Jog, törvény, statútum, végzemény, szokás a Hármaskönyvben

A már hivatkozott rész teljesen külön törvényekről és szokásokról szól (dissimili penitus lege, et consuetudine). A Hármaskönyv Előbeszéde 7. címének 1–3. §-a a jogról mint emberi törvényről (jus lex humana) beszél, és a törvényt nem valamely meghatározott jogforrási formának tekinti.³ Azt, amit ma törvény

2 Nathalie K^ÁLNOKY: A nemes székely nemzet konstitúciói és privilégiumai. Csíkszereda, Pallas-Akadémia, 2007. 15.; E^GYED Ákos: Előszó a magyar kiadáshoz. In: K^ÁLNOKY i. m. 7.;

S^ZÁDECZKY K^ARDOSS Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya I. Székelyudvarhely, Litera-Veres, 2012. 17.

3 Ezt erősíti meg az Előbeszéd első mondata: „Nemes Magyarországnak törvényeit és törvény-erőre emelkedett szokásait készülvén leírni” és 6. címe is: „minden jog vagy törvényekből, vagy szokásokból, azaz: írt vagy nem írt jogból áll; tehát az írt jogról, vagyis az emberi vényről röviden tudnunk kell, hogy azt különböző módon határozhatjuk meg”. Máshol a tör-vényeket megkülönbözteti a statútumoktól, például a II. Rész 3. címében: „vajjon a fejedelem törvényeket és statutumokat önmagától alkothat-e, avagy a nép beleegyezésének is szükséges hozzájárulnia?” Megint máshol külön említi a rendeleteket és statútumokat (II. Rész 5. címe,

A közjogi autonómia előképe a Tripartitumban 27

(vagy tágabban jogszabály) névvel ismerünk, a Hármaskönyv általában, így az Előbeszéd 8. címének 1. §-ában is statútum (statutum) néven ismeri, és a 3.

§-ban megkülönbözteti helyhatósági jogtól (jus municipale). A statútum esze-rint „az országnak olyan valamely közös joga, a melynek törvényereje van”, míg a helyhatósági jog „valamely helynek tételes joga. Ennek nevezzük azért, mert csakis abban a helyhatóságban (azaz városban) és helyben áll fenn”. Ezt egészíti ki a 10. cím 1., 2., 5. és 6. §-a szerint a szokás, amely „az a jog, melyet erkölcseivel hoz be az, a ki közhatalmával törvényt alkothat. Ezért esik a szo-kás is a jog elnevezése alá. És ha a fejedelem meghagyja, hogy a jogszabály-ok szerint kell ítélni, akkor a bíró meghozhatja ítéletét a szjogszabály-okás és az illető hely statutumai szerint is. A mint megfordítva, a szokás elnevezése alá esik a közön-séges jog is. Miért is, ha ki keresetében szokást említ, az alatt, úgy látszik, a kö-zönséges jogot is értette”. Továbbá: „Helyi szokást akármely nép hozhat be. De hogy a szokás erőre kapjon és erőben maradjon, arra egy és más szükséges.”

Az egyik ilyen kellék az, hogy „idősült legyen”, mégpedig „tíz esztendő minden különbség nélkül elégséges, ezt úgy értsd, hogy ha a szokás nem olyan dolgok-ra nézve keletkezik, a melyek a legfőbb hatalom jeléül, a fejedelemnek vannak fentartva. Mert akkor szokás csak oly hosszú idő lefolyása után keletkezhetnék, melynek kezdete az emberi emlékezetet túlhaladja”.

Az ország közös jogától megkülönbözteti egyes országrészek, így Erdély jogát a III. Rész 1. címének 1. §-ában: „a mi törvényünktől némileg eltérő és elütő szokásairól”, amely alapján viszont végső soron ugyanúgy a királyi kúria jogosult ítélkezni, a 2. §-ban megkülönbözteti továbbá a fentiektől a szabad ki-rályi városok (helyhatósági) jogát.

A jog végső anyagi forrásának – a nép megkérdezésének kötelezettsége el-lenére – a szuverént (fejedelem) tekinti a II. Rész 3. címének 5. §-ában: „Mégis mindezeket nem a nép, hanem különösen a fejedelem statutumainak mondjuk azért, mert ha a fejedelem beleegyezése és megerősítése mindkét esetben azok-hoz nem járul, eme rendeleteknek semmi ereje nem leszen. Mindazáltal általá-nos néven eme rendeleteket igen gyakran az ország végzeményeinek nevezzük.”

A székelyek önálló joghatóságának forrásaként kifejezetten is említi a fejedel-met és a közös legfelsőbb ítélkezési fórumot a III. Rész 2. címének 2. és 3.

