mindenki, aki jót akar.
Hontalan vagyok
mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben és Istenben, kié a diadal.
Hontalan vagyok
de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar.
(1947)
Egy hasonló példát említenék még meg. Nagy Endre: Így éltem és ezt láttam… című művét Margittai Gábor ismerteti a Magyar Nemzet egyik számában.40 Az eredeti művet sajnos nem volt alkalmam elolvasni, de egyik szerző igazmondásában sem kételkedem. Jó néhány példát említ, amikor a magyarok megalázták a románokat.
Viszont megírja azt is, hogy az oláhok számára „az 1848–49-es forradalom sem a szabadság hősi harca volt, hanem a maradék magyarság kiirtásának soha vissza nem térő alkalma.” Vajon ha mérlegre tesszük a két módszert, melyik nyom többet, a megalázó viselkedés, vagy egy nép kiirtása?
Csepeli György egy skálát ismertet az előítéletes magatartás fokozatairól.
1. Szóbeli előítéletesség 2. Elkerülés
3. Hátrányos megkülönböztetés 4. Testi erőszak
5. Kiirtás41
Ebből a listából jól látható, hogy a magyarok az egyes fokozatban vannak, a románok (és nem csak ők) pedig az ötösben.
40 2012. március 17. 36–37. o.
41 Csepeli: Előítélet 30–32. o.
23
Említhető még az a román magyar különbség is, amikor az I.
világháborúban a magyarok különbékére kényszeríttették a románokat, nem rabolták ki a népet, és nem kegyetlenkedtek velük, Romániától is csak minimális területet csatoltak magukhoz, 42 települést kevesebb, mint 23000 lakossal.42 „A magyar hadvezetés azonban egyenesen hadbírósággal fenyegette azokat, akik erőszakosan lépnek föl az erdélyi románsággal szemben.”43
Viszont, amikor a románok bevonultak Magyarországra, minden mozdíthatót elvittek és a néppel nagyon kegyetlenek voltak. Még a franciák is megsokallták aljasságukat.44
Pedig a románok magyarországi kegyetlenkedéseinek hátterében a franciák álltak: „Gyorsan kell cselekednünk… hogy Magyarországot hors de cause helyezzük. Újjá kell szerveznünk és fel kell szerelnünk a román hadsereget.” – jelentette d’Esperay tábornok.45
Hoover pedig: „Több, mint bizonyított tény, hogy Budapest elfoglalása a francia tisztek biztatására történt. (…) A román hadsereg elfoglalta Budapestet… Ekkor olyan uralom kezdődött, amely éppoly borzalmas volt, mint Kun (Kohn) Béla uralma. A román hadsereg azonnal megkezdte a város kifosztását a jól ismert középkori stílusban… Saját élelmiszerkészleteinket is elrabolták, de elrabolták a gyermekkorházak élelmiszerkészleteit is… Sok gyermek meghalt…”46 Annyira igazuk van, hogy azon a napon, 1918. november 3-án, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia nevében aláírták Padovában a fegyverszüneti egyezményt, francia katonai küldöttség érkezett Romániába. (…) November 10-én a király parancsot adott ki a hadsereg újabb mozgósításáról.47
„Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a meghozandó döntésektől függ Franciaország jövője keleten. Ha kielégítjük a románok jogos követeléseit és betartjuk kötelezettségeinket, Romániában több mint
42 Erről bővebben: Vecseklőy 1993. 241. o.
43 Magyar holokauszt II., 47. o.
44 Vecseklőy József: Nemzetgyilkossági kísérlet, Magyar holokauszt II.
45 Vecseklőy 1993. 200. o.
46 Vecseklőy 1993. 201. o.
47 Raffay Ernö: Magyar tragédia. 74–75. o.
24
15 millió lakossal rendelkező igazi francia gyarmatunk lesz, ahol fejleszthetjük kereskedelmünket és iparunkat és ahol úgy érezhetjük magunkat, akárcsak otthon. (…) Amikor Párizsból távoztam, azt a nagyon határozott feladatot kaptam, hogy Romániát újra cselekvésre bírjam a mi oldalunkon; e megbízatást sikerrel végrehajtottam.
