Ezzel a nehézséggel együtt is, a kérdés lényegében a szabadság és a biztonság közötti alkufolyamatként értelmezi a problémát, ami azért is félrevezetı, mert az ennél komplexebb. Harcourt fent említett kifogása a hatékonysággal kapcsolatban éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy itt emellett a rövid távú és a hosszú távú biztonság közötti választási kényszerrıl is szó van. Ezek pedig mind-mind olyan ismereteket igényelnek, melyekkel a tudatlanság fátyla mögött nem rendelkezünk. A valóságban azonban részben igen. Az etnikai profilalkotás vizsgálatával foglalkozó kutatások (melyek közül néhánynak az eredményét a dolgozatban is bemutatom) azt mutatják, hogy a módszer hatástalan, de legalábbis nem bizonyítják annak hatékonyságát. Így nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy kontrafaktuális hipotézisek alapján fogalmazzunk meg kérdést, ugyanis az helyesen így szól: Ésszerően gondolkodó, elıítélet-mentes személy a tudatlanság fátyla mögött vállalná-e az etnikai profilalkotással járó extra terhet és társadalmi költséget, ha erısen kétséges az, hogy a költségek vállalásával bármilyen elıny is származik részére? Az így feltett kérdésre szerintem senki nem mondana igent.
egyik az igazoltatások okozta idıveszteség, ami rendkívül alacsony, valamint az amiatti felháborodás illetve megalázottság érzése, hogy valakivel szemben etnikai hovatartozása miatt jártak el. Ez a felháborodás két forrásból táplálkozhat.95 Az egyik esetben a negatív érzés (resentment) oka az, hogy egy olyan tulajdonság alapján intézkedtek valakivel szemben, amely részét képezi az illetı identitásának. A felháborodás oka tehát az, hogy maga az identitás válik gyanússá. Az okozott negatív érzések a szégyentıl a megbotránkozásig terjedhetnek. A másik esetben a felháborodás oka az, hogy egy csoport tagjaként kezelték az illetıt, s nem mint egyént.
A negatív érzés mértéke és természete (vagyis az, hogy inkább szégyen vagy megbotránkozás formájában jelentkezik) az elsı esetben attól függ, hogy az illetı személyiségjegyet a társadalom milyennek tekinti,96 és hogy miért gondolja azt valaki, hogy valójában ıt, mint identitást célozta az intézkedés. A második esetben azonban az okozott felháborodás oka nem áll kapcsolatban a kiválasztás alapjául szolgáló karakterrel, így az identittásal sem Ilyenkor önmagában az váltja ki az ellenérzést, hogy nem egyénként kezelték az érintett személyt.
Risse és Zeckhauser szerint azonban a második érv nem az etnikai profilalkotással, hanem a profilalkotással magával szembeni érv, ami azonban bevett gyakorlat. Az, hogy általánosítások alapján szelektál egy intézmény, nem az etnikai profilalkotás bőnös sajátja – szól az érvelés. Az ilyen gyakorlat miatti felháborodás könnyen kezelhetı, ha az érintetteknek elmagyarázzák, mi indoklja az általánosítást. Ebben a szerzıknek igazuk is van, azonban érvelésük felületes és minden analógiájuk téves.
Kezdjük elıször azzal, hogy a profilalkotás önmagában nem probléma, csak meg kell indokolni annak racionalitását. Hiszen a profilalkotás értelmezhetı puszta kategorizációként, ami nem más, mint különbségtétel az adott kategóriába tartozó és nem tartozó egyének között. A különbségtétel pedig – kevés kivételtıl eltekintve, amire még visszatérünk – igazolható, ha az szükséges és arányos. Esetünkben a különbségtétel indoka a közbiztonság hatékony védelme és az állam hatékony büntetıjogi igényének érvényesítéséhez főzıdı érdek. Ezt szolgálja azon kategória
95 Uo. 145. o.
96 Ezt nem fejti ki részletesen a két szerzı, ezért nem világos, hogy pontosan mire utalnak. A felháborodás mértéke nyilván más ha egy karakterjegy alapján valakit terroristának, pedofilnak vagy fatolvajnak tartanak, hiszen mindegyik sértı, de vannak köztük fokozatok. A reakció természete azonban szerintem nem a társadalom által konstruált képtıl, hanem az egyén saját vérmérsékletétıl és egyéb tulajdonságaitól függ. Elemzésünk szempontjából mindezek az esetlegességek lényegtelenek.
