egyetemi docens (PPKE JÁK)
„Alaptörvényünk jogrendszerünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között” – írja az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása. A jogiroda-lom nem egységes abban a kérdésben, hogy a Nemzeti Hitvallásnak, mint preambulumnak, mi a normatív tartalma,1 és arra a kérdésre sem egyértelmű a válasz, hogy az idézett mondatnak milyen szerepe van az Alaptörvény értel-mezésében. Ami viszont egyértelműen kiolvasható, az az a szimbolikus üzenet, hogy az alkotmányfejlődésben kontinuitás van: a jogtörténet nem véletlensze-rű történelmi események összessége, hanem egymással okozati összefüggésben lévő történések szabályos sorozata.
Evidencia, hogy a jelenben formáljuk a jövőt; a jelen jogalkotásának épp az a célja, hogy jövőbeli magatartási viszonyokat határozzon meg. A jelent pedig a múltban formáltuk. A jelen szabályrendszerének megértése érdekében a téte-les jog kutatóinak is foglalkoznia kell a jogtörténettel: nem pusztán azért, hogy megértsék a jelenlegi jogrendszer okszerűségét, hanem hogy választ kapjanak arra is, hogy determinált-e a jövőre irányuló jogalkotás, és ha igen, mennyi-ben. A tudományos megismerés útja történelmileg és társadalmilag feltételezett, amelyben a megismerő helyzete, nézetei, sőt módszertani alapállása is társadal-milag meghatározott.2 E tanulmány ebben a szellemben vizsgálja azt a kérdést, hogy mit tanulhatunk Werbőczytől.
Általánosságban kijelenthető, hogy a kodifi kációnak, a jog összegyűjtésé-nek számos jogi és politikai vonatkozása van. A kodifi káció hozzájárul a jog
1 Vö. TRÓCSÁNYI László – SULYOK Márton: Preambulum. In: Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Századvég, Budapest, 2009. 90–91.
2 HORVÁTH Pál: Tudománytörténeti és módszertani kérdések a jogtörténet köréből. Budapest, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, 1974. 7.
Mit tanulhatunk Werbőczytől?
98
normativitásához, ahhoz, hogy a magatartási szabályokat ne egyedi aktusok, hanem általánosan kötelező rendelkezések határozzák meg. Ez pedig a formális jogegyenlőséghez vezető út elengedhetetlen állomása.3 A feudalizmus időszaká-ban pedig a kodifi káció az abszolutisztikus kormányzás technikai feltételét jelen-tette.4 A kodifi kációnak ugyanakkor a jogi vonatkozásokon túlmutató politikai hozadékai is vannak. Az egységes jog megszilárdíthatja a politikai egységet, az ország együvé tartozását, aminek különös jelentősége van akkor, ha az ország te-rületén élők nemzetiségi kötődése nem szoros. Nem tekinthető véletlennek, hogy Magyarországon a XV. században Mátyás király is törekedett a jog írásba fogla-lására. Mint arról Csiky Kálmán beszámol: „dicső királyunk Mátyás, a ki nem-csak a politika és a harcz mezején ragyogtatta lángeszét, hanem a törvényalkotás államföntartó munkája iránt is az igazi nagy uralkodók belátásával és érzéké-vel birt, 1486-iki »nagy decretum«-ával kezdette meg a hazai jog írásba foglalá-sának és kiegészítésének rendszeres művét, »hogy a rendetlenségeket s vissza-éléseket, melyek elődei életében és ő alatta is a törvénykezésben elharapództak, megszűntesse és kiirtsa, s örök törvényeket és szabályokat, melyek a Megváltó dicsőségére s az ország becsületére, üdvére, jólétére és nyugodalmára szüksége-sek; hogy azokat azután, mint eladdig történni szokott, senki új és ellenkező tör-vényekkel kénye-kedve szerint meg ne változtathassa«.”5
Hozzáteszi ugyanakkor Csiky, hogy a decretum maius mégsem érte el a kí-vánt pozitív hatást, ennek okairól a következőképp értekezik: „Hozzájárult azu-tán e még folyvást uralkodó bajokhoz a következő király II. Ulászlónak tekin-télytelen kormányzata, a politikai pártok föléledt tusája, a mely tág kapu nyitott az igazságszolgáltatásnak sokszor jóhiszemű tévedései, gyakrabban szándékos visszaélései előtt is”.6 Gyenge és hiteltelen kormányzás, egymással marakodó, kizárólag a politikai haszonszerzésre törekvő pártok, a jogalkalmazás szakmai alkalmatlansága, korrupció – foglalta össze Csiky Magyarország 15. századi problémáit. Ez a példa is igazolja azt a tételt, hogy önmagában a jó jog nem ga-rancia a sikerre; megfelelő társadalmi-politikai közeg nélkül a jó kodifi káció nem tudja érdemben betölteni a feladatát. A jog ugyanis olyan társadalmi formá-ció, amely nem elemezhető és alkalmazható a társadalmi közeg fi gyelmen kívül hagyásával. Amint azt Hajnik Imre megfogalmazza: „a magyar társadalmi
vi-3 CSINK Lóránt – MAYER Annamária: Variációk a szabályozásra. Budapest, Médiatudományi Intézet, 2012. 12–13.
