2.10. Fajtatársítás, fajtaelhelyezés
A megfelelő termésmennyiség érdekében megfelelő pollenadó fajták kiválasztásáról kell gondoskodnunk, amelyek virágzási és érési ideje is nagymértékben megegyezik a főfajtáéval, továbbá jó pollenkompatibilitással, kis fagyérzékenységgel, és jó termékenyítő- és termőképességgel is rendelkeznek (Latimer, 1931, 1933; Burrell és Parker, 1932; Tóth, 1996;
Warnier, 1996) valamint jó effektív méhlátogatottsággal bírnak (Benedek et al.
1989/b). A hatékony rovarmegporzás egyik fontos előfeltétele a jól megválasztott fajtaösszetétel (Benedek, 1996).
Egyes, termékenyülési gondokkal küzdő almafajták (’Red Delicious’, ‘Cox’s Orange Pippin’) esetében az almánál általában optimálisnak bizonyuló 50%-os együttvirágzás nem elégséges, ezért olyan fajtákkal társítsuk ezeket, amelynek virágzása jelentősen átfedi egymást (Soltész, 1997/a, 1997/b).
A pollenadó fajtával szemben követelmény a bőséges, életképes pollentermelés és a jó kereskedelmi értékű gyümölcs is. Abban az esetben, ha a pollenadó fajta alacsonyabb kereskedelmi értékű gyümölcsöt terem a megporzandó fajtánál, a termelők számára két lehetőség adott: az egyik az, hogy több főfajtát is telepítenek, de azok gyümölcstermő képessége gyengébb, vagy pedig kevesebb főfajtát telepítenek, de ebben az esetben azoknak nagyobb termőképességgel kell rendelkezni (Free, 1993).
Az előbbiekben leírt követelményeknek a pollenadó fajták többé-kevésbé megfelelnek, de minden szempontból tökéletes pollenadó fajta nincsen (Soltész, 1997/a).
Mivel az almafajták általában hímelőzők, olyan pollenadó fajtát válasszunk, amelynek virágzása 2-3 nappal előbb kezdődik, mint a főfajtáé.
Ilyen körülmények között több pollenadó fajtára is szükségünk lehet, és ezek legtöbbször jóval alacsonyabb kereskedelmi értékű gyümölcsöt teremnek, mint a megporzandó fajták (Williams és Sims, 1977).
Nagyon fontos szempont, hogy a méhek ne tehessenek könnyedén különbséget a pollenadó és a megporzandó fajta között, az egyik, vagy a másik hátrányára. A virág színében fennálló különbségek felerősítik a méhek virághűségét, amely csökkenti a megporzás hatékonyságát. Megjegyzendő, hogy néhány Bombus- és Anthophora faj készségesen látogatja a fehér- és pirosas színárnyalatú virágokkal rendelkező fajtákat is (Mayer et al., 1989).
Az almaültetvényekben a díszalmák (Malus floribunda Siebold et Van Houtte) pollenadóként való felhasználását is meg kell említenünk, amelyeket először Angliában, a Long Ashtoni Kutató Állomáson javasoltak egy nagyon korai virágzású almafajtához (Williams, 1975). A díszalmafajták általában több virággal rendelkeznek, így pollentermelésük is bőséges. Mivel több pollent adnak, mint az árufajták, kevesebb díszalmafát kell hektáronként telepíteniük ahhoz, hogy biztosítsuk az optimális idegenmegporzást (DeGrandi-Hoffman et al., 1984, Soltész, 2003/a). A díszalmák nagy előnye még, hogy ugyanolyan vonzóak a méhekre, mint az árufajták és az is, hogy nem lehet összetéveszteni őket az árufajtával (Kendall és Smith, 1975). Nagy hátrányuk viszont: évente változik a rajtuk nyíló virágok mennyisége, a pollen életképessége, az életképes pollenszemek száma, és előfordulhat, hogy a pollenkibocsátási periódus nincs szinkronban a megporzandó fajta bibéinek fogékonyságával, vagy a virágzási periódus eltérhet annak virágzási idejétől és nem teremnek fogyasztásra alkalmas, értékesíthető gyümölcsöt (Williams, 1977; Dabska, 1989;
Szklanowska és Dabska, 1991).