használata a rendészeti tevékenység során alkalmazott szelekcióban, amely esetleg a kriminális aktivitással magasabb korrelációt mutat, ti. az etnikai hovatartozásé.97 A csoportképzés azonban más esetben tipikusan olyan jellemzı alapján történik, amelyek megléte minden egyes csoporttag esetén, egyedi mérlegelés alapján is indokolja az eltérı bánásmódot. Ha nem így van, akkor a csoportképzés alapja és az általa elérni kívánt cél között távoli az összefüggés. Távoli összefüggés esetén pedig a diszkriminatív jogkorlátozásnak csak nagyon szők körben indokolt engedni, például akkor, amikor egyébként valamilyen nagy kár közvetlen veszélyének megelızését segíthetjük elı – erre példa lehet, ha terrortámadással kapcsolatos információ áll a hatóság rendelkezésére és ismert, hogy milyen etnikai csoport tagja fogja azt elkövetni. Namármost az etnikai profilalkotás tipikus példája esetén egyik feltétel sem áll fönn: nem ismert sem súlyos bőncselekmény, sem annak közvetlen veszélye, amely indokolná a távoli összefüggés alapján az eltérı bánásmódot, vagy másként kifejezve, az etnikai profil alkalmazását a csoportképzés alapjaként. Mindezen vizsgálatok hiányában pedig az érv semmitmondó. A példák sem sikeresebbek. A szerzık egyik analógiája az, hogy az idısebbek magasabb díjat fizetnek a biztosításért, ami azzal igazolható, hogy a magasabb kor valóban magasabb kockázatot jelent a biztosítónak, másrészt mindenki ennyit fizet, aki ennyi idıs (22. lj). Másik példájuk, hogy nyáron több a bőncselemény, ezért aki nyáron sétál az utcán, azt nagyobb valószínőséggel fogják igazoltatni. Mindkét példa tévesnek tőnik, hiszen az etnikai hovatartozás nem növeli szükségszerően a kockázatot, mint a díj esetében az életkor,98 míg a nyári gyakori igazoltatások esetében egyáltalán nem biztos, hogy azok indoka egyébként elfogadható – az amerikai gyakorlat, amely megalapozott gyanút követel meg a személyi szabadság ilyen csekély fokú korlátozásához is, bizonyosan nem tekintené az intézkedés ésszerő okának az évszakot. De ha védhetı lenne is mindenféle gyanú hiányában a távoli összefüggés alapján tett különbség és intézkedés, akkor is mérlegelni kell azt, hogy a nyári idıszak szükségszerően korlátozott terjedelmő
97 Fontos feltétel: a kategorizáció igazolhatóságának egyik elıfeltétele az etnikai hovatartozás kriminális relevanciájának bizonyítása.
98 Az ugyanis bizonyos, hogy egy 70 éves embernek nagyobb esélye van meghalni 20 éven belül, mint egy 20 évesnek.
Ugyanakkor nem állítható az, hogy egy meghatározott személy nagyobb valószínőséggel követne el bőncselekményt azért, mert egy olyan csoporthoz tartozik, amely tagjainak „aggregát kriminalitása” magasabb az átlagnál.
jogkorlátozást tesz lehetıvé, míg az etnikai profil korlátlant (hiszen a látható etnikai karakterjegyek nem múlnak el a nyárral), ezért nagyobb kárt okoz utóbbi alkalmazása.
