Dans les profondeurs, muets, des mondes veillent, le silence n’est qu’un cri dans mon oreille ;
mais qui donc me répondrait quand moi je crie ? La querre a biffé la lointane Serbie...
Lointaine, tu l’es aussi, ta voix qu’en rêve
J’entends, vibre en mon coeur quand le jour se lève...
ah que dire quand alentour, froide, fière, chuchotante se redresse la fougère ? Quand pourrai-je te revoir, ô mon amante, femme grave comme un psaume et rassurante, belle comme la lumière et comme l’ombre, qu’aveugle, muet j’atteindrais sans encombre ? Tu te perds à présent dans le paysage
mais du tréfonds de moi monte ton visage tu étais le réel, tu n’es plus qu’ songe
6Lásd J.-L. MOREAU,I. m.,21–23.
et dans le puits des jours anciens tu replonges l’enfant jaloux qui veut savoir si tu l’aimes, et l’espoir que tu sois ma femme à l’extrême sommet de ma jeunesse, un jour, me soulève comme alors, et je m’éveille de mon rêve.
Je le sais, tu es ma femme et mon amie en dépit de trois frontières d’infamie.
De nos baisers le souvenir se ravive...
Vais-je croupir ici quand l’automne arrive ? J’ai caressé les chimères les plus folles ; aujourd’hui les escadrilles me survolent, l’azur où je retrouvais tes yeux se plombe, du sein des soutes là-haut tombent les bombes ; et je vis malgré cette guerre qui dure ;
captif, de tout espoir j’ai pris la mesure, mais toi je rejoindrai quoi qu’il en coûte, toi pour qui j’ai parcouru la longue route de l’âme, et tous ces pays ; car ni la braise pourpre ne m’arrêtera ni la fournaise, fût-ce par enchantement j’aurai la force, et s’il le faut l’endurance de l’écorce...
Une paix – qui vaut le pouvoir et les armes – La paix d’un homme endurci dans les alarmes descends dans mon coeur... Et sur moi de s’abattre la lucidité du deux-fois-deux-font-quatre.
Lager Heidenau, dans la montagne au-dessus de Zagubica, août-septembre 1944.
Szemezgetőelemzés
Nem egy teljes, az eredetit és a fordítást összevetőelemzés kö-vetkezik – főbb pontokon követjük nyomon a két verset. Azt próbáljuk kideríteni, hol, milyen azonosságok, illetve eltérések
vannak, ezek az eltérések mire szolgálnak, mennyiben segítik a magyar vers értékeinek megőrzését, illetve megértését. Azaz azt vizsgáljuk, hogy Radnóti lírai beszédmódjának jellegzetességei miként vannak jelen, éppen a francia nyelv által, vagy mi az, ami háttérbe szorul. Természetesen távol áll tőlünk, hogy bárminő változtatást „számon kérjünk” a fordítótól, és „jobbakat” sem ajánlunk, hisz művészi alkotásról van szó. Felfedezőmunkánkat az érdeklődőáhítat vezeti. Szempontjaink a következők: szerke-zet, sorok, ritmus, rímek, képek (jelzők, szóösszetételek), hangu-lat, hangsúlyok, érzelem-gondolatiság.
Kezdjük a címmel. Elsőre meghökkentett, és elgondolkodta-tott a válaszelgondolkodta-tott megoldás, részint a ’femme’, részint a ’sa’ miatt, s amúgy együtt. A ’femme’ lehet feleség, házastárs, nő, még hitves is, de önállóan, elsőolvasatra távol van attól, amit a ’hitves’ su-gall. A mindennapi nyelvben még az ’épouse’ is megfelelőbbnek tűnik. És hogy jön ide a 3. személyes birtokos determináns? Mi-lyen nőről is lesz itt szó? A francia verssorokból kiderül mindaz a szerelem, mélység és finomság, a szeretetviszony, ami az eredeti-ben eredeti-benne van: ez az érzelemtöltet késztette a fordítót erre a cím-szerkezetre, amely így „megemeli” a ’nőt’, magasztossá teszi, fel-sőbb rangra helyezi. A tisztelt és mélyen szeretett hölgyről van szó:
őa fenséges asszony, az „övé”, a költőasszonya. (A ’Sa majesté’ – Őfelsége, fenségesség, a legfényesebb uralkodónak kijáró előkelő megszólítás a korabeli francia udvari protokoll szerint.)