Az ültetvények fajtaelhelyezésével kapcsolatos első szakirodalmi adatok 1940-ből származnak, amikor Shitt és Metlitzky rámutatott arra, milyen előnyös hatással bír a megfelelő fajtatársítás a termésre. Egy kedvező fajtaelrendezésű ültetvényben, ahol méhcsaládok nem voltak jelen, 32,5%-os gyümölcskötődést értek el, de azokban az ültetvényekben, ahová 2-4 méhcsaládot is telepítettek hektáronként, még nagyobb, akár 46,3- ill. 53,6%-os terméskötődést is mértek.
Azonban, ha a pollenadó fajtát kevés mennyiségben, és kedvezőtlen elhelyezéssel telepítették, még akkor is csupán 8-10%-os kötődést mértek, ha a méhlátogatás biztosítva volt (Rana et al., 1998).
Free et al. (1964) behatóan foglalkozva a megporzó fajták elhelyezésének kérdéseivel, megállapították, hogy a megporzó fajtától távolodva kifejezetten csökken a gyümölcskötődési százalék és a szüretkori termésszám is.
Megállapítást nyert az is, hogy minél nagyobb a távolság a pollenadó- és a megporzandó fajta között, annál kifejezettebbé válnak a kedvezőtlen időjárási tényezők- és a nem megfelelő mértékű rovarmegporzás hatásai.
Free (1962) vizsgálatában azt tapasztalta, hogy a pollenadó fák felé eső legközelebbi ágakon volt a legnagyobb gyümölcskötődés, és gyümölcsönkénti magszám (10,4%, 4,7 db mag/alma), a velük ellentétes oldalon pedig ennél jóval kevesebb (4,8%, 3,3 db mag/alma).
Gupta et al. (1993) olyan almaültetvény területére helyeztek ki méhcsaládokat, amelynek 20%-a pollenadó fajta volt, és azt tapasztalták, hogy kb. 25 m-es távolságon belül a méhcsaládtól távolodva a gyümölcskötődés nem csökkent szignifikánsan, és a legmagasabb terméskötődési arány 52,7% volt., viszont 25 m-nél távolabb a terméskötődés drasztikusan csökkent. Palmer-Jones és Clinch (1967), továbbá DeGrandi-Hoffman et al. (1984) úgy találták, hogy a távolság nincs befolyással a rovarmegporzás hatékonyságára, tehát nem törvényszerű a termés csökkenése a megporzó fajtától távolabbra eső fákon, szerintük ennek az
ellenkezője is előfordulhat. Viszont ha nemcsak a kötődést, hanem a termés paramétereit is megvizsgáljuk, igazolható a távolság hatása. Maggs et al. (1971) kísérleteiben az effektív megporzás távolsága mindössze 12 m volt. Soltész (1996) tíz évig tartó megfigyelései alapján a megporzandó és a pollenadó fajta közötti optimális távolságot 10-25 m-ben állapította meg. Javasolta, hogy a triploid fajtákat a gyümölcsös területének legfeljebb 20 %-os arányában és legfeljebb 10 m széles tömbben célszerű telepíteni.
Összesítve tehát, a megporzandó fajta gyümölcskötődése nagymértékben függ a pollenadó fajta közelségétől.
Mivel a méhek gyűjtőterülete korlátozott (2 szomszédos fa gyűjtőutanként/méh), és ha azt feltételezzük, hogy egy-egy méh a pollenadó fajtáról átrepül a megporzandó fajtára, akkor is csak az a néhány virág porzódik meg, amelyet először meglátogat azokon. Szem előtt kell tartani továbbá, hogy a méhek által hordozott pollenszemek rövid időn belül hozzáférhetetlenné válnak, mert vagy a gyűjtőkosarukba söprik magukról, vagy pedig összekeverednek a megporzandó fajtáról származó virágporral (Free, 1960/b, 1993).
A triploid fajták diploid fajtákkal, vagy a megporzandó fajták pollenadó díszalmákkal történő társításakor a pollenadókat az 1-2 nappal korábban virágzó fajták közül ajánlatos választani (Soltész, 1982). A triploid fajták – ilyenek pl. a
‘Close’, ‘Jonagold’ és ‘Mutsu’ - azért nem jó pollenadók, mert nem biztosítanak jó életképességű virágport (Bödecsné et al., 1976; Tóth, 1981), ezért ebben az esetben harmadik fajta telepítésére is szükség van (Soltész, 1997/a).
