Kiegészítés Roga hun király nevéhez

Szekér J. Aloysius: A magyarok eredete a régi, és mostani magya-roknak nevezetesebb tselekedeteivel együtt 1. könyv, 54. old. 1808.

(https://www.scribd.com/document/226964155/Szeker-j-Aloysius-A-Magyarok-Eredete)

„Némellyek úgy vélekednek, hogy ezen Herczegnek neve nem Rua vólt, hanem Ruhás, és talán jól is vélekednek: mivel ez magá-ban is jó értelmû Magyarszó; a' régi Eleinknél pedig olly nevezetek vóltak szokásban, a' menyeknek azon személyhez illendõ értelmek vólt, a' kiknek azon nevek adattak.”

Ethnographia, 1890. 1. szám (1. évfolyam) 183. -187. old

A hunnok és a hunn személynevek.

Irta: Földes János.

…Ellenben Attila egyik nagybátyjának Ruas-nak a nevét nem tar-tom török eredetûnek, mert r élõhangú szó nem találtatik a török nyelvben, sõt nincs ilyen a mongol, mandsu és szamojéd nyelvek-ben sem. E név már az ugorságból származik, mert a mordvin nyelv-ben rav, ravo „Volga” és „tenger” jelentéssel bír; s igy ez a név, mely jelentésére nézve a török Attilával egyezik, a mellett bizonyit, hogy a hunok közt ugorok is voltak.

8. Kiegészítés Attila hun király nevéhez Ethnographia 1890. 1. szám (1. évfolyam) Vegyes közlemények- Az Attila név 258-260.

„Vámbéry Ármin „A magyarok eredetérõl írt mûvében Attila nevét a tatár „etil”, „idel” az az folyam. Volga szóval veszi egynek s erede-tét ugy magyarázza, hogy a hunnok világhírû királyának nem ez volt a tulajdonképeni egyéni neve, hanem csak mellékneve… Hogyha más nem is, legalább Priskus ne hallott volna Attila valóságos nevé-rõl, midõn udvarában j á r t , vele ebédelt s alkalma volt a hunn ki-rályról és viszonyairól sok mindenféle apróságot megtudni; már pedig õ is mindig csak „Attélas”-nak nevezi s i l y néven ismerték õt a kons-tantinápolyi, valamint a ravennai udvarban is. Mind a mellett a dolog lényegére nézve nagyon valószínû, hogy igaza van Vámbérynak s At-tila neve csakugyan annyit jelent: folyam, nagy folyó…

A szó régi alakja azonban, mely visszanyúlik a hunn korszakig, egyenesen Attila volt; igy nevezi a VI. századbeli Zemarchos a Volgát s még a X. században is Atilnak (Átél) találjuk Konstantin császárnál.”

Oklevelekre hivatkozva írja, hogy 1286-ban Etele, 1331-ben s 1332 Etel, 1333-ban Ethele személynévként használatban volt. Né-met nyelvterületen az Ezilo, Etzel, fõvárosának Etzilburg, Echulburc, Eteleve neve maradt fenn. Az író neve (ng.)-ként jelent meg, való-színûleg Nagy Géza régész.

9. Kiegészítés a Nagyszentmiklósi Kincs-hez (Megfejtések könyve II. 42. old.)

A 2-es számú korsón lévõ TJ- összerovás karcolathoz hasonló ta-lálható az általam elõször leírt orsógombon, mely Móra Ferenc Igaz-látók c. könyvének borítóján látható. (Tászok-tetõtõl a bosnyák pira-misokig, 2007/74.)

10. Kiegészítések a Felvidéki rovásírásos emlékek c. könyv-höz (2014)

– Körmöcbányai Felirat-hoz:Archaeologiai Értesítõ 1874-es év-folyamában:

Lehoczky Tivadar: Régészeti Böngészet hazánk északi vidékein c.

írásából tömörítve: A körmöczi hegyeken, e város és Besztercebánya között több olyan kõszirt találtatik, melyeken run* betûkbõl álló fel-irat van bevésve. Krizsko Pál tanár értekezése szerint az áll a „szláv”

run feliratban, hogy az északról jött szilinga nép a környéket rommá tette a Kr. u. 280. évben.

*run betûk: a régi és a külföldi szakirodalomban rúnaszerû írás-nak-runic script, caractere runique-nevezik a rovásírást. (F.K.)

– Alsókemence, Apor Gáspár leveléhez.(2014/40. old.) Kima-radt mondat:

2. ábra

1:Nagyszentmiklósi Kincs 2: Móra orsógomb

A Révai lexikonban szereplõ késõbbi Aporok között Gáspárt nem találunk, ez azonban nem zárja ki, hogy létezett.

– Weit Goliel-rõl (Vitus Gailel?) írtam, hogy személye nem tisztá-zott, ismertettem a feltevéseket. (2014/48.)

Az Ethnographia 1917-es évfolyamában a 141. oldalon találunk adatot S.Gy. tollából, aki Sebestyén Gyula. Egy 1825-ben megjelent bécsi kiadványban közlik Weit Goliel egy mûvének tartalmát. Nevét itt Goibel-ként írják. A kéziratban lévõ mû Ferdinánd király 1551 és 1553 közötti erdélyi háborúiról szól. A bécsi Udvari Könyvtárban két másolata van, egyiken a Veit Gailel „von Pressburg” (Pozsony), mási-kon a Vitus Gailel név áll. Az alapos Sebestyén Gyula egy munkatár-sát kérte meg, hogy írja ki a kéziratból a rovásírásra vonatkozó szö-vegrészt, mely régies németséggel a következõ a székelyekrõl: „Ir sprach vnnd Claider fueren sy gannz wie die Hungern, mit Irer Schrifften prauchen sy etlich khurcz Caracteres, vnndter welchen etlich ein gannz wort oder Sentenz bedeitten, vnd zaichnens merer thail nur auf holcz oder Rabisch.”

