1.
Másnap reggel elbúcsúztak Ibolykától, mert a napi program után indultak haza.
- Mi az elképzelésed mára, drága kis kakukkos órám? - ült be a lány mellé a kocsiba.
- Bár egy éjszaka alatt lett a nyárból hamisíthatatlan ősz, a Városligetet lenne jó bebarangolni.
Eddig még csak átutazóban voltam ott.
- Nagyszerű, te kis gondolatolvasó! Ezt ajánlottam volna én is.
Az Állatkerttel szemben parkolt le. A sétát a Hermina út felé indulva kezdték meg. A ligeti külső körúton mentek végig. Közben megnéztek minden nevezetességet. Az időjárás egyre zordabb lett. Mire a Dózsa György úthoz értek, a jeges szél viharosan tombolt. Felgyorsítva lépteiket, mentek a Hősök tere felé. A térre érve, Babettnek felcsillant a szeme:
- A Hősök tere! Itt jártunk, amikor átutaztunk a Ligeten! Nagyon átfagytunk, de egy icipicit lassítsunk! - kérlelte Artúrt.
Körbesétáltak. Artúr a város egyik impozáns étterme előtt állt meg:
- Ezzel a sétával pótoltam az elmaradt, heti sétarandinkat, de lenne egy meglepetésem. Ennek megvalósításaként romantikus estebéddel fejezzük be a hétvégi kiruccanásunkat - nyitotta Babett előtt az étterem ajtaját.
- „Sétarandi... estebéd” igazán aranyos, de itt? Nem lesz ez túlzottan előkelő? - nézett Artúrra meglepetten.
- Nem, csillagom. Az alkalomhoz és ünnepléshez illő.
- Ünnepléshez? Te jó ég, miről feledkeztem meg, mit ünneplünk?
- Van mit ünnepeljünk. Ma tizenkilenc hónapja, hogy megláttalak a parkban. Valamelyik osztálynak tartottál történelemórát. Áhítattal hallgattalak végig. Kedvelem a történelmet, ren-geteget olvastam a tanultakhoz, mégis tudtál újat mondani nekem a középkorról. Ezen a hét-végén tört meg köztünk a jég. Amiben tegnap részünk volt, életre szóló élmény mindkettő nk-nek.
- Valóban. Hiszen majdnem nővé avattál. Ráadásul úgy, hogy minden mozdulatod, érzéki játékod kívántam, sőt, kívánom.
- Köszönöm! Ennél szebb vallomást nem hallhattam volna tőled. A harmadik indokom az ünneplésre: egyedül itt ehetünk eredeti Gundel-palacsintát.
- Hűha! És szerinted akarok én olyat enni? - nevette el magát.
- Nem kötelező, de kár lenne kihagyni - nézett körül, és a kint beszélgető főnökhöz vette az irányt:
- Jó napot kívánok, Siklós Artúr vagyok. Az időjárás kicsit előbb kényszerített ide minket.
- A megegyezésünk szerint a már ismert termet készítettük elő önöknek - mondta Babettre, majd Artúrra mosolyogva.
Artúr határozott léptekkel indult a jelzett terem felé. Belépve Babett meglepetten torpant meg:
- Úristen! Gyertyafényes „estebéd”!
- Igen, drágám - ölelte magához, amikor kettesben maradtak.
- De hát mire véljem az egészet?
- Itt most, kérlek szépen, leánykérésnek leszel áldozata, és reménykedem benne, nem én egy kegyetlen visszautasításnak. Ugye, nem? - csókolta meg.
- Artúr, én... én nem is tudom, mit mondjak erre.
- Még nincs mit, még nem kérdeztem semmit - simogatta meg nevetve.
Két kezébe fogta a kezét, úgy beszélt tovább:
- Babettkém, ugye bízol bennem, és elhiszed nekem, hétfőn munka után egyenesen a Markó utcába visz az utam, hogy személyesen adhassam be a válókeresetet.
- Sokszor biztosítottalak róla, hiszek neked, bízok benned.
- A per kimenetele nem lehet kétséges. Ha Elvira kekeckedik velem, akkor is válok, legfeljebb nem közös megegyezéssel. Ezt azért vetítettem előre, mert szeretném, ha te is úgy gondolnád, a per a kettőnk kapcsolatát nem, csak az esküvőnk időpontjának kitűzését befolyásolhatja.
- Mindig magas labdát adsz. Nem tudlak követni.
- Pesten vagy Bakonyváron, de veled szeretnék élni. Semmiben nem szeretném hátráltatni a kettőnk jövőjét. Hidd el, csak erősítené a hozzád tartozásom, ha mondjuk esküvő előtt jönne össze az első babánk.
