„Identitáspolitika – A múlt felhasználásai és az európai polgár” címmel folyik egy kutatás, melyben múzeumi szakemberek tárják fel nemzeti gyűjteményeik legfontosabb feladatát: a nemzeti örökség árnyalt, tudományosan megalapozott, s ugyanakkor lelkesítő bemutatását. (1) A projekt eredményei bemutatják, hogyan változott a múzeum, mint kommunikációs forma szerepe az elmúlt másfél évszázadban. Műkincsek és kegyeleti értékű képek, tárgyak gyűjtőhelyéből a nemzeti identitás egyik meghatározó részévé, hazafiságot tápláló büszkeség és másokkal szembefordító nacionalista indulatok kiváltójává vált. A gyönyörködés és csodálkozás tere a gondolkodás, vita és szemléletformáló belátások színhelye is. Talán ezért változott meg mára alapvetően a múzeumépület hosszú időn át változatlan, patetikus formája is. A kortárs múzeum egyszerre műtárgy és hasznos tér, néha meghökkentő „épület-szobor”, de mindig erős közlés: a megrendelő, tervező és muzeológus üzenete a múzeum szerepéről.
3.1. kép: Santiago Calatrava: Milwaukee Art Museum, Quadracci Pavilion, külső kép 2001, Wisconsin, USA.(Fotó:
Kárpáti Andrea)
1Identity Politics – The Uses of the Past and the European Citizen).EUNAMUS(European National Museums), projekt rendezvénye. Honlap:
www.eunamus.eu)
3.2. kép: Santiago Calatrava: Milwaukee Art Museum, Quadracci Pavilion, belső kép 2001, Wisconsin, USA.
.(Fotó: Kárpáti Andrea)
3.3. kép: Santiago Calatrava: Milwaukee Art Museum, Quadracci Pavilion, belső kép 2001, Wisconsin, USA.
(Fotó: Kárpáti Andrea)
Klasszikus múzeumépületek
A múzeumépület őstípusai: a templom és a palota. Az első gyűjtőhelyeken a kultikus funkció dominált, a kegyelet és a tárgyi formát öltött gazdagság kiállításait a szentélyekben, kincstárakban igen kevesen és ritkán láthatták. A hadjáratokat és hódító utazásokat követő zsákmányszemléken találkozhattak először nagy tömegek olyan (mű)tárgyakkal – és a szintén kiállított, mert tárgyakhoz hasonlóan egzotikus – emberekkel, amelyek mindennapi környezetükben nem látott anyagok, formák és funkciók megismerésének élményét nyújtották. A gyűjtés tudományának megalapozója, a múzeum szó és fogalom megalkotója I. PtolemaioszMuseion-ja, (Kr.e. 367–283), illetve a pergamoni Athéné templom (Kr.e. 3. sz.), ahol tudatosan felépített gyűjteményekkel (szobrokkal, képekkel, érdekes természeti tárgyakkal) találkozhattak a tudósok és tanítványaik, a politikai vezetők és jeles polgárok. A Római Birodalom oszlopcsarnokos kormányzati épületeiben a zsákmányolt görög műkincsek és híres polgárok (uralkodók, hadvezérek, művészek, tudósok) portréi mellett ereklyéiket – a hírességek emléktárgyait – is őrizték.
A gazdag polgárok lakóépületeinek északi részén képek, szobrok kiállítására alkalmas házi galériát rendeztek be.
Az első kiállítóhelyek nem különültek el koruk egyéb építészeti alkotásaitól. A gyűjtés néhány társadalmi réteg kiváltsága volt, a gyűjtemény magántulajdon, a bemutatás esetleges.
