző, jogszabályt kerü-lő, kijátszó ügyletek megítélése során tapasztalhatunk. Ítélőmesterként még azt vallottam – és állítom még ma is – hogy a bíró nem csak a jognak, hanem az er-kölcsnek is őre, a maga legnemesebb és legtisztább értelmében. Felvállalhat-e – fel tud-e vállalni – ma ily’ feladatot ítélkező bíró? Aligha és ennek nem csak az emberi jogérzet és a való világ megváltozásában kereshetjük az okát.
Ha azonban mégis a jó erkölcs jogi értelme körül keresnénk a helyes irányt, azt kellene mondanunk, hogy ebben a fogalomban az alkotó elemek (jóhisze-műség és tisztesség, elvárható magatartás, rendeltetésszerű joggyakorlás kö-vetelménye és joggal való visszaélés tilalma, ésszerűség, igazságosság) igazi chemiai vegyülékével állunk szemközt: olyképpen kapcsolódnak össze, mint a kémiai kötések, az egyes elemek egy egészen újat alkotva, egymást támogat-va és kisegítve. Mind benne támogat-van, de együtt egészen mások, mint külön-külön.
Nem mennyiségi sokasággal, inkább minőségileg mással találkozunk
ekkép-LESZKOVEN László 154
pen. S nem csodálatos-e, hogy miközben a mindennapi élet kusza szövevényén széttekintve a vezérfonalakat kézben tartva a jó erkölcs és igazság felett gondol-kodunk, az elveken keresztül szinte észrevétlenül közelítünk a millió szabály-tól az egy igaz törvényig. Ahogy Dezső Gyula írta egy helyen: „[a]mint a ma-tematikának vannak alapigazságai, axiomái, épp úgy a jognak is, ez utóbbiak legegyszerűbb formáikban azonosak az erkölcs parancsaival. Nincs jog igazság nélkül, nincs igazság erkölcs nélkül, nincs erkölcs szeretet nélkül.”
Figyelmetekbe ajánlom – barátaim – mindazt, amit a törvények kellékeiről Hármaskönyvem mondott fél évezrede: „[a] törvénynek igazságosnak, tisztes-ségesnek, mind a természet, mind a hazai szokások szerint lehettisztes-ségesnek, hely-hez és időhöz illőnek, szükségesnek és hasznosnak kell lennie, világosnak is, nehogy olyasmit foglaljon magában, a miből homályossága miatt csűrés-rás valami előre nem látott dolgot hozhat ki, vagyis nehogy azt valaki csava-rosan magyarázhassa. Ha mégis kétséges vagy homályos volna, annak köteles-sége magyarázni, a ki alkotta, hogy, nehogy valakit tőrbe ejtsen, senkinek se magán hasznára, hanem a polgárok közjavára legyen hozva.”