A nagy kombinátor

Decemberre érett be a termés. Amint RM utólag mondta: „1946 végén államvédelmi szerveink fasiszta összeesküvést lepleztek le. Az összeesküvés szálai rövidesen a Kisgaz-dapárt egyes képviselőihez, majd a párt főtitkárához, Kovács Bélához vezettek.” Hihetetlenül egyszerű. Gyanítom, hogy az ötvenöt vádlott zömét azért vették épp december 30-án őrizetbe, mert tartottak tőle, hogy letartóztatásukra valamit tesz vagy szól majd a kormány vagy a SZEB nyugati képviselői. De mire kitudódik, szilveszterkor, ki foglalkozik összeesküvőkkel?

Négy hónappal később Rákosi Mátyás megemlítette, hogy „1946 novemberében – az összeesküvés csúcspontján – az angol kormány jegyzékben tudatta, hogy 3500 csendőrt haza akar küldeni, de egy hajuk szála se görbüljön. Tudattuk velük, hogy jó szűrőtáboraink vannak, küldjék csak őket. Nem jöttek haza”. Nemcsak az érdekes, hogy miként fogadták őket, hogy a kérdésben az MKP döntött a kormány helyett, hanem az, hogy miféle köztársaságellenes összeesküvés az, amelynek a csúcspontján az ország semmit sem vesz észre, nincs még egy kósza robbantás sem?

1946 sokkal jobban sikerült Rákosinak, mint az előző év, és főleg biztatón ért véget. – Amíg Rákosiék a Szabó József utcában laktak – mondta G. Lajos, a villa gondnoka –, mindig a lakáson szilvesztereztek a PB-tagokkal együtt. Péter Gábor ezeken sosem vett részt, nem is járt a villában, egy alkalmat kivéve. Rákosi az őrökkel is koccintott. Egyébként ritkán ivott, de ha úgy hozták a körülmények, akkor leginkább tokajit nyalogatott – majd éjfél után konvojban elmentek ide-oda. – Az egyik vendég viszont azt mondja, hogy ezeken a szilvesztereken a PB-tagokon kívül mindig ott volt Vas és Péter Gábor is feleségestül, sőt Péter dicsekedett is vele, hogy Rákosiéknál járt.

Mielőtt megérkeztek volna a vendégek, az „öreg” lement az őrökhöz a magasföldszintre. A szegény fiúkból verbuvált csapat többsége ekkor ivott életében először pezsgőt, s mindjárt vele. Rákosiék családtagként kezelték őket, karácsonykor ajándékot kaptak. Az első évben RM még azzal kopogott be hozzájuk: nyissák ki, itt a kis Jézus! – és a karjára volt rakva néhány csomag Kazbek (orosz katonai cigaretta), a másik kezében egy üveg pálinka. Még koccintott velük, és mindenkitől érdeklődött a család felől. 1946-ban a cigaretta mellett vagy helyett egy pár zoknit kaptak, később meg egy kék inget.

– Az ajándékok nem a fa alatt voltak – mesélte G. Lajos –, de név szerint sorakoztak az asztalon, és az összehívott személyzetnek az elvtársnő adta át őket. Mi is vettünk zseb-kendőket vagy egy rézkarcot az öreg névnapjára (február 24.). Egy alkalommal zoknitartóval leptük meg, mert láttam, hogy séta közben megcsavarta a bokáján a zoknit és visszatűrte.

Nem is álltam meg szó nélkül, de ő csak legyintett: „Megszoktam már, a börtönben is így viseltük!”

Miljánovits Pál (1925) is azt vallja, hogy a szemük láttára változott meg: – Két-három éven át közvetlen volt. Az esti órákban egy héten akár háromszor is vetítettek szovjet filmeket a KV-teremben az ő elfoglaltságuktól függően. A vetítésekre Rákosin kívül Révai és Farkas Mihály is rendszeresen eljött, de bárki beülhetett, aki épp a székházban tartózkodott, és oda ült, ahol épp hely volt; akár Rákosi mellé vagy Rákosi elé is. Előfordult, hogy csak öten voltunk, de tizenöt nézőnél sosem volt több. Közülük négy PB-tag lehetett, két-hátom pihenő őr és aki

még ráért. Rendszeresen előfordult, hogy a fontosabb vagy bonyolultabb szövegeket Rákosi hangosan fordította, esetleg épp csak nekem.

