A kieső magánhangzók

A kétnyíltszótagos tendencia hatáskörébe eső (azaz az annak folytán kieső) magánhangzókat a magyar hangtörténet kutatói közül többen is vizsgálták. Aho-gyan azt a tudománytörténeti összefoglalásban jeleztem, egyik írásában Horger Antal úgy foglalt állást, hogy a kieső vokális felső vagy középső nyelvállású rövid magánhangzó lehet (1911: 47–48). Bárczi Géza valamennyi rövid magán-hangzó kiesését lehetségesnek gondolta, de közülük ő is kiemelkedően gyakori-nak minősítette a felső (az ő szóhasználatával: magas) és a középső nyelvállású magánhangzók elmaradását (1958a: 78). Mivel vizsgálataikat mindketten főként ómagyar kori közszói példákra alapozták, érdemes a kitágított forrásanyag fényé-ben ezt a kérdést is újravizsgálnunk. A kétnyíltszótagos tendencia következtéfényé-ben kiesett magánhangzók eloszlását a két elemzett korpuszban — a gyakorisági vi-szonyaik szerinti elrendezésben — a 3. táblázat mutatja. A táblázatban az elő-fordulások abszolút értékét és a teljes korpuszban mérhető százalékos arányát is megadom.

A korabeli helyesírási gyakorlat alapján egyes jelölési formák pontos hangér-tékét nem tudjuk egyértelműen meghatározni (a magánhangzók ómagyar kori jelöléséhez lásd bővebben Korompay 2003: 287–291). Ezekre a kettősségekre

0 5 10 15 20 25 30

rk rd lym rn dv lk sztv mr tr gr kny rv bl kr mt pl rc rcs rny jd kt szk lm rm bny br tv kl zr zsl jl ln rg rs

a táblázatban is utalok, mégpedig variánsos olvasati (hangértékbeli) lehető­

ségeket feltüntetve: u/o (pl. Baru/omó (1327/1589: Borumou, KMHsz. 1:

47) > Bar mó (1273/1392/1477: Bormow, uo., Bihar vm.), Dalu/omár (1484:

Dalwmar, Cs. 5: 84) > Dalmár (1519: Dalmar, uo., Hunyad vm.), ü/ö (pl.

Alekszanderte lü/ö ke (1327: Alexanderteluke, ComSzat. 146) > Alekszander-telke (1350: Alexander telke, uo., Szatmár vm.), Gálospétü/öri (1321: Galus-petury, Németh P. 2008: 90) > Gálospetri (1322/1323: Galuspetri, uo., Szatmár vm.), Szepü/ösi (1267: Scepusy, KMHsz. 1: 262) > Szepsi (1317:

Scipsi, uo., Abaúj vm.), i/ë (pl. (S)ze li/ëne (1437: Zeline, Cs. 2: 364) >

(S)zel na (1476: Zelna, uo., Valkó vm.), Kircsi/ëmény (+1058/1300/1403: Kyr-schynem, KMHsz. 1: 163) > Körcsmény (1332–1335/PR.: Kurchmen, uo., Ba-ranya vm.), o/a (pl. Aro/aca (1219/1550: Orocha, Póczos 2001: 19) > Arca (1222/1550: Harca, uo., Borsod vm.), Bako/ava (1358: Bakoua, ComVer.

175) > Bakva (1397: Bakua, uo., Verőce vm.), Lito/ava (1282: Lytova, Gy. 3:

217) > Litvavár (+1285>1366/1391: Litva, uo., Hont vm.), Zagyo/ava (1331:

Zagyowa, Gy. 3: 107) > Zagyva (1331/1334: Zagyva, uo., Heves vm.). Ezt a megoldást (azaz a bizonytalanság jelzését, ami azonban valós kiejtés beli va-riánsokra is utalhat akár) ugyanis még mindig megnyugtatóbbnak találtam, mint az adatok határozott besorolását a nyíltabb vagy zártabb, máskor pedig a labiális vagy illabiális olvasatú adatok közé.

magánhangzó ómagyar kori helynév mai tájnyelvi szó

e/ë 79 21% 39 10,5%

o 42 11% 35 9,5%

a/ȧ 36 10% 32 9%

u/o 41 11% —

i 10 3% 13 3,5%

ü/ö 13 3,5% —

o/a 12 3% —

i/ë 8 2% —

u 1 0,5% 7 2%

ö — 2 0,5%

3. táblázat. A kétnyíltszótagos tendencia következtében kiesett magánhangzók gyakorisága