- Abban maximálisan egyetértek veled, amíg babát akarunk, nem szeretnék semmiféle fogam-zásgátlót szedni.
Elhallgattak, mert bejött a pincér. Felszolgálta a vacsorát, kitöltötte a pezsgőt helyettesítő kölyökpezsgőt, meggyújtotta a gyertyákat, gratulált Artúrnak a szép menyasszonyhoz. Távo-záskor becsukta az ajtót.
- Akkor folytatom. Boldoggá tettél az egyetértő válaszoddal.
- Szeretném, ha a mondandómmal nem keltenék benned rossz érzést, de kellemetlen lenne, ha az esetleges baba-kérdést úgy ítélné valaki, emiatt válsz el, és veszel engem feleségül.
- Erről szó nem lehet! A szüleim előtt előre letisztázom a dolgokat, másnak a véleménye pedig egyáltalán nem érdekel. Ezt el tudod fogadni?
- El, természetesen el. Lehet, hogy ez már csak az én butaságom, de nekem fontos, hogy járhassak mindenki előtt emelt fővel.
- Úgy járhatsz, egyetlenem! - vette elő a kis ékszeres dobozt: - Akkor most válaszolj nekem, drága Babett, leszel a feleségem?
- Leszek, boldog örömmel leszek - gördült ki két könnycsepp a szeméből.
- Remélem, nem a lányságod siratod - csókolta le.
- Nem, azt már egy ideje neked szánom.
Felhúzták egymás bal kezére a gyűrűket. Artúr, ölébe vonva, csókolta felhevülten.
- Imádottkám, legszívesebben veled sírnék örömömben, de lássuk be, meglett férfihez nem illenek a könnyek. Arra még nem válaszoltál, hol szándékozol közös életet velem?
- Mert nem mertem. Pest ellen egyetlen kifogásom Elvira. De az igazság az, Bakonyvárt és környékét rajongásig szeretem. Tudom, végtelen önzőség, amit mondok, mert téged éppúgy ezer szál köt Pesthez, mint engem Bakonyvárhoz, de a házat, az otthonomat, amit anyukám tíz év alatt vett meg és alakította olyanná, amilyen, nem szeretném feladni, eladni.
- Súlyosbítja a helyzeted, hogy anyukád halott. Megértelek, neked úgy maradhat meg a gyerekkori otthonod, ha megtartod - vonta szorosan magához.
- Arcsikám drága, bármikor bejöhet valaki.
- Repetázni szeretnék, édesen mondtad!
- Arcsikám - puszilta meg mosolyogva. - Tetszik az új neved?
- Fergetegesen, de a kitalálója százszor, ezerszer jobban.
- Nem akarlak úgy szólítani, mint mindenki más - ült vissza a székre.
- Mert te még ebben is különleges vagy - csókolta meg. - Mersz végre hinni nekem, vagy tegyek újabb esküt, ezentúl nekem már egyedül tőled kell a szerelem. Veled szeretnék szeret-kezni, tőled lenne jó legalább két-három babát kapni.
- Csak azért esküdj, mert olyan jólesik hallanom... no meg azért, hogy veled esküdhessek - mosolygott rá szerelmesen.
- Tegyük a kezünket a szívünkre, és mondd velem: esküszöm, így lesz!
Csókjaikkal pecsételték meg szent esküjüket, és nekiláttak az ínycsiklandó vacsorának. Már majdnem végeztek, amikor Babett kinézett az ablakon:
- Atyám! Nézd, amíg mi ünnepeltünk, majdnem fehérbe öltözött a város!
- Ejha, ennek fele sem tréfa. Akkor romantikázás helyett indulunk.
- Arcsikám, most kétszeres indokom van rá, biztonságosabb lenne tömegközlekedéssel.
Engedj el drága, ne kelljen kétszer megtenned az utat ezek között az embertelen körülmények között.
- Nem, kicsi szívem, szó nem lehet róla! Én viszlek haza.
Befejezték az ízletes vacsorát. Artúr távozás előtt megkérte a főnököt, vihessenek az útra forró kávét és teát. Még őt is meglepte figyelmessége, hogy termoszban kapták mindkettőt.
2.
Kilépve az utcára, igencsak összehúzták magukat a tavaszi kabátjukban. Beültek a kocsiba, és nekivágtak a több, mint kétszáz kilométernek. Amíg el nem hagyták a várost, beszélgettek:
- Rettenetes nyugtalanság van bennem. Hogy jössz vissza ebben az ítélet időben?