Decemberben tehát elkezdődtek a letartóztatások. Először a „harmadik” politikai rendőrség, az ugyancsak kommunista Pálffy György vezette HM Katonapolitikai Osztály fedezte fel a

„nagy összeesküvés katonai szárnyát”, ők nyomoztak a gyanúsítottak, köztük több antifasiszta ellenálló után. A letartóztatottakat hamarosan Péter Gábor csapata vette át, ők folytatták a felderítést a váltás nyilvánvaló hátránya ellenére. Farkas Vladimír (1925) szerint: – A Magyar Közösség ügyét át kellett venni a katonapolitikai osztálytól, mert félig agyonvertek embereket. – Csak nem azért volt baj, mert a kisgazdapárti honvédelmi miniszter elől rejtegetni kellett az ilyesmit, nem úgy, mint a BM ÁVO-n? Ugyanis az első letartóztatások hírére, és Pálffy szögletes magyarázkodása után, Nagy Ferenc utasította a honvédelmi minisztert, hogy ő maga beszéljen a foglyokkal. És megtörtént a békeidőben ritka eset: Pálffy tábornok nem engedélyezte, hogy minisztere tárgyaljon a letartóztatottakkal! Bartha fegyelmit indított, és felfüggesztette Pálffyt az állásából. Mire Szviridov altábornagy közölte, ha nem helyezik vissza, a szovjetek maguk veszik át a nyomozást. Bár Pálffyt visszahelyezték – a pontot mégis az oroszok tették az összeesküvés végére. (Barthát Péter Gábor sem engedte a letartóztatottakhoz. És a miniszter eloldalgott, a miniszterelnök pedig beletörődött, hogy a politikai rendőrségeknek nem ő parancsol.)

A PB sok letartóztatás után napokkal, sőt néhány ember esetében hetekkel figyelmeztette Rajkot: „Készüljön arra, hogy január 4-én a földalatti szervezkedés ügyében már ki kell adni egy vezető kommünikét.” Másnap a Szabad Nép közölte, hogy eddig ötvenöt embert vettek őrizetbe „köztársaságellenes összeesküvés” címén. Az ügyet ők maguk olyan komolynak ítél-ték, hogy úgy határoztak: Rajk csak két rendőrrel mozdulhat, még külföldi pártkonferenciára is csak kísérővel mehet. És még egy az évzáró PB-határozatokból: „Javasolják a kormánynak, hogy a családi pótlékot gyermekenként 18 forintra emelje fel.” Maguknak nagyobb ajándékot adtak: az összeesküvést, és a koncepciót, hogy mögötte a Kisgazdapárt áll. Bejelentették a letartóztatásokat, és Révai már megállapította a Szabad Népben, hogy a „kisgazdák jobb-szárnya szövetkezett a horthysta ellenforradalommal”, majd egy másik cikkben fölszólította őket: „Most már dönteni kell, kivel megy a Kisgazdapárt, a horthysta összeesküvőkkel vagy a magyar demokráciával.” Eszébe sem jutott, hogy még csak gyanúsítottak vannak, nem bűnösök. Varannai Aurél úgy tudósította a Reutert a perről, hogy a vád állítólagos (angolul:

alleged) összeesküvés. RM elkapta őt a Parlamentben: nem hiszi, hogy összeesküvés volt?

Varannai azt felelte, mivel RM volt Angliában, bizonyára tudja, hogy még a gyilkosról is csak mint „alleged”-ről írhat, amíg nincs bírósági ítélet. Rákosiék biztosak voltak a dolgukban. RM hetek óta hajtogatta, hogy Magyarországon legalább tízféle öszeesküvés folyik: „Mit gondol-tok, nyugton marad az a sok földbirtokos, akiket a földreform érintett? Vagy azt hiszitek, hogy az állásukból elbocsátott katonatisztek nem igyekeznek összeszűrni a levet a Nyugaton élőkkel? – idézi őt Nagy Ferenc. – Hogy képzelitek el, hogy összeesküvés volt Lengyel-országban, Romániában és a többi Lengyel-országban, s ugyanakkor itt meg sohasem lesz össze-esküvés?”

Lett. Sikerült bizonyítani „a Szu. stb. előtt, hogy mások vagyunk”. Vagyis ugyanolyanok.