Berthelot tábornok.”48
„A bolsevizmus epizódja eltörpült a mellett a szenvedés mellett, amit a szövetségesek okoztak, amikor a fővárosukra uszították Romániát…”49
A Vöröskereszt küldöttjeinek jelentése szerint: „Napirenden vannak a gyilkosságok, a fiatalságot és az asszonyokat korbácsolják… Magyar katonákat bajonettel szurkálnak, de úgy, hogy életük amennyire csak lehetséges meghosszabbíttassék…”50
„1821-ben befogadjuk az oláh menekülteket. Aztán azt mondják, hogy ahol élnek az ősi román föld.”51
Pap Gábor szerint Dobrudzsa úgy lett román terület, hogy a románok kiirtották onnan a bolgárokat.
Lássunk még két hasonló esetet:
„1944 októberének első felében egy Gavril Olteanu vezette, román civilekből álló, jól felfegyverzett banda, hat magyar hegyi falura támadt a „Székelyföldön”, és legyilkolt minden magyar férfit, nőt és gyereket, akit csak talált. A férfiakat baltával fejezték le, vagy karóba húzták őket a családjuk szeme láttára, a nőket és a gyerekeket pedig a legkegyetlenebb módon kínozták meg. Az „Olteanu-egységet” végül orosz katonai hatóságok tartóztatták le, és közönséges bűnözőként átadták a román rendőrségnek. A csapat legtöbb tagját elengedték, míg az oroszok követelésére vezetőjüket, Gavril Olteanut a román bíróság négyévnyi börtönre ítélte. Ebből kettőt töltött le. Szabadulása után „nemzeti hősként” ünnepelték, és „vadászati felügyelőként” egy
48 Raffay: Magyar tragédia. 82. o.
49 Lord Newton. Idézi: Vecseklőy 1993. 212. o.
50 Vecseklőy 1993. 213. o.
51 Türk A.: Mások vittek rossz utakra minket…, 120. o.
25
kényelmes kormányzati állást kapott. Az egység által megölt magyarok számát 2500 és 3000 közé becsülik.”52 Ezek az események az Ószövetségi 137.(136.) zsoltárt juttatják eszembe: „Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán!” (9. vers) Milyen lélek munkál abban az emberben, aki különös kegyetlenséggel képes gyermekeket megölni?
A másik esemény időben jóval fiatalabb, és a demokrácia fellegvárában, az USA-ban történt: 1968. március 16-án reggel William Calley hadnagy katonáival benyomul egy észak-vietnami faluba vietnami harcosok (Vietkong) után kutatva. Mivel ilyeneket nem találtak, hát kiirtották a falu lakosságát, kb. 500 civilt, majd a falut felégették, kútjait megmérgezték. A Life magazin hozta nyilvánosságra az eseményt. A közvélemény nyomására a bűnösöket bíróság elé állították, de csak egyedül a parancsnokot ítélték el.
Büntetése életfogytiglani lett. Hamarosan ezt húsz évre csökkentették, majd három év után Nixon kegyelmet adott neki.53
Ezeket az eseményeket össze lehet hasonlítani a magyarok által elkövetett tettekkel (hidegnapok). A magyarok nem felsőbb parancsra, nem válogatás nélkül ölték a civil lakosságot, hanem csak a gyanúsakat. Nem kínozták meg őket előtte. Nem öltek gyermekeket.
Nem különös kegyetlenséggel végezték ki őket. Néhány napon belül leállították az akciót. Valódi felelősségre vonás történt az események után.
A Wikipedia nem említi a magyar akció okát. Tudomásom szerint meggyalázott, halott magyar katonákat találtak, valamint orvlövészek lőttek a magyarokra és ez váltotta ki a magyarok részéről a razziákat és kivégzéseket. Melyik nép katonái nézték volna ezt tétlenül?
Ráadásul az elfogott szerb partizánoknál német fegyvereket találtak, ami feltételezheti a német közreműködést, provokációt.54
Ha történt is máshol valami hasonló a háborúban magyar részről, akkor az nem központilag irányított esemény volt, hanem valaki
52 Wass Albert: Népirtás Erdélyben. 24. o.
53 Rátai János: Úrvacsora. 530–531. o.
54 C. A. Macartney: Október tizenötödike II. 91. o.
26
egyéni bűncselekménye. De még akkor is megvizsgálandó, hogy az illető valóban magyar volt-e, vagy csak magyarul (is) beszélő.
