44. SZALAY LÁSZLÓNAK
(1838. július 1.) Sajo Lád 1/7 Kedves barátom!
Elkerülhetetlen foglalatosságok, és a bizonytalanság, mely jöttödet velem eddig mindég csak remélteté, Szabolcsba vezetnek. Ha távollétem alatt Sályba jönnél, lakjad házamat - hol elfogadásodra minden készen vagyon - mint a magamét, s próbáld meg, nem
tölthetni-é egypár napot Fáynéval, ki várva vár, s az első pillanatban az én, később ön barátját, reménylem, le fogja tudni tartóztatni. Örökre
hív Eötvösöd.
Mintegy 7kén honn leszek. Könyvszekrényem kulcsai íróasztalom bal fiókjában fekszenek szolgálatodra, a fiók nyitva van.
48. gr. SZÉCHENYI ISTVÁNNAK
(1841. március 1.) Sály 1/3 841 Tisztelt barátom!
Körüljárva Borsod- s Szabolcsban, az utolsó két hetet pedig majdnem kizárólag Sz[ent]-Mihályon töltvén, hol Emil betegen fekszik, csak most jutott arra időm, hogy ígéretem szerént írjak. Ahol jártam, mindenütt, s mindazoknál, kikkel e tárgy iránt szóltam, a
ERCSI,2015 Oldal 73
Hírlap annyira köztetszést nyert, hogy - kivéve természetesen a haladás megrögzött elleneit - nem találtam csak egyet sem, ki e részben veled egyetértene, sőt ha azon aggodalmakat, melyeket e lap némelyekben gerjeszte, közöltem is, mást felelne, mint hogy egyáltaljában bennek osztoznia nem lehet. - S evvel kívánatod szerént megfeleltem kérdésedre; most legyen szabad nyíltan s őszintén szólanom hozzád magadhoz, kinek nézetei talán különbözők azoktól, melyeket én követek, de kinek országos állását sokkal hasznosabbnak s hatását jótékonyabbnak tartom, mint hogy tökéletes igazságra nem érzeném magamat lekötelezve iránta, habár azon veszéllyel volna is, hogy barátságod, mely szívemnek oly kedves vala, ezáltal csökkenni fog.
És a P[esti]. Hírlap ellen való fellépésedet oly dolognak tartom, mely minden most történhetők között a legkárosabb, s melyről, mint Mirabeau Sieyès hallgatásáról, elmondhatnám: c’est une calamité publique. Figyelmessé téve azok által, miket, midőn utolszor veled valék, a Hírlapról mondál, mihent hazajöttem, vezércikkelyeit az elsőtől az utolsóig végigolvastam, s ha erántok való véleményemben csalódtam is (mert én megvallom, jól megfontolva mindent, őket lázítóknak nem tartom), legalább azon
meggyőződéshez jöttem e cikkelyek olvasása után, hogy ellenek való fellépésed nem e lap szerkesztője, hanem erántad csökkentené meg a közbizodalmat, hogy pedig ez a
közügynek legnagyobb kára nélkül nem történhetik, azon, úgy tartom, senki kételkedni nem fog. - Jól tudom én nézeteidet a közvélemény iránt, s magam is egyike lévén
azoknak, kik inkább magok lábain állnak, mint hogy a tömeg által felemelve ide s tova hurcoltassanak, helyeslem e nézeteket. A közvélemény eszköz, a többségnél ön-, egyes becsületes embernél a közjó előmozdítására, de eszköz mindég s nem egyéb; - ki neki néha ellentállni nem tud, s labdaként kezébe adja magát, mint labda, pillanatokra magasra jut, de csak hogy annyival inkább süllyedjen ismét; a jövő nagy férfiait nem a kor kedvenceiből szokta választani, s annyi emlék között, mely való érdemnek állíttatott, nincs talán egy, melynek mintája nem készülhetett volna azon sárból, mely az élő
érdemesre hajíttatott; de mindemellett a közvélemény hasznos eszköz marad mindég, s éppen mert a leghatalmasabb, azért szorgalmatos munkás, mint te, nem veti ki kezéből a legszükségesebb eseten kívül; hogy pedig a jelen eset nem tartozik azok közé, arról kételkedni nem lehet; nemcsak mert most, hol a vidéki véleményeket ösmerem, biztossá tehetlek, hogy e lapnak hatása távolról sem oly kártékony, mint gondolád, de mert még azon esetben, ha ez volna, fellépésed - bármi nagy legyen is annak fontossága s tekintete - azt nem fogná változtatni.