Ugyanezt a táblázatot a jobb áttekinthetőség érdekében célszerű a nyelvállás-fok szerint is bemutatni. Ezáltal ugyanis pontosabban szembesíthetjük adatainkat a szakirodalomban olvasható megállapításokkal. A 4. táblázatban az összevont, típusokba rendezett számarányokat láthatjuk.

nyelvállás ómagyar kori

helynév mai tájnyelvi szó összesen

felső 11 3% 19 5% 30 8%

felső/középső 62 17% — 62 17%

középső 42 11,5% 38 10% 80 21,5%

középső/alsó 91 25% 39 10,5% 130 35,5%

alsó 36 9,5% 32 8,5% 68 18%

4. táblázat. A kétnyíltszótagos tendencia következtében kiesett magánhangzók nyelv állásfok szerinti gyakorisági eloszlása

A fenti táblázatból kitűnik, hogy a biztosan felső nyelvállású magánhangzók kiesését regisztrálhatjuk a legkisebb arányban. Erre idézhetjük példaként az i el-maradását mutató Bazita (1320: Bazytha, Cs. 3: 31) > Baszta (1360: Bachta, uo., Zala vm.), Dabisa (1349: Dabysa, Cs. 2: 242) > Dobsa (1313: Dobsa, uo., Sze-rém vm.), Kurice (1075/+1124/+1217: Curice, KMHsz. 1: 168) > Kurca (1332:

Kurcha, uo., Csongrád vm.), Lestina (1235/1270: Lesthyna, ComArv. 26) > Lest-na (1325: LesthLest-na, uo., Árva vm.), Tuhinye (1243: Thuhyne, FN. 197) > Tohnya (1468: Thohnya, uo., Trencsén vm.) ómagyar kori helyneveket, illetőleg az u, i elmaradására utaló bajuszos ~ bajcos, fityula ~ fityla; malina ~ málna, csiripel

~ csirpöl, hasidék ~ hasdék, fesziget ~ feszget (ÚMTsz.) tájnyelvi variánsokat.

A felső/középső tartományba eső, tehát a nyelvállásfokukat tekintve bizonytala-nul megítélhető magánhangzók kiesésére az előzőekben bőven idéztem példákat:

az összesített táblázat alapján erre a biztosan felső nyelvállású magánhangzók-hoz képest kétszer olyan gyakran kerülhetett sor.

Az egyértelműen középső nyelvállású magánhangzók kiesésével még na-gyobb arányban találkozhatunk, s az összes magánhangzó közül az o például a második leggyakoribb kieső hangként regisztrálható. Bizonyosan o hangjukat vesz tették el a kétnyíltszótagos tendencia következtében a Csokoha (1221/1550:

Chokoha, Póczos 2001: 31) > Csokva (1330/1771: Chakva, uo., Borsod vm.), Kerova (1273: Kerowa, Gy. 2: 294) > Kirva (1282>1424: Kerwa, uo., Eszter-gom vm.), Lodomirfalva (1296: Lodomyrfolwa, ComVer. 102) > Ladmérfalva (1392: Lad merfalua, uo., Verőce vm.), Mikola (1334/1784: Mikola, Cs. 3: 338)

> Mikla (1455: Mykola, uo., Fejér vm.), Monyorós (1391: Monyoros, Cs. 5:

887) > Monyrós (1393: Monyros, uo., Küküllő vm.), Pokorágy (1334: Poko-rag, Gy. 3: 269) > Pokrágy (1334/1784: Pokrag, uo., Hont vm.), Radovány (1267: Rodowan, Gy. 3: 449) > Radvány (1297: Roduan, uo., Komárom vm.) helynevek. Hasonló változás húzódhat meg továbbá a zabola ~ zabla, gabona ~ gabna (MNyA.), lúgozás ~ lúgzás, sehova ~ suhva, majoros ~ majros, imola ~ imla, tohonya ~ tunyha, topolya ~ toplya, borona ~ borna, koronabék ~ korna-bék, zsírozó ~ zsírzó, mázoló ~ mázló (ÚMTsz.) tájszói variánsok létrejöttének hátterében is.

