2.7. A rovarok szerepe az alma megporzásában
2.7.3. A méhek gyűjtési területe az almagyümölcsösökben Az idegentermékenyülés valószínűségét befolyásolja a gyűjtőterület
kiterjedése (Benedek et al., 1974). A méhek gyűjtőterületének nagysága változik, amelynek egyik tényezője a nektár- és pollenforrás hozzáférhetősége.
Amikor a virágok nektár- vagy pollenforrása kifogy, a méhek a fák más részét, más fákat, vagy az ültetvény távolabbi területeit keresik fel (Free, 1993).
Kedvező időjárási körülmények között a méhek általában 2-2 fát látogatnak meg 1-1 gyűjtőút során, és ha más fára át is repülnek, azok csupán a közeli, szomszédos fák (MacDaniels, 1929, 1931, Free, 1960/b). Minderhoud (1931 cit.
Free, 1993) megfigyelései során megállapította, hogy a méhek egy gyűjtőútja mintegy 100 m2 –nyi területet foglalt magába, ezért feltételezte azt, hogy az általa vizsgált ültetvényben a nagyobb gyümölcsfák, amelyek nagyobb távolságra voltak egymástól, kevésbé porzódtak meg. Ám a méhek gyűjtőterülete néhány nap alatt 300 m2-re is kiszélesedhet (Free és Spencer-Booth, 1964/b). A gyűjtőterületnek van egy bizonyos határa, amelyet egy-egy méh meglátogat egy-egy gyűjtőút során, és amely az egymást követő gyűjtőutak
során változhat. A gyümölcsös területére kihelyezett kaptárokból kirepülő méhek kezdetben csak a közeli fák virágait keresik fel, és a gyűjtőterület kiszélesedése néhány órát vagy akár több napot is igénybe vehet, amely függ az időjárási viszonyoktól (Benedek et al., 1974). Free és Spencer-Booth (1964/b) megfigyelte, hogy egy törpe alanyokon álló almaültetvényben, a méhek átlagos gyűjtési területe 339 m2-ről nőtt kb. 1016 m2-re. Free (1966) kedvező időjárási viszonyok mellett tapasztalta, hogy a méhek gyűjtési területe sokkal kisebb volt, és a megfigyelési idő alatt a méhek azt a fát látogatták szívesen, amelyen kezdetben is tevékenykedtek. Singh (1950) feltételezte, hogy a méhek gyűjtőterülete akkor kezd kiszélesedni, ha a pollen, de főként a nektárforrás gyér. Free (1960/b) viszont a kedvezőtlen időjárás hatásait hangsúlyozta ki a gyűjtőterület megnövekedésének okaként. Azonban mind a két szerző egyetértett abban, hogy a szél, és a más rovarok által előidézett zavaró hatás is kiszélesítheti a méhek gyűjtőterületét. Free (1966) szerint a méhsűrűség megnövelése nem vezet a gyűjtőterület számottevő mértékű kiterjedéséhez, de fennáll annak lehetősége, hogyha gyümölcsösünket túlnépesítenénk méhekkel, a gyűjtési terület kiszélesedik, hiszen nagyobb a verseny a méhek között a táplálékért folytatott küzdelemben. Ilyenkor egyes méhek kénytelenek lesznek a gyümölcsös távolabbi részeit is felkeresni. Erre vonatkozólag azonban kevés a rendelkezésünkre álló bizonyíték. A méhek gyűjtőterülete a legnagyobb a virágzás kezdetén és végén, továbbá a nap kezdetén és végén. Különösen hűvös tavaszokon, amikor a virágzás elhúzódik, és a táplálékforrás is szerényebb, a méhek gyűjtőterülete a szokásosnál nagyobb, kevesebb virágot látogatnak meg fánként, mivel kénytelenek a gyümölcsös távolabbi területéről begyűjteni a pollent, és nektárt. Ez előnyös, mert a kiszélesedett gyűjtőterület növeli az idegenmegporzás valószínűségét, egyúttal a terméskötődési százalékot (Benedek et al., 1974). Egy érdekes felvetés szerint a méhek „előre bejáratott”
gyűjtőutakat tesznek a gyümölcsfákra, viszont előfordulnak olyan egyedek, (az ún. „vándor” méhek), amelyeknek nincs „tervezett” útvonaluk. Ezek sokkal több fát meglátogatnak, ezért növelhetik a megporzás hatékonyságát. Azonban kevés a bizonyítékunk az előbbi feltevésre vonatkozóan (Menke, 1951 cit. Free, 1993).