Szerkezetileg a magyar versszöveg három részre osztható: az elsőrész (elsőversszak) helyzet- és állapotleírás, a második két hosszú kérdésből áll (egy-egy versszaknyi, közbevetett monda-tokkal), kérdések a hitveshez. A harmadik szinte egyetlen nagy lé-legzetvétel, mintegy válaszként: összegzés, a költőálláspontjának kifejtése. A francia verzióban két rész jelenik meg: az elsőrész az elsőhárom versszak, a második a következőkettő. Az első rész-ben tehát nincs helyzet- és állapotleírás, rögtön kérdéssel nyit; e részben – a magyar kettőhelyett – négy kérdés áll. A versmonda-tok a következőképpen alakulnak: az elsőrészben nyolcat talá-lunk, a magyarban és a franciában is. A második rész mondatai-nak száma szintén megegyezik: három mondat alkotja (ezt a
mondatkezdőnagybetűk is jelzik.) A teljes versszerkezet mindkét verzióban 5x8, azaz öt versszakban 8-8 sor, összesen tizenegy mondat, így – szintaktikailag – látható és érezhető, hogy a francia verzió is visszaadja a feszültséget, s a mondatok elhelyezésének változtatása talán kissé feszesebbé teszi. A több kérdés – izga-tottság, kutakodás, a lelkiállapot érzékenyebb megjelenítése, a vágy, a fájdalom sűrítése. Ezzel együtt nincs türelmetlenség, a vá-gyakozás, a remény szelíd ereje nyilvánul így meg. E rész csodála-tos szerelmi vallomásában a távolságok közel hozása, az érzel-mek, a távolság és a fájdalom ellenében történőelmélyítése tárul föl. Megvan a kapocs, ami élteti a költőt. A franciában az első szakasz kérdéssel zárul; ehhez a harmadik versszak utolsó két so-rát fel kellett cserélni – lehet, hogy az egységbe foglalás érzete kí-vánta ezt. A második rész három mondatával – amiből a két utolsó a szakasz végén feszül – kifejezett állásfoglalása határo-zott, kemény, a döntés bizonyos. Itt a „csodák” helyett ’ábrándo-kat simogat’, igaz, a ’legőrültebbeket’–„les plus folles”, ’vágy’
nem szerepel, a bombák sem „zuhanni vágytak”, a bombák
’hullanak’–„tombent”. Szertefoszlik a vágy? Nem, kőkemény megalapozottságba megy át, a tisztánlátás lelki-tudati alapja lesz.
A fordító úgy véli, ide nem illik (a franciában) a „nyugalom”, he-lyette „paix”–’béke’ lép be, kétszer is, másodszor határozott de-terminánssal, hogy erősítse: mindenek ellenére. Fontos ez a
„paix”: a vadság, a pusztítás ellentéte, ellenhatásként ellenállást eredményez. Ez a ’béke’ a költő„beállott” belsőbékéje, a külső nem tőle függ – az ellenében teremti meg a belsőbékét. Hogy milyen nehéz ezt „megteremteni”, a „lucidité” a bizonyosság rá.
A számtani művelet summázata nem a racionális, hideg logikai
’raison’, ’racionalité’, hanem, mint a magyarban is a „józanság”: a tisztánlátás, a tiszta fejjel való gondolkodás, mely a dúló-vívódó érzelmek közepette fokozatosan alakul ki, mintegy önmaga elő -készítésére, s mégis: villámcsapásszerűa bejelentés, a döntés ki-mondása. Kész, határozott.
Nem önként vállalja a halált, ez a fölépített folyamat és hirtelen lezárás nem a halálba való belenyugvást jelzi (noha rá is hullhat bomba), hanem a tudatot, mit kell tennie. (A francia verzió
határo-zottan felmutatja a fantasztikus emberi tartásban rejlőfilozófiát, melyben a kanti alapkérdések feszülnek: 1. Mi az ember? 2. Mit tudhatok? 3. Mit kell tennem? Mi adatott meg, hogy reméljek? Így, egyes szám elsőszemélyben.) Van az életnek értelme?
