A LY megtalálható a Nagyszentmiklósi Kincs, a Szarvasi Tûtartó jelei között és a hun jelek között is.
A 13. századi botnaptármásolatában az Iés Jlejegyzésére egy-aránt ezt a jelet látjuk: . Két esetben jelenik meg ez a jel: , a 681. lapon és az ábécében. (Az ábécé nincs a rovásboton, csak Marsigli másolatában!) Az LYlejegyzésére a formát használta a ro-vó, többek között a Gergely, Mihály, Ilyés (így!), Orsolya névben.
Nem tudjuk, az eredeti rovást készítõ tett-e a boton különbséget az Iés J betûk között, mely felett Marsigli esetleg elsiklott. Néhány to-vábbi szó: JÚLIA, PIROSKA, GERGELY, ILYES (így), SIMON, MI(H)ÁLY, JÁNOS
, , , , , , .
A 12. századi Vargyasi keresztelõmedence feliratának részlete szépen mutatja a forma régi I hangértékét, a MIHÁLYI szóban.
(Vagy Mihályi-nak hívták a készítõ mestert, vagy Csíkszentmihályról származott.)
Az 1480-as évek táján készített Nikolsburgi ábécében érdekes zavar van a betûsorrendben, errõl már írtam a Megfejtések könyve I.-ben… Itt most csak arra hívom fel a figyelmet, hogy a is megtö-ri a latin ábécé sorrendjét, nem az Iután van, hanem az Ebetû elõtt, a fölé írt hangérték pedig se nem J, se nem I, hanem ei. Az i hang-értékkel jelölt betû a 2. sorban található a kapocs K-elõtt.
Thelegdi János 1598-ban kiadott tankönyvében a betûsorrend megfelelõ, kérdéses betûink így néznek ki: . A mélléjük írt hangérték: eli, ei, i.
A székelyföldi Siménfalván Bonyhai Moga Mihály 1628-ban így írta az ÍRJA szót:
Feltételezésemet a Felsõszemerédi Rovásemlékkét megfejtésé-vel is alátámasztom. Fábián János plébános rajza 1864-bõl a kérdé-ses részletrõl (A rajz). Püspöki Nagy Péter felvidéki történész ennél a részletnél a János szót fejti meg (B rajz). Azonban a J-vel jelzett
be-2. ábra
Kónya Ádám rajza a vargyasi rovásemlékrõl (részlet)
tû az LY-nak felel meg, mint ahogyan Püspöki is mutatja tanulmányá-ban: 3. ábra
Néhány évvel késõbb Pataky László mérnök, rovásírás kutató már LY-el írja a Felsõszemerédi Rovásemlék megfejtésekor a János-t, azaz Lyános-t. (C rajz) Nincs adatom arról, ismerte-e Püspöki Nagy Péter olvasatát. Nem tudjuk, hogy a régebbi, 13. századi templomhoz tar-tozott-e a rovásos kõgerenda vagy egy, még ennél is régebbi épület részeként õrizte meg ezt az írásmódot.
Sebestyén Gyula néprajztudós írta 1909-ben megjelent könyvé-ben a rovás Jbetûrõl: „A görbe ó-török jegy merev rokona. Forrásuk az elõzõ i jegy nyomán az arameus betûsorban található meg. …a közvetítõ az ó-törökség volt.”
Megjegyzésem: Hivatalosan napjainkban sem léptek tovább ennél a 107 éves téves megállapításnál.
Sebestyén Gyulaa LYbetûrõl: „Mivel formailag a török Jjegyek közé tartozik, mi melléje soroztuk azt a félkör alakú ó-török jegyet, melybõl a székely betû megkettõzõdés útján származott.”
Megjegyzésem: Hát igen, ha a félkört megkettõzzük és középre te-szünk egy pontocskát, tehát legalább két mozzanattal megváltoztat-juk az eredeti betût, máris onnan származtathatmegváltoztat-juk, ahonnan akar-juk. Lényege ennek a gondolkodásnak, hogy mindig mi magyarok vegyünk át szolgaian másoktól valamit.
Németh Gyula turkológus, 1934: „Az i és j jelölésére a magyar rovásírás eredetileg – úgy látszik – egy jelet használt, az i jelét, leg-alábbis erre mutat a rovásnaptár, a csíkszentmihályi felirat, (a
táblá-3. ábra
C B
A
zatunk Marsigli rovatában lévõ elsõ jel a szövegben nem fordul elõ, csupán az ábécében, a konstantinápolyi felirat egyszer elõforduló második i jele alighanem tévedés, elsõ i jele pedig azonos a rovás-naptár elsõ j jelével.)”
Megjegyzésem: Ez is egy módszer, ha a jel nem igazolja a kutató feltevését, akkor a rovó tévedett, nem is úgy gondolta stb. Itt most azonban Németh Gyula téved, az elsõ jel is elõfordul a botnaptár másolatának 681. lapján. Íme: balról a 2. betû, szépen, hangsúlyo-san. És nem a rovó húzgálta át a boton, hanem a másoló a lapon:
Vásáry Istvánturkológus, 1974: „A Marsigli féle emlék világosan mutatja, hogy az i betû eredeti formája volt, ami a megfelelõ türk betû átvétele… A jel eredetileg az i és j hang jelölésére egyaránt szolgálhatott s a megkülönböztetés igénye hozta létre a (Marsigli emlék) és formákat.”
Mint az emlékeken végigkísérhetjük, az i és j hangértékek kevere-dése a késõbbiekben elég nagy volt, egyik jel sem állandósult ebben vagy abban a hangértékben.
