1.
Bár Artúr a telefonbeszélgetés óta kissé bizakodóbb lett, óvatosságra intette magát Babettel kapcsolatban. Nem merte naponta hívni, mint tette volna, nehogy tolakodásnak vegye. Így viszont ólomlábon jártak a napok.
Elvira minden nap gondoskodott róla, hogy ha csak pár percre is, de zengjen a ház a hangjá-tól. Hogy ezt elkerülje, több időt töltött a szüleinél, mint otthon. Jólesett neki anyukája dédel-getése, figyelmes gondoskodása, úgyhogy Elvira hiába könyörgött neki, menjen haza, kerülte őt.
Azért, ha lassan is, csak eljött az a hétvége, amikor újabb bőröndök teltek meg ruháival, és búcsút véve az otthoniaktól, indulhatott Bakonyvárra.
Elfoglalva apartmanját, ó, de szívesen rohant volna Babetthez, ha kapcsolatuk engedte volna.
Arról így sem tudott lemondani, hogy ne a közelében legyen. A már neki is legkedvesebb helyévé vált romantikus padhoz igyekezett. Odatelepedve töltötte sötétedésig a délutánt. Az óhaja valóban ennyi volt, nem akart ő leselkedni, akkor sem, ha tekintete gyakran állapodott meg a konyhaablakon, amin sűrű mintás függöny zárta el előle Babettet. Így figyelt fel rá, fel-felsejlik a lány karcsú alakja a konyhában. Egyre féltékenyebb lett. Nem tudott másra gon-dolni, vendége, esetleg vendégei vannak, azért sürög-forog.
De jó lenne belógatni egy kamerát - gondolta sóhajtva. Amint ott szomorkodott, nyílott a bejárati ajtó, Babett egy fiatal párt kísért ki. Beszélgettek még pár percig, mielőtt elköszöntek.
Bár erősen szürkült, a férfi mégis ismerősnek tűnt Artúrnak. Biztosra vette, ismeri vala-honnan. Miután Babett bement, ő is visszament autójához. Három teljes nap és éjszaka, mire ismét láthatja őt - sóhajtozott.
Ha ólomlábon jártak is a napok, csak eljött a várva várt csütörtök délelőtt. Ám csalódnia kellett, mert Babett nem jelent meg a parkban. A házhoz sietett, hátha beteg lett, és otthon kellett maradnia. Másfél órát szobrozott a környéken, de semmi mozgást nem tapasztalt a lány lakása körül. Próbálta megcsörgetni, de ki volt kapcsolva.
A következő héten óvatosabb volt, nem szeretett volna nevetségessé válni. Ott volt a parkban, de félrehúzódva figyelte, mikor tűnik fel Babett. Csalódottnak érezte magát, mert kijött ugyan, de közömbösen sétált. Bár megfogadta, nem keresi addig, amíg jelét nem adja, hiányolja társaságát, de betartani nem tudta. Ott szobrozott a következő héten is. Gyerekes izgalom fogta el, amikor látta, óvatosan bár, de többször körülnézett, csalódottság látszott az arcán. Melegség futott rajta végig, van még esélye nála.
A parkból a belvárosba ment bevásárolni. A főtéren ment át, amikor elrohant mellette egy ismerősnek tűnő férfi. Utána fordult:
- Hello Sánta úr, hová-hová ilyen sietősen?
Pityu megtorpanva nézett vissza:
- Te jó ég! Siklós Artúr hát te hogy kerülsz ide? - ment hozzá vissza.
- Ezt kérdezhetném én is, te, a pesti vagány, hogy a csudába keveredtél ide?
- Egy frászt vagyok én pesti vagány. „Itt születtem én, ezen a tájon” bár nem „az alföldi nagy rónaságon” - nevette el magát.
- Ne szédíts! Ezzel a szöveggel és mentalitással állítod, itt születtél?
- Itt bizony. Igaz, érettségi után világjárásra adtam éretlen fejem, utána éltem Pesten is, majd két évig, de belefáradtam a csavargásba, nyüzsibe, visszarugdosott a ketyerém, mert családot alapítani csak nyugodt körülmények között szabad, mondá nagyjaink egyike. Na, de a te variációdra is kíváncsi lennék ám - veregette vállon.
