Az október 24-án Gödöllőre érkező király a következő három napon sorra fogadta a meghatározó politikai személyiségeket, a megoldást keresve. Fogadta Károlyit, Batthyány-t, Jászit, és társaikat, de a parasztpolitikus Nagyatádi Szabó Istvánt is.
Károlyi az emlékirataiban – ahogy általában az ezekben a napokban tör-téntekről – zavarba ejtően szűkszavúan ejt szót az ezen, október 24-én történt
megbeszélésen történtekről is. Figyelmeztette a királyt – írja – a habozása kö-vetkeztében előálló veszélyre, mely a trónját fenyegeti. Közölte, hogy „a válságot szükség esetén az ő beleegyezése nélkül is” meg fogják oldani.
Megemlíti még, hogy Gödöllőről Budapestre együtt utaztak vissza Andrássyval, aki ekkor keserű szemrehányást tett neki a Nemzeti Tanács meg-alakítása miatt, ami – Andrássy szerint – a magyar alkotmány megsértése. (Ez tény. Igaza volt.)
Batthyány Tivadar grófot a király 25-én fogadta. Batthyány az emlékirataiban igen részletesen ír erről az audienciáról, Károlyival ellentétben.
Állítása szerint, a király előtt ekkorra már Bárczy István miniszterelnökké való kinevezését hozták javaslatba, a király erről az ő véleményét is kérdezte. Ő nem tartotta alkalmasnak a volt Budapesti főpolgármestert, mivel nincs akkora népszerűsége. Nézete szerint csak időnyerés miatt vetették fel a személyét. De – és itt jön a meglepő közlés – ő határozottan ellenezte Károlyi kinevezését is.
A katasztrófáért ugyanis – fejtegette – vállalják a felelősséget azok, akiknek a politikája az összeomlás küszöbére juttatta az országot.
A király másnap nevezzen ki valakit, akit a legalkalmasabbnak tart, és az-tán maradjon meg e mellett – javasolta a királynak Batthyány. Arról nem szól a Károlyi kormány leendő belügyminisztere, hogy ez magánakció volt-e a ré-széről, vagy Károlyival egyeztetve cselekedett. (Károlyi az emlékirataiban erről semmit sem mond.)
Ez utóbbi esetben mintegy érthetetlen a Nemzeti Tanács megalakítása is, hi-szen ennek célját nehéz lenne másban megjelölni, mint a hatalom átvételében.
Kérdés továbbá, hogy akkor a Nemzeti Tanács miért nem támogatja majd a Hadik kormányt. Hiszen gróf Hadik János kinevezésével a király azt tette, amit Batthyány, mint Károlyi bizalmasa javasolt: kinevezte azt a személyt, akit alkal-masnak tartott.
Tény, hogy a három nap nem hozott megoldást. A király az összes politikai erőnek egy nagy nemzeti kormányba való összefoglalását kívánta, törekvése azonban nem járt eredménnyel.
A király azonban abban egyetértett Károlyiékkal, hogy a háborút lehetőleg azonnal be kell fejezni, és ebben osztotta Andrássy Gyula álláspontját is, aki ugyancsak a minél gyorsabb békekötés felvállalásával fogadta el a kinevezését a Monarchia külügyminiszterévé. Andrássy a külügyminiszterség átvételére 25-én Bécsbe utazott, elszánva arra, hogy különbékét köt az antanthatalmakkal.
Ahogy írja már hivatkozott könyvében: Nehéz lelki küzdelmek árán határoz-tam el magam a különválásra (ti. a németektől) igaz, hogy a németek gyakran nyersek és sértőek voltak velünk szemben,….de azért kétségtelen, hogy nemegy-szer hősiesen, sikeresen és hűen védték meg a mi határainkat, hogy illojalitást
nem vethetünk a szemükre, és hogy nekik is nemegyszer jogos okuk volt ránk panaszkodni. Én szerencsétlenségében különösen nagyra becsülöm e heroikus nemzetet.”, de a „háború továbbfolytatásával a németeknek nem használhattunk többé. A további harci készség hangoztatása csak okot szolgáltatott volna arra, hogy az antant hallgatva katonai pártjaira, az immár ellenállhatatlanná vált tá-madását folytassa, bosszúálló kedélyhangulatban országainkat végigpusztítsa, és végül Berlinben, Bécsben, és Budapesten diktálja a megsemmisítő békét”.
Talán meg lehet érteni Andrássy „németbarátságát.” A német császár, és kato-nai felső vezetés arroganciája, a szövetséges feletti befolyásra törekvése valóban taszító, és vészjósló volt. Ugyanakkor tény, hogy a háború Magyarország szá-mára válságos időszakaiban a német hadsereg igazi szövetségesként mutatko-zott meg: gondoljunk csak az 1916. évi román betörésre, ahol a területrablók Falkenhayn tábornok csapataival találták szembe magukat. Andrássy azonban meg volt győződve arról is, hogy a forradalmat – mely az ország összeomlásával azonos – csak a különbéke felajánlásával lehet megakadályozni.