3.4. kép: G. Waterhouse: Natural History Museum, London. 1928 (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.5. kép: Klasszikus művészeti múzeumi kiállító tér. Brüsszel, Nemzeti Múzeum. (Fotó: Kárpáti Andrea) A múzeum sajátos őse a Csodakamra (Wunderkammer, Kunstkammer), amelyet nemesi és egyházi vezetői lakhelyeken alakítottak ki. A természet és a művészet értékei itt egymás mellett láthatók, vitrin-szerűen elrendezve és a falakon, mennyezeten lógva, zsúfolt, lélegzetelállító együttesben. Egy szabályos spirálban csavarodó, hatalmas csiga magában éppolyan érdekes és értékes, mint míves talapzaton, kehelyként. Az ügyesség és a tehetség egymás mellett szerepel: I. Ferenc francia király (1494–1547) Csodakamrájában Leonardo rajzai és makettjei mellett kinyithatatlan ördöglakatok, egymásba forduló, miniatűr elefántcsont gömbök álltak a polcon. Erős Ágost drezdai fejedelem (1670–1733) vasalattal megerősített ablaktáblákkal, a palota többi részénél kétszer vastagabb falakkal védett, s ezért Drezda bombázását is túlélt magángyűjteményében az ásványok önmagukban, műtárgyként díszes keretben és megmunkálva, szoborként vagy használati tárgyként egymás mellé kerültek. A Csodakamra üzenete:
a természet éppolyan csodálatra méltó alkotó, mint a mesterember és a művész. Az egyéniségnél fontosabb az érdekesség, a míves megformálás egyenrangú a talált formával. A gyűjtemény a világ teljességéből merít, nincs még témája, társadalmi tartalmú közlendője. Aki látja, gyönyörködik, csodálkozik, és borzad, hiszen a kuriozitások között a tartósítószerben ázó kétfejű borjú, a deformált és elvetélt magzat és a kardfogú tigris rettenetes állkapcsa is ott sorakozik.
A 18. század második felében és a 19. század első felében a gyűjtemények egyre nagyobb része vált szabadon látogathatóvá. A „nyilvános” eszméje itt a „nemzeti” eszméjéhez kapcsolódott. A 19. század második felében, a nemzetállam, mint kívánatos együttélési forma megerősödésével egyre fontosabbá vált az országban uralkodó többség kultúrájának hatásos bemutatása: az ország múzeuma („Landesmuseum”, vö. Pearce, 1999). Az első, a mai múzeum funkciójának megfelelő épület Angliában magánadományokból és állami vásárlásokból, jött létre parlamenti döntéssel, 1753-ban. Nemzeti jellegét neve is hangsúlyozta: British Museum. Az építmény megformálása egyértelműen jelzi a szándékot: kiemelni, vagy jobban mondva, lépcsősoron átvezetve, a tágas előtérbe felemelni látogatót a mindennapi életből a kiválóság, az érték és a tudás birodalmába. Magyarországon a 19. század második felében, a gazdasági élet fellendülését és a polgárság megerősödését kísérő közművelődési mozgalom hatására, művelődési egyesületekbe tömörült polgárok alapították az első múzeumokat. Hazánk jelentősebb vidéki városaiban 1867–1914 között, a dualizmus időszakában jöttek létre közgyűjtemények. (Veres, 2009)
Ha áttekintjük, milyen helyiségei voltak a klasszikus múzeumépületnek, nyilvánvalóvá válik, hogy a gyűjtés és kutatás színhelyeiről van szó, ahol a zsúfolt tárlókban vagy sűrű sorokban a falon elhelyezett (mű)tárgyak felmutatása, és nem bemutatása zajlik. A reprezentatív fogadótér, a könyvtár, kutatószoba, restaurátor műhely és raktár ugyanakkora vagy nagyobb teret foglal el, mint a kiállítótér. A látogatók fizikai igényeire kevés figyelem jut:
pihenni, enni-inni és vásárolni a klasszikus múzeumban profán cselekedet, melynek kiszolgálására alig jut tér. Az épület üzenete: értéket őrzünk, tudást gyarapítunk. A látogató egy kutatóhelyre lép be, amely a tárgyak alá és a falitáblákra írt, alig olvasható, szárazon tudományos közleményekben jelzi, mi mindent tudnak a tárgyak őrei. A teremőrök feladata, hogy a kiállítást megóvják a látogatóktól. A kiállítást bemutató katalógus a témát jól ismerőknek szánt szakmai publikáció. Az érthető, képes tárlatvezető, aleporellóa huszadik század közepének találmánya, tehát több száz évvel az első múzeum megnyitása után veheti majd kézbe a látogató.
3.6. kép: Hagyományos múzeumi tárlók. Párizs, Louvre. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.7. kép: Hagyományos természettudományi múzeumi környezet. (Fotó: Kárpáti Andrea)