§-ában: „a fejedelem beleegyezésével […] határozhatnak és rendelhetnek”, il-letve „a […] peres ügyeket […] a királyi curiába mint feljebbezési helyre szok-ták átküldeni”.

6. cím 1. §-a). Megjegyzést érdemel, hogy a Királyi Jóváhagyásnak a Hármaskönyvet követő szövegrésze törvényeket és statútumokat említ („legibus et statutis”).

VARGA Zs. András 28

1.3. A III. Rész 4. cím értelmezése

Mi következik mármost mindebből? Visszafelé olvasva a vázlatos levezetésün-ket, az, hogy

– Magyarország egységes állam volt –, az akkori értelmezés szerint egyetlen fejedelem hatalma alatt állt,

– Erdély ennek az egységes Magyarországnak része volt (amit megerő-sít, hogy a Királyi Jóváhagyás Hármaskönyvet megelőző szövegrésze külön nem is említi, viszont a Hármaskönyvet követő szövegrész az országnagyok között felsorolja az erdélyi püspököt, Wárday Ferencet, miként Szapolyai János erdélyi vajda, székely-ispán, főkapitányt is), – az egységes királyi főhatalom ellenére a székelyek külön jog hatálya

alá tartoznak, amely különbözik az ország közös – így a nem székely erdélyi jogalanyokra is vonatkozó – törvényeitől,⁴

– ez a saját jog több, mint a helyhatóságok – így az erdélyi vármegyék – helyi joga, minthogy nem kiegészíti,⁵ hanem helyettesíti az ország más részein hatályban lévő közös királyi jogot is.

Mindez sokáig így is maradt: a történelem iróniája, hogy pont a Hármas-könyvnek lett ez a sorsa. Erdélyben a fejedelemség idején törvényként volt ha-tályos,⁶ miközben a ʻkirályi’ Magyarországon megmaradt jogkönyvnek (hason-ló furcsasággal találkozunk az Osztrák Polgári Törvénykönyv tekintetében is, amely az Országbírói Értekezletet követően is hatályban maradt Erdélyben az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok helyett).

Összefoglalva kijelenthető tehát, hogy az ország – akkor még éppen meglé-vő – egységét nem látszott veszélyeztetni a székelyeknek a közös jogtól jelentős mértékben különböző külön jogrendje (amelyet egyébként a Hármaskönyv nem is részletez túlzottan, mivel az csak rájuk vonatkozik⁷). Mai megfogalmazással:

4 Ld. III. Rész 3. cím. Ld. még: BOGDÁNDY Zsolt: Az erdélyi központi bíráskodás kialakulása és főbb jellegzetességei (1541–1571). In: MÁTHÉ Gábor (szerk.): A magyar jog fejlődésének fél év-ezrede. Werbőczy és a Hármaskönyv 500 esztendő múltán. Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2014. 117–139., 119., 131.

5 Ld. III. Rész 2. cím.

6 A Diploma Leopoldinum a Hármaskönyvet az Approbatakkal és a Compilatakkal (azaz Erdély saját alkotmányával) együtt kötelező jogforrásnak ismerte el az uralkodó. Ld. R. V^ÁRKONYI Ágnes: Az önálló fejedelemség utolsó évtizedei (1660-1711). In: M^AKKAI László – S^ZÁSZ Zoltán: Erdély története II: 1606-tól 1830-ig. 3. kiadás. Budapest, Akadémiai, 1988. 784–971., 881.

7 Ld. III. Rész 4. cím 7. §.

A közjogi autonómia előképe a Tripartitumban 29

sem az ország szuverenitását, sem területi integritását nem sértette egy jelentős terület autonómiája és az azon alapuló saját köz- és magánjog. Az érintett nem-zetiség⁸ – a székelyek – identitásának viszont forrása, egyszersmind alapja és hordozója volt a saját közjog.

Mindez – elméletileg legalábbis – ma sincs másképp.

2. Szuverenitás, nemzet, autonómia 2.1. Állampolgár és nemzet

A mai felfogásuk kiindulópontja szerint egy állammal kapcsolatban álló ter-mészetes személy közjogi szempontból vagy állampolgár vagy idegen. Az ál-lampolgárság ugyanis, mint állandó (tartós) közjogi kötelék egy természetes személy és egy konkrét állam között,⁹ kizárólagosan választja el az állam-polgárokat, akikkel szemben hűségükért cserében az államnak fokozott köte-lességei vannak a nem-állampolgároktól, akiknek összefoglaló elnevezése az idegen (csak példaként: erre utal az idegenrendészet mint közigazgatási ága-zat fogalma¹⁰). Az elhatárolást persze napjainkra több körülmény is viszony-lagossá teszi. Így mindenek előtt az alapvető jogok egyetemessége, és ennek részeként a diszkrimináció tilalma, amit Magyarország vonatkozásában a ko-rábbi Alkotmány és a hatályos Alaptörvény is tartalmaz,¹¹ és aminek foly-tán Magyarország az alapvető emberi jogokat nem csak a saját állampolgárai, hanem minden ember számára biztosítja. Európán belül – és Magyarország, va-lamint legtöbb szomszédja tekintetében ez különösen fontos – további viszony-lagosságot hozott az európai polgárság intézménye,¹² amelynek következtében az EU-tagállamok viselnek bizonyos felelősséget egymás állampolgárai iránt.