Te a haladás embere vagy, mit ez ügy mellett tevél, több, mint hogy barátaid vagy elleneid valaha elfelejthetnék, a Hírlapban nincs egy elv, mely nem volna Stadiumodban felállított elveidnek világos következménye, s vajon ha ellene fellépnél, azokból, kik elleneid, már csak azért is, mert név, mint a tiéd, nem lehet irigyek nélkül, nem
találkoznának-é számtalanon, kik e lap védelmére felszólalnának, csak már mert Téged ellenei között látnak? Vajon nem fognának-e tátott torokkal változékonyságodról kiabálni s végre magokkal ragadni azon egész csoportot, mely emelkedni gyenge, megelégedni aljas állásával hiú, abban keresi egyenlőségét, hogy minden ellen, mi
magasabban áll, harcra kél; hidd el, barátom! nem lehet más következése fellépésednek, mint ez, s ki azon bámulatot, melyet barátidnál ezen dolognak csak mendemondája gerjesztett, azon kárörömet, mellyel a haladás ellenei felőle szóltak, látta s hallotta, az nem kételkedhetik ebbeli meggyőződésem helyességéről, s ha a közjó csakugyan szívén fekszik, nem tehet mást, mint arra kérni, hogy e feltételről mondjál le.
ERCSI,2015 Oldal 74
Hazaérve, kevés napokkal később levél által tudósíttattam, hogy egyvalaki Heckenastnál e tárgy iránt szólt, s hogy a Hírlap szerkesztősége igen szeretné ösmerni mind a te, mind szegény magamnak nézetét, én e dologban írtam Szalaynak, s e levélnek kivonatját, amennyiben tisztán a tárgyat illeti, e sorokhoz rekesztem, nemcsak mert
kötelességemnek tartom tudtodra adni, miket felőled írtam, de mert a Hírlap utóbbi cikkelyeinek mérsékeltebb hangjából ítélve, a levél, mely Kossuthnak kezébe jött, talán nem egészen hatás nélküli vala.
S most még egyszer kérlek, engedj meg nyíltságomnak, mellyel e fontos tárgyban tanácsot adni merészeltem, mely tőlem nem kéretett, sőt hihetőképp nem is váratott talán, a nyíltság, mellyel utolsó beszélgetésünk alatt velem szóltál, kötelességgé tevé ezt, s ha véleményed más, e rövid pillanatok, melyeket levelem olvasása elrabolt, legalább jó szándékból vétettek el tőled.
Egy idő óta távolabb kezdénk állani egymástól; ki ennek oka, én nem tudom s nem akarom megvizsgálni, s ha a jövőre tekintek, s látom azon bizodalmat, melyet te
felsőtáblánk oppozíciójába helyhezel, s én nem oszthatok, félek, barátom, idők jöhetnek, hol még távolabb esendünk; hála az égnek, hogy egyike vagy azoknak, kik nagyobbak, mint hogy csak azoktól láttassanak, kik mellettek állnak, s bármennyire elkülönözve, bármennyire taszítva, viszonyok által attól, kivel egykor kezet fogni ifjúságomnak büszkesége vala, én, ki éltemet a haladásnak szentelém, meg fogom látni távolról is azt, ki honunk haladását megkezdé, s nem felejteni soha; hogy ki nehéz ösvényen az első lépést megtevé, ki először ki merte mondani a szót, midőn az még minden inkább, mint népszerű vala, ezerte érdemesebb, mint mi, habár mérföldeket haladnánk ez
ösvényeken, habár egész könyveket írnánk ez egy szó felett.
Tisztelő barátod Eötvös
A levél melléklete (részlet egy Szalaynak írt levélből):
Széchenyi haladás embere, oly mértékben-e, mint mi? vagy talán valamivel kisebben?
nem tudom, de haladás embere mindenesetre, s olyan, ki arisztokratikus formái által mágnási tömegünkre sokkal inkább hathat, mint bárki más, ha nem volna is viseletében azon okosság s ügyesség, mely éppen meggyőződés nélküli sokaságok vezetésére
elkerülhetetlen.
Széchenyi hazánkban a haladást megkezdé, s ha nem volna más, már mert neve ezen haladással felbonthatatlanul öszvekötött, érdekéből nem kívánhatja, hogy e pályán már most megálljunk, s ez az, mi őt arra bírá, hogy a Hírlap iránt elégedetlenségét némely barátjai előtt kijelentse, mit ezek baráti közlésként talán sokkal helyesebben elhallgattak volna.
