4.1 Küldetésnyilatkozat – Mission statement (Vásárhelyi Tamás)
Magyarországon a rendszerváltás után jelent meg egy új fogalom egyes profitorientált cégek honlapján és marketingkiadványaiban: a kissé keservesen lefordított „küldetésnyilatkozat”. Igényesebb civil szervezetek is elkészítették és megjelenítették „küldetésüket”. Sokan idegenkednek ma is az ilyenfajta megnyilatkozásoktól. A fogalom elfogadása, és magának a konkrét intézményi küldetésnek az elfogadása azonban jelentősen növelheti a munkatársakban az intézményhez tartozás tudatát, az elkötelezettséget, így a teljesítményt is. A – némi nyelvfacsarással (hiszen valakinek elő kell állnia egyszer csak és meghirdetni a célokat) –kiállásikommunikációnak nevezhető küldetésnyilatkozatnak a kiállítási kommunikációra nézve is van következménye.
4.1. kép: Amerikai múzeum küldetésnyilatkozata (mission statement) a honlapon.
Egy intézmény, különösen egy jelentős, határozott kulturális misszióval rendelkező intézmény munkahelyi kultúrájának része lehet az ott dolgozó, magasan kvalifikált munkatársak küldetéstudata, amit mindenki önérzetesen cselekedetekre is kíván váltani. Ha azonban minden fontos munkatársnak másféle és más irányú a saját küldetése, illetve az általa az intézménynek tulajdonított küldetés, akkor abból nehezen születik meg a képességek és akaratok szinergiája. „Amission statementarra jó, hogy a múzeumban mindenkinek ugyanabba az irányba álljon az orra”
– jellemezte képszerűen a küldetésnyilatkozat fontos szerepét egy holland múzeumi szakember. Egy intézménynek tehát akkor lehet valóban működő küldetése, ha azt legalább a kulcsfontosságú munkatársak, de lehetőleg minden munkatárs ismeri, elfogadja, magáévá teszi, és igyekszik annak szellemében dolgozni (Vásárhelyi 2010a).
A szakirodalom többféle alapvető nyilatkozatot különböztet meg, amely a múzeumok tevékenységét körülírja, például:
• küldetés– azt tartalmazza, hogy mi a szándéka és a célja a múzeumnak, azaz a létezésének okát (raison d’être),
• vízió– azt a hatást írja le, amit a múzeum szeretne elérni,
• feladat, mandátum – körülhatárolja azt a gyűjteményi kört (földrajzilag, tudományterületek szerint, korszak szerint), amellyel kapcsolatban a múzeum feladatokat illetve felelősségeket vállal, és azt a felhasználói kört (helyi, nemzeti, nemzetközi, életkor szerinti stb. bontásban) amelyet el kíván érni.
Ebből a hármasból van, amit a hazai múzeumok alapító okirata tartalmaz (afeladatelső részét), a többit a múzeumok a küldetésnyilatkozatba szokták belefoglalni, vagy más dokumentumokban írnak célcsoportról, szándékról, feladatról, néha felelősségről is.
Kiállítást sokféle célból lehet létrehozni. A legegyszerűbb cél lehet amunkatársak foglalkoztatása, készségeik, tapasztalataik gyarapítása. Egy kiállítás lehet egyszerűbefektetés, ami a belépőjegyekből, a járulékos bevételekből (büfé, bolt), vagy a kiállított tárgyak, illetve (ipari, kereskedelmi kiállítás esetén) a mögöttük álló szériák eladásából térül meg, illetve hoz hasznot. Lehetséges, hogy az intézmény nem anyagi, hanemegyéb célokattűz maga elé, például növelni szeretné a látogatószámot, bővíteni szeretné a kommunikációs formáit, így tágítva azoknak a körét, akik az intézmény által őrzött és bemutatott műtárgyakkal, tudással, kultúrával találkoznak. Lehetséges az is, hogy az intézmény valamilyen hatást akar elérnia kiállítással, azaz a látogatókban kíván maradandó változásokat kiváltani, az ő életükre akar hatást gyakorolni. Ugyanezek a célok érvényesek a múzeumokra is.