Mindez azonban nem von le semmit annak jelentőségéből, hogy a szuverén talom (illetve az EU tekintetében a tagállami szuverenitásokból származó

ha-8 A nemzetiség kifejezést azon jelentéstartalmat követve használom, hogy a nemzet politi-kai közösség, s ezen belül minden etnipoliti-kai közösség nemzetiség.

9 SCHANDA Balázs: Az államalkotó tényezők. In: TRÓCSÁNYI László – SCHANDA Balázs: Bevezetés az alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei. Budapest, HVG-Orac, 2012. 91–110., 103.

10 WETZEL Tamás: A bevándorlás kérdése Magyarországon. Budapest, Publikon, 2011. 29–31.

11 B^ALOGH Zsolt: A diszkrimináció tilalma. In: S^CHANDA Balázs – B^ALOGH Zsolt: Alkotmányjog – alapjogok. Budapest, PPKE JÁK, 2011. 119–140., 123.

12 VÁRNAY Ernő – PAPP Mónika: Az Európai Unió joga. Budapest, KJK, 2002. 49–50.

VARGA Zs. András 30

talom¹³) és a természetes személyek egymás közötti viszonyában különbség te-hető aközött, hogy kiket tekint a hatalom ʻsajátjainak’ (e tekintetben az uniós polgárság az EU kialakuló birodalmi vonásainak egyike¹⁴). Magyarország te-kintetében a fogalompár jelentőségét fokozza az a körülmény, hogy az normatív merevsége folytán önmagában képtelen különbséget tenni az idegenek között:

a nem magyar állampolgár magyar identitású természetes személyek közjogi értelemben idegenek. Ezen próbált már az Alkotmány is fi nomítani¹⁵ a határon túli magyarok klauzulájával.

Szintén normatív jelentőségű a nemzet, amelyet az egyszerűség érdekében ebben a tanulmányban az alkotmányozás alanyának, a szuverenitás birtokosá-nak tekintünk (elfogadva ezzel a Zlinszky János által kimutatott prioritást a nép és a nemzet fogalmak közjogban való előfordulását illetően¹⁶). A nemzet tehát értelmezésünk szerint a szuverenitás hordozója (és e szerint az értelmezés sze-rint fogalmilag azonos az Alkotmány 2. §-a, illetve az Alaptörvény B) cikke által defi niált néppel).¹⁷

Ebben a felfogásban – álláspontunk szerint – nemzet olyan közösség, amely-nek összetartozásában az intézményesültség, nem pedig a nyelv vagy az et-nikai azonosság a legfontosabb. Annak ellenére véljük ezt helyesnek, hogy a közfelfogás a nemzetet a modern kor termékeként létrejött olyan közösségnek tekinti, amely azonos nyelvet beszél, nagyrészt azonos etnikai eredetű tagok-ból áll, és amely tudatában van összetartozásának.¹⁸ Nagyjából ezt tartalmaz-za Szűcs Jenő (Carlton Hayes-re alapozó) meglátása is,¹⁹ amely azonban arra is

13 NAGY Károly: Reform versus válságkezelés. In Európai Tükör, 2009 /1. 92–110.; SCHANDA

(2012) i. m. 92–93.

14 Josep M. C^OLOMER: On Building the American and the European Empires. LSEQ Papers, 6/2009. 13–14., 16.

15 SCHANDA (2012) i. m. 97–98.

16 ZLINSZKY János: Az Alkotmány értéktartalma és a mai politika. Budapest, Szent István Társulat, 2005. 15.

17 A nép és nemzet fogalma persze nem a magyar jogrend sajátossága sőt, nem is jogi sajátosság.

Boldog XXIII. János pápa is megkülönbözteti írásaiban a népet és a nemzetet, előbbit az etni-kai azonossággal, utóbbit az államisággal összefüggésben, ld. Az Egyház társadalmi tanításá-nak kompendiuma. Budapest, Szent István Társulat, 2007. 387. pont.