A királynak az antanttól való fegyverszünetet és különbékét kérő táviratát a Külügyminisztérium október 25-én délután 5 órakor küldte el Berlinbe, tájé-koztatás végett, majd másnap Wilson elnöknek küldte el a békekérő táviratot.
(Emlékezzünk: a fronton a fegyverszüneti bizottság 28-án kapja meg az érte-sítést, hogy az olaszokkal fel kell venni a tárgyalásokat.)
A király október 26-án dolgavégezetlenül visszaindult Bécsbe, úgy ítélve meg, részben az ausztriai események, részben a fegyverszünet-kérés miatt a személyes jelenlétére ott van szükség. Felkérte azonban Károlyi Mihályt, hogy kísérje el őt Bécsbe, így Károlyi a királlyal az udvari vonaton el is utazott. Hívei arra számí-tottak, hogy vissza már mint Magyarország kinevezett miniszterelnöke érkezik.
Károlyi azonban Bécsben nem lépett érintkezésbe senkivel, és a királlyal sem találkozott. 27-én, mivel a kabinetirodától azt az értesítést kapta, hogy lépjen érintkezésbe az ezen a napon Budapestre utazó József főherceggel, akit a király, mint „Homo regius”-t a magyar kormányválság megoldásával bízott meg.
Károlyi ezen, hiábavaló útjával kapcsolatban elterjedt, – és Gratz Gusztáv is így tudja – a „Forradalmak kora” című művében, hogy a király csak azért vitte magával Károlyit, hogy ez által időt nyerjen.
A nyilván jobban tájékozott Andrássy Gyula azonban másként tudja. Már idézett könyvében azt írja, hogy a király valóban hajlott Károlyi miniszterelnök-ké való kinevezésére. Ő (Adrássy) erre felajánlotta a lemondását.
A királlyal végül abban állapodtak meg, hogy csak azt követően dönt Károlyi kinevezéséről, miután Andrássy „minden kérdésben tisztába jön vele”. A Bécsben tartózkodó Károlyi azonban, noha ideje engedte volna, „előtte nem ismert oknál fogva” nem kereste fel őt, és nem találkozott osztrák politikusokkal sem.
Andrássy szerint tehát Károlyi a számára nyitva álló tárgyalási lehetőségeket sem használta ki. Arra valóban nincs értelmes magyarázat, hogy Andrássyt, aki nem csak a birodalom második embere volt a király után, hanem a felesége révén családi kapcsolatban is álltak, miért nem kereste meg. Ha csak nem az a magyarázat, hogy Károlyi nem is akart tárgyalni. Nem elnyerni, hanem kikény-szeríteni akarta a kinevezését.
Károlyi az emlékirataiban azt írja, hogy Bécsbe érkezve nem fogadta el a Schönbrunnban való elszállásolását, hanem a Bristol Hotelben szállt meg, mert tárgyalni akart Andrássy-val, és Lammasch osztrák miniszterelnökkel is. Egész nap várt, de sehonnan nem kapott értesítést. Így aztán nem keresett meg senkit, és nem is beszélt senkivel.
Károlyi e hozzáállását Batthyány is szükségesnek tartja mentegetni.
Visszaemlékezéseiben azt írja, hogy ha Károlyi ekkor hívás nélkül keresett volna fel bárkit is, feltétlenül a „hívatlan vendég tolakodó stréberségével vádoltatik.”
Nagyon gyenge érv! Akkor, amikor szinte órák számítottak az ország sorsa szempontjából, valóban ez az „illembeli” kérdés tarthatta volna vissza Károlyit, aki maga írja, hogy az előző napokban kilátásba helyezte a király előtt, hogy akár annak akarata ellenére is cselekedni fog?
Vagy: ha már Andrássy-t nem kereste meg, illembeli meggondolás tartot-ta vissza attól, hogy jelezze a király személye körüli miniszternek, (gróf Zichy Aladárnak) hogy vár a király hívására?
Károlyi mindenesetre sértettnek mutatkozott. A Bécsből Budapestre tartó út során azonban megkísérelte megnyerni a főherceget, aki előtt megcsillantotta a koronát is. A magát néhány nap múlva, már köztársaságpártinak valló Károlyi tehát – amennyiben ez lett volna az ára a kormányra kerülésének, – el tudta képzelni a magyar trónon a Habsburgok magyar ágát.
A 28-án reggel Budapestre érkező vonatot a pályaudvaron tömeg várta, majd Lovászy Márton egy rövid beszédet mondott, melynek lényege szerint, ha Károlyi nem lett miniszterelnök a király akaratából, majd azzá teszik őt a nép akaratából. (A Károlyira váró tömegek zavart csodavárását tükrözi, hogy a Marseilles-t kezdték énekelni. Igaz, forradalmi induló, de az országgal még hadban álló ellenséges hatalom himnusza!)