Kondicionális képességek

A kondicionális képességek a motoros képességek azon csoportját alkotják, amelyeket elsősorban energetikai tényezők határoznak meg, mint az izmok kontraktilitása, az izmok anyagcseréje és az izomideg kapcsolatok (az idegimpulzus jellege).

Az előzőekben felsorolt tényezők együttesen szerepelnek az izomtevékenységekben, de nem egyforma hangsúllyal. Ennek megfelelően a kondicionális képességek közül az izmok kontraktilitása, vagyis az izmok összehúzódását elősegítő és befolyásoló folyamatok az ERŐ-t

határozzák meg. Az izmok anyagcseréje az elfáradással szembeni ellenállóképességet, vagyis az ÁLLÓKÉPESSÉG-et határozza meg. Az idegimpulzusok jellegétől, az összehúzódás gyorsasága, a feszülés-ellazulás váltakozásának gyorsasága vagyis a GYORSASÁG függ.

A kondicionális képességek közötti kapcsolatok kölcsönhatásban realizálódnak, amely kölcsönhatások révén ezek a képességek komplex módon jelennek meg (1.ábra). A komplexitás révén az egyes képességek fejlesztése pozitív hatással van a többi képességre. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a motoros képességek fejlesztésének jellemzője, hogy egy fejlettségi szint elérése után a további fejlesztés gátolhatja a másik képességek fejlődését.

GYORSASÁGI

GYORSASÁG ÁLLÓKÉPESS

ERŐ-

ÁLLÓKÉPESSÉG GYORSERŐ

ERŐ GYORSASÁGI ERŐ-

ÁLLÓKÉPESSÉG 1 . ábra: Kondicionális képességek komplexitása (Király és Szakály, 2011)

III.1.1. Erő

Az erő a külső és a mozgás közben fellépő erők, ellenállások legyőzésének képessége, amelyet az izmok rövidülése, feszülése és megnyúlása idéz elő. Az idő, a nagyság és a sebesség alapján megkülönböztethetünk:

- - -

maximális erőt, gyorserőt,

erő-állóképességet.

III.1.1.1. Maximális erő

Az az izomerő, amely maximális működési egység egyidejű aktivizálódása révén jön létre és viszonylag nagy ellenállásokat győz le hosszabb vagy rövidebb idő alatt. Nádori (1991)

Az izomrostok együttes működésének a mértéke (szinkronizáció).

A technikai tudásszint.

A motiváció mértéke (Polgár és Szatmári, 2011).

III.1.1.2. Gyorserő (gyorsasági erő)

Az ideg-izomrendszer azon képességét, amely viszonylag nagy ellenállásokat igen nagy gyorsaságú összehúzódással győz le, gyorserőnek nevezzük. Gyorserőre van szükség például az elugrások végrehajtásakor, a labdajátékok, az atlétika és a torna technikai elemeinek elsajátítása során. Hasonlóan a maximális erőhöz a gyorserőt is több tényező együttes hatása befolyásolja:

- -

A sportolást, mozgást végző maximális ereje.

Az izomkontrakció sebessége. Az izom-összehúzódás sebessége lehet gyors, lehet közepes, de lassú sebességű is.

- - - -

Az izom anaerob alaktacid és laktacid szintje (ATP, CP és szénhidrát).

Az izomrostok együttes működésének a mértéke.

A technikai tudás szintje.

A motiváció mértéke.

III.1.1.3. Erőállóképesség

A hosszantartó, viszonylag nagy erőkifejtések esetében a szervezet elfáradással szembeni ellenállóképességét erőállóképességnek nevezzük. Az erőállóképességet befolyásoló tényezők:

- - - -

A sportolást, mozgást végző személy abszolút ereje.

Az aerob-anaerob energiaellátás színvonala.

Az izomrostok aránya.

A kapillárisok száma.

- -

A technikai tudás.

A motiváció (Polgár és Szatmári, 2011).

A bölcsődei és óvodai testnevelés esetében az erő a fundamentális mozgások sikeres végrehajtásához szükséges mértékben jelenik meg a természetes mozgások végrehajtása során.

III.1.2. Gyorsaság

A gyorsaság az a képességünk, amely a mozgások lehető legnagyobb sebességű végrehajtását teszi lehetővé az adott feltételek mellett. Harsányi (2000) szerint a gyorsaság az a kondicionális képesség, amely az adott feltételek mellett az érzékelési, megismerési folyamatok és az ideg- izomrendszer segítségével a lehető legnagyobb reagálási és mozdulatsebesség elérését teszi lehetővé. A gyorsaság az inger megjelenése és az arra adott válaszreakció eredménye.

Megkülönböztetünk aciklikus (mozdulat) gyorsaságot, ciklikus (mozgás) gyorsaságot és reakciógyorsaságot.

III.1.2.1. Aciklikus (mozdulat) gyorsaság

A mozdulatgyorsaság a mozgás megkezdésétől a befejezésig tartó gyors helyzet- vagy helyváltoztatás. Ilyen mozgások a dobások, az el- és felugrások, ütések, stb..

III.1.2.2. Ciklikus (mozgás) gyorsaság

A mozgás vagy lokomotorikus (helyváltoztató) gyorsaság a mozgás megindításának és befejezésének ismétlődése (ciklikus mozgás) révén egyre nagyobb sebességgel halad előre. A ciklikus mozgások (biciklizés, a futás, evezés, stb.) gyorsuló végrehajtásához és a maximális sebesség eléréséhez ezt a képességünket használjuk fel.