Radnóti számára csodálatos értelme van. Ám ez a nyelvileg megjelenített önkifejtés bizonyossá teszi: ebben a helyzetben az embernek folytatnia kell, dolgoznia kell, a művészembernek a szépségre törekvés adja az akaratot – alkotni kell. A pusztulás fe-lé vezetőúton műszületik, melyet a konkrét érzelmeken alapuló
„szellemiségbe vetett lét” táplál. A kétszeri ’mégis’ helyett a fran-ciában a „malgré cette guerre”–’a háború ellenére’ vagy a „quoi qu’il coûte”–’bármibe is kerüljön’ metszőélességgel fejezi ki a belsőerőt. Ezt erősíti a vers második részében – a magyarhoz hasonlóan – a folytatódó ellentétezés: állandó ellentmondás kör-nyezet és vágy között, a belsőharcot, vívódást kifejezendő, melynek végeredményét két „paix”, béke erősít meg – a tragédiá-ban. Így még inkább érthetőaz elsőszakasz végén a már említett két sor felcserélése: ezzel valaminek a lezárását jelzi a fordító, és egyszersmind a kezdetét: ugyanis ennek a résznek az utolsó, önál-ló mondatban elhangzó kérdésében a magyar szelídség: „Az ősz is ittfelejt még?” keményre vált: „Vais-je croupir ici quand l’automne arrive?” mondatban robbanó „coupir”–’rohad’ ige be-vetésével. (Nyersfordításban: Itt fogok rohadni, amikor bekö-szönt azősz?)
Az eddigiekből talán kiderül: sikerült Moreau-nak a legfesze-sebben visszaadni az eredeti költemény formáját, s a gondolati-ság, az érzelmek mélytartalmait. A „szelídség retorikája” viszont keményedik: néha a képek, a finomabb jelzők, a lágyabb főnevek a francia verzióban markánsabbá válnak, vagy egyszerűen elma-radnak, más – számunkra egyszerűbbnek tűnő– nyelvi szerkeze-tek helyettesítikőket. Ez nem rontja, hanem árnyalja a képiséget, biztosítja: nem „idilli” a helyzet. Szikárabb lesz a hangulat: Szer-bia nem „ájul a háborúba”, a háború egyszerűen „a biffé”–
’letörölte’ Szerbiát, a páfrány hideg–„froide”, nem is „zsong”, in-kább sistereg: „chuchote”, nincs „vetít az elme” és nincs „leb-bensz”, hanem „du tréfonds de moi monte ton visage”–’a
leg-bensőmből előbukkan arcod’, nincs nyugtató „hűvös hullám”, helyette ’egy riadalomban megkeményedett ember békéje eresz-kedik szívemre’–„la paix d’un homme endurci dans les alarmes descend dans mon coeur...”. A csodaszép „hangod befonja ál-mom” szerkezetet a „ta voix qu’en rêve”–’hangod az álmomban’
váltja. A „kamaszkor”-ra ’régi napokat’ (időket)–„des jours anciens”-t idéz, a franciában, ebben a kontextusban, esetleg mást jelentőfogalom helyett, s megtoldja a ’féltékeny gyermek’-kel.
Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy a ’jours’–’napok’, jelzősített többes számban mély érzelmi töltetűmúltbeli kapcsolatot fejez ki, s folyamatra utal. Megtaláljuk ezt Verlaine Chanson d’automne (Őszi chanson) címűversében: „jours anciens”, amit mindkét magyar fordítója ebben a szellemben közvetít, Tóth Árpádnál:
„sok tűnt kéj”, míg Szabó Lőrinc a szó szerinti szerkezetet meg-toldja, s így lesz: „régi napok siratója”.