A triploid fajták túlnyomó része kiemelkedő nektártermeléssel rendelkezik, így megtörténhet, hogy a méhek csak az ilyen fajtákat látogatják - az idegenmegporzást lehetetlenné téve - ezért ezek a gyümölcsöskertekben csak kis arányt képviselhetnek (Soltész, 1992, 1997).
A keresztbeporzás szempontjából azok bizonyulnak jó fajtáknak, amelyek pollenje sok mag fejlődését indukálja a megporozni kívánt fajta gyümölcs-primordiumában (Davary-Nejad et al., 1993/b).
A helyes fajtaválasztás a jó termékenyüléshez önmagában még nem elégséges, tudnunk kell a fajták kedvező arányának és az ültetvény elrendezésének hatásait is (Tóth, 1981). Ismeretes, hogy minél alacsonyabb a pollenadó fajta aránya a gyümölcsösben, a méhek annál kevesebb olyan gyűjtőutat tesznek a megporzandó fajtára, amelynek során eredményesen megporozhatnák annak virágait (Free, 1993). Williams (1969) szerint a gazdaságilag értékelhető termés eléréséhez a legkedvezőbb, ha a megporzandó- és a pollenadó fajta aránya 1:1, vagy 2:1.
Annak érdekében, hogy megfelelő és kiegyenlített gyümölcskötődést kapjunk, a fákat úgy kell telepíteni, hogy minden egyes fa megporzása biztosított legyen a pollenadó fajták virágporával. Ezt figyelembe véve a pollenadó- és megporzandó fajtákat ajánlatos egymással váltakozva elhelyezni, ami viszont megnehezíti a szüretet (Free, 1993). A szüret szempontjából
kétségkívül az a legkényelmesebb, ha 1-1 sor egyetlen fajtából áll, tehát a pollenadó- és a megporzandó fajta külön sorokban vannak, amely a méhek tájékozódását jelentősen megkönnyíti és így a virághűségüket is fokozza. Ám számolnunk kell azzal, - mivel a saját fajtájával érintkeznek az almafák ágai – hogy megfelelő méhjárás mellett is sokkal kevesebb termést kapunk (Free, 1993), tehát az idegenmegporzás biztosítása érdekében a fajtákat vegyesen kell telepíteni (Soltész, 1997/a). A gyakorlatban elterjedt telepítési mód az, hogy minden harmadik fa minden harmadik sorban a pollenadó fajta (Griggs, 1953;
Dickson és Smith, 1958), vagy pedig a fajták vegyes, általában 4-6 soros tömbökben telepítése (Nyéki és Soltész, 1978).
Jó megoldásnak bizonyul az is, ha úgy telepítik a fákat, hogy 1-1 megporzandó fa 3-3 pollenadó fával legyen szomszédos. Ez az elrendezési mód főként a törpe alanyon álló almagyümölcsösökben volt nagyon kedvező, mert a méhek megporzási hatékonysága nagyobb volt, több méhlátogatás esett egy virágra és rajtuk több gyümölcs termett más ültetvények adataival összehasonlítva (Free 1966, 1993). Kendall (1973) megállapította, hogy mind a törpe- mind a standard fákkal telepített almagyümölcsösökben nagyobb számban voltak kompatibilis pollenszemek a gyűjtőméhek testén akkor, ha a megporzó fajtát a sorban és nem külön sorokban helyezték el az ültetvény létesítésekor. Kurennoj et al. (1984) nagyobb terméskötődést mértek, ha a pollenadó fajtákat a sorok közé ültették. A legjobb megoldás ebben az esetben az volt, ha minden sorban, ill. minden második sorban telepítettek pollenadó fajtát.
A pollenadó fajta és a megporzandó fajta vegyes telepítése nagyon gyakran problémát jelent a szüret szempontjából, mert nagyon nehéz gyümölcsüket megkülönböztetni egymástól. E probléma megoldásaként jó megoldásnak bizonyulhat más pollendonor Malus fajokat telepíteni: olyanokat, amelyek nem hoznak termést, vagy amelyek gyümölcsét nem lehet összetéveszteni az árufajták gyümölcsével (McGregor, 1976; Jaycox, 1979;, Le Lezec és Babin, 1979/a, 1979/b; Mayer et al., 1986).
2.11. Megporzást segítő és kiegészítő eszközök, illetve