III.1.2.3. Reakciógyorsaság

Reakciógyorsaságon az inger megjelenése és az arra adott mozgásos válasz között eltelt idő mennyiségét értjük. A reakcióidő hosszát számos tényező befolyásolja, köztük az ingerre adott válasz igényel-e döntést vagy sem, a gyermek figyelmének koncentrációja, stb..

A gyorsasági képességeket számos formában alkalmazzuk a bölcsődei és óvodai testnevelés során. A fundamentális mozgásformák fejlődése az aciklikus-, a ciklikus- és a reakciógyorsaság valamint az alapmozgások között létrejövő kölcsönhatás eredményeként valósul meg, de a testnevelési és népijátékok sem nélkülözik ezeknek a képességeknek az alkalmazását.

III.1.3. Állóképesség

A szervezet fáradással szembeni ellenállóképességét hosszan tartó mozgások, erőkifejtések esetében állóképességnek nevezzük (Nádori, 1991). Az állóképességre jellemző, hogy viszonylag hosszantartó, nem túl nagy intenzitású terheléseket teljesítménycsökkenés nélkül fenn tudja tartani. A teljesítmény hosszantartó fenntartásának sikere nagyban függ az élettani folyamatoktól, elsősorban a regenerálódás minőségétől (keringési rendszer, légzőszervek, anyagcsere), de befolyással bír a testsúly, az életkor, az éghajlat valamint az öröklött tulajdonságok, a pszichikai tulajdonságok. Az állóképesség jól fejleszthető.

Az állóképességet több szempont alapján lehetne csoportosítani. Bucsyné (2010) az energianyerés szempontjából megkülönböztet anaerob állóképességet illetve aerob állóképességet. Az igénybevétel időtartama illetve a távolság nagysága szerint rövid távú, közepes távú és hosszú távú állóképességet valamint gyorsasági állóképességet határoz meg.

A szakirodalmakat áttekintve (Polgár és Szatmári, 2011; Bucsyné, 2010; Nádori, 1991) úgy gondoltuk, hogy az energianyerés és az igénybevétel időtartama, a távolság nagysága összefüggnek egymással, ezért azokat együtt tárgyaljuk.

III.1.3.1. Rövid távú (anaerob) állóképesség

A rövid távú állóképesség a nagy intenzitású terhelésekkel, erőkifejtéssel szembeni ellenálló képesség, amelynek időtartama pár másodperc és 2 perc közé tehető. A sporttevékenység során a szervezet nem jut megfelelő mennyiségű oxigénhez, így oxigén hiányos állapotban mozgósít energiát a szervezet. Ezt a folyamatot nevezzük anaerob folyamatnak. Az anaerob terhelés következtében fellépő oxigénadósságot a terhelés megszűnte után pótolja a szervezet, ezzel elősegítve a terhelés közben felhasznált energiák teljes pótlását.

A fentiek nem jelentik az aerob energianyerési folyamatok hiányát, sőt az aerob energianyerés az anaerob kapacitás alapja. A rövid távú (anaerob) állóképesség szükséges a például a 100, 2 00, 500 m-es síkfutás vagy 100 m-es úszás teljesítéséhez.

III.1.3.2. Közepes távú (anaerob-aerob) állóképesség

A 2-9 percig tartó erőkifejtés, terhelés, amely során mérsékelt oxigénadósság lép fel közepes távú állóképességnek nevezzük. A terhelés során az intenzitás függvényében változik az aerob és az anaerob arány. Nagyobb intenzitás az anaerob folyamatot erősíti, a kisebb az aerobot. A középtávú állóképesség szintjének emelését az aerob kapacitás növelésével tudjuk a legjobban

biztosítani. A középtávú állóképesség szükséges a 800-1500 m-es futás, 200 – 400 m-es úszás végrehajtásához.

III.1.3.3. Hosszú távú (aerob) állóképesség

A hosszú távú állóképesség 10 perc feletti erőkifejtés végrehajtásához szükséges. A hosszú idejű teljesítmény alapfeltétele a keringés és légzés magas szintű működése, továbbá az energianyerés magas szintjének biztosításához a megfelelő oxigénfelvétel elérése. Az előzőekben felsorolt körülmények miatt a teljesítmény, a terhelés aerob feltételek mellett valósul meg. Az izommunkához szükséges belélegzett oxigén mennyisége több, vagy legalább egyensúlyban van a felhasznált oxigén mennyiségével (steady state).

III.1.3.4. Gyorsasági állóképesség

Gyorsasági állóképességen komplex kondicionális képességet értünk a fáradással fellépő sebességcsökkenéssel szemben. (Nádori, 1991) Gyorsasági állóképesség a ciklikus sportágakban valósul meg önállóan. Az aciklikus sportágakban (sportjátékok, vívás, ökölvívás, stb.) inkább a gyorsasági erőállóképességet alkalmazzuk. A gyorsasági állóképesség teljesítményének fenntartásában meghatározó az idegrendszer állapota. A gyorsasági állóképesség teljesítménycsökkenése egyenes arányban van az idegrendszer fáradásával.