Moreau, ahogy ígérte, a rímeket is átalakította, a ritmushoz, a gondolatokhoz, a képekhez illeszkedően változásokkal élt amiatt is, mert a sorvégi magyar és a francia szavak más hangösszetéte-lűek, más hangzásúak, például: ’világok’–’mondes’, ’felkiáltok’–’je crie’, ’álmom’–’rêve’. A magyar vers páros rímszerkezete helyett olyan bokorrímet alkotott, melyben valamennyi versszak minden sorvége azonos módon rímel, cseng össze. Ehhez a tiszta asszo-náncok: veillent-oreille-crie-Serbie... és így tovább segítették, mely mindig sorvégi ’e’ /ö/ hangzást idéz elő. A páros rím is fe-szült harmóniában tartja a verset, a francia verzió inkább hullám-zóvá lesz, a rímszerkezet viszi az érzelmet. A ún. összegző, má-sodik részben is megmarad a szóvégi nyitottság, ám az itt hasz-nált szavak mássalhangzói keményebbek, mint: „bombe”–’bomba’,
„braise”–’parázs’, „force”–’erő’, „armes”–’fegyverek’, „s’abattre”–
’rázúdul’. A szó–szín–kép plaszticizáló hatása végig megjelenik a
„comme”–’mint’ összehasonlító tengely megőrzésével: „comme un psaume”–’mint a zsoltár’, „belle comme la lumière et comme l’ombre”–’szép mint a fény és oly szép mint az árnyék’. Ez még akkor is így van, ha a magyar „oly” finomítás elmarad. Ez, vala-mint a „quand”–’amikor’ és az „où”–’amikor’, ’ahol’ vonatkozó
névmások is „képekbe rántják” a valós jelent és az átélt múlt em-lékeitől táplált, vágyott jövőt.7
És mi történt a legnehezebb akadállyal, a hexameterekkel? A fordító jól döntött, amikor megtoldotta a szótagokat, megnyúj-totta a sorokat, mert, a fentebb alkalmazott elemekkel, megoldá-sokkal együtt sikerült visszaadni a magyar vers varázslatát. Még-hozzá oly módon, hogy ha „franciásan” akarjuk olvasni, az alexandrinusokat deklamálva, annak megfelelőn megtaláljuk a ce-zúrát a sorközépen, ám meglepő(vagy ezek után nem) módon, élvezettel hangoztathatjuk a francia verssorok hexametereit is.
Nagy élmény! Moreau is, Radnóti is fordított Vergiliust, kettejük esetében a francia nyelv is „közös” – a nyelv, a klasszikus költé-szet összeköt. Fordításelméleti kérdésekre most nem térünk ki, megtettük ezt Babits Esti kérdésének elemzésekor. Elmondhatjuk:
Moreau „nemcsak »visszaadta« a verset, hanem beleillesztette a francia nyelvi-kulturális hagyományba, gazdagítva a befogadó kultúra kánonját”.8
A vers szépségét nem számszaki kimutatással igyekszünk bi-zonyítani – ezért „szemezgető” az elemzés –, legjobb lenne CD-n meghallgatni a franciát. És közben olvasni is, halk Chopin-keringődallamaival „befonva”, közben az abdai festőművész, Horváth István akvarelljein oldódva – A befogadó álma. (Az át-élés élményét adta, amikor a francia szöveget gépeltem pötyögve, messze nem a Radnóti-helyzetbe képzelés/képzelődés hiú érzé-sétől vezetve, csupán a technikai szükség okán – munka volt: al-kotásmásolat.)
7A képárnyalatok kifejezése hangsúlyos és visszatérőtéma volt az abdai Konfe-rencián is. Találónak érezzük itt a „lírai festmény” használatát, melyet ANGYALOSI Gergely említ:Radnóti Miklós és a tárgyias költészet,Műhely (a győ -ri, május 28–29–30-i Radnóti-konferencia anyaga), 2009, 31.
8 SZ. TÓTH Gyula,A franciák és Babits az Esti kérdés kapcsán =Esti kérdés., szerk. FŰZFA Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 2009, 333–335 (A tizenkét legszebb magyar vers 4.).