A középső/alsó tartománynál — amely a legnagyobb számú példát foglalja magába — kell szólnunk az o/a mellett az ë/e ügyéről is. Az ë/e hang kiesését illusztráló adatok ugyanis mindkét elemcsoportban túlsúlyban vannak. Az adatok némelyikében etimológiai alapon jó esélyekkel számolhatunk inkább középső nyelvállású ë magánhangzóval, s nem alsó nyelvállású e-vel (a telek esetében

— feltéve, hogy elsődleges telik­ből alakulhatott — ezt például feltételezhetjük;

vö. Jakab 1957: 85), másutt e kérdésben nehezebb lenne döntésre jutni. És mint-hogy a helynévi adatoknál a lejegyzésekből nem tudhatjuk pontosan, mint-hogy e vagy ë hangok estek­e ki a kétnyíltszótagos tendencia következtében, célszerűnek láttam ezt is variációs formában jelölni a táblázatban. A tájszavak esetében is ezt a megoldást követtem, mivel az egyes nyelvjárási formák a kérdéses helyen gyakran eltérő nyelvállásfokú magánhangzókat tartalmaznak. Az ë vagy e hang elmaradását feltételezhetjük például a Berekenyés (1348: Berekenes, Cs. 5: 334)

> Berkenyés (1459: Berkenes, uo., Kolozs vm.), Veremüs (1347: Beremus, Cs. 2:

535) > Vermes (1347: Vermes, uo., Baranya vm.), Merenye (1229: Merena, Cs. 2:

628) > Vásárosmernye (1385: Wasarusmernye, uo., Somogy vm.), Rébece (1225:

Rebece, Gy. 4: 133) > Rébce (1225: Rebce, uo., Moson vm.), Redemec (1277:

Redemech, ComZemp. 156) > Redmec (1321/1323: Redmuch, uo., Zemplén vm.), Szemere (1243: Scemere, ComAbTorn. 83) > Szemre (1327: Zemre, uo., Abaúj vm.) helynevekben, illetőleg a cibere ~ cibre, égeres ~ égres, fedeles ~ figyles, berekenye ~ bereknye, tekenő ~ teknyő, gépelés ~ géplés, szereda ~ szerda, csöre-ge ~ csörcsöre-ge, derekas ~ derkas, cserepes ~ cserpes, csöre-gezemice ~ csöre-gezmece (ÚMTsz.) tájnyelvi szavakban.

A táblázatból egyértelműen kitűnik végül az is, hogy szép számmal akad-nak olyan példáink is, amelyekben alsó nyelvállású magánhangzók estek ki a tendencia működése során. Nagy valószínűséggel az a hang kiesését láthatjuk az Alamor (1319>1413/1414: Alamor, Gy. 2: 130) > Almor (1330: Olmur, uo., erdélyi Fehér vm.), Barakon (1428: Barakon, Cs. 1: 237) > Barkon (1428: Bar-kon, Gy. 1: 237, Torna vm.), Kispanyala (1366: Kyspanala, Németh P. 2008:

148) > Kispanyla (1367: Kysponyla, uo., Szatmár vm.), Pagarács (1311: Pa-garach, ComVer. 146) > Pagrács (1313: Pagrach, uo., Verőce vm.), Szarakad (1217: Saracad, Cs. 2: 795) > Szarkad (1394: Zarkad, uo., Vas vm.), Várada ([1272–1290]: Waradam, Németh P. 1997: 200) > Várda ([1272–1290]: War-da, uo., Szabolcs vm.) helynevekben és a kabala ~ kabla, pacakos ~ packas, lúdarázs ~ ludrás, kajacsos ~ kajcsos, hajadon ~ hajdon, fikanyos ~ fiknyos, kaláha ~ kolha, langali ~ langli, fonatos ~ fontos, macatos ~ mosztos (ÚMTsz.) tájszavakban.

Mindezek az arányok pedig azt mutatják, hogy a Horger Antal által meg-fogalmazott kijelentést feltétlenül módosítanunk kell, sőt még Bárczi Géza vélekedése is pontosításra szorul, mivel a középső és alsó tartományban lévő magánhangzók kiesését is meglehetősen gyakran idézte elő mindkét

szócsoport-ban a kétnyíltszótagos tendencia. Az a megállapítás azonszócsoport-ban, hogy a változás a rövid magánhangzókat érinti — egy­két esetleges kivételtől eltekintve (pl. talán Kaláha > Kolha, Bakófalva > Bakfalva) — helytállónak bizonyult.