4 VARGA Csaba: A kodifi káció mint társadalmi-történelmi jelenség. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2002. 152.
5 CSIKY Kálmán: Werbőczy István és Hármaskönyve. Budapest, Franklin Társulat, 1899. 9–10.
6 CSIKY i. m. 10.
Mit tanulhatunk Werbőczytől? 99
szonyokból, mint természetes forrásokból kell kibontani a jogintézményeket, és azokkal kapcsolatban kell vizsgálni ezek fejlődését vagy hanyatlását, tehát a jogintézményeket feltárni csak az élettel szerves összefüggésben lehet”.7
Az állítás ugyanakkor fordítva is igaz: a jó szemlélet és a megfelelő jogalkal-mazás pótolhatja a hiányosságokat. A tökéletes jog logikai képtelenség, a jog-rendszer sohasem lehet teljesen zárt. Nem volt tökéletes munka a Tripartitum sem: „A föladatnak óriási s egy ember erejét szinte meghaladó nehézsége, és az a körülmény, hogy a kezdeményezőnek merőben töretlen úton kellett a sokfé-le joganyag tévetegei közt, majd meg a biztos jogszabályok hiányának puszta-ságain keresztül haladnia, előre is kizárja azt a föltevést, hogy egy – akár még a saját korának igényeihez mérten is – kifogástalan munkával állanánk szem-ben.”8 Ehhez társult az a jogforrástani hiányosság is, hogy a Tripartitum formá-lisan nem emelkedett törvényerőre. Az országgyűlés elfogadta, a király aláírta, azonban pecséttel való ellátása és kihirdetése elmaradt.9
Az a körülmény, hogy a Tripartitumot mégis sokáig alkalmazták, és hogy a magyar jogtörténet leghíresebb jogkönyvei között tartjuk számon, nagyban kö-szönhető a szellemiségének. Milyen összetevői voltak a Tripartitumnak, milyen tényezők hatottak Werbőczy szemléletére? Három, a Tripartitum szellemiségé-re kiható körülményt fedezhetünk fel. Egyrészt a jogszemlélet, azaz „a római jog varázshatalma, […] mely előtt akkortájt az egész európai emberiség meghó-dolt”,10 másrészt az a politikai hitvallás, amely a „nemzeti királyságban” gyöke-rezett, a nemzet támaszának és súlypontjának a köznemességet tekintette,11 har-madrészt pedig a keresztény szemlélet; Werbőczyre hatottak az egyházatyák, a középkori fi lozófusok (különösen Aquinói Tamás) és a wormsi birodalmi gyű-lésen Luther Mártonnal is vitatkozott.12 Kodifi káció csak szilárd elvi alapokon lehetséges.
Jogtechnikai megoldásait tekintve Werbőczy munkája alapvetően nem új joganyagot hozott, hanem a meglévő szokásokat gyűjtötte össze. Már az 1498.
évi országos végzemény VI. czikkében kimondották a rendek, hogy „a régi szo-kások összeirassanak és a melyeket ő felsége és a főbírák észszerűeknek s
tör-7 Hajnik Imrét idézi MÁTHÉ Gábor: Hajnik Imre centenáris munkája a magyar jogtörténet sze-repéről. Jogtudományi Közlöny, 1970/7. 382.