- Mint tudod, kutatómérnök vagyok. A pesti intézetünknek egyik ágazatát ide telepítették.
Ősszel egy lebetegedett kollégát helyettesítettem itt. Megtetszett a környezet, a légkör, és pár napja nagy örömömre ide véglegesített a főnököm - nevetve folytatta: - Hmm. Családalapí-tás... Értelek, betyár. Valld be, egy csinos hölgyért kergetett vissza a ketyeréd.
- Mondhatnám, de csak azért sem mondom. Különben is, csinos lányokkal Dunát, Rajnát lehetne rekeszteni.
- Hát persze, de annak a világjárta szívednek csak az az egy kell.
- Na jó, megadom magam, de honnan tudsz te erről?
- A minap láttalak az áldozatoddal.
- Nem szívrablót akartál mondani?
- Egye fene, ha neked úgy kedvezőbb, legyen úgy. Pityukám, remélem, áll még a barátságunk?
- Hát hogy a fitty-fenébe ne állna! A francba, így lelassult a logikára kihegyezett matematikus agykolosszusom? Csak most kapcsolok, te sem önzetlenül választhattad a Bakony renge-tegébe eldugott kis városkát életteredül. Környékeden is nőt szimatol az érzékeny nózim.
- Mesélj, mit súg az a fene nagy logikád?
- Szívem hölgyének van egy barátnője, és ha összerakom fejemben a mozaikokat, te lehetsz az a komoly kutatómérnök, akiről regélt neki.
- Ejha! Vajh’ rosszakat, vagy csupa szépeket, jókat? - nevetett leplezett kíváncsisággal.
- Rá az ilyesmi nem jellemző. Csupán említés szintjén jegyezte meg, hogy létezel, és megkör-nyékezted őt.
- Lehet, hogy jó felé kapisgálsz, de sajna egyoldalú a történet, úgyhogy fátylat rá. Egyez-tessünk időpontot, amikor egy véletlen utcai összefutásnál bővebben dumálhatjuk át a kiesett éveket.
- Mint láttad, szabadidővel nem igen rendelkezem, de egy délutánt megpróbálok kisajtolni az imádott zsarnokomtól. Rád csörgök, ha Csilla ad szusszanásnyi időt. Telcsid a régi?
- Igen, már tíz éve.
- Látom, nézed az órád, te is az idő rabja vagy. Utadra eresztelek, hello!
- Sajnos. A papír-írószerbe ugrottam csak ki. Várom a hívásod, hello!
*
Babett rosszul érezte magát a bőrében, mert amióta Artúr a városban van, a harmadik csütör-tökön marad el a megszokott randevú. Hiába vétlen az ominózus tizennyolcadikai miatt, nem állt módjában kimentenie magát, egy váratlan értekezlet miatt nem lehetett a parkban. A tanáriban ablak mellett ül, így látta, szegényke fél órát várt rá, hiába. Kétsége sem lehet, azt hiszi átvágta őt. Nagy gáz, mert egy hete még korrigálhatta volna, mi tartotta távol, de ezentúl
már csak magyarázkodhat. Áh, mindegy is, a tényállás az, Artúr döntött - gondolta keserűen, miközben a vele szemben álló hetes jelentett. Amikor elhallgatott, kezével intett szórako-zottan, mehet a helyére. Leült, maga elé vette a naplót, beírta a hiányzókat. Pedagógus pálya-futása alatt először fordult elő vele, hogy fásultan lapozott a naplóban, találomra szólította fel Herceg Katót. A kislány meglepett arca láttán kapott észbe, a múlt órán is ő felelt.
Szokásához híven úgy figyelte a felelőt, hogy közben a gyerekek között sétált. Látszólag azt ellenőrizte, mindenki előtt ott van-e a füzete, térképe, de valójában agya képtelen volt kikapcsolni, folyamatosan Artúr körül forgott. Nem tudott beletörődni, ez az ő sorsa. Mindig akkor történik köztük valami gikszer, amikor érzelmileg kezdené elfogadni közeledését.
Lassan ott tart, már a parkba sem mer kimenni. Ha ott van Artúr, azért, ha nincs, azért. A csudának kellett belehabarodnia!