Vásáry István elsõ mondatának elsõ fele tökéletesen igaz, viszont nem a türk betû átvétele, mert a magyar rovásírás sokkal régebbi a türknél. Látjuk, a három szakember egyöntetû véleménye, hogy ezek a betûk türk eredetûek. A betûk tanúsága szerint azonban az átadók mi voltunk, hiszen a türk írás legkorábban a Kr. utáni 6-7.
században jelent meg, a magyar rovásírás elõzményei pedig már a kõkortól jelen vannak a Kárpát-medencében.
A Czuczor – Fogarasi féle Magyar nyelvi szótárban olvashatjuk, hogy „a J legrokonabb az I önhangzóval… Az I fölcseréltetik J betû-vel is, a szükséghez képest kivált mély hangú szókban, még egy hangzó járulván hozzá, pl. ig-jog, irgat-jorgat (irgalmaz), inkább-jonkább, ih-juh, ihait-juhait, ihász-juhász, iedés-jedés, iesztés-jesztés, telies-teljes, haramia-haramja, paizs-pajzs”(1862).
Balassa József nyelvész: A magyar nyelvjárások keletkezése (1898). „A LY betûvel jelölt hangot ma háromfélekép ejtik, eredetileg azonban mindenütt LY volt, ennek helyébe lépett majd L, majd J.”
4. ábra
Balassa József közel jut a „valószínû valósághoz”, bár nem rovás-írás történeti, hanem nyelvjárási, kiejtési szempontból. Több helyütt olvastam, hogy a palóc nyelvjárásban õrzik az eredeti LY kiejtést, ezt meg lehet különböztetni a J-tõl.
A magyar rovásírás emlékei egyúttal nyelvemlékek is, ahogyan Dr.
Zakar András vélte már 1970 táján, tehát nyelvünk régi állapotára is következtethetünk belõle. Sajnos ezt a hivatalos tudomány nem veszi figyelembe.
A jottista-ypszilonista helyesírási háborúra itt nem térek ki.
Összegzés
Mind az 5 jelforma (a négy Iváltozat és a LY) jelen van õsidõk óta a Kárpát-medencében. Az õsi I valószínûleg ez volt: vagy ez: . Ihangértékû jelváltozatként viszont mind a négy alak létezett: , , , . Attól függõen jelentek meg, hogy a rovó, vagy a másoló mennyire pontosan dolgozott, fontos volt-e az alapos munka, vagy csak gyors emlékeztetõket készített.
A változat önálló szerepet akkor kapott, amikor a görög -latin iota-jota helyettesítõje lett. Amikor a görög-latin szövegeket kellett lejegyezni, magyarul, de rovásírással, melynek használata a X, XI.
századig általános volt. Hogy miért nem a -vel jegyezték le? Ponto-san azért, amit sokszor leírtam, a görög-latinban nem volt sem J, sem LYbetû.
„Az viszont bizonyos, hogy ez egy tökéletes, anyanyelvünk min-den hangjának megfelelõ, könnyen tanulható betûkészlet, amelyet bármilyen anyagra, bármilyen körülmények között fel lehet vinni. Ez a betûkészlet a következõ 30, vagy 32 betûbõl áll. Az õsi betûsor-rend biztosan nem ez volt!” (Írtam 2004-ben.) 5. ábra
Ma már úgy gondolom, hogy 32 betûbõl állt, ahány fogunk van, mert a Nagy Tervezõ az aranymetszés szabályai szerint dolgozott és minden „arányosan aránylik” egymáshoz. 2016-ban néhány betû-alak módosításával és a fejlõdési betûsorrenddel a következõkép-pen alakítottam az általam feltételezett õs ábécét:
5. ábra
A ma székely-magyarnak nevezett írás a legelsõ betûírás bolygón-kon. Minden hangot külön betûvel jelöltek – a magánhangzókat is – de bölcsen nem jelölték ugyanazt a hangot többféle betûvel. Egy tö-kéletes, nyelvünkhöz igazodó betûsor volt, nem olyan magánhangzó hiányos, mint a föníciai és nem olyan áttekinthetetlenül zavaros, mint a türk. Bár ez a kettõ is a Kárpát-medencei õsi betûkbõl szár-mazik, de annak egyszerûségét és tökéletességét az átvevõ felhasz-nálók nem tudták megõrizni úgy, mint az eredeti betûk jogfolytonos örökösei, a magyarok.
A LYõsiségét bizonyítja a sumer kút szó képjele is, melyet A. Ro-binson mutat könyvében: . Mivel a kút egy lyuk a földben, rovás-írásunk LY betûje, melynek a lyuk szó az õsképe, alkalmas volt a kút szó jelölésére is. A négyszög K is azért õsibb, mint a kapocs K, mert a kõ pattintás hangjának jele, a kõ alakja. Az õsforrás helyszí-ne tehát a sumer képjelnél is a Kárpát-medence, mivel a Tatárlakai lelet hivatalos régészeti kormeghatározása arra utal, hogy innen erednek a sumer képírás jelei.
Mindennek sajnos már csak írástörténeti jelentõsége van. Mint ta-nár, nem javasolhatom a pontos J elhagyását a rovásírásban, nem kerülhetek szembe a jelenleg érvényes helyesírással, mert nehézsé-get okozna a gyerekeknek az állandó alkalmazkodás. Azonban ismét egy adat, amely alátámasztja, hogy a magyar rovásírásra is igaz, amit Berzsenyi Dániel és Táncsics Mihály a magyar nyelvrõl mondott, hogy ez a legõsibb nyelv. Ezt az õsi nyelvet hiánytalanul lejegyzõ ro-vásírásunk pedig a legõsibb betûírás.
6. ábra