Demokratikus állam, ha népe erényes, megtarthatja szabadságát, de nem uralkodhatik mások felett, s mi egyesekre alkalmazva kétségbevonható, hogy parancsolni csak az tud, ki engedelmeskedni tanult, bizonyos, ha egész népekről van szó; külső uralmok mindég belső szolgaság árán vásároltatik meg. Ez magából a demokrácia természetéből
következik.
Mert miután a nép a hatalmat, mellyel más népek felett bír, maga nem gyakorolhatja, s avval egyeseket kénytelen felruházni, a hatalom, mellyel külsőleg bír, szükségképp az egyenlőség megrontását vonja maga után. Oly államban, melyben a dolgok természete szerént arisztokratikus pozíciók léteznek, az arisztokrácia sem soká várat magára.
De ha az uralkodás és a demokrácia nem állhatnak meg együtt, ezen axiómából - melynek helyességét kevesen fogják kétségbevonni - következik, hogy korunk
demokratikus iránya a dolgok szükséges folyamában azon uradalom megszüntetéséhez fog vezetni, melyet most egyes népek a többiek felett gyakorolnak.
S hogy így, dacára azon ellentétnek, melyben jelenleg sok helyen a demokratikus irány a nemzeti mozgalmakkal áll, a demokrácia győzelme szükségképp a nemzetiségek
felszabadítását fogja maga után vonni.
1289
Svábhegy, 1859. július 7.
A nép hatalmának alapjai
ERCSI,2015 Oldal 173
Salamon kivételével, ki a bölcsnek nevét már azért is megérdemli, mert csak bölcsességet - azaz személyes tulajdont - kért istenétől, az emberek mind csak külső javak vagy kedvező körülmények után vágyódnak, és szerencséjeket ezekben keresik. Így van ez nemzeteknél is. Hogy határait kiterjeszthesse, hogy szomszédai gyengüljenek, hogy egyes események bizonyos módon dőljenek el, ezután vágyódunk, s mi a fő - mert minden egyéb csak ettől függ -, a nemzet belső becsére, míveltségének emelésére, férfiasságára, erényességére nem gondol senki, s mégis ezek nélkül mit ér minden egyéb? Valamint az egyesnél a külső körülményekkel csak tevékenységének színhelye változik, de nem becse, úgy van az még nagyobb mértékben nemzetekkel is, s nincs egy, mely csak azáltal, mert külső helyzete kedvezővé alakult, naggyá vagy boldoggá vált volna.
1293
1859. július 13.
Az államot nem érheti nagyobb szerencsétlenség, mintha az, mi a népnek cél, kormánya által csak eszköznek tartatik, vagy megfordítva, ha a nép aziránt, mit kormánya célként tűzött ki magának, közönyös marad. Minden dualizmusok között ez a legveszélyesebb, mert csak ez az, mely által a nemzet egysége éppen ott szűnik meg, hol arra legtöbb szükség vagyon: a külfölddel szemközt.
1294
1859. július 13.
Irányul csak oly tárgyak szolgálhatnak, melyek, mint a csillagok, tőlünk oly távol fekszenek, hogy bármily sebesen haladjunk, azáltal a viszony, melyben hozzájok állunk, nem változik meg.
1302
1859. augusztus 11.
Rögös minden pálya, mely felfelé vezet. A gondviselés úgy rendelé, hogy valamint a föld, úgy az emberi lét magaslatait csak akadályok között s hosszú fáradtság után érhessük el.
1304
1859. augusztus 18.
Nacionalitás
Közönségesen a nemzetiségi lelkesültség olyannak tekintetik, mely csak a legutolsó időkben vált fontossá, ephemer tüneménynek, mely, amint rögtön támadt, úgy rögtön fog elenyészni; ha azonban az újabb történetet figyelemmel tekintjük, azon
meggyőződéshez jutunk, hogy a nemzeti érzelmeknek fontossága legalább századunkkal kezdődik, s hogy éppen a legfontosabb annak első, most átélt felében történt. Napóleon hatalmának megtörése egyedül ennek köszönhető. Nem a kormányok összetartásán s a rendezett hadseregek vitézségén, hanem egyedül a spanyol, orosz és német nemzet
ERCSI,2015 Oldal 174
ellenállásán tört meg e hatalom, s alig foghatjuk meg, hogy ezt azok, kik e nagy eseményeknek tanúi voltak, vagy legalább jelen állásukat annak köszönhetik, ezt ily hamar elfeledték.
Egy új van a nemzetiségi mozgalmakban, revolucionárius jellemök. Miután ez azonban egyedül a kormányok csaknem megfoghatatlan ügyetlenségének tulajdonítható, kik éppen azon iránnyal, mely nemcsak természete szerént konzervatív, de az egész század leforgása alatt a konzervatív elvek érdekében működött, s melynek a trónok s a régi viszonyok helyreállításukat köszönik, kik, mondom, éppen ezen iránnyal ellentétben tették magokat, igen valószínű, hogy a kormányok ezen hibát végre átlátván, a nemzetiségi elv ismét természetes, konzervatív jellemét veendi fel.
Egy mindenesetre bizonyos, s ez az, hogy a nemzetiségi elv nagy, sőt elhatározó befolyást fog gyakorolni Európa legközelebbi kifejlődésére. Konzervatív irányban, ha a kormányok ezen elvet magokévá téve, azt a históriai nemzetiség fogalmához visszavezetni tudják.