Tekintete a folyamatosan beszélő Katóra tévedt. Odasétált a kifeszített, nagy térképhez, rámutatott az anyagban említett városra. A kislány átmenet nélkül kezdett az ott történtekről beszélni. Rámosolygott, beírta ellenőrzőjébe a dicséretes ötöst. Kihívta Sarkadi Lizát és Kárpáti Leventét, akik az új anyagból készültek fel. Egyikük beszélt, másikuk mutatta a térké-pen az említett városokat, folyókat, és táblára írta a vázlatpontokat. A dicséretes ötösön kívül megkapták szorgalmi ötösüket, és az ellenőrzőbe a szaktanári dicséretet. Végre kicsengettek, mehetett haza.
2.
Artúr járatta agyát, mit tehetne, hogy oda ne vesszen minden reménye Babettel kapcsolatban.
Végül ördögi tervet dolgozott ki, amihez meg kellett nyernie Pityut is. Felhívta, hogy fontos ügyben kéne beszélniük:
- Na, mesélj, mi volt az a fontos, amiért ideráncigáltál? - kérdezte Pityu, leülve szemben Artúrral.
- Ősszel módomban állt belekóstolni a kisvároska mindennapjaiba. Imádok itt élni, de színesebbé tehetnénk a szürke hétköznapokat, hétvégéket, ha közösséggé formálnánk az értelmiséget. Ezt úgy lehetne kivitelezni, hogy időközönként klubdélután, vagy valami ilyes-mi fedőnév keretében összejöveteleket szerveznénk. Vélemény?
- Bár Csillával az oldalamon nincs program-hiányérzetem, de elgondolkodtató az ötleted.
Mégis hogy képzeled? Fesztelen fecsegéssel, politikai vitadélutánnal, esetleg könnyed bulizással töltenénk az időt?
- Politikával semmiképpen. Arra gondoltam, egy-egy érdekes szakterületről lehetne előadást tartani, vagy csak úgy magunk között kitárgyalni egy-egy aktuális témát, ami éppen a városunk hétköznapjait foglalkoztatja. Persze jó ötletnek tartom, ha közbeiktatunk könnyed, zenés, csevelyes összejöveteleket is. Szerinted lenne érdeklődő?
- Fogalmam nincs. Hogy fognál bele az egészbe?
- Szakterületenként kérhetnénk fel valakit, csináljon felmérést saját környezetében. Ha összetoborozhatnánk legalább harminc érdeklődőt, meggyőzhetnénk a polgármestert, biztosít-son a megvalósításhoz helyiséget.
- Megszervezés terén a személyekre vonatkozóan vannak konkrét ötleteid?
- Lennének. A pedagógusokat rábízhatnánk esetleg Babettre, a két vállalatot bevállalhatnátok Csillával, a kutatóintézet természetesen maradna rám.
- Hmm. Babett és Csilla. Kemény dió mindkettő, de Csilla puhítása az én feladatom.
- Na, ebbe jól beletenyereltem. Ezek szerint evidens, Babett meg az enyém? - színlelte barátja előtt az áldozat szerepét.
- Ne ám, hogy elhitesd velem, nehezedre esne a csinos tanárnő megnyerése?
- Dehogy. Örömmel vállalom, de az eredményes kivitelezés felől vannak kétségeim.
- Lásd, kivel van dolgod, meggyőzöm Csillát, utána talán neked is könnyebb dolgod lesz a kis öntudatos tanárnénivel - mosolyodott el kajánkodva.
- Könnyen évődsz a bebiztosított pozíciódban - vágott vissza Artúr.
- Jól van, nem gondoltam komolyan. Tudom Csillától, Babett még szerinte is megközelít-hetetlen.
- Van rá oka bőven, de nem adom fel.
- Ha így áll a dolog, mi van Elvirával?
- Nem akarok cinikus lenni, de letűnt csillag. Hiába törtem magam, beérett az évek alatt zajló sok-sok civakodásunk.
- Szomorú. Azt mondtad, gyerekkori szerelem. Még ezek sem igazán tartósak?
