(1831. március 26-27.) Marczius 26dikán 1831.
ERCSI,2015 Oldal 37
Kedves barátom!
Oly férfiak, kik éltek nagy részét a haza javára fordítsák, szokása mindég az volt, hogy ifjokat, kikben remények volt, társaságokba béfogadának, esméreteiket,
tapasztalásaikat velek közlék, és így éltek rezultátumát ifjabbnak általadván, ha majdan kimúltanak, ifjakban folytatnák élteket; ezt teszed te is, ezért köszönjön a haza, de hogy engem, kinek jó szívénél egyebet alig ösmérsz, érdemesnek tartál, ezért áldlak, ezért én köszönök; szavak elhangzanak, betűk eltöröltetnek, hívebb kezekre bízom én hálámat, a tett mutassa, mit érzek és hogy érdemeltem különböztetésedet.
Midőn felette hasznos észrevételidet az ortográfiáról olvasnám, következendő mese jutott eszembe. Volt egy demokratikus respublika, tanácskozásra gyülekezének egykor a rendek, a tárgy az volt, miképp öltöztessék seregjeiket; két véleményre szakadtak, egyik része azt vitatván, meg kell tartani a frakkok valódi karakterét, a régi, ízetlen szabást megtartani kívánta; a másik ily dolgokban csak az ízlést tartván bírónak, új, a régitől egészen különböző, kellemes öltözetet tanácsla, számtalan órákig tartó beszédek mondattak, szakadni kezdtek már a seregek ruháji, s még semmi sem volt végezve;
eloszlottak tehát, amint közönségesen történik, sok fáradságok egyetlen díját publikálván: maradjon minden a réginél; azaz tegyen mindenki, amit akar.
Mi történt? az ország egyik része ízletet, a másik régi szokást, követvén, egyesség az egészben nem lehetett, de ami több, szép termetű, tetszeni vágyó ifjak, hogy szépségek ruhájok által is emeltessék, az első sereghez mentek, és így a másik rész vagy elhagyatva, vagy csak oly emberekkel díszlett, kiknek nem volt már rontanivaló, így tartott ez
évekig, míg meg nem egyeztek abban, hogy ízlet szerént öltöztessenek mindnyájan, de meg nem vetvén egészen a régi szokást.
E respublika a literatúra, a literátorok a rendek, egyes munkák a seregek, gondolatok az egyes vitézek, és az ortográfia a ruha szabása. Ami ama régi országban történt, azt látjuk hazai literatúránkban is. Sokáig tartott már a viadal, mely szabású köntösben öltöztessék seregjeiket, végre meg nem egyezhetvén, minden úgy maradt, amint volt, de itt is az történt, ami hajdan ama régi országban; azok, kik a szokást követték valóban, vagy munkák nélkül szűkölködnek, vagy csak oly egyes vitézeket, oly gondolatokat öltöztethetnek, kiken nem ronthat többé az ortográfia, a végső rezultátumot hanem még el nem érte, de véleményem szerént egyesülés lészen e végzésben: kövessük az
etimológiát, de csak amennyire megengedi az ízlés, és viszont.
Ez csekély véleményem a magyar ortográfia felől, ha ez hibás, vagy a magyarságomban akármiféle hibákat találsz, kérlek, jobbíts, és ne tunyaságomnak, csak
környülményeimnek tulajdonítsd. Idegen hangok érdeklék az alig született füleit, idegen hangokat rebegének először megnyílt ajkaim, anyanyelvem német, az örökséget, melyet minden anya legszegényebb gyermekének is hagy, önnön fáradságommal kellé
szerzenem, a köteléket, mely legerősebben köt mindenkit hazájához, a nyelvet, önnön karokkal fonom, ha csekély is, amit bírok, mondhatom, az én mívem, és bízvást
várhatok engedelmet és segédet mindenkitől, kinek alkalma nálaménál boldogabb volt, főképpen tőled.
Ami vígjátékomat illeti, jól mondja Goethe, hogy a kéz, mely szenvedelmektől reszket, igazán sohasem rajzolhat, ez történt vélem is, és azért vígjátékom gyengesége végett
ERCSI,2015 Oldal 38
akkor sem látná a sajtót, ha kinyomtatását megengedné atyám. Midőn érdemtelen ifjúk téged cáfolának, előbb csudálkozás, utóbb legnagyobb harag tölté el keblemet; évek múlhatnak terhek alatt, a haj halaványul, az ember öszvetörik, de örökké ifjú marad az érdem, örökké virul a koszorú, melyet valaki hazája oltárára teve, mélyen érzem e gondolatot, erősnek véltem magam minden gonosszal harcbaszállni; öt nap alatt termett vígjátékom, a hatodikon láttam át, mely erős az egyesült alacsonyság; láttam, hogy belső erőm lehet, de hogy igazság külső hatalmat nem nyújt, minden cenzúra vígjátékom kiadását eltiltá, most szívemből köszönöm, hogy oly munka kiadásában gátlott, melyet egy pár év múlva szégyenlve olvasnék talán, de akkor gondolhatod
vigasztalatlanságomat, már tűznek akartam kéziratomat ereszteni, midőn eszembe jutott Horác isteni fortem et tenacem propositi virumja, eltökéltem A kritikus apotheosisát (melyből itt küldök egy példányt) kiadni, hogy a kritikusok csúfos
egyetértések gyümölcseit ne kóstolhassák, és megmutassam a világnak, hogy az ifjúság nemcsak gúnyolódni, de az igazi érdemet érezni és tisztelni is tudja.
Komédiámból a jövendő alkalmatossággal küldök egy leírást, és megnyugszom Schiller e szép mondásával: wer den Bessern seiner Zeit genug gethan, hat gelebt für alle Zeiten.
Ha csak egynehány jobb ember, ifjúságomat, az idő rövidségét és jó feltételemet tekintvén, vígjátékommal megelégszik, a sokaság tapsait én nem kívánom, örökké
hív s tisztelő barátod B. Eötvös Josef Martz 27-dikén
Éppen most kaptam hozzám írt második leveledet, soraidra így válaszolok:
Hazám iránt rosszabb kivánatot
S az Istenek ha ezt nem engedik, A mag, mellyet hív kezed hinte el, Élj bizalommal, földben nem vész el, Setétben nem rejtőzhetik
Mit a természet magasabbra szült.
S ha nyugszik hantodban porod, a hült, Nem fog tapodni senki, tisztelettel Az ifiú sirodnál mégyen el.
Tettekre gyúlva áldás szót sóhajt, Virágidon magyaroknak könyei
ERCSI,2015 Oldal 39
Harmat gyanánt reszketnek majd.
S egy hölgy, magyar hölgynek fohászai Nyitják meg utolsó rozsáidat.
S illat jók üdvezelve felénk hat.
A test, a semmi vesszen el nekünk, Örökké vélünk lészen szellemed,
S csirád enyésszék bár idők között: közöttünk A szép fa mennyeknek ered!