Forradalmi irányban, ha a kormányok a nemzetiségi eszmével ellentétben maradva, mindazokat, kik azért küzdenek, a forradalom táborába kényszerítik, s őket arra bírják, hogy a históriai nemzetiség fogalmával felhagyva, helyébe az etnográfiai értelmet
állítsák fel.
Respublika, alkotmányos királyság, sőt korlátlan uralom, minő Napóleon vagy az orosz cáré, a győzelem végre bizonyosan azé lesz, ki a nemzetiség elvét legelébb s
legtökéletesebben bírja kielégíteni.
1311
Sz. Tornya, 1859. augusztus 27.
Ki a hazának szolgálni akar, annak egy percig sem szabad elfelednie, hogy szolga, s csak akkor felel meg hivatásának, ha kizárólag eszköznek tekinti magát. Ki ezen
önmegtagadásra erőt nem érez magában, s a közjón kívül mást - hacsak személyes dicsőségét is - tartja szemei előtt, jobban cselekszik, ha a közügyektől távol, vagy legalább alárendelt helyzetekben tartja magát.
Oly tökéletlenek vagyunk, hogy különböző érdekek összeütközésénél még a jobb ember is saját érdekeit másokénak elébe teszi, s ezért arra kell törekednünk, hogy saját, a közügytől különvált érdekeink ne legyenek, vagy mivel ez - mi az óvilág politikai erényeinek alapja volt - korunkban alig érethetik el, azt kell elvként kitűznünk, hogy összeütközés esetében saját érdekeinket a közének mindig alája rendeljük, még azon esetben is, ha az, mi legfontosabb érdekeinket sérti, a közügyekre nézve látszólag csak kevés fontossággal bír.
1314
Csabacsüd, 1859. augusztus 28.
Nemzetiség
ERCSI,2015 Oldal 175
A politikának, amennyiben az nemcsak egyes államok belső ügyeivel, hanem azon viszonyok célszerű elrendezésével foglalatoskodik, melyek különböző népek s országok között léteznek (s a keresztény elveknek egyik diadala az, hogy napjainkban országok, mint egyesek, bármi önösek legyenek, tetteikben ezen önösséget nem vallják be, s legalább annak színét akarják megtartani, hogy amit tesznek, azt az összes emberiség érdekében vagy legalább kára nélkül teszik), legszebb feladása azon fáradni, hogy a különböző országok viszonyaiban az anyagi erőszak helyett a jog határozzon; s a legjobb politikának kétségen kívül azt fognók elesmerni, mely által a háború Európa mívelt népei között csaknem lehetetlenné válnék.
E szempont nem új. Mióta Európa népei a kereszténység civilizáló hatása által a tökéletesen barbár állapotjokból kibontakoztak, csaknem a középkor kezdetétől, a keresztény népek közötti béke helyreállítása legalább egy eszményképként lebegett az emberiség előtt, mely után az törekedni soha meg nem szűnt. Ez az, mi a pápaság s császárság institúcióinak okszerű alapját képezi, mit a hűbéri rendszer durva bírószéki eljárása s az uralmak fokonkénti egymás alá vetése által elérni törekedett, mi a
hódítónak, midőn más, a közbékére állítólag veszélyes függetlensége ellen fellépett, s azoknak, kik törekvéseinek ellenálltak, egyaránt igazolásul hozatott fel. És ez a dolgok természetében fekszik. Miután minden erőszak vallásunk elveivel egyenes ellentétben áll, magából következik, hogy azon arányban, melyben a vallás elterjedt, s a
kereszténység elvei uralkodókká váltak, a háború a közvéleménnyel inkább s inkább ellentétben áll, s annak megszüntetése célnak esmertetik el, s az európai egyensúly, s az országok geográfiai határai csak azért tekintetnek oly fontosaknak, mert mind amaz, mind ezek által az erőszakos megtámadás legalább nehezíttetik.
De ha ez bevallott célunk, sőt, ha egész civilizációnk kifejlődése odavezet, hogy e cél után törekedjünk, nem kell-e átlátnunk, hogy az az utóbbi eszközök által el nem érhető, hogy az európai hatalmak tökéletes egyensúlya alig több ábrándnál, mely a legnagyobb áldozatokkal is legfeljebb pillanatokra létesíthető, s hogy geográfiai határok, azon haladások után, melyeket a hadviselés technikájában tettünk, többet senkit nem biztosítanak; s vajon, ha ez így van, nem kell-e örülnünk, hogy éppen midőn az eddig használt eszközök elégtelenségéről meggyőződünk, egy újat találunk, mely által egész civilizációnk célja sokkal biztosabban érethetik el.
Ez a nemzetiség.
Ha európai közjogunk alapelvéül a nemzetiségek autonómiáját fogadjuk el, oly határokat állítunk az államok közé, melyeket megváltoztatni vagy legyőzni a leghatalmasabbaknak sem áll hatalmában, s melyek minden hódítást lehetetlenné tesznek. S éppen ez az, miben én a nemzetiség elvének fontosságát találom, s miért én annak valósítását a legszebb, leghumánusabb feladásnak ismerem.
Az állam feladása
Az államnak feladása nem az, hogy az egyeseknek munkát, vagyont, jólétet szerezzen, hanem csak az, hogy ezeknek megszerzését lehetségessé tegye.
ERCSI,2015 Oldal 176
1324