A szerzık késıbb is99 említenek téves analógiát e körben. Az aránytalan teherelosztás kapcsán említik például, hogy több terhet visel az, akinek a háza mellett repteret építenek – az érv nem veszi figyelembe, hogy az ıket ért kárt (ingatlan értékcsökkenés, birtok háborítatlan élvezetébe való beavatkozás, stb.) kompenzálni kell; a sávos adózást pedig a méltányos esélyegyenlıség elve igazolja, amely soha nem indokol faji alapú diszkriminációt, hiszen az éppen az egyenlı esélyeket számolja fel.
S ami a példáknál mindenképpen felmerül:100 a különbség alapjául szolgáló kategóriák nem állnak kapcsolatban az érintettek identiását képezı jellemzıvel, nem referálnak semmilyen csoportidentitásra. Így az egyik miatti felháborodás hiányából nem is következik a másik esetre nézve semmi.
Ezért kell megvizsgálni a másik lehetıséget is, mely az identitással kapcsolatos csoportképzés miatti felháborodás által okozott kár mértékét próbálja megbecsülni.
Risse és Zeckhauser álláspontja szerint e vonatkozásban azt kell mondanunk, hogy a kár mértéke csekély, indokolásuk pedig a következı. A fı érvük az, hogy a kár járulékos és expresszív, abban egy egyébként létezı sérelmes gyakorlat egyik példáját láthatjuk – az fejezıdik ki benne, vagy egyébként a sérelmes gyakorlatra emlékeztet.
Ha nem lenne a sérelmes gyakorlat, akkor járulékos jellege folytán maga a sérelem is elpárologna.101 Konkrétabban megfogalmazva: ha nem lenne rasszista a társadalom, akkor nem is lenne ebben az egyetlen esetben az etnikai alapú kiválasztás sérelmes, mivel nem emlékeztetné az illetıt az elıítéletekre. A másik oldalról megközelítve: ha a társadalom rasszista, akkor a rasszizmus miatti kirekesztettség és felháborodás mértéke csak marginálisan csökken azáltal, hogy egy esetben felszámoljuk az etnikai alapú különbségeket. Az érv súlyos hibája, hogy az erkölcsi ítéletet nem tényellentétes feltételezés alapján kell meghozni, hanem a valós tények fényében. Mindaddig, amíg az etnikai alapú profilalkotásban a rasszizmus fejezıdik ki, addig ettıl nem lehet eltekinteni. (Egy nem rasszista társadalom valószínőleg nem is alakítana ki ilyen
99 Uo. 156. o.
100 Kivéve az idısek magasabb biztosítási díját, mert az életkor az identitás része és maga is nevesített védett tulajdonság az antidiszkriminációs joganyagban.
101 Ld. Uo.146-148. o.
gyakorlatot, illetve egy, az intézményes diszkrimináció kárait enyhíteni törekvı közösség igyekszik minden olyan gyakorlatot kerülni, amely ilyen következményekkel járhat.)
Mindezek alapján a tárgyalt szerzık le is vonják a következtetést: az etnikai profilalkotás által okozott károk oly csekélyek, hogy a módszerrel elérhetı elınyök – a közbiztonság növekededés és az azzal járó egyéb elınyök, például az intenzívebb és hatékonyabb gazdasági tevékenység – nagyobbak az okozott hátrányoknál.102 Erre az álltásra referál majd az alább részletesen elemzett Richard Banks, aki kimutatja, hogy a gyakorlat által okozott károk sokkal súlyosabbak – még akkor is, ha egyébként mindenben igaza lenne Rissének és Zeckhausernek. Azt sem szabad azonban elfejteni, hogy még ezen tanulmány szerzıi is hangsúlyozzák, hogy a jármővezetık etnikai alapján történı igazoltatása olyan csekély eremdényeket produkál, hogy a fent kifejtettek érvek fényében sem védhetı az etnikai profilalkotás ilyen formája.