A Pesti Hírlapban kimondott elvek oly tisztán és keserűen állnak elő, hogy ha ezen lap így folytatódik, szükségképp a mágnási oppozícióba szakadás történend. Minthogy tehát Széchenyi ezen szakadástól fél, s azt mindenesetre időelőttinek tartja, a Hírlap őtet ki nem elégítheti, nem mi az elveket illeti (mert hisz a Hírlapba nincs egy elv, mely nem volna Széchenyi munkáinak világos következése), de csak a tónusra nézve, melyet
ERCSI,2015 Oldal 75
Széchenyi, s melyet sokan, kikkel szóltam, szerfelett keserűnek tartanak, oly időben, melyben még a reakciónak sehol jelei nem mutatkoztak, s oly arisztokrácia ellenében, mely ha nem is benső érzelmeiben, legalább tetteiben józanabb s nagylelkűebb Európa minden nemes testületénél.
Ez Széchenyi nézete, hibás talán, de mindenesetre olyan, mely eddigi életével ellentétbe nem áll, s talán szerfeletti óvakodás, de bizonyára nem rossz elveknek következése, s annyival természetesebb, mennyivel bizonyosabb, hogy ezen a jövőtül várt rossz következések már most is a hírlap első 10 számai után mutatkoznak, s annyival
ijesztőbbek, mennyivel inkább észrevehető, hogy e viszálkodások, melyek most Zsedényi s hozzá hasonló urak által tapsolva fogadtatnak, a kormányi párt előtt váratlanok nem valának.
Hogy Széchenyinek nézetei figyelmemet magokra vonták, hogy látva egyfelől a kormány embereinek rendkívüli örömét, másfelől pártomnak szétoszlását s meggondolva, hogy a cenzúra mindent, mi a Hírlapban a kormány ellen mondatnék, kitörülvén, s csak azt hagyván meg, mi megyei hatóságaink ellen mondatik, sokakat municipális szerkezetünk ellen fellázíthat, én is nem tagadtam e vállalatnak részletes veszélyeit, sőt azt sem, hogy első következésként talán visszalépést látandok, teljesen igaz, mást nem mondtam, s nem hittem soha.
Hogy Kossuth talán jobb tenné, ha előadásait néha mérsékelné vagy legalább az eddig történteknek felszámolása által enyhítené, elhiszem. Véleményem szerint nem ártana, ha néha mágnási oppozíciónk egyes tagjai melleslegesen említve dicséret által oda
édesíttetnének, hol meggyőződés őket soha megtartani nem fogja, ha kimondatnék, mit remél a haza mágnásaitól, mit vár ily szép előzmények után, hogy így, miután már a hiúságot soha a politikából kirekeszteni nem lehet, neki oly irány adatnék, mely
hasznossá válhat. Mindez, mondom, történhetne anélkül, hogy a Hírlap szilárdsága által szenvedne, mindez jó s tanácsos volna talán, de véleményem szerint mégis mindez olyan, minek hiánya engem soha arra bírni [nem] fog, hogy a Hírlap ellen, míg az e megkezdett pályán tovább halad (azaz valóban nem lázít) nyilván csak egy szót szóljak.
Igaz, fognak történni visszalépések, mihent a bírhatási jog, törvény előtti egyenlőség, adó s. a. t. a felsőtábla szőnyegére kerülendenek, az oppozíció el fog oszlani, pedig
annyival inkább, mennyivel tisztábban kifejté a Hírlap eddigi elveinek végkövetkezéseit.
A nemzet, mely múlt országgyűlésünk alatt a fejlődő erőnek tapsolt, fájdalommal fogja látni ezt, s nem fognak hibázni, kik e visszalépést egyenesen a Hírlapnak
tulajdonítandják, s talán nem egészen ok nélkül, szemére fogják hányni
szerkesztetőségének, hogy erős hangja által az önérdekeket üdvös álmokból felrázá, s idő előtt szétoszlatá azokat, kik még egypár évig együtt mehettek vala, de teljes
meggyőződésem szerint ennek később vagy előbb meg kellett történni úgyis, s végre még nagy kérdés, nem hasznosabb-e, ha az alsótábla küldői e tárgyak iránt felvilágosíttatnak, mintha a felsőbbnek kisebbsége még egy ideig tovább hangoztatja szabadelvű
nyilatkozásait. Úgyis nem ágaiban, gyökerében kell jobbítani nemzetiségünk beteges fáját, s csak ha földjét körülkapáltuk, viruland magas sudara, ha ezt nem tesszük, oltványaink el fognak romlani, bármi nemeseknek látszassanak is.