Kezdtünk hasonlítani a legjobbakhoz. Csak az volt a baj, hogy: „Kicsit embrionálisan, csírá-jában fojtottuk el ezt az összeesküvést, és emiatt jelentősége nem annyira nyilvánvaló a magyar nép előtt.” Nem lehetett még nagyobbat odacsapni.

Nem egyes politikusok ártó szándéka vagy hatalmi mániája miatt holt hamvába a pluralista társadalom Magyarországon. Ehhez a kettő együtt is kevés lett volna. A féldemokrácia védtelen volt a kizárólagosságra törekvésekkel szemben, sejtjeiben hordta az önfertőzést, a pusztulást. A nemzetközi feltételek is olyan rést ütöttek az oldalán, hogy süllyedése

törvényszerű volt, amint azt a környezetben léket kapott többi próbálkozás is mutatja. A kiszorítósdinak csak a részletei, a szereplői és a dátumai térnek el, a végeredmény szinte ugyanaz Kelet-Európában mindenütt.

Ha az összeesküvés miatt Rajkot elkezdték vigyázni, szigoríthatták RM őrzését is: – A láthatatlan kísérgetés csak '47-ben szűnt meg – emlékezett Ny. Béla (1927) gépkocsivezető. – A láthatatlan fél év volt a legnehezebb; az étkezést sem lehetett megoldani, és csak egymással beszélhettünk nap mint nap. Fél év alatt beavatkozást igénylő esemény nem volt. Amikor már legálisan láttuk el a személyi védelmet, mondták, hogy ez volt készülőben, az volt készülőben ezen az úton, azon az úton – mindig másfelé, mint ahol mentünk. Tavasszal legalizáltak bennünket, s változatlan maradt a feladatunk: utánfutók lettünk, kísértük Rákosi kocsiját.

Előfutó még nem létezett, de kidolgozott technikája volt, hogy előre is figyelni kell, ha onnan fenyegetné valami veszély, meg kell hiusítani az ártó szándékot, fel kell fogni az ütközést.

Drapcsik belehajtott valakibe a gödöllői úton, mert bizonytalanul jött szemben. Kiderült aztán, hogy nyilas volt az illető, meg részeg, de a szándékosságot nem lehetett rábizonyítani.

Ekkor már rádió-összeköttetés volt a kocsik között, és Boda, Rákosi testőre adott utasítást a szembejövő kocsi leszorítására. Össze is tört mindkettő, de nem sérült meg senki.

RM kísérőiről Kéthly Anna két levelében is említést tett: „A szerepjátszást mindig túlzottnak, sőt humorosnak tartottam. Két 'gorillája', akik nélkül sehová sem ment, kint maradt a (parlamenti) folyosón úgy, hogy az ülésteremből kivezető ajtót állandóan szemmel tartották.

Szabályszerű folyosólátogatási engedélyük volt – két rossz arcú ember, akikre én nem bíztam volna magam. Sohasem tudtam, hogy ez a két díjbirkózó a tekintély okából járt vele, vagy valóban félt attól, hogy megtámadják. Nálunk ez a fajta védelem nem járt ki egyetlen parlamenti párt vezetőjének sem, nem is hiszem, hogy erre igényt tartottak volna. De hatása a többi képviselő felé is megvolt. Éreztem, sőt láttam is néha, hogy mennyire imponál ez egyes képviselőknek. A parlamenti csoportban kétségtelenül nagy tekintélye volt, mindig azt vártam, hogy amikor belép a terembe, a többiek felállnak előtte. Ez nem történt meg; míg teljes diktátori hatalmat nem szerzett, vigyázott a parlamentáris formákra... Mint politikus keveset szerepelt a Parlamentben, ha bejött, rögtön a helyére sietett.” Ahhoz képest, hogy Sztálin mellett az őrséget lánya szerint csak a sofőr jelentette 1933-ig, Rákosit korán kezdték vigyázni, pedig itt korábban sem voltak olyan merényletek, mint amilyeneket ott Lenin ellen elkövettek. Ha változtak is az idők, Nyugaton sem lődöztek a kommunistákra.

A KP-nak különleges bánásmód jár, mondta RM a munkáspártok összekötő bizottságában:

„Ha a Szociáldemokrata Párt az üb-választásokon lead 5 százalékot, amiatt egy veréb le nem esik a háztetőről, de ha a Kommunista Párt veszít 2 százalékot, akkor az egész burzsoá csürhe egyhangúan elkezd ordítani, hogy a KP gyengül, és ennek komoly politikai hatásai lennének.”