4.2. kép: Countdown 2010. Visszaszámlálás 2010-ig, azaz a Biodiverzitás évéig. A természeti turizmusból eredő bevételekre érzékeny Dél-Afrikai Köztársaság természettudományi múzeuma a főlépcső mellett már 2008-ban így
hívta fel a figyelmet az élővilág sokféleségének jelentőségére. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)
Érdemes egy múzeumnak nemcsak a törvény, illetve a fenntartója által ráruházott feladatát ellátnia, hanem azzal is foglalkozna, hogy milyen hatást szeretne elérni a felhasználóiban? A múzeum témájába vágó ismeretekre vonatkozó tanuláson és az adott múzeumhoz kötődésen túl számos távolabbi hatást tarthatunk hasznosnak a múzeum látogatóira nézve (pl. különféle készségek elsajátítása, kulturális igények felkeltése, akár a munkaerőpiacon való boldogulás lehetőségének javulása). Egy múzeum hatása jótékony lehet önmagára a múzeumra nézve, és egyre táguló körökben a múzeumi területre általában, illetve a kulturális örökség megőrzésére, tiszteletére, aktív használatára, így a közösség, a társadalom boldogulására vezethet.
4.3. kép: A vendégkönyvi bejegyzés szerint a Postamúzeum kiállítása nagy hatást tett a látogatóra. (Fotó: Vásárhelyi Tamás)
Itt visszaértünk a küldetés gondolatához. Egy intézmény küldetésének messzemenő hatása lehet arra, mit, hogyan, és főként milyen céllal állít ki. Vegyünk példának egy vegyes profilú városi múzeumot, melynek mondjuk a következő legyen a küldetése:
A múzeum küldetése, hogy a város és környéke régészeti, történeti, néprajzi és természettudományos örökségét gyűjtse, őrizze, feldolgozza és közzétegye, elsősorban a tájegység lakossága, de ezen túl az idelátogató turisták, üdülők, iskolák számára, azért, hogy megismerjék és élvezzék a tájegység történetét, természeti és kulturális gazdagságát, életét, mindazt, amit az itt élőknek és idelátogatóknak kínál.
Ha a múzeum a küldetése szerint kíván működni, akkor tevékenységét a fenti szöveg írja körül. Kiállításaira nézve a következőket levezethetjük belőle:
• a múzeum a tájegységre koncentrál,
• 4 tudományágban készít kiállításokat,
• célcsoportjai: a helyi lakosság, a turisták, a környéken üdülők, és iskolai csoportok,
• megszólítja az itt élőket, de nem bennfentes, a vendégekhez is szól valamilyen módon,
• ismereteket közöl, de élvezetes, a nagyközönség számára is emészthető formában,
• nem réved el a múlt kutatásában és bemutatásában, hanem a jelenről is szól,
• kulturális fogyasztásra serkenti a helyieket is és a vendégeket is.
Ezt a hét következményt nézzük kicsit részletesebben. Fentiek nem korlátozzák a múzeumot abban, hogy a tájegységre nézve specifikus ismereteket és tárgyakat ne tágabb kontextusban mutassa be, különös tekintettel a várt látogatókra. Ha a múzeum tudja, hogy honnan várhat nagyobb számban vendégeket, abból a körzetből is vehet összehasonlító példákat, így egyben az onnan jövőket is megszólítja.
Nem kell feltétlenül 4, vagy 4 féle kiállítást rendeznie, hiszen az ismereteket rendszerszemléletű kiállítás(ok)ban is bemutathatja.
