Radnóti halálköltészetének „aranykori” olvasatához
Szilágyi János Györgynek Különös naivitás kell ahhoz, hogy az ember a művek restaurációjában hinni tudjon.
(Hamvas Béla) Jelen írás egy nagyobb vállalkozás része: egy szenvedéstörténet-alapú irodalomtörténet egyik alfejezete. (Az esetleges félreértése-ket kiküszöbölendőjelzem, hogy „irodalomtörténeten” itt nem valamely lineárisan elképzelt, kronológiai és/vagy pozitivista „fej-lődéstörténeti folyamatot” értek, hanem az irodalmi jelenség – vagy, jaussi terminológiával, az „esztétikai tapasztalat” megtörté-nésének – tetten érését és elmondását.) A „vállalkozás” a szám-űzetés poézisének és mítoszának a feltérképezésére irányul Ovi-diustól Mandelstamig és Szolzsenyicinig, valamint a fölrajzolt térkép használatba vételére.
Bevezetés helyett. Vázlatos „exiliográfia”
A világirodalom elsőnagy alvilágjárása Odüsszeusz nevéhez fű -ződik: az utazó hős azOdüsszeia IX. énekében látogatást tesz a holtak birodalmában. Odüsszeusz azért megy az alvilágba, hogy megtudja, mi vár rá majd otthon. Utána az alvilágjáró hősök so-rában Vergilius hőse következik, Aeneas(Aeneis, VI. ének). Aene-as is azért száll le az Alvilágba, hogy megtudja, mi vár rá – új –
„otthonában”, Itáliában. Az őalvilági útjának azonban még egy további célja is van: az eposz olvasójának, a korabeli Rómának,
„tükröt tartani” a hős halott apja jövendöléseiben, megmutatva az odáig – az Imperium Romanumig – vezetőnagy utat, mely
vállalkozás hatalmas méreteit az expositio és a tárgymegjelölés mintegy „sóhajként” fölszakadó zárósora érzékelteti: „Tantae molis erat Romanam condere gentem.”1A középkor végének nagy alvilágjárója pedig az a Dante Alighieri, aki „személyes elbeszélésé-ben”, azIsteni színjátékban, „világutazásának” elsőrészeként száll a Pokol mélyére. A Divina Commedia költő-utazójának megérkezés iránti vágya azonban már nem földi, hanem mindenekfölött koz-mológiailag és kozmogóniailag motivált. Dante túlvilági utazásának perszonális jellegét az a körülmény is aláhúzza, hogy a költőmaga ereszkedik a mélybe,nem bízza másra a dolgot. (Hasonló fogással találkozunk Puskinnál, aBorisz Godunovban: a költőa krónikás alak-jának dekonstruálásával és egyidejűújraépítésével megtöri és fel-számolja a szerzői és elbeszélői-történetírói pozíciók egységét.
Krónikása mindentudását a költőmagára ruházza, és ezzel a törté-net egyedül autentikus megírójává lesz.2)
Az irodalom történetében az első, politikai okokból szám-űzött író Publius Ovidius Naso volt, akit Augustus császár a Fe-kete-tenger partjára száműzött, azazhogy relegált. (Szolzsenyicint, Mandelstamot, Radnótit és sorstársaikat hurcolni, éheztetni, lőni fogják majd.) A római elégiaköltőt sújtó császári büntetés kora-beli hivatalos terminus technicusa a relegatio és nem az exsilium volt.3 A relegatiót inkább lehet „kitiltásnak” tekinteni, mint
„száműzetés”-nek: a relegatus megtarthatta vagyonát és római polgárjogát, írásban érintkezhetett a hátramaradottakkal és –
leg-1VERGILIUS,AeneisI. 33: „Haj, sok bú-baj után született meg a római nem-zet” (Vergilius összes művei, ford. LAKATOS István, Bp., 1973, 118).
2Lásd MEZŐSI Miklós,Zene, szó, dráma – színjátékok és szín(e)változások. A törté-nelem szemantikája Puskin és Muszorgszkij művészi szkepszisében, Bp., 2006, 95–117.