18 B^ALÁZS Zoltán: A politikai kötelesség hat igazolási stratégiája. In: S^ZARKA László – V^ÍZI Balázs – M^AJTÉNYI Balázs – K^ÁNTOR Zoltán (szerk.): Nemzetfogalmak és etnopolitikai modellek Kelet-Közép-Európában. Budapest, Gondolat, 2007. 26–39., 29.; P^AP András László: Nacionalizmus és nemzetállam: esszenciális vagy esetleges kapcsolat. In: S^ZARKA et al. i. m. 40–52., 42–43.;

E^GEDY Gergely: Gondolatok a nemzetről… In: S^ZARKA et al. i. m. 70–79., 71.

19 SZŰCS Jenő: Nemzet és történelem. Budapest, Gondolat, 1984. 195. A hivatkozás „a cultural group of people who speak a common language /or closely related dialects/ and who possess a community of historical traditions /religious, territorial, political, military, economic,

A közjogi autonómia előképe a Tripartitumban 31

utal, hogy az azonos nyelvet beszélő és közös hagyománnyal rendelkező közös-ség nagyon régi, régebbi, mint a 18. sz. végén útjára induló modern nemzetfoga-lom. A magunk részéről ezt a ‘régiséget’, vagyis a nemzeteknek a nemzetálla-mok korát megelőző létét és jelentőségét lényegesnek véljük, mégpedig Tönnies híres distinkciójára alapozva: a közösség (Gemeinschaft) – és szerintünk a nem-zet is ilyen – olyan személyegyüttes, amelynek egyéni tagjai a saját érdekeik-kel szemben is hajlandóak a közösség felé fordulni (a közös érdekeket szem előtt tartani), szemben a társasági jellegű modern civil társadalommal (Gesellschaft), amelyben a közös érdekek soha nem érvényesülnek az egyéni érdekekkel szem-ben.²⁰ A nemzet közösségi felfogása szempontjából tehát az identitáselem fon-tosabb, mint az érdekek. Kétségtelen, hogy – amint erre Horkay-Hörcher kifeje-zetten utal²¹ – a közösségi identitásfelfogásnak van egy jelentős transzcendens eleme. Transzcendens elemen itt nem valamiféle metafi zikai összetevőt értünk, hanem az identitás olyan elemét, amelynek kialakulása, vállalása kizárólag ra-cionális érveléssel (még inkább az egyén rara-cionális döntéshozatali mechaniz-musaira alapítva) nem támasztható alá.²²

Az egyén jogaival és méltóságával kapcsolatos példa részletes leírása azért is hasznos a nemzetfogalom magyarázata szempontjából, mert a két racioná-lisan magyarázható dimenzió, az egyéni és az individuális egyéni akaratok-tól (vagy legalább a hallgaakaratok-tólagos beleegyezéstől) függő formális társadalom (Gesellschaft) két dimenziója alkotja a politikai síkot, amelyen értelmezhe-tő a jog, és esetünkben a politikai nemzet, amelynek – mint láttuk – össze-kötő közege a (köz)jog. A kulturális összetartozás-tudat, amely a saját érdek

artistic and intellectual/”, forrása: Carlton J. H. HAYES: Essays on Nationalism. New York, Macmillan, 1926. 5–6.

20 Ferdinand TÖNNIES: Community and Civil Society. Cambridge University Press, 2001. 2., 16., 21.

21 H^ORKAY-H^ÖRCHER Ferenc: Konzervativizmus, természetjog, rendszerváltás: politika- és jog-fi lozófi ai tanulmányok. Budapest, L’Harmattan, 2008. „közösségi meghatározottság”: 218., 244–245., annak transzcendens eleme: 213., 227., 244.

22 Ilyen metafi zikai összetevő jogi defi níciók vagy szabályok mögött is megjelenik, aminek talán az emberek („természetes személyek”) egyenlő méltóságának szabályában mutatható ki leg-világosabban. „All human beings are born free and equal in dignity and rights” – „Minden ember szabadnak születik egyenlő méltósággal és jogokkal” fogalmazza meg az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának I. cikke. A szabály három összetevőre (dimenzióra) bontható. Az alany („ember”) az individuális dimenzió, az alanyok összessége („minden”) hordozza a kö-zösségi dimenziót. Mindennek az egyenlőséghez és az egyenlőség születéshez kötése viszont sem nem individuális, sem nem közösségi, ráadásul a tapasztalati tényekkel sem igazolha-tó. Vagy elfogadjuk a transzcendens, azaz természetjogi megalapozást, vagy lemondunk a magyarázatról. Részletesen ld. András Zs. VARGA: Personal Dignity and Community. Iustum Aequum Salutare, VI. 2010/4. 167–173.

VARGA Zs. András 32

meghaladását is lehetővé teszi, emeli ki transzcendens elemként a közösséget (Gemeinschaft) a politikai síkból, és ez teszi nemzetté a politikai közösséget.