Szabó Imre szombathelyi titkár tudta a megelőzés módját: „Legnépszerűbb elvtársainkat beléptettük a SZDP-be, a titkár- és elnökválasztáskor mind szociáldemokrata küldött lett, és a mi jelöltjeinkre szavazott, így az üzemi bizottságban az elnök és a titkár is kommunista lett.”

És később RM megtalálta az ellenséget ott is, ahol annak előtte ő maga állt: „Ma már világos, hogy akik az üzemi bizottsági választásokat ezekre az időkre kitűzték, azok egyben az összeesküvőket mentették. Semmi kétség, hogy ha ki tudjuk majd teljesen vizsgálni az összeesküvést, ki fog derülni, hogy tudatosan azok javasolták az üzemi bizottsági választást, akik a munkásegységet akarták meglazítani.”

A Magyar Közösség eredetileg jobboldali és faji alapon álló, németellenes szervezkedés volt.

Maradványai – a jobbára ártatlan baráti társaságok – ugyan sosem lettek volna képesek még a köztársaság megingatására sem, különösen a Vörös Hadsereg jelenlétében, de kit érdekelt ez?

A lényeg, hogy az összeesküvés ürügyet adott a Kisgazdapárt feldarabolására. (A Magyar Közösség-per vádlottainak rehabilitálása után csak adalékként érdekes, hogy Argentieri és

Lorenzo sokakkal egybehangzóan azt írja: „A Magyar Közösség-per nem volt koholmány. Ez a kommunistaellenes csoport még a német megszállás idején szerveződött, tagjai azonban továbbra is kapcsolatban maradtak egymással.”) Az említett PB-ülésen határoztak arról is, hogy figyelmeztetik az FKGP-vel kokettáló parasztpártiakat, ne akkor omoljon már a Kisgazdapárt karjába, amikor megkezdődött a bomlása. És a történet RM tálalásában: „Míg mi azon fáradoztunk, hogy a megrongált házak tetők alá kerüljenek, ne az ablaktalan házakban dideregjen a munkásnép, ők azon mesterkedtek, hogy fokozzák az elkeseredést.

Népellenes tervük központja a földreform megsemmisítése volt. A legfelháborítóbb a cinizmus, hogy Magyar Közösségnek nevezték magukat.” És dicsérte Rajkot, a tizenkét gyerekes székely család ivadékát: „nem véletlen, hogy dühödten támadják”.

A propagandistáknak elmondta, hogy az FKGP egy parlamenti bizottság kezébe kívánta adni az összeesküvés felgöngyölítését: „Én magam elmentem a köztársasági elnökhöz, és megmondtam neki, ne fáradjanak az ilyen bizottságokkal, mert ezekben a Baloldali Blokk nem fog részt venni. Azt mondtam neki, az ilyen dologhoz is kettő kell, mint a szerelemhez, az egyik a Kisgazdapárt, a másik a Baloldali Blokk. Alig tudjuk visszatartani a prolit attól, hogy be ne jöjjön, és kalapáccsal rendet ne csináljon. A Parasztpárt PB-ülésén elfogadtattuk, hogy nem veszünk részt semmiféle parlamenti vizsgálóbizottságban, és tiltakozunk az ellen a demagógia ellen, hogy valakit ne lehessen összeesküvés miatt bíróság elé állítani. Utána elmentünk az SZDP-hez, és megtámogattuk őket is. A Parlamentben a Kommunista Párt felvonultatta a karzatra a melósokat, és a kisgazdák visszavonták a javaslatot... Most kezdik észrevenni, hogy aki e javaslatot tette (és vissza is vonta), az a Magyar Élet Pártjának volt a járási titkára. Most sem volt jó a munkánk az összeesküvéssel kapcsolatban, azért, mert szőröstől-bőröstől vettük az egész Kisgazdapártot.”