Magyarul: Nyelvük és ruhájuk egészen olyan, mint a magyaroké, saját írással dicsekedhetnek, melynek néhány rövid karaktere egész szót, vagy mondatot jelent és többnyire fára vagy rovásbotra jegyzik fel. (ford: F.K.)

A „Rabisch” jelent adórovásbotot is, de naptár szerûen, emlékez-tetõnek, események, kiadások, bevételek feljegyzésére is használ-ják.

– A rovásírással is foglalkozó felvidéki személyiségekhez Herman Ottó: (1835-1914) a Tolnai lexikon szerint Besztercebá-nyán, Szinnyei József szerint Diósgyõrben (Borsod megyében), a Wikipédia szerint Breznóbányán született. Néprajzkutató, természet-tudós, régész, országgyûlési képviselõ, rovásírás kutató. Részlet a Tolnai lexikonból (1927): „Legkiválóbb magyar természetbúvárunk s bár a magyar nyelvet csak hét éves korában sajátította el, az övénél tõsgyökeresebb magyarsággal kevesen írtak. …Nyelve olyan, mint a népies hímzés, ragyogóan tarka, mégis összhangzatos, tele ismeret-len szépségekkel, melyet Herman Ottó mentett halódásnak induló szókincsünkbõl” (Szülei németül beszéltek.)

A gimnázium után a bécsi Mûegyetemre iratkozott be, azonban a magyarság üldöztetése miatt tanulmányait befejezni nem tudta. Ha-talmas természetrajzi munkássága mellett (pl. õ állapította meg

elõ-ször a miskolci szakócák alapján, hogy Magyarországon is élt õsem-ber), a rovásírással is foglalkozott. A számrovás területén átfogó, ala-pos helyszíni kutatást, gyûjtést utoljára Herman Ottó és Sebestyén Gyula végzett, hozzávetõlegesen 1900 és 1910 között. Jelentõs ta-nulmánya: Az õsszám és az õsbetû viszonya irodalmunkban (Archaeologiai Értesítõ, 1903)

3. ábra: Örtel 1719-es ábécéje Sebestyén Gyula Rovás és rovás-írás c. könyvébõl

Örtel betûsora Thelegdi, Kájoni, Harsányi és Kaposié után követ-kezik Fischer táblázatában. Ezen kívül bemutatja az Örtel által kö-zölt Attila ábécét, bár Fischer úgy véli, hogy az a hun-magyar írással nem hozható kapcsolatba.

Fischer Károly Antal 1889-ben megjelent könyvében Örtel János Gottfried mûveit elemezve írja, hogy a hun-magyar írás tekintetében teljesen Bél Mátyás nyomdokain halad, viszont nyelvészeti elemzé-seit „gyarlóságokkal teljes erõltetésekkel és szójátékokkal hasonlít-gatja és egyezteti.”(2005/46.)

3. ábra – Örtel (Oertel, Oertelius)

Já-nos Gottfried: Szinnyei József:

Magyar írók élete és munkái (1891-1914) c. mûvébõl járt egyetemre, majd 1720-tól a Gömör megyei Osgyánban lel-készkedik. Késõbb Besztercebá-nyán és Sopronban német nyel-ven folytatja papi munkáját. A ma-gyar nyelvet a keleti és nyugati in-dogermán nyelvekkel vetette össze, többek között az 1746-ban Regensburgban latin nyelven megjelent munkájában. Sopron-ban hunyt el.

– Tóth Kuruc Mária: a felvidéki, Duna parti Izsán született 1922-ben. Író, költõ, néprajzos, mûfordító. Nagybátyja dr. Kurucz János, történész, aki az Izsa hátárában lévõ leányvári ásatásokat vezette.

Mária Cleveland-ben él. Mûveiben a magyarság õsi múltjának mûve-lõdéstörténeti értékeit és azok néprajzi kapcsolatait mutatja be, ala-posan alátámasztva szakirodalommal. A magyarságot – mint én is – Kárpát-medencei õsnépnek tartja. A rovásírást ismeri, mûveiben szót ejt róla, a tordosi jeleket a magyar rovásírás elõdjének tartja.

Mûvei, többek között: Aranyfonál, az erdélyi arany útja (Cleveland, 1990), Sorsfordító régmúlt (USA, 1995), Erdélyi festett edények (Cle-veland, 1996), Feltámadó régmúlt (Cle(Cle-veland, 1997)

http://www.televizio.sk/2013/09/az-izsai-leanyvar-emlekei-a-kele-mantiaban/

– Ernyey Józsefrõl írottakhoz(Megfejtések könyve II. /260) Ernyey Józsefet Bella Lajos pozsonyi születésû régész is megbe-csülte. Ezt írja Az õskor embere és kultúrája c. Hillebrand Jenõvel közösen írt könyvében: „Megvan a fibula õsalakja! … Ernyei József múzeumi õr meglátó szemének köszönhetjük, hogy végre valahára közölni tudjuk a fibula képét. Balkáni útjáról magával hozta a Sztarinár (Régész) valamennyi évfolyamát.” (A múzeumi õr itt nem azt jelenti, hogy teremõr, hanem muzeológus.)