3Exsilium: „1) számkivetés,önkénytes v. kényszerítetttartózkodása hazán kívül ...”, FINÁLY Henrik, A latin nyelv szótára,Budapest, 1884, reprint kiad., Bp., 1991, 753. – Relegatio: „elküldés, száműzés”; Relego: „1) elküld, eltávolít (rendesen olyant, kitől szabadulni kíván az ember) …Innen A) …büntetésből valakit valahonban kitilt, száműz(bizonyos távolságra Rómától, kijelölt helyre egy ideig száműz; arelegatioa legszelídebb neme volt a szűműzésnek, vesd ö. exsilium és deportatio)”,Uo., 1686–
1687.
alábbis elvben – nem volt előtte elzárva a hazatérés esélye sem.4 Ovidius relegatiójának körülményei, indítékai máig tisztázatlanok – legalábbis a történeti filológia számára. A költőígy jelöli meg száműzetése okát: „ami elveszejtett engem, két vád volt: egy dal és egy tévedés”.5 A „dal” (vers, „carmen”) valószínűleg az Amores, az Ars amatoria és aRemedia amoris kiadására utal, amire Kr. e. 2-ben került sor. Ebben az időben Augustus a császárság politikai intézményének kiteljesítésén munkálkodott.6 A császár környezetében kipattanó erkölcsbotrányok és „összeesküvés-gyanús események” hatására Rómában megváltozott az ovidiusi szerelmi költészet fogadtatásának addig igen kedvező közhangu-lat. Tíz évvel később a császári család körében újabb botrányok leleplezésére került sor, amelyekről talán Ovidiusnak is tudomása lehetett. A költőt még ebben az évben, tehát Kr. u. 8-ban relegálták Tomiba. Ovidius „igazi tévedése” a „dal” volt (azaz nem „carmen eterror”, hanem carmen = error”): ti. szerelmi elé-giái és közzétételük. „[Ovidius] legsúlyosabb tévedései közé tar-tozott, hogy azt hitte: az Átváltozásokmegmásítja Augustus véle-ményét költészetéről; ellenkezőleg, ebben lepleződött le tökéletes alkalmatlansága arra, hogy Augustus költője legyen.”7 „Ovidius utóéletének kétezer éves története igazolja, hogy Augustusévolt az igazi error.”8 „[...] ez a költőhitt azÁtváltozások világának mara-dandóságában, és hirdetni merte, hogy maradandóbb lesz az Augustusénál. […] őés olvasói is Augustusra gondoltak, amikor
4A gulag lágerlakója nem tarthatta meg (moszkvai, leningrádi stb.) „polgárjo-gát”. A sztálini gulág-terminológiában a „levelezéstől eltiltva” kitétel többnyire arra utalt, hogy az illetőfoglyot kivégezték. A témában, beleértve a „hazatérés esélyeit”, a legautentikusabb kútfőAlekszandr SZOLZSENYICIN,A Gulag-szigetvilág. 1918–1956. Szépirodalmi tanulmánykísérlet. Rövidített változat, ford. SOP-RONI András, Bp., 2009.
5TristiaII 1, 207: „perdiderint cum me duo crimina, carmen et error.”
6E törekvés jegyében íródik Augustus politikai számvetése és végrendelete, a Res gestae Divi Augusti [Az isteni Augustus tettei].
7 SZILÁGYI János György,Az „Átváltozások” költője= OVIDIUS, Átváltozá-sok, ford. DEVECSERI Gábor, Bp., 1982, 481 [Utószó].
8 UŐ, OVIDIUS, Világirodalmi Lexikon,IX. kötet, főszerk. KIRÁLY István, Bp., 1984, 836 (Sz. J. Gy. kiemelése).
az epilógus jövendölését olvasták a műről, amely a tüzet és Jupi-ter haragját is túléli majd.”9Dante azIsteni színjátékban, a „Pokol tornácán” (Pokol, IV. ének) egy sokatmondó „irodalomtörté-netírói gesztussal” Homérosz, Horatius és Lucanus mellé helyezi Ovidiust.10Az Imperium Romanum a száműzés három fokozatát különböztette meg a súlyosság sorrendjében: relegatio, exsilium, deportatio. Ez a Julius Caesar Veni, vidi, vici-jéhez fogható asyn-deton a történelmi fejlődés nagy ívére mutat rá. Azaz – mintegy megszemélyesítve a történelmi folyamatot – Ovidius, Dante, Radnóti...
