„Nem a börtönt juttatják az eszünkbe ezek az új épületek, inkább öncélú technológiai csodák (de ezt már sokan leírták). Metz (2002) szerint „a múzeumok /lettek/ az új közösségi épületek”
– persze a kongresszusi központokkal, irodaházakkal, repülőterekkel, bevásárlóközpontokkal egyetemben. A különleges múzeumépületek nemcsak az új múzeumi kínálat részei, hanem városok marketingjének eszközeivé váltak. (Itt, szerénytelenül, meg kell említenem a Magyar Természettudományi Múzeum új földalatti kiállítóterét, annak látványszámba menő, a bálnacsontváz alatt nemfelfelé, hanemlefelévezető lépcsője révén továbbgondolkodásra is teret kínáló bejárati épületével, a szűk átjárót bővítő Korallzátonnyal és a látványosan egyszerű kupolákkal.) Tschumi (1999) maximális flexibilitást vár a múzeumtól a jövőben, alkalmazkodást mindenfajta igényhez és lehetőséghez, és ehhez megfelelően flexibilis épületeket. Ilyen nemzetközi hangulatban is örömmel üdvözlendő az Alfa program melynek keretében 2004-2006 között 40 projekt kezdődött: lepusztult vagy alkalmatlan épületek újultak meg és 35 kiállítás valósult meg (Vígh 2007). Remélhető, hogy a klasszikus múzeumépületeket a helyi közösségek örömére újították meg, és ilyen minőségükben is a turizmus szereplőivé válnak. ”. (Vásárhelyi, 2009, 6.
old.)
3.8. kép: Modern természettudományos múzeum belső tere 1. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.9. kép: Modern természettudományos múzeum belső tere 2. (Fotó: Kárpáti Andrea)
A múzeumépület a 20. században maga is műtárggyá lett.2Néha nem is a gyűjtemény minél hatásosabb bemutatása a cél, hanem egy olyan „épületszobor” létrehozása, amely önmagában is látványosság, nézőcsalogató attrakció. A múzeum immár a látogatóé: ha megéhezett, tágas étterem várja, ha elfáradt, árnyas kávézóból csodálhatja a falak mellett sorakozó köveket. A műtárgyak motívumait ruhadarabokon és ételeken (!) bemutató, szuveníreket és
2Vö. az Octogon c. folyóirat 2001/1 számát a 21. század múzeumépítészetéről.
tudományos műveket egymás mellett áruló boltban böngészhet ajándékot, filmvetítéseken, színpadi bemutatókon és koncerteken vehet részt. A kiállító tér immár tágas és világos (már, amennyire a kiállított tárgyak ezt elviselik), az információs konzolokon képek és nagybetűs szöveg is van (a kötelező tudományos magyarázat mellett). A tárlatvezetés klasszikus formája (a kitüntetett főmű előtt földbe gyökereztető előadás, melyet gyors gyaloglás követ a következő hosszú monológ helyszínéig) mellett interaktív formák is megjelennek – mert van hely, van foglalkoztató szoba és előadóterem is. A modern múzeumépület tehát kutatóhelyből bemutató térré alakult, amelynek kulisszái mögött azért éppolyan intenzív, értékteremtő kutatás zajlik, mint korábban, de ez nem vetül rá kényelmetlenül a néző és (mű)tárgy találkozására.
A múzeumi térélmény is változott. A klasszikus kiállítási helyszíneken összefüggő teremsoron hömpölyög át a tárlat, a falak kőből, a mennyezet magas, a termek szögletesek. A kortárs bemutató tér rugalmas: mérete, formája, megvilágítása kevés kötöttséggel változtatható. A múzeumpedagógus és a tárlatvezető mozgástérképet készít, amikor megtervezi a néző korához, érdeklődéséhez igazított útját a kiállításon. Ami úgy tűnik, örök és változtathatatlan: az impozáns fogadótér, amely ma is éppúgy átzsilipeli a látogatót a zajos és kusza „való életből”
annak csendes, hűvös, hatásosan elrendezett másába. A látogatók kiszolgálására létrehozott terek mérete jelentősen megnőtt: a párizsi Centre Pompidou (1977), a kölni Museum Ludwig (1986), vagy a londoni Tate Modern (2000) belső tereinek közel fele a látogatók közlekedését és ellátását szolgálja. A londoni épület kiállítás-rendezői kihasználják a hatalmas folyosókat: művésznevek és működési évszámok sora mellett kúszik a magasba a mozgólépcső, az egyik kiállításról a másikra sétáló áttekintést kap a múlt század jelentős irányzatairól. A klasszikus múzeumépületekben ez az arány nem lépte túl a 20 százalékot.
