O. Cromwell: „Ti magatok vagytok a Szentírás Antikrisztusa. Vérben fetrengőztetek, ezért az Úr haragja úgy rendeli, hogy önnön véreteket vedeljétek.” – mondja az ír főpapokra. Drogheda városának védőit elfoglalása után kiirtották. Ugyanígy jártak Wexford városának lakói.
Kijelentette, hogy az írek nem is emberek, hanem barbár pápista gyilkosok, tehát nem illeti meg őket az emberiesség és a könyörület.
Ezután az ír földek egyharmadáról vagy elűzték a tulajdonost vagy megölték. Az ír katolikus egyházat betiltották. Az után Skóciában sem volt sokkal szelídebb: „eszelős öldöklése még az igen bátor skótokat is megrémisztette.”245
„Az angolok – J. T. Adams amerikai történész szavai szerint – „az indiánokat nem vették emberszámba, a farkasnál kissé magasabb rendű állatnak tekintették, de hozzá hasonlóan vadállatnak, amelyet el kell tenni láb alól, háborúval vagy megegyezéssel, és pedig a lehető leggyorsabban.” Vérkeveredés itt elképzelhetetlen volt, s indián vér csak az elkeveredő spanyol vagy francia népesség beolvadása révén került az angolszász erekbe. Érdekes világnézeti és történelmi hátterét adja ennek a magatartásnak A. J. Toynbee angol történész: egyik oka véleménye szerint a protestáns életszemlélet és világfelfogás.
„A Nyugat (értsd: Nyugat-Európa) történetében a protestáns mozgalom közvetlenül a tengerentúli telepítési mozgalom előtt indult meg, és időszámításunk tizenhetedik századában a tengerentúli világ birtoklásáért. Nyugat-Európa népei között megindult harc az angolul beszélő protestánsok győzelmével végződött, akik a primitív népek által lakott és európaiak letelepedésére alkalmas országok orosz-lánrészét maguknak biztosították. A hétéves háború eredményeként egész Észak-Amerikát a sarkkörtől a Rio Grandéig olyan Európából
244 Zachar 161. o. (Kiemelés tőlem.)
245 Szántó Gy. T.: Anglikán reformáció… 316–318. o.
96
származó új nemzetek népesítették be, amelyeknek kulturális alapja a nyugati civilizáció angol protestáns változata volt. Így az a faji felfogás vált döntő tényezővé, amelyet a nyugati kultúra angol protestáns változata vallott…
Ez pedig az emberiségre nézve szerencsétlenség volt, mert a faji kérdésben – mint oly sok más életfontosságú kérdésben – tanúsított protestáns hajlandóságot, magatartást és viselkedést nagy részben az Ótestamentum irányítja, és a faji kérdésben ennek az ősrégi szíriai parancsnak a következményei nagyon is tiszták és nagyon is vadak.
Az európai származású és fajú „bibliai keresztény”, aki letelepedett a tengerentúlon nem európai fajok közé, szükségszerűen azonosította magát a Jehova parancsainak engedelmeskedő Izraellel, s az Úrnak tetsző munkát vélt végezni az Ígéret földjének vételével, miközben az útjába kerülő nem európaiakat a kánaanitákkal azonosította, akiket az Úr adott a kezébe, hogy megsemmisítse vagy leigázza őket.
Elhivatottságuk tudatában az Újvilág angolul beszélő protestáns telepesei a kontinens egyik partjától a másikig kiirtották az észak-amerikai indiánt és bölényt…”
Az angol gyarmatosítási rendszer történelmi hátteréről Toynbee a következőket mondja:
„Az őslakosság teljes kiirtása – amely megkülönbözteti az angol tengerentúli települési rendszert a modern idők többi nyugat-európai népének telepítési rendszerétől – olyan jellemvonás, amely már a római birodalom angol telepeseit megkülönböztette a többi barbár telepesektől a római birodalom bukását és a hellén társadalom felbomlását követő interregnum idejében. A népvándorlás korában a határokon betörő hódító hordák egyszerűen elfoglalták a római katonák és tisztviselők helyeit, uralkodtak az őslakosság fölött, és kihasználták azt… Csak az angol hódító hordák nem érték be ennyivel, és ahelyett hogy megelégedtek volna az ott talált népesség meghódításával és kihasználásával, többé-kevésbé kiirtották az őslakosságot, és saját maguk újranépesítették be az országot, éppen úgy, mint tizenkét évszázaddal később az angol telepes volt az egyetlen, amely kiirtotta a népességet, amelyet az Újvilágban talált.