I.
Ha igaza van Albert Camus-nek abban, hogy „élni csak akkor ér-demes, ha van valami, amiért meg lehet halni...”, akkor Radnóti Miklósnak a Bori noteszként ismert „halálköltészete” e camus-i bon mot megtestesülése és megrendítőszépségűkibontása. Az alábbiakban e corpus egyik darabját, a Levél a hitveshezcímű köl-teményt egy olyan „nyelvemlékként”, olyan „irodalomtörténeti dokumentumként” fogom interpretálni, ami az elgondolható legnagyobb fokú hitelességgel „tudósít” Radnóti Miklós, a költő haláláról. Az alkalmazott idézőjelek felfüggesztik az elsődleges szemantikát, hiszen nyilván nem primér értelemben vett „nyelv-emlékről”, „dokumentumról” vagy „tudósításról” van itt szó.
Mégis, miképpen „tudósít” a költőhaláláról ez a „dokumentum”, a Levél a hitveshez? Mivégre kell „felfüggeszteni” bizonyos meg-szokott, jól bejáratott jelentéseket? A „tudósítás” és „dokumentá-lás” aktusai természetesen nem mint a költői szövegből valami-képpen „kinyerhető”, „kiolvasható” eseményeket tárják fel vagy
9UŐ, OVIDIUS,Átváltozások,Uo.
10 Isteni színjáték. PokolIV 79–102, ford. BABITS Mihály = DANTEÖsszes mű -vei, Bp., 1962, 565. Ovidius költői helyének kijelölésében ezen „irodalomtörté-neti kánonképzési aktus” jelentőségére Szilágyi János György mutatott ráDulce malumcímű, az Officina Kétnyelvűklasszikusok sorozatának IX. darabjához (P.
Ovidi NasonisAmores,Bp., 1943) írt bevezetőtanulmányában.Hiv. mű, 5. – Itt szeretném megköszönni neki ezt a fontos és inspiráló észrevételt.
helyezik új megvilágításba. A Levél a hitveshez hermeneutikai-poétikai interpretációja egy univerzálisnak bizonyuló költői ma-gatartás közelébe vihet bennünket, megmutatva, hogy a költő számára e magatartásnak nincs alternatívája. Secundum non datur.
Füst Milán írja a művészet gyakorlására alkalmas létformáról:
[…] inkább a nélkülözőknek, mint az eltelteknek és a jól-lakottaknak [ti. „nagyon való az írás művészete”], mint-hogy a vágy csakugyan jobb festő, mint az elteltség.11 […] nem kell ugyan éheztetni a művészeket, de teletölteni se kellőket–teszi még hozzá.
Dolgozatom tárgya a „Szép” létrehozhatósága mint költői problémafelvetés és e probléma megoldása Radnóti Miklós Levél a hitveshez címűversében. Nem az a tét, természetesen, hogy
„szép-e a vers”, hanem az, hogy maga a versszöveg mennyire képes beteljesíteni saját – „felütésként” exponált, poétikai – elvá-rásait, vállalásait. A költői szövegben ez a törekvés nem tematikusan, hanem az írói koncepció és gyakorlat szintjén, azaz a poétika, a „megcsináltság” síkján van jelen – a verseléstechniká-tól kezdve a szöveg vezetésének mikéntjétől a választandó be-szédmódok, retorikai és poétikai eszközök alkalmazásáig.
A „Szép” fogalmi tisztázására irányuló platóni kísérlet12során Szókratész felidézi beszélgetését Diotimával a vágy, a szerelem és a nemzés/szülés kérdéséről. Diotima a „Vágy” (Erós) mibenlété-re világít rá:
A szerelem: szülés és nemzés a test vagy a lélek szépségében, test és lélek szerint. […] Nemzeni pedig nem lehet rútságban, csak szépségben. Nemzésen a férfi és a nőegymásra találását
ér-11FÜST Milán,Látomás és indulat a művészetben,Bp., 1980, 104 (Elsőelőadás).