Összegzés
Moreau-t elbűvölte Kosztolányi költészete is, még az is lehet, ol-vasta, miként jellemezte Kosztolányi Schöpflin Aladárt. Ha nem, akkor is úgy tett a Radnóti-verssel való gyürkőzésben: „föltétlen hitt a leírt igében”, biztos ösztönnel vegyített tudással észrevette a sorok mögötti jó szándékot.9A műfordításhoz elengedhetetlen laboratóriumi munkát végzett, új nyelvi és poétikai lehető ségek-kel kísérletezett, melyet a kiválasztott költőrangja követelt.10 Eredményként megjelent a versszöveg esztétikai értéke, a magyar vers „franciasága”. Így a vers beleilleszkedik a francia költészet-be, sőt ott olyan hősi alkat-hiátust tölt be, melyben – a hő sállítás-ban, a fennmaradáshoz szükséges erőfelmutatásában – inkább a próza- és drámairodalom az erősebb. (Lásd Sartre tézisdrámáit, Malraux forradalmárait, Camus doktorát, Semprun Nagy utazásá-nak bevagonírozott szenvedőit.) Moreau megtalálta és észrevette, hogy Radnóti megfelel a hármas egységnek: „az egyéniségnek, a kornak és az emberinek”.11Sartre nem kereste a „létezésünk alján lerakódó mélytartalmat”,12de akinél, a legkevésbé számításba jö-vő, esendő, gyengének tűnőszemélyiségnél („akire nem is gon-doltunk volna”) ennek – az adódó szituációban – megnyilvánuló jelét megtalálta, azt hőssé emelte. Nem pusztán francia hőssé, az
„egyszerűhősiesség” egyetemes példájává. Moreau ezt találta meg Radnótiban, amit a Levél a hitveshez bizonyít, s ezt át tudta vinni a francia közegbe. A vers jobban visszaadja az ’én’-ben mozgó pszichológiai hullámokat, a műfordító fölmutatja – a líra erejével plasztikusabban, mint a drámaíró – a különlegesség egy-szerűségét. „Erős és szilárd tartalom ez az emberben, és nem va-lamilyen szomorú vagy halott dolog, sőt bizonyos tekintetben
9Lásd A SZERKESZTŐK,Előszó=Hagyomány és kánon. A Nyugat elsőszáz éve, szerk. CZETTER Ibolya, JUHÁSZ Andrea, KOVÁCS Ágnes, Szombathely, Savaria University Press, 2009, 7–8. (A későbbiekben:Hagyomány és kánon…)
10 LÁNG Gusztáv,Kánon- és hagyományváltások a Nyugatban =Hagyomány és ká-non…., 15–16.
11JUHÁSZ Andrea,Kuncz Aladár és a Nyugat=Hagyomány és kánon..., 157.
12 FŰZFA Balázs,„Lerakódás a létezésünk alján”: Egy ismeretlen Ottlik-dokumentum elé=Hagyomány és kánon…, 148–156.
éppen ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehozunk, amit életre hívtunk életünk anyagából”.13S amit a költői mű vé-szet hoz felszínre. Ha Radnóti Franciaországban születik, „nagy hatású tényezője lett volna hazája szellemi létének”.14A mi sze-rencsénkre magyar volt.
ALevél a hitveshez„szép”. Fűzfa Balázs szerint a 12 legszebb magyar vers egyike. A francia verzió, Moreau értő-érző munká-ja nyomán francia nyelven is „szép”, megmutatkozik benne a magyar nyelv ereje. A nyelvi szépség összeköt, az értékek talál-koznak.15
Utóhang
E témához kapcsolódva az irodalompedagógia felé tereljük a szót. Olyan tankönyvekre van szükség, amelyek bemutatják a fordítókat, a fordításokat, amikor a magyar irodalom gyöngysze-mei megjelennek idegen nyelven – és fordítva. És olyan oktatásra van szükség, amelyik ezt nem mulasztja el beilleszteni a tanrend-jébe. A „világra nyitottabb” szemlélet kialakítása végett, a mű -veltség színesítése okán.16
13Uo.,FŰZFA idézi Ottlikot, 156.
14Uo.,FŰZFA idézi Ottlikot, 153.
15 Moreau munkásságát mindig nagyra értékelték a magyar irodalmi körök, pél-dául DOBOSSY László, Moreau, a fordító = Válságok és változások, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1988, 320–324.
16 Ezt a felfogást követi: SZ. TÓTH Gyula,Je lis la littérature. Munkafüzet az iro-dalom tanulásához, Bp., Tárogató, 1994 és FŰZFA Balázs,irodalom_11, Bp., Kró-nika Nova, 2009.
Bányai János