- Ezt igazolta az élet. Elvira rengeteget változott, sajnos hátrányára. Persze ez biztosan igaz rám is, de tény, hiába tolnám, nem megy a szekér. Csak azt ne hidd, hogy ennek Babett a kiváltója. Nem. Csak csalódások sorozata után jöhetett közbe. Több, mint egy éve keresem házasságomból a menekülő útvonalat.
- Drukkolok, hogy Babett legyen a megoldás. Gyerekkora óta ismerem valamelyest, aranyos, törekvő teremtés. Sráckoromban nekem is megakadt rajta a szemem, de ő már akkor is a nehéz üteghez tartozott. Én pedig szívesebben hajtok a biztosra, arra, aki az idétlenségeimre, fanyar humoromra vevő.
- Nincs a te humoroddal semmi gond - mosolyodott el Artúr.
- Talán, de röpke életem során nem egyszer tapasztalhattam meg, sokan inkább bosszan-kodnak, mint szórakoznak rajta.
- Legyen az ő bajuk! Szerintem nem veled van a gond. Keveseknek van humora, de talán még ennél is kevesebbnek humorérzéke.
- Miután kiveséztük becses személyem, és jól eltértünk ittlétünk eredeti tárgyától, mit fixálha-tunk le eredményként?
- Annyit mindenképpen, hogy kiindulásként a két hölgy puhítása, megszerzése a legfonto-sabb.
- Akkor start! Hajrá fiú! Besegítünk, ha elakadsz.
- Kösz, biztatásnak nem rossz! Látom, tűkön ülsz, nem tartalak fel, nehogy megrovásban részesülj Csillánál - állt fel nevetve.
- Jó az észrevétel, idő van. Nekem már ott kéne toporognom kis zsarnokom kapujában. Szia, majd hívjuk egymást - nyújtott kezet.
- Köszi, hogy meghallgattál, vevője voltál ötletelésemnek, szia.
Artúrt olyannyira feldobta Pityuval a beszélgetésük, hogy bátorságot kapott hozzá, rácsörög Babettre. Elvégre valahol csak el kell kezdenie a puhítást. Ám lohadt a lelkesedése, amikor leidőzített a csöngetés. Tesz még egy próbát - gondolta. Pár csöngetés még ekkor is az űrbe szállt, de végül siker koronázta kitartását:
- Szia, Artúr! - szólt bele mielőtt megszólalhatott volna. - Régóta próbálkozol?
- Szia, kis elveszett! Nem tartok panasznapot, inkább örülök a sikernek, hogy végre hall-hatlak.
- Kint voltam a parkban, és nem szokásom a telefonomat magammal vinni.
- Ne ködösíts, kedves, mert heteket nem menthetsz ki egyetlen délutánnal.
- Jó-jó, tudom, de olyan ciki az egész. Bár az előre megbeszélt tizennyolcadika nem az én saram, de... Mindegy, ne részletezzük inkább!
- Ezt nem engedem szőnyeg alá söpörni. Szóval?
- Szóval-szóval... Mit mondjak? Ne kényszeríts magyarázkodásra.
- Ez a legkevesebb, amit várhatok, kedves. Továbbra is, szóval?
- Arra az órára szervezett be rendkívüli értekezletet az igazgató úr. Aznap reggel írta ki a fali táblára. Értesíteni már nem tudtalak. A tanáriban ablak mellett ülök. Bántott, amikor láttam, hogy csalódottan vársz rám. Következő csütörtökön jogosnak éreztem a válaszreakciód, de a rákövetkező már elszomorított.
- Hmm. Ez igazán jólesett. De az már kevésbé, hogy annyira mégsem, hogy utólag tisztázd a dolgot.
- Tudom-tudom, igazad van, butaság volt tőlem azt hinni, a következő csütörtökön lesz rá módom.
- Akkor beszélgessünk a máról. Nagy kérés lenne, hogy ezentúl gyarapítsd szokásaid, és legyen mindig nálad a mobilod?
- Nem, talán kivitelezhető - mosolyodott el.
- Mit mondjak, Pesten nagyon nem így képzeltem el a folytatást.
- Ismered a véleményem a kettőnk dolgával kapcsolatban. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy helyes bármiféle folytatás.
- Nem értelek. Mi van bennem olyan félelmetes?
- Semmi. Az egész szituáció cikis nekem.
- Mert?
- Meert... csak... - hebegte zavartan.