12 PLATO,Symposium, ed. by Kenneth DOVER, Cambridge 1980 (a további-akba:Symp). (A magyar nyelvűidézeteket ebből a kiadásból vettem:Platón összes művei kommentárokkal. A lakoma,TELEGDI Zsigmond ford., jav. HORVÁTH Judit, Bp., 2005. Platónt az ún. Stephanus-számokkal szokás idézni, Henricus Stephanus 1578-as párizsi editio princepse (= nyomtatott elsőkiadás) lapszámai alapján.
tem. Isteni dolog ez, s a halandó lényben ez a halhatatlan: a foga-nás és a nemzés. Mindez azonban nem mehet végbe olyanban, ami nem illik hozzá, márpedig a rút semmiképpen sem illik össze az istenivel, a szép viszont összeillik. Így tehát a szépség a szülés és nemzés Moirája és Eileithüiája.13[...] Ha a terhes lény a szép-ség közelébe jut, felvidul, elömlik benne az öröm, megterméke-nyül és szül. Ha azonban a rúthoz közeledik, elkomorul, búsan begubózik, s nem tud szülni, hanem kínlódva hordja tovább ter-hét. […] Innét az a mélységes megrendülés, amit a terhes s már vajúdó lény a szépség közelében érez: mert nagy fájdalomtól sza-badulhat meg általa. Mert Erósz nem a szép szerelme, ahogy te gondolod, Szókratész.
– Hát akkor mi?
– A szépségben való nemzés és szülés vágya. [...] Mert a nemzés örök életűés halhatatlan a halandóban. S abból, amiben az előbb megállapodtunk, szükségképpen követ-kezik, hogy a jóval együtt a halhatatlanságra is vágyako-zunk, ha egyszer a szerelem annak a vágya, hogy a jó örök-re a miénk legyen. Ebből a tanításból szükségképpen kö-vetkezik, hogy Erósz a halhatatlanság vágya is.14
Ezt követi „a szépség dicsérete”:
[…] miután sorjában helyesen szemügyre vett mindent, ami szép, már a szerelmi tudomány végcélja felé haladva hirtelen valami csodálatos természetűszépséget pillant meg […], amiért minden eddigi fáradozás történt; [ez] elő -ször is örökkévaló, s nem keletkező, se nem pusztuló, nem növekvőés nem fogyatkozó […], hanem önmaga által egyféle és örök, s minden más szépség csupán ennek a ré-sze […]. Mert ez a helyes út a ré-szerelem ismeretéhez [...]:
elindulni az itteni szépségektől s annak a végsőszépségnek a kedvéért egyre magasabbra emelkedve, mint egy lépcső
13Eileithüia a születésnél segédkezőistennő. A Moira, azaz a Sors-istennőis je-len van a születésnél. – Steiger Kornél jegyzete.I. m., 74 (103. sz. jegyzet).
14Uo., 73–75 (206b–207a).
fokán, egy szép testről kettőre, s kettőről valamennyire, s a szép testektől a szép foglalatosságokra, a szép foglalatos-ságoktól a szép tudományokra, míg végül a tudományok-tól feljut arra a tudományra, amely nem más, mint az ön-magában való szépségnek a tudománya, s akkor végre megismeri a szépséget a maga valójában. Csakis ha idáig az önmagában való szépség szemléletéhez eljutott [az ember], csak akkor érdemes élni[e]. […] Egyedül annak, aki úgy nézi a szépséget, ahogyan nézni kell, sikerülhet nem csu-pán képmásait szülni az erénynek, hanem valódi erénye-ket, minthogy nem csupán képmásokkal érintkezik, hanem a valósággal. Aki pedig valódi erényt hoz világra és nevel fel, nem nyeri-e el az istenek szeretetét és […] a halhatat-lanságot?15
II.