Így két alkalommal is – amelyeket évszázadok választottak el
97
egymástól – az angolok a meghódított idegen lakossággal alkalmazott különlegesen kíméletlen bánásmódjukkal különböztették meg magukat kortársaiktól…
Időszámításunk tizenhetedik századában Anglia és Skótország minden kormányzata – akár I. Jakab uralkodása, akár Cromwell protektorátusa alatt – igen élénk telepítési politikát folytatott Írországban és a Hebridákon (…) éppúgy, mint Észak-Amerika atlanti partjain; és mindegyik határon – akár a „vad skótokról”, akár a „vad írről” vagy a
„rézbőrűről” volt is szó – a bennszülöttekkel szemben tanúsított magatartás ugyanaz volt. A bennszülötteket ki kellett irtani, hogy az angol származású telepesek (…) elfoglalhassák tűzhelyeiket. Így a határcsatározások, amelyek a népvándorlás kora óta nem szűntek meg a brit szigeteken, egy évszázadon át egyidejűleg folytak a brit szigeteken és Észak-Amerikában. A brit szigeteken ez a határcsatározás véget ért a boyne-i és a cullodeni csaták között eltelt fél évszázadban, amikor az angol és a skót királyságokat egyesítették, a skótokat és a „vad íreket” teljesen leigázták, és alávetették az Egyesült Királyságnak. Így azután a határlakók, elfoglaltságuk megszűnvén, az ulsteri és az északi határon több elintéznivaló nem lévén, az észak-amerikai indián határra emigráltak, ahol folytatták megszokott tevékenységüket, s továbbra is úgy vélték, hogy törvényellenes és bűnös életmódjukat ezúttal is istentiszteletnek fogják tekinteni.”246
„Az angol történetírók legjelesebbike azt mondja: őseink munkátlanok és ragadozók valának; mit erőszakkal szerezhettek, azt munka által keresni lealázónak, szabad férfiúi méltóságával meg nem egyezőnek tarták.”247
Az Irak elleni szankciók kb. 1 millió gyermek halálát okozták. Erről egy amerikai országos tévéműsorban Madeleine Albright külügy-miniszter azt nyilatkozta, hogy: „Megérte”.248
246 Vecseklőy J.: A csillagsávos … 32‒34. o.
247 Lingard. Idézi: Rónai J.: Jellemisme 73. o.
248 Norman G. Finkelstein 150. o.
98
Íme, két római történetíró véleménye népéről: „Ne feledd római, hogy uralkodnod kell a népeken; az a te művészeted, hogy békét teremts, kíméld a legyőzötteket és verd le a lázadókat.” (Vergilius)
„A rómaiak (…) önkénye elől sem engedelmességgel, sem meghódolással kitérni nem lehet. A földkerekség rablói ők, akik most, hogy kifogytak a szárazföldből, a tengert kutatják fel. Ha gazdag az ellenség, akkor a pénzvágy, ha szegény, akkor az uralomvágy hajtja őket; sem Kelettel, sem Nyugattal betelni nem tudnak: egyedül ők azok, akik egyforma mohón törnek gazdag és szegény népekre.
Fosztogatni, öldökölni, rabolni, ezt nevezik ők hamis szóval
»Birodalomnak«, és ha pusztaságot teremtettek, azt »békének«
hívják.” (Tacitus)
VII. Krisztusi nép-e? A Krisztus által bemutatott életet igyekszik-e élni?
XVI. századi orosz zsidó rabbi, Rabbi Isaac Ben Abraham Tróki így írt rólunk: „A magyarok a Názáreti Jézus vallásának egyetlen követői.”249
„Kereszténynek lenni és magyarnak lenni, csaknem ezer éven át teljesen egyet jelentett. A régi nagy magyarok életideáljában, világfelfogásában nem lehet kiemelni a magyar elemet a keresztényiből.”250
„S ha még mai napság is büszkeség forrását szabad benne találni, elmondhatjuk, hogy a magyar nemzet volt az a világ összes nemzetei közt, mely legtovább maradt hű a keresztény univerzitáshoz.