- Kimerítő válasz - mosolyodott el Artúr.
- Igazad van, ha kinevetsz. Valahogy meg kell tanulnom kezelni a helyzetet.
- Nem téged nevetlek ki, a lehetetlen helyzeten mosolygok kínomban. Szeretnéd jóvátenni botlásodat?
- Hogy tehetném?
- Egy találkozóval teljes pályás győzelmet arathatnál.
- Nem illik a gyengeségeimet kihasználni.
- Még csak azt illik igazán. Szóval? Mikor, hol?
- Hogy lehetne a győzelmem teljes pályás, amikor a lerohanásod az?
- Szívesen alkudozom veled, ha ott ülsz velem szemben, vagy mellettem sétálsz. Szóval? Még mindig a válaszodat várom.
- Ilyen kedves erőszaknak nem tudok ellenállni. Azzal jóvá tehetem bűnömet, ha még ma teljesítem kérésedet?
- Maximálisan! Én akár tíz percen belül a házad előtt lehetek.
- Rendben, várlak.
Artúr alig volt képes uralkodni boldogságán. Nem száguldott, repült Babettért. Hogy oldja zavarát, belevágott a téma sűrűjébe. Előadta neki is elképzelését. Babett elgondolkodva bólogatott, majd megszólalt:
- Remek ötlet. Klassz lenne, ha sikerülne a szerteszét lézengő értelmiséget közösséggé formálni. Az pedig egyenesen fenomenális elképzelés, hogy tartalmat adjunk az egésznek.
Benne vagyok, vállalom a rám háruló feladatot. Az szerinted már túlzott elképzelés lenne, ha az előadások nyilvánosak lennének?
- Egy-egy közérdekű témakörben semmiképpen nem.
- Csak arra gondoltam, nevelés-ügyben összehozhatnék egy-két aktuális témát.
- Remek! El sem hiszed, milyen öröm téged hallgatni. Féltem ettől a beszélgetéstől, és bevallom, legmerészebb reményemben sem mertem volna eredményesnek tartani. Köszönöm a lelkesedésed!
- Nem vagyok a jónak elrontója. Örömmel támogatom, és veszek részt értelmes megmozdu-lásokban.
- Milyen kapcsolatod van a városi vezetéssel? - igyekezett a szót szaporítani, nehogy a lány felálljon, és elköszönjön tőle.
- Nekem semmilyen. Bár a polgármesterre szavaztam annak idején, de csak látásból ismerem.
- Valamiért csak rá szavaztál?
- Ó, igen. A város másik végén lévő iskola igazgatója volt. Aktuális ünnepélyeken gyakran mondott beszédet, innen a nagy ismeretség - nevette el magát.
- Értem. Ha Pityu is sikeres lesz a barátnőd meggyőzésében, velünk jössz hozzá?
- Természetesen igen. Csilla remek választás, neki majdnemhogy napi kapcsolata van Trinecsák úrral, a polgármesterrel.
- Ezt Pityu nem is mondta.
- Pedig így van. A gimi felújításához is ő szerzett nekünk protekciót.
- Szóhoz sem jutok. Ezek tudatában szerinted biztosra vehetem a sikeres kivitelezést?
- Igen, de azért drukkolok magunknak. Most azonban a sebesen száguldó idő után kell loholnom. Még nem készültem fel a holnapi óráimra, úgyhogy búcsút kell tőled vennem.
- Sajnálattal bár, de tudomásul veszem. Csütörtökön mire is számíthatok kiskegyednél?
- Ha az időjárás és nagyságos főnököm közbe nem szól, a jelenlétemre.
- Alig várom. Remélem, addigra Pityu is eredményre jut. Bánatomra hazakísérlek, és átadlak bokros teendőidnek.
Átsétálva a parkon, már csak közömbös témákról beszélgettek. A ház elé érve Artúr el-köszönt:
- Jelentkezem, ha a témában változás lesz, szia, kedves, jó éjszakát!
- Neked is hasonlót, szia - nyújtott kezet.
Artúr gyengéd szorítással tartotta kezében, és tekintetét kereste. Babett határozott szigorral vonta vissza kezét, és nyitotta a bejárati kaput.
TIZEDIK FEJEZET