Az öt, egyenként nyolcsoros strófából álló vers belsőútja így ír-ható le címszavakkal: vágy > szépség > megment(és) > (belső) szabadság. Az elsőszakasz elsősorának „néma hallgatásától” az utolsó, ötödik strófa zárósoráig („a 2 x 2 józansága hull rám”) fe-szülőív tartja a költemény vázszerkezetét. Az elsőszakaszban exponált „néma, hallgató világok” süket, dermedten „üvöltő csöndje” által a befogadó (és a költő) elé kihúzott elvárási hori-zont önmaga meghaladására, átlépésére kényszerít – az akusztikai üresség keltette kérlelhetetlen vágy felébresztésével. Έρως, a
„vágy” alapfunkciója, amint Sókratés kimutatja,16az ösztönzés a kielégítetlenségből a kielégített állapot felé haladásra. A görög mi-tikus kozmogóniában találkozása a világ kezdetén az „űr”, „végte-len tér/idő”, „végtelen sötétség”, „szakadék, feneketlen mélység”17
15Uo., 80–82. (210e–212a)
16„[...] nem úgy áll-e a dolog, hogy egyenesen szükségszerűés nemcsak valószí-nű, hogy a vágyódó arra vágyódik, aminek híjával van, és nem vágyódna utána, ha nem volna híjával? [...] Mert nem lehet híjával annak, ami.”Uo., 65 [200b ].
17GYÖRKÖSY Alajos, KAPITÁNFFY István, TEGYEY Imre szerk.,Ógörög–
magyar nagyszótár, Bp. 1990., 1197 (a továbbiakbanÓgMNsz).
jelentésűχάος-szal eredményezi aκάσμος-t.18„A háborúba ájult Szerbia” a Levél a hitveshezverskezdete által szituált „fenomenoló-giai semmi” megidézteχάος-szal válik így ekvivalenssé.19 Szárma-zékszavai, mint χάσκω20ésχάσμα21, aχάος-nak a világ keletkezé-se utáni pillanattal való kapcsolatára utalnak, és ezen keresztül akár az ószövetségi teremtéstörténetre is: „... a föld pedig kietlen éspuszta vala, éssetétség vala amélység színén, és az Isten Lelke le-beg vala a vizek felett.”22Modernkori köznapi szóhasználatunk-ban a „káosz” inkább zűrzavart, fejetlenséget jelent; Radnóti köl-tői szövegében azonban, bár nincs kimondva, ez utóbbi konnotáció is erőteljesen jelen van; mi több, a két jelentéstarto-mány: a köznapi beszédmód és az eredeti mitológiai-kozmogóniai szemantika, illetve kontextus mintha egybemosód-na, eggyé olvadna. A feladat, amit egy ilyen kezdettel a költő ma-gára vállal – „kezdetben teremté Isten az eget és a földet” – igazi
„démiurgoszi” vállalkozásnak ígérkezik.23Nézzük meg, hogy Pla-tónnál, Sókratés és Diotima dialógusában, a „szerelem” és a
„vágy” fogalmait tisztázandó, hogyan „válik le” az „alkotót” je-lentőποιητής-ről, a nagyobb halmazról a kisebb halmaz, a „köl-tő” fogalma:
– [...] mindenki azt akarja-e, hogy örökre övé legyen a jó? [...]
– Úgy van – mondottam én –, ez közös minden ember-ben.
18 Κόσμος:„1. rend, elrendezés, szerkezet; … 3. a világrend; a) a világegyetem:
világmindenség ...”,Uo., 601.
19„chaosa világegyetemősi állapota”,Uo., 1197.
20 „(föld) megnyílik, tátong; (seb) szétnyílik; tátogat […]; tátott szájjal vár; […]
ásít”,Uo., 1199.
21„szakadék; […] nagy tér, széles tenger”,Uo.
22 Mózes elsőkönyve,2. In:Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglal-tatott egész Szent Írás. Magyar nyelvre fordította Károli Gáspár,Bp., 1980, 5 (kurzív kiem. tőlem – M. M.).
23 „[...] mert minden, ami a nem létezőnek létezőbe való átmenetét eredménye-zi, alkotás; tehát minden munka, ami a mesterségek körébe esik, alkotás, és mindenki, aki ennek mestere [δημιουργός], alkotó, vagyispoiétész.”Symp.205 c.