Szekfű Gyula történész, moszkvai követ megküldte Rákosinak is éves jelentését. Bár az ő megfogalmazásában az ismétlések is érdekesek lennének, például arról, hogy „a szovjet kormány nem fogadta el Erdély megosztására vonatkozó egyik javaslatunkat sem”, maradjunk a prominens irat újdonságainál. Szekfű ismételten visszatér arra az ábrándra, mely szabadulással hiteget a szovjet befolyás alól. „Itt külön rá kell mutatnom Mindszenty hercegprímás és politikai hívei működésére, mely a Szovjetot nemcsak alkalmi hírlapi megnyilatkozásokra indította, de a külügyminisztériumban is többször szóba hozták előttem”

A kiterjedt összeesküvést Dekanozov helyettes külügyminiszter Szekfűvel beszélgetve komoly és súlyos dolognak nevezte. (Az 1953-ban kivégzett Dekanozov Berija barátja, beépített embere volt a külügyben – P. Á.) Szekfű: „A magyar-szovjet viszony alakulásának legfőbb meghatározója jelenleg a magyar belpolitika, a fegyverszüneti egyezmény, a megszállás, a hadifoglyaink sorsa, végül a békeszerződés magában véve is valószínűtleníti a független külpolitikát számunkra, és kell, hogy a szovjet irányát és nézetét elsősorban vegyük tekintetbe. Mindebből világos a tanulság. A finn kormány a békekötés napján fellobogóztatta a középületeket és külföldi követségeit, pedig az ország elvesztette Karéliát finn lakosságával együtt, de a finnek ma sem futnak megvalósíthatatlan álmok után, miután a háborút elvesztették, és tudják, hogy a szovjet limitrof-helyzetbe beilleszkedve nem kell elveszteniük sem nemzetiségüket, sem kultúrájukat, s azt is tudják, hogy ha a szovjet megbízhat bennük, nem fogja akadályozni sem gazdasági, sem művelődési kapcsolataikat a Nyugattal. Másrészt azt is tudják, hogy amíg e bizalmat el nem nyerik, állami és nemzeti létük nincs, nem is lehet teljesen megalapozva. A limitrof-államok csak mint a Szovjet barátai élhetnek nyugodt, békés, fejlődő életet. Helyzetünk a háború befejezésétől kezdve analóg a finnekével, s hozzátehetjük, a románokéval és bolgárokéval. Annyi bizonyos, hogy a Szovjet a cseh, román, lengyel példa szerint nem kíván szocializált államot, kommunista társadalmat e szomszéd országokban. Biztonságot kíván, és békességet határain. És ha belpolitikánkban garantálni tudjuk, ezzel megnyílik az út a jó és sikeres külpolitika számára is”. Lehet, hogy a

SZU 1946-ban még tényleg nem kívánta a szomszédságában a szocializált államot. Azért RM október 2-án azt írta Szántónak Moszkvába, hogy a „CK-plénum (az SZKP KV-ülése – P. Á.) szervezeti határozatait Budapesten nagyban és egészben jó eredménnyel végrehajtottuk”.–

RM feltehetően a Parasztpárt megzabolázása miatt látogatta meg Illyés Gyulát.

Találkozásukat egy mellékes esemény tette jelentőssé. Talán ez volt az egyetlen alkalom, amikor az igazi lényét titkoló RM kitárulkozott. Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra – aki mestere, Szondi Lipót tipológiai elemzéséhez „gyűjtötte” „a festő, az író, a tudós” stb.

Rorschach-tesztjeit – megkérte Rákosit, hogy „a politikusi arcélhez” adja a saját karakterét:

csinálja végig a tesztet. És a rendkívüli önvédelmi reflexekkel megáldott főtitkárt lépre vitte a túlzott önbizalom és a hiúság. A Rorschach-teszt „tintapaca”-ábráit forgatva meg is jegyezte:

„Azt hiszi, megtud rólam valamit?” A válasz akkor sem volt kétséges.

A teszt történetéhez tartozik, hogy Illyés Gyula a húszas években, Párizsban ismerte meg Rákosit. 1926-ban egy francia újság megkérte a költőt, hogy a Rákosi-per alatt legyen munkatársuk tolmácsa. Illyés és RM 1945 után találkoztak újból, és RM 1947-ben, a parasztpárti vezetők körüludvarlásakor kereste fel őt a lakásán. Ekkor készült vele az a Rorschach-teszt, amiből a felvétel után négy évtizeddel készítette az alábbi elemzést dr.

Bagdy Emőke:

RÁKOSI MÁTYÁS LÉLEKTANI SZEMÉLYISÉGELEMZÉSE

Mentális képességeiben magas színvonalú. Intelligenciája érzelemmentes helyzetben tud ké-pességeinek megfelelően működni. Indulati-érzelmi hatásokra leromlik a gondolkodás szín-vonala, a képzeteket a valósággal egyeztető kritikai visszacsatolási kontroll nem hatékony.