- Édesen tudsz aggódni, de az a legfontosabb, együtt leszünk.
- Micsoda hatalmas hópelyhek! Még gyönyörködni sem merek bennük. Borzalom, mikre képes a természet. Egyik nap jutalmaz, a másikon büntet.
- Én úgy érzem, a csodával határos, élménydús hétvégét ajándékba, a mai napot figyelmez-tetésként kaptuk. Bakonyváron ugyanis már pénteken meglehetősen zord idő volt. A hó még nem esett, de a viharos szél órák alatt változtatta az őszt téliessé. A csuda vigye el, lassítanom kell! Nem voltam előrelátó, nem cseréltem le a nyári gumikat télire.
A kocsi egyre jobban csúszkált alattuk. Babett elkomolyodva figyelte a mind erősebb hóesést.
- Félsz? - tette kezét egy pillanatra a térdén nyugvó kezére.
- Nem, melletted biztonságban érzem magamat, csak...
- Nyugi kicsim, felelőtlen nem leszek, ha komolyra fordul az idő, maradok Bakonyváron.
- Mit szól majd hozzá a főnököd?
- Legfeljebb annyit, elindulhattam volna még ma, amire a válaszom az lesz: ha az a volna ott nem volna.
- Még viccelődni is van kedved?
- Hogyne lenne! Minden okom megvan rá. Itt ül mellettem a világ legédesebb, legaggódóbb menyasszonya, aki az enyém.
- Olyan szépeket tudsz mondani, teljesen elolvadok tőlük.
- Ezt nem szeretném, de ha megteszed, belehempergek, hogy mindenhol te legyél rajtam.
- Jaj, Arcsi, ha nem lennél, téged ki kéne találni - nevetett.
Királyvárig, ha lassan is, de haladtak. Onnan távolodva, egyre járhatatlanabbá vált az út.
Egyszer csak álló kocsisor parancsolt nekik megálljt. Kiszálltak tájékozódni. Babett ijedten nézte a végeláthatatlan dugót. Artúr az utastérbe rakta át a meleg holmikat, amiket az ősz beálltával mindig a csomagtartóban tart.
- Ezeket meg honnan varázsoltad elő?
- Évekkel ezelőtt kerültem hasonló helyzetbe. Majd megfagytam a csikorgó hidegben. Akkor megfogadtam, amint beáll a hideg, megpakolom meleg holmikkal a kocsit. Fázni biztosan nem fogunk.
Egy vastag plédet Babettnek adott, a másikba magát burkolta be.
- Egy óra alatt alig haladtunk pár centit. Így holnap estére sem érünk haza - aggodalmaskodott Babett.
- Nincs kizárva, hogy valahol itt éjszakázunk. Még szerencse, hogy jól bespájzoltunk meleg itallal - tette kezét a combjára.
- Hellóka, mindjárt az árokban kötünk ki.
- Tényleg? Álló kocsival vajon hogy?
- Jól van, akkor is megláthatnak bennünket.
- Hány kocsival előbbre látsz kivilágítottat? Ne szégyenlősködj, mert mindjárt lemeózom, kibírod-e a hét fogást - puszilta meg. - Úgy tűnik, időmilliomosokká váltunk. Végre megkér-dezhetem, ami azóta motoszkál bennem, mióta meséltél a dicstelen Gyuri-féle ügyről. Azt értem, hogy a szemétsége óvatosságra intett a férfiak terén, de talán indokolatlanul ilyen mértékben.
- Ha ezt a kérdést a múltam megismerése előtt teszed fel, nehezen tudtam volna válaszolni, mert magam sem értettem, anyukám miért féltett annyira a fiúkapcsolatoktól.
- Azóta mi világosodott meg benned?
- A szülőanyámról hallottak. Szinte gyereklányként csúszott ki a nagyanyám keze közül.
Persze pedagógusként értem a dolgot, de ami vele történt, mégsem mindennapi eset.
Anyukám szeme előtt biztosan ott lebegett állandóan a negatív példa. De tarthatott attól is, hogy a génjein keresztül átöröklődött belém valami hasonló.
- Mily szerencse, hogy nem az ő génjeit örökölted.
- Valóban, de jó lenne tudni, kiéit.
- Reménykedhetek benne, részese lehetek a további nyomozásodnak?
- Maximálisan. Egyelőre a kettőnk ügye érdekel - borzongott meg.
- Fázol? - adta kezébe a teás termoszt.
- Köszi, ez jól fog esni - töltött neki is.
Hátranyúlt a hátsó ülésre egy másik plédért. Babettre terítette.
- Ha tudnék úgy vezetni, hogy az ölemben vagy, átmelegítenélek.