I. m., 72 (kurzív kiem. a magyar nyelvűkiadásban – M. M.).
– Hát akkor, Szókratész […], miért nem mondjuk, hogy mindenki szerelmes, ha egyszer mindenki örökösen vá-gyakozik és mindenki ugyanarra? Miért mondjuk, hogy egyesek szerelmesek, mások pedig nem?
[…] a vágynak, azerósznak egyik alakját különválasztjuk, s azt nevezzük az egésznek a nevéről Erósznak, a többit pe-dig más nevekkel jelöljük.
[…] Tudod, hogy sokfélepoiészisz,alkotás van; mert min-den, ami a nem létezőnek létezőbe való átmenetét ered-ményezi, alkotás; tehát minden munka, ami a mesterségek körébe esik, alkotás, és mindenki, aki ennek mestere, alko-tó, vagyispoiétész.
[…] nem hívják őket poétáknak, hanem sokféle más ne-vük van, s az egész poiészisznak egy kis részét, mely a ze-nével és a versmértékkel foglalkozik, leválasztják, s erre al-kalmazzák az egésznek a nevét. Mert csak ezt hívják poé-zisnek, s azokat, akik az alkotás e részecskéjét birtokolják, poétáknak.
[…] így van Erósszal is. Általában véve minden emberben minden vágyakozás, amely a jóra és a boldogságra irányul, nem más, mint a nagy és fondorlatos szerelem; de azokra, akik más utakon fordulnak feléje […], azokra nem mond-juk, hogy szeretnek, se hogy szerelmesek, azok azonban, akik Erósz egy bizonyos alakja után mennek, s arra töre-kednek, megkapják az egésznek a nevét: szerelem, szeret-ni, szerelmesek.[...] az, amit az emberek szeretnek, nem más, csak a jó.24
Az idézet platóni matematikával (ma úgy mondanánk: „for-mális logikával”) vezeti végig a szép és a vágy egymásrautalt-ságának kérdését. ALevél a hitveshez, Radnóti talán legszebb „ha-lálverse” költői tétje, most már láthatjuk, az, hogy miképpen tud-ja megoldani (meg tudtud-ja-e oldani) a saját maga által kitűzött –
24Uo., 205a–206a. Uo. 72–73. Diotima gondolatmenete azέράωige etimológiá-ján alapul. Έράω jelentése: „szerelmes valakibe”, „szeret valakit”; „kíván, vá-gyódik valamire”.ÓgMNsz.428.
„démiurgoszi”– feladatot, „a nem létezőnek létezőbe való átme-netét eredményezőalkotást”. A vers nagy ívére szeretném fóku-szálni a figyelmet, ahogy a kezdőfelfüggesztési ponttól eljut a végpontig. A „mesterségesen” („démiurgoszként”, és ezen belül
„poiétészként”) létrehozott szemantikai vákuum természeténél fogva – azaz mint χάος– várja-követeli önmaga betöltését. Ennek megfelelően mindaz, ami a vers szövegében az „a háborúba ájult Szerbiából / s te messze vagy” másfél sor után következik – le-számítva a zárósort („a 2 x 2 józansága hull rám”) –, magaέρως...
Az az Έρως, aki a mitológiában a Χάος-szal való szükségszerű egyesülése révén létrehozza a „szép világegyetemet”, a κόσμος-t.