A célcsoportok számára való tervezés segít abban, hogy a szem előtt tartott látogatók valóban találjanak maguknak való prezentációkat a kiállításban. Ebben a példában felnőttek és gyerekek is szerepelnek, helyiek és távolabbról érkezők is, mégsem célszerű egy ködös, szürke népességre gondolni, akik felé nem lehet célzottan kommunikálni.
És például külföldiek (vagy határ közelében fekvő múzeum esetében egy bizonyos nép) nincs említve, így az idegen nyelvű feliratok kényszerétől mentesen lehet tervezni. (Az azonban nem árt, ha egy-két világnyelven – vagy a szomszédos nép nyelvén – is van valamilyen leírása, bemutatása, vezetője a kiállításnak.)
Ha példái csakis helyből vannak, ha sok helyi szófordulat, csak a helyiek által érthető kiszólások vannak a szövegekben, az jó az adott közösségnek, de bizonyos értelemben kirekesztő a vendégek felé, akik ezt meg is fogják érezni.
Bármilyen nagy tudású kutató legyen, bármilyen komoly eredményei vannak a helyi muzeológusnak, a korszerű múzeum a kiállításaival nem ezeket a tudományos eredményeket akarja teljességükben bemutatni, „lenyomni a látogatók torkán”. Úgysem értenék meg azt a tudomány nyelvén és fogalomhasználatával. Csak olyan mélységig mennek a tudományos ismeretek bemutatása során, hogy az átlagos műveltségű látogató megértse az eredményeket és azok jelentőségét. Ráadásul gondolnak a különféle tanulási stílusú látogatókra is, ezért többféle módszerrel is operálnak. Erről a kérdésről az alábbiakban és másutt bővebben is szólunk.
A közvélekedés a múzeumokat hajlamos a múlttal összekapcsolni. Bármennyire is fontos a múlt megismerése és megértése, az átlagos látogató érdeklődését jobban felkelti, figyelmét jobban bevonja az az ismeret, amit valahogyan a mához, saját életéhez tud kapcsolni. Nem minden tudományterületen lehet ezt könnyen megvalósítani, de még a kőkori régészet területéről is van jó példánk („Ezt a kőbaltát a Kossuth u. 48. sz. ház kertjében találták.” Ez a mondat összekapcsolja a kőkorszakot a jelennel: a kőkorszaki emberek talánténylegugyanitt éltek, ahol mi…)
4.4. kép: A múlt tárgyai egy helytörténeti kiállításon (Bükkzsérc): régi fényképek, dokumentumok, régi üveghutákban készült tárgyak. A személyes kötődés, a törődés megható jeleként pedig kis üvegben friss vágott virág. (Fotó:
Vásárhelyi Tamás)
4.5. kép: Bronzkori kőeszköz. Az egyszerű, praktikus felirat szerint „ekevas kiszántotta 1970-ben” Szögligeten. A közlés módja és tartalma is személyes közelséget sugall, ha muzeológiai szakszempontból kifogásolható is (amint
az is, hogy kézbe lehetett venni). (Fotó: Vásárhelyi Tamás)
Sokféle kiállítóhely van, és sokféle múzeum. Valószínűleg mindegyik szeretné, ha hatása maradandó lenne, a látogatók élvezete nemcsak addig tartana, amíg a kiállítótérben vannak, hanem a látottakat fel-felidéznék, esetleg hozzáolvasnának, hozzátanulnának. Kevés múzeum van azonban, amelyik szakirodalmat ajánl, vagy amelyik felvállalja a környezetében található további kulturális helyszínek propagálását. Pedig lehetséges, hogy egy közeli műemlék, egy öreg fa, vagy fasor, egy másik múzeum vagy galéria egészségesen kiegészíti a múzeumi kiállítást, ráadásul olyan módon, amit a múzeumban bent nem lehet megvalósítani.
A kiállítás, ha ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével készül, hasonló üzenetet hordoz majd, mint a múzeum üzenete, amit a küldetésnyilatkozatában megfogalmazott.