- Jesszus, hogy neked mik járnak a fejedben.
Végre elindulhattak. Lassan, de haladtak. Fele úton túl voltak, amikor ismét le kellett állniuk.
Babett összekuporodott, de így is vacogott. Artúr a lányt nézve áldotta az eszét, hogy magával hozta a régi bundáját is. Átcserélte a rajta lévővel.
- Gyorsan bújj bele, még jó meleg. Babettkém, ne könyörögtess magadnak. Semmi más nem hiányzik, minthogy lebetegedj.
- Olyan ciki, annyit kell bíbelődnöd velem - akart kibújni a kabátjából.
- Arra vedd fel! azzal együtt is kétszer beleférsz.
Felvette, beleburkolózott. Artúr betakarta a két pléddel is. Elfogyasztották a maradék forró kávét. Artúr magához vonta, szorosan átölelte.
- Arcsi, kérlek, itt ne!
- Hát hol, te édes, szégyenlős tündér? Nyugi, ez az éjszaka nem az intimitásról, szigorúan a túlélésről szól. Őriznünk kell a kis meleget, amíg újból indulhatunk. Mire gondolsz most?
Furcsa csillogás van a szemedben - puszilgatta.
- Arcsikám, kérlek, erre hadd ne válaszoljak! - bújt hozzá hízelegve.
- Megmondjam? Arra, mi lesz, ha bemegyek hozzád.
- Bejössz, az nem lehet kérdés. Ha nálunk is így esik, talán még a kocsidat is ott kell hagynunk valahol. Mindenben elszánt vagyok, csak a baba-kérdés izgat kicsit.
- Egyetlenkém, barátkozz meg vele! Fogamzásgátlót te sem akarsz használni, első alkalmak-kor meg óvszert nem használhatunk. Persze, vannak természetes módok is, de mint tudjuk, azok egyike sem biztosíték.
- Jól van, tudom, igazad van. Azért azt ne hidd, hogy ha összejön, nem fogom imádni, várni - ölelte át.
Szenvedélyes csókolózásukból autóduda zökkentette ki őket.
- Atyám, de ciki!
- Isteni voltál, édes lányom, nem ciki - indította a motort nevetve, majd előre nézve felsóhajtott: - Végre! Most már talán nem kell többször megállnunk.
Éjszaka három óra volt, amikor Babett lakásától három házra akadtak el ismét a hatalmas hóban. A jobb oldalon ajtót sem lehetett nyitni. A lány üggyel-bajjal tornázta át magát a vezetőülésre. Artúr nemes egyszerűséggel karjába emelte, lezárta a kocsit. Ölében a lánnyal lépkedett a neki is combtövig érő hóban. Bementek a lakásba. Megborzongtak a finom meleg-től, pedig a fűtést csak ez után kapcsolta be Babett.
- Főzök teát és körülnézek a hűtőben, spájzban valami vacsi után.
- Oké, bár szívesebben tennék eleget ígéretemnek, ne a tea, én melegítselek fel - ölelte át hátulról a hűtő előtt hajoló lányt. - Észtvesztően gömbölyödnek a kezemben.
- Nem is vagy éhes? - egyenesedett fel.
- Hogy a csudába ne lennék! Rád állandóan és folyamatosan - döntötte állva a karjába. - Főzünk teát, készítünk kajcit, mindenben segítek, de később, jó?
- Ha nemet akarnék mondani, sem tehetném. Kellően frusztráljuk egymást órák óta.
- Hova vihetlek, imádottkám?
- A szobám a folyosó végén van - bújt hozzá vacogva.
Két óra szerelmeskedés, beszélgetés után mentek ki a konyhába.
- Csüccs le! Kalauzolj, mit hol találok! - csókolta meg Babettet.
Jó fél óra múlva bevacsoráztak.
- Mesélj, hogy érzed magad? - feküdt a lány mellé.
- Hazudnék, ha azt mondanám, nem érzem, mi történt velem, de nem vészes.
- Annyira sajnáltalak, amikor halk sikollyal magadba fogadtál.
- Kellemetlen volt kicsit, de nagyobb volt bennem a vágy, a szerelem.
- Szerettelek volna fájdalommentesen nővé tenni. Sajnálom, hogy nem sikerült életre szóló, gyönyörű emlékké tenni az első együttlétünket.
- De igenis sikerült! Méltóbban nem fejezhettük volna be a csodálatos, élménydús hét-végénket. Aludnod kéne. Ki tudja, mi vár rád még a mai napon.
- Ha idebújsz hozzám, talán el tudnék aludni - ölelte magához.