Csakugyan: mindjárt az elsőversszak hátralévősorai – a „Hangod befonja álmom” félsorral kezdődően – egy finom, ám cseppet sem
„burkoltan” erotikus képet bontanak ki. Elindult hát útjára a Vágy, hogy a „démiurgoszi feladat” megoldását egy a művészettel lényegi kapcsolatban álló mítosz hősének módjára oldja meg. E mítosz legismertebb feldolgozása Ovidius nevéhez fűződik. Pygmaliónról van szó, akiről az Átváltozások X. könyvében olvashatunk.25 Pygmalión ciprusi király beleszeret egy általa készített tökéletes szépségűleányszoborba. (A mítosznak létezett egy olyan változata is, amely szerint Pygmalión egy Aphrodité-szoborba szeretett be-le.) Aphroditétől a szoborhoz hasonló szépségűfeleséget kér, mi-re az istennőéletre kelti a szobrot. A második versszak harmadik sorában „kezd életre kelni” Radnóti-Pygmalión kedvese: „s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék”. Ez a sor a költemény kulcssora; a görög tragédia leírásához használt arisztotelészi mű -szók egyikét kölcsönözve ez a sor a versben a peripeteia(fordulat) szerepét tölti be, ahonnan az események a végsőkifejlet felé
„fordulva” elindulnak. Ez a sor lesz maga a fordulat, ahol a szü-zsé számára a kompozíció kitűzi a célt, amit a továbbiakban nem véthet el. Sommásan fogalmazva: ezen a soron „áll vagy bukik” a vers egésze. Ezzel a sorral kezdődik el Radnóti Pygmalión-mítosza, a salus, az „üdv” megalkotása, megcsinálása, vagyis a
„semmiből egy új világot teremtve” a „szép” nőalak létrehozása.
25OVIDIUS,MetamorphosesX 243–297.
Wolfgang Iser irodalmi antropológiai ösvényeinek26 eredetét Ovidiusnál kellene keresnünk? Vagy még régebben: például Ho-mérosznál? Nem. A mitikus világkép emberénél, akit oly eltérő gondolkodók, mint Olga Frejdenberg27és Hamvas Béla28 „archa-ikus embernek”, az archa„archa-ikus kor emberének neveztek.
III.
„s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék”
A „szép” mindig a kontúrokban bújik meg (sem a „fény”, sem az
„árnyék” önmagában nem „adja ki” a szépséget); a kettő játéká-ból, a kettőegymásba játszásától lesz sejtelmes, kicsit hátborzon-gató az, amit „szépnek” mondunk. Ahogy ez a sor „suhan”, mint a „szépségen” (ti. a szép kedvesen, a szép nőn) suhan át az ár-nyék, s ahogy be van ágyazva a szövegbe, jólesően elősegíti, kata-lizálja a látást – és finommá, örömtelivé is teszi. Hasonlóképpen ahhoz, ahogy a Föld légköre megszűri a Nap önmagában gyilkos sugarait. A vakító fénybe árnyék suhan (a „páfrány” is mintha csak ezt erősítené – „hűvös érintésűbüszke páfrány” –, s ezzel a Hitvest vonná be a szövegtérbe). A 2. versszakban létrehozza,
„megcsinálja” a Hitves alakját – a halál torkában álló Pygmalion...
Miért találjuk az éjszakai fényben megvilágított kis abdai templomot mellbevágóan szépnek – mindenesetre szebbnek, erősebbnek, mint nappal? Talán mert a holdfény megvilágításá-ban, a szórt és sápadtabb fénytől hátborzongatónak, sejtelmes-nek, kicsit rémisztőnek érezzük; mintha „hirtelen közeledne” fe-lénk, sokkal többet sejtetve-ígérve, mint amennyit megmutat ma-gából. Mint a levél hitves-címzettje…
26Wolfgang ISER,A fiktív és az imaginárius. Az irodalmi antropológia ösvényein, ford.
MOLNÁR Gábor Tamás, Bp., 2001, UŐ,The Fictive and the Imaginary. Charting Literary Anthropology, Baltimore–London, 1993.
27 Ольга Фрейденберг, Поэтика сюжета и жанра, Ленинград 1936 [Москва 19772]. Magyarul: Frejdenberg, Motívumok, ford. HERMANN Zoltán = KO-VÁCS Árpád szerk.,A szó poétikája, Helikon XLV (1999) 1–2., 55–62.
28HAMVAS Béla,Scientia sacra. Azőskori emberiség szellemi hagyománya, Bp., 1988, passim.
Radnóti-Pygmalion tehát létrehozta a Nőalakot, mint üdvét, üdvösségét (vö. Petrarca Daloskönyvét). A szépség a Címzettben testesül meg.
Radnóti-Pygmalion tehát létrehozta a Nőalakot, mint üdvét, üdvösségét (vö. Petrarca Daloskönyvét). A szépség a Címzettben testesül meg.