Valóságszemléletében a prakticizmus érvényesül. Közvetlen céljainak elérésében elsősorban nem a morális vagy etikai kontroll vezérli, hanem gyakorlati szempontok és aktuális érdek-mozzanatok. Egocentrikus ideológiaképzés és makacs, öntörvényű ítélőképesség jellemzi.

Túlfékezéssel szabályozza ösztönkésztetéseit és viselkedési indítékait. Önuralmat kényszerít magára. Ez egyrészt kényszerzubbonyként feszíti, másrészt védi őt. Hiú, nőies, lelki lágyságú, ezt azonban elrejti. Nyilvánosság előtti szerepszemélyisége ezzel ellentétes, a homlokzat erőt és hatalmat fejez ki. Nagyra értékeli az erőt, amelynek értékfelnagyítása személyes belső gyengeségérzeteivel, kevesebbértékűségi önképével függ össze. Ezt túlkompenzálja, ezért erőszakosságra hajlik.

Fejlődési folyamatában a kamaszlélek éretlenségében fixálódott. A „korai zárás” okai nem nyilvánvalók, de a tény kétségtelen: fejlődése kamaszkori megrekedést mutat. Ennek része-ként mutatkozik meg inkorporációs mohósága: nagy étvágyúan képes enni, bekebelezni, magáévá tenni (akár ételt, akár szellemi eledelt). A befogadottak megtartó (és visszatartó) ereje is fokozott. Ebből ered a memória különlegesen nagy kapacitása, de ebből következik jellegzetes karaktervonások sora is: visszatartó, adni nem tudó, nyerni, kapni kívánó, kicsinyes és makacs személyiség. A visszatartó erők a beszédfolyamatok útjába vagy a gondolatok leírásába blokkolóan törhetnek be, ez kettőzésben, dadogás-ekvivalens beszédzökkenőkben nyilvánulhat meg. Ezek a visszatartó erők nem engedélyezik a lelki mozgásfolyamatok természetes zajlását, például a befogadott nagy tömegű ismeret originális és szabad (divergens) kapcsolásokon alapuló felhasználását. Így a reproduktív intelligencia dominál, a kreatív eredetiség viszont háttérbe szorul. Zárt keretek között tartott, merev sablonutakon zajló gondolkodása megfelel „öntörvényű” gondolkodásos munkamódjának.

Miközben kimagasló tudásanyaggal rendelkezik, okos, logikus, gyors, éles észjárású, egyszersmind csak a saját meggyőződési rendszerében képes ezt jól működtetni. Meg-győződési rendszere lelki energiákkal megszállottan túltöltött. A kivitelezési erő ehhez képest gyönge. Belső renyheség, kényelmesség akadályozza a cselekvő magatartást, így valószínűleg a környezet mozgatásával pótolja saját cselekvőerőinek inerciáját.

Érzelmeiben óvatos. A környezet véleményére erősen támaszkodó, hízelgéssel becsapható, önmagára vonatkozó pozitív információkra sóvárgó ember. Önmagát másokhoz képest alulértékeli, ezt intellektuális teljesítményével és viselkedésével túlkompenzálja, miközben gyengeségeit igyekszik titkolni. Önképének hiányosságait pozitív információkkal tölti fel.

Ebből ered szellemi vaksága a hízelgésre, az álságos magatartásra. Önmagáról minden pozitívumot bekebelez és felnagyít, a világ felé ezt a pozitív képet mutatja fel.

Türelmetlen és kíméletlen ember. Kíméletlenségét nem agresszív töltések adják, hanem önszempontú igazságérzés, dogmatikus öntörvényűség, amelynek szellemében nem tud tekintettel lenni másfajta érvényességre, és nem tudja elviselni a kételkedést.

Gyanakvása fokozott, projekciós kivetítőmechanizmusai szabadon működnek. Környezetében saját negatívumait látja viszont, nem tud bízni senkiben; gyanakvásaiban többszörös ellenőrzési fázisokkal védelmezi magát (rítusok, „ellenőrzési ceremóniák”) a feltételezett

Gyanakvása fokozott, projekciós kivetítőmechanizmusai szabadon működnek. Környezetében saját negatívumait látja viszont, nem tud bízni senkiben; gyanakvásaiban többszörös ellenőrzési fázisokkal védelmezi magát (rítusok, „ellenőrzési ceremóniák”) a feltételezett