Ez véleményem a Hírlapról, ha a pillanatot tekintem, osztozom Széchenyi
véleményében, s hiszem, hogy egy időre visszalépésekre vezethet: ha a jövőt, meg vagyok
ERCSI,2015 Oldal 76
győződve jótékonyságáról, mindenesetre pedig soha, míg mostani színét megtartja, ellene fellépni nem fogok. Ha Kossuth a felsőtáblának oppozícióját hasznosnak tartja, s szétoszlatni nem kívánja, jól teendi, ha lapjában, amint előbb érintem, némely hiúkat kecsegtetend, főképp azért, mivel e hazában nem hibáznak, kik szándékait már most is kétségbe veszik.
(Utóirat Széchenyinek:) Ez nyilatkozásom a Hírlap iránt, melyet szükségesnek tartottam, nehogy tiszta
szándékaid valaki által félremagyaráztassanak, úgy tartom, amint elébb mondám, hogy e sorok Kossuthra hatás nélkül nem valának. Kérlek, tartsd e sorokat egészen
magadnak; - ha valamit parancsolsz, leveleidet utasítsd par Harsány à Sály.
51. SZALAY LÁSZLÓNAK
(1841) Ha lehet, kedves barátom, jer, ha csak pár pillanatra is hozzám. Márytól irományokat kaptam, melyeket szívesen közölnék, s nem hagyhatom el lakásomat, mert egy zsidóra várok, kitől öcsém számára pénzt veendek fel
Eötvös 154
Bel- és külvilág
Nem oly nagy a világ, s nem oly kicsi szívünk, hogy ez, ha szeret, amazt magába ne foglalhatná.
162
A kedv hajlékony pálcához hasonló, melynek egy végén a szomorúság, másikon a vígság vagyon; de egyetlen egy gondolat egyik végét a másikhoz hajthatja.
171
Kedvesünk tökélyeit a szeretet üvegén mind egyesülve látjuk, azért látszanak oly fényeseknek.
197
Minden nemzetben nagy erő szendereg, de szendereg csak, és a pallérozás serkenti fel.
ERCSI,2015 Oldal 77
204
Sokszor tapasztaljuk, hogy oly ember, ki mielőtt magát kisebb dologban elhatározná, minden okokat megfontol, éppen oly pillanatokban, melyektől egész jövője függ, csak ösztönét követi; mintha érezné, hogy éppen az, mi boldogságunkra nézve legfontosabb, nem tőlünk függ.
212
Egyes ember megelőzheti századját, s oly törvényeket alkothat, melyek nem a nép mívelődésének rezultátumi. - De törvényhozó test, a nemzet polgáriból állván, csak oly törvényeket alkothat, melyeket az idő s a nép szelleme kíván.
213
Minden lénynek mennél nagyobb belső munkássága s lázadalma, annál kisebb külső tehetősége. Így, kinek kólikája vagyon, egész belseje felzúdult, s nyugodtan fekszik paplana alatt, még mozdulni sem mervén. Hogy így van az ország gyűlésével is, azt ügyes politikusok könnyen át fogják látni. Bizony jó hasonlítás - így szól a royalista -, a mostani korszellem s kólika, nincs e földön semmi, mi oly hasonló volna;[?] mind a kettő, s a dolog végtére mégis úgy marad, mint volt. - Gyönyörű gondolat - így szól ellenben az újító. Úgy van, kólikában sínlődik országgyűlésünk; de vajon nem természetes-e? nem fekszik-e 1. R. 9. Czik. már 600 esztendeig gyomrunkban? nem kellett-e nyugodtan annyi rezolúciót s dekrétumot lenyelnünk? nem levelezünk-e a Helytartótanáccsal s a Kancelláriával? Kólikád van, szegény hazám, de tisztulni fogsz, s ismét felgyógyulsz. - Így explikálja ki a kommentátor mindenből csak maga véleményét, és az extrema necessitas, mely a sótörvénynek klauzulája, nem az egyetlen dolog, melyet két ellenkező módon érthetni.
218
Egész szerencsétlenségem az, hogy csak a jövőkor fogja megösmerni érdemeimet. Ha majd meghalok, akkor borostyánnal fognak koszorúzni, mint a becsinált bornyúfejet, és velőmet a legszebb rózsaajkak szörpölendik; de én már nem leszek többé, magas lelkem fennlebegve a magas égen, megveti e föld hírét, s ha majd akkor szomorú
költeményeimet fogom olvasni, úgy látszik majd, mintha mindez csak tréfa volna.
253