Azt, hogy a szerbeknél ez nem egyéni túlkapás, hanem nemzeti tulajdonság mutatja az a történelmi tény, hogy a délszláv háborúban, napjainkban is hasonlóan cselekedtek. Rendszeresen irtották a nem szerbeket, az ország egész területén. Sőt még a szerbeket is, ha volt köztük olyan, aki nem akart velük tartani. A délszláv háború után is megkülönböztették azokat, akik nem harcoltak a nemzetiségek ellen, esetleg külföldre menekültek.55
Egy kicsit távolabbi népeket is megemlítek: A törökök 1914–15-ben több mint másfél millió örmény keresztény polgári lakost gyilkoltak le Anatóliában. Aminek emlékére már megalkották az örmény holokauszt fogalmát, és több országban megemlékeznek róluk.
2004-ben Magyarországon egy azerbajdzsáni ember megölt egy örményt. Az azerbajdzsáni ember egy 1992-es állítólagos népirtást – amit az örmények tagadnak – kívánt tettével megbosszulni. Itt nem szeretném eldönteni, hogy az esemény megtörtént-e vagy sem. A lényeg, hogy a tettes azt vallotta, hogy hazájában egy örmény megölése nem számít bűncselekménynek. Valamint az tény, hogy miután a magyar hatóság átadta az azerieknek, otthon szabadon élhet, és nemzeti hősként tisztelik.56
Nagyon tanúságos Horthy és Beneš közti különbség. „A magyar bevonulás alkalmából Horthy 1938. november 11-én ezt mondja:
Legyetek meggyőződve, hogy az egész magyar nép szeretete biztosítani fogja életszínvonalatok emelésén kívül a szlovák nyelv és kultúra teljes szabadságát is.”
Ezt a hozzáállást Beneš 1945. május 9-én a következő szavakkal hálálja meg: „Ne kegyelmezzetek a gyermekeknek, asszonyoknak, öregeknek sem, a mi népünk nem élhet magyarokkal közös hazában.
Szigorúan megbüntetjük őket.”
55 Vö.: Földi József: Zsoldosok.
56 Bővebb információ: Magyar Nemzet 2012. szept. 8. 21; 26–27. o.
27
Az 1968-as Csehszlovákiai bevonulásunk idején a magyar csapatok csak a magyar lakta területekre vonultak be. Nyitrán a helyi magyar értelmiség több képviselője tiltakozott a magyar katonai vezetésnél a bevonulás miatt. Mire hálából kirúgták őket a pártból és elbocsátották munkahelyükről.57
Egy érdekes történetet is elmesélek napjainkból: Egy középiskolai történelem tanár mesélte, mennyire szégyellte magát, mikor Bécsben jártakor azt a kiírást látta, hogy MAGYAR NE LOPJ! Pedig eszébe juthatott volna az a történelmi tény is, hogy az osztrákok mennyit vettek el tőlünk erőszakkal, ha úgy tetszik loptak el, sőt mennyi magyar élet szárad a lelkükön. Tehát nem csak loptak, hanem gyilkoltak is. De az osztrákot az nem zavarja, hogy mi történt az esetleg nem is olyan távoli múltban (ld.: I. világháború, Trianon), sőt büszke nemzetére. A Trianonban nekik ítélt területet – mivel a magyarok kérték az átadás elhalasztását – a csehek és a délszlávok segítségével is hajlandók lettek volna erőszakkal elvenni.
1848–49-ben általuk ellenünk uszított rácok és oláhok akcióinak több áldozata volt, mint az összes harci megmozdulásnak együttvéve!
Mi viszont zavarban vagyunk, ha szóba hozza valaki a kalandozások korát, vagy Mátyás király „hódításait”. Egy angol ismerősünk ezt úgy oldja meg, hogy ha szóba kerül Cromwell, azt mondja, hogy ő még akkor nem élt. Ha az angolok kisebbségi politikája (írek, skótok, indiánok, stb.), azt válaszolja, hogy nem ismeri a történelmet, nem tud erről mit mondani. Minket viszont zavarba hoz egy honfitársunk nem tisztességes viselkedése. Hát ez a különbség a magyar és az indogermán szemlélet között.
Egyébként én senkivel sem találkoztam, aki azzal dicsekedett volna, hogy Bécsben lopott valamit az osztrákoktól, sőt ez a magyarokra nem is jellemző viselkedés. Az persze elképzelhető, hogy Magyarországról érkezett emberek loptak, csak azok nem voltak magyarok.
57 V. ö.: Fejér Gyula: 37. o. Dobos Lászlóval készült interjú.