Mégpedig nemcsak szavakkal, hanem ömlő vérrel is. A nemzetileg közömbös nomád türelme a keresztény magyarban az összes keresztények iránti testvéri érzéssé alakult át, s ez az érzés csak a testvérek támadó mozdulataira adott időnként helyet az ellenszenvnek
249 Lajdi Péter: Jézus valódi tanításának követői.
250 Szerb Antalt idézi Harsányi Ildikó: Kostérítő c. művében a 76. oldalon.
99
és türelmetlenségnek. Épségben maradt azonban a végsőkig a keresztény univerzitás eszmei egésze iránti hűség.”251
II. János Pál pápa egyszer Mikola István magyar miniszternek a következőt mondta: „a magyarokra hárul az igazi kereszténység megismertetése Európában.”252
„Hogy éppen a »faragatlan, kóbor nép« szakrális királyi dinasztiája, a Turul-Ház volt az egyetlen olyan uralkodói család az egész világon, mely csak úgy ontotta magából a Róma által is elismert nagy szenteket, szám szerint 34-et(!) a boldogokkal együtt, fényes bizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy Jézus tényleges, az „Isten országának titkai”-ba beavatott, valódi apostolai tanainak továbbvivői és letéteményesei a szkíta-keresztény pártus-szabír-hun-avar-magyar nemzet papi testülete volt. (…)
A turáni pártusok által létrehozott erős Pártus Birodalom már jóval Róma kereszténnyé válása előtt államvallássá tette a szkítatérítő apostolok (főleg András, Fülöp és Tamás) igehirdetésének elfogadásával a tiszta jézusi tanokat, s a II. század elején a jézushívő egyháznak már 360 körtemploma volt Pártiában, ahogyan Eusebius egyházatya írja (ld. Vita Constantini 4./3.).”253
„Nem véletlen, hogy nagy Hunyadi Jánosunk segítője a török elleni küzdelemben, Kapisztrán Szent János a márianosztrai pálos kolostorban jártakor így kiáltott föl: Ha valaki élő szentekkel akar találkozni, jöjjön el Márianosztrára a pálos szerzetesekhez!”254
A Hunyadiakat is szent Hunyadi családként emlegették, mint az Árpád-házi királyokat.
1989-ben a romániai forradalom, vagy inkább puccs idején mi magyarok válogatás nélkül segítettünk testvéreinken, a magyarokon és ellenségeinken, a románokon. Lehet mondani, hogy nem ellenségeink, de csak meg kell nézni a huszadik század történelmét. A 1919-es
251 Joó Tibor: A magyar nemzeteszme 74. o.
252 Bunyevácz Zs.: 2007. 409. o.
253 http://www.magtudin.org/Grandpierre%20Elrablasa.htm
254 Lajdi Péter: Jézus valódi tanításának örökösei.
100
bevonulásukat és gátlástalan pusztításukat, a II. világháborúban betöltött szerepüket, ill. az oktalan magyar irtásaikat azóta is!255 Nagyon krisztusi cselekedet volt a magyaroktól, hogy amikor Konrád német-római császár megtámadta az országot és a magyarok legyőzték őket, majd Bécsig üldözték a sereget. Szent István a lefegyverzett ellenséget megetette és hazaküldte. Ez az eljárás nagy csodálatot váltott ki a németekből, és Konrád császár pap kísérője azt jegyezte fel, hogy erre még a világon nem volt példa. Nagyjából ugyan ebben az időben Bolgárverő Bazileosz legyőzve a bolgárokat, tízezer foglyát megvakítatta, csak minden századiknak hagyta meg egyik szemét, hogy haza tudják vezetni a többieket.
A magyaroknál ennek a viselkedésnek pedig már hagyománya volt.
Liutprand leírja a magyarok egy tanácskozását Berengárral való tárgyalás után: ”Ezek pedig, akik könyörgéseink ellenére sem kegyelmeznek nekünk, nem tudják, és nem érik fel ésszel, hogy győzni ugyan hasznos, de a győzelemben a mérsékletről megfeledkezni becstelenség.”256