8 CSIKY i. m. 39–40.
9 MEZEY Barna et al.: Magyar jogtörténet. Budapest, Osiris, 1996. 25.
10 MÁRKUS Dezső (szerk.): Werbőczy István Hármaskönyve. Magyar Törvénytár (Corpus Iuris Hungarici), 1897. XXXI.
11 MÁRKUS i. m. XV.
12 MÁRKUS i. m. XIX.
Mit tanulhatunk Werbőczytől?
100
vényeseknek, nem visszaélés folytán becsúszottaknak vagy észszerűtleneknek fognak ítélni, azok szerint történjék a bíráskodás”.13 Ebből is látszik, hogy a régi szokások összegyűjtése nem csupán mechanikus munka, még csak nem is puszta forráskutatói feladat, hanem egyúttal szelekció is: a hasznos és a téves szokások, joggyakorlatok különválasztását is jelenti. A szokások összegyűjté-séhez, és így végső soron a Tripartitum összeállításához Werbőczy több forrást is felhasznált, ilyenek voltak az országos végzemények, a királyi kiváltságleve-lek, a közönséges szokások, az országos bírósági gyakorlat és a jogban járatos tudósok nézetei.14 Ez a felsorolás is láttatja, hogy Werbőczy különböző jogréte-geket felhasznált; mind jogalkotói, mind jogalkalmazói, mind jogtudósi mun-kákat fi gyelembe vett. E rétegek párhuzamos alkalmazása, együtthatása ered-ményezheti a kodifi káció tartósságát. Mindez a jelenkor számára is tanulságos:
nem alakul ki megfelelő joggyakorlat, ha a törvényhozó negligálja a vonatko-zó bírói esetjogot és a jogirodalom álláspontját, vagy ha joggyakorlat elszakad a tételes jogtól és a dogmatikától. Ugyanígy helytelen (legalábbis nem mozdítja elő a jog fejlődését), ha a jogtudós a tételes jogtól, joggyakorlattól független ku-tatást folytat, azokra nem refl ektál.
A szokások összegyűjtésének legitimáló szerepe is lehet; Degré Alajos állás-pontja szerint Werbőczy a jogtörténeti fejtegetéseket politikai céljainak igazolá-sára is használta.15 A jogtörténet nem öncélú tudomány, a szokások összegyűj-tésének nem csupán historizáló szerepe van, hanem – mint az a korábbiakból kitűnik – egy új joganyagot is megjelenít. E kettő arányának a megtalálása a kodifi káció sikerének a kulcsa: a jogi kódex akkor lehet tartós, ha megfelelő arányban tartalmaz már bevett (régi hagyományokat, szokásokat átörökítő) és újításokat bevezető rendelkezéseket. Túl sok újító, innovatív rendelkezés ese-tén a kodifi káció nem szolgáltat stabil keretet a jogviszony számára, a keretek tekintetében szükségesnek mutatkozik egyfajta állandóság. A stabil kereteken belül azonban rugalmasnak kell lennie a szabályozásnak, hogy a változó társa-dalmi közeghez igazítani lehessen.
Mit tanulhatunk tehát Werbőczytől? Két elemet mindenképp: egyrészt azt, hogy a jó kodifi kációhoz erkölcsi, szellemi zsinórmértékre van szükség.
Másrészt pedig azt, hogy a jelen szabályozásához elengedhetetlenül szükséges a múlt feltárása. Werbőczy nem csupán a Tripartitum tartalma, hanem
mun-13 CSIKY i. m. 27.
14 MÁRKUS i. m. XXIX.
15 DEGRÉ Alajos: A magyar jogtörténetírás keletkezése és fejlődése a dualizmus korában.
Budapest, MTA Dunántúli Tudományos Gyűjtemény, 1968. 286.
Mit tanulhatunk Werbőczytől? 101
kamódszere miatt lett a jogtörténet híres alakja. A joganyagot rendszerezte és elvek köré építette, az elvek pedig stabilabbak, mint a tételes jog előírásai.
Munkamódszere bátran ajánlható a jelenkor minden jogalkotójának, aki olyan kódexet szeretne írni, amiről 500 év után emlékkötetet jelentetnek meg.