Mommers (1948 cit. Free, 1993) szellemes kísérletében a sor közepén (a fák egymástól 2 m, a sorok pedig 4 m távolságra voltak) található fáról méheket fogott el, és jelölt meg. Később elengedte őket és megfigyelte, hogy a méhek a sorok mentén egyenletesen oszlottak el, de a legtöbb méhet a középső fán találták, ahol előzőleg elfogták azokat. Kihangsúlyozta azonban, hogy a sorok közötti méhjárás nagyon ritkán fordult elő. Free és Spencer-Booth (1964/b) megfigyelte, hogy a törpe alanyokon lévő sövénytelepítésű almagyümölcsösökben a méhek a sorok kb. 3-3 m-ét látogatták meg gyűjtőútjaik során. Az előbbi szerzők szintén azt tapasztalták, hogy a méhek csak nagyon kevés esetben repültek át egyik sorból a másikba, és ez is a szomszédos sor volt csupán. Rimashevskij (1956), és Free (1993)
megállapította, hogy olyan ültetvényekben, ahol a fák a sorokon belül közelebb voltak egymáshoz, mint a szomszédos sorok közötti távolság, a méhek gyakrabban szálltak át a sorokon belül egy másik fára, mint egyik sorból a másikba. Kurennoj et al. (1984) rámutatott, hogy a sűrű telepítésű almaültetvényekben a méhek mintegy 89%-a a sorok mentén haladva tevékenykedett a virágokon, és csak 11%-uk repült át más sorba is.
Több kutató is tapasztalta, hogy kedvezőtlen fajtatársítás - a pollenadó fajta és a megporzandó fajta imkompatibilis variációja – ellenére is jelentős gyümölcskötődés volt mérhető az általuk vizsgált gyümölcsfákon (Free, 1962, 1966; Free és Spencer-Booth, 1964/b; Maggs et al., 1971). Ennek oka valószínűleg az, hogy a kaptárokon belül is jelentős mennyiségű pollenszem kerül a méhek testére egymásról, és ezek között mindig akad olyan, amelyik a pollenadó fajtáról származik, tehát a pollencserének ez a módja is hozzájárulhat az eredményes terméskötődéshez. DeGrandi-Hoffman et al. (1984) megfigyelte, hogy almagyümölcsösökben a megporzó fajtától távolodva nem csökkent a termésszám a fákon. A kaptáron belül történő pollencsere hatékonysága azonban függ attól, hogy a méhek gyűjtési területe kiterjed-e a pollenadó fajtára, és ha igen, milyen mértékben (Free és Williams, 1972). A pollenkicserélődés a különböző fajtákat látogató méhek között gyakrabban megtörténik, ha a virágzási idő, a fajták méhvonzása közel megegyezik, így a méhek kevésbé képesek különbséget tenni közöttük (Free, 1993). DeGrandi-Hoffman et al. (1984) és Hoopingarner et al. (1984) két különböző almafajtáról származó pollenrakomány elektronmikroszkópos analízise során azt tapasztalta, hogy a méhek testén nagyobb arányban más fajták virágpora, mint annak a fajtáé, amelyet a méhek ténylegesen meglátogattak. Ezt a méhek közötti pollencserével indokolták. Mittler (1962 cit. Free, 1993) elemezte a méhek diploid és triploid almafajtákról származó pollenrakományának összetételét, olyan almáskertekben, ahol a diploid és triploid fajtákat külön sorokba telepítették, és azt tapasztalta, hogy a méhek pollenrakományának csupán kis hányadát képezte az a pollen, amelyet arról a fajtáról gyűjtöttek, ahol megfigyelték és elfogták őket. A pollenrakomány többi része a kaptárban egymásról lesöpört virágporból is származhatott. Betts (1931) megfigyelte, hogy a méhek testén hordozott pollenszemek a gyűjtési területükön kívül is rákerülhet más méhek testére, ha a gyűjtési területük valamilyen mértékben átfedi egymást, így találkozásukra adott a lehetőség. Townsend et al. (1958) szellemes kísérletében a méheket fluoreszcens porral szórta be, és megfigyelte, hogy róluk a fluoreszcens por egy része az általuk meglátogatott virágokra seprődött, és később a vadméhek is begyűjtötték azt. Ez a kísérlet igazolta, hogy a méhek közötti pollencsere hozzájárul az idegenmegporzáshoz.