3.10. kép: Lisszabon, Modern Művészeti Múzeum, közlekedő tér. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.11. kép: Étterem, San Francisco Museum of Modern Art
3.12. kép: Heuréka Science Center, Helsinki: Fogadótér és étterem. (Fotó: Kárpáti Andrea)
A modern múzeumban a nevelés, tanítás egyenrangú az új tudományos eredmények bemutatásával. Néha az intézmény neve is sugallja a kettős missziót, ilyen például a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, a múlt század hetvenes éveiben a népi kultúrát újra birtokba vevő „nomád nemzedék” teremtménye, ahol a népzene, a néptánc, a népszokások megismertetése is része mindennapi tevékenységének.
3.13. kép: Játékos családi múzeumpedagógiai foglalkozás a kecskeméti Szórakaténusz Játékműhely és Múzeumban.
A fotó a múzeum Facebook oldalán jelent meg.
„Az ide érkező iskoláscsoportok az emeleti galérián és kiállítóteremben látható időszaki tárlatok és a játékgyűjtemény tárgyait csodálhatják meg. Játékos feladatok megoldása során alaposabban megfigyelik a kiállított tárgyakat, új ismeretekre tehetnek szert. Majd a földszinti műhelyben, egy kapcsolódó kézműves foglakozás során közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek egy játéktárgyról és az elkészítés folyamatáról. Végül a maguk által készített játékkal a múzeum legszebb terében, a tágas átriumban, megkezdődhet a valódi játék. A múzeumba helyezett játéktól eljutunk a múzeumban való játékig. A térben is egy szép kört jártunk be: az átriumból (fogadás) a galérián és a kiállítótermen át (tárlatlátogatás és múzeumpedagógiai tevékenységek) a műhelyig (játékkészítés- műhelymunka) majd végül ismét az átriumba jutottunk (játék). A múzeumpedagógiának a befogadástól az alkotásig, az ismeretektől az alkalmazásig vezető útját is jól érzékelteti ez a térben való mozgás.”(Kovács, 2011, 18. old.)
3.14. kép: Egy történelmi asszociációkat keltő múzeumépület: a párizsi Louvre. A háttérben a palota Pierre Percier és Pierre François Léonard Fontaine terve alapján, 1805-ben, régi épületrészek befoglalásával készült el. Előterében
az Üvegpiramist I. M. Pei tervezte, 1989-bena adták át. (Fotó: Kárpáti Andrea)
Vannak olyan épületek, amelyek olyan történelmi eseményeket idéznek, amelyekre a múzeumi kiállítás egyáltalán nem, vagy csak részben reflektálhat. A Petőfi Irodalmi Múzeum például Károlyi Mihály, a reformer földbirtokos
és történelemformáló miniszterelnök kastélyában kapott helyet, amelyben korábban a szabadságharc leverése utáni megtorlást kegyetlen levezénylő Haynau lakott. Később, a reformkor népszerű irodalmi szalonját működtette itt Bártfay László. Járt itt Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály is. A kiállítások a történelmi fordulatokra ritkán reflektálhatnak közvetlenül, de a hely szelleme nemcsak az egykori lakószobákat járó tárlatlátogatókat, de a dísztermekben rendezett előadások, koncertek közönségét is biztosan megérinti.
Ha egy történelmi helyszínen új épületet emelnek, az építész dönthet úgy, hogy saját stílusát ellene feszíti a környezetnek, s így ad hangsúlyt a művészetet és tudományt, az emberi szellem csúcsteljesítményeit bemutató, s ezért jelentős épületnek. Ám dönthet az alázatos tájba simulás mellett is, épületét a város iránti szeretete jeléül pontosan illesztve annak környezetébe. Húsz éves volt korunk egyik legjelentősebb építésze, a párizsi Louvre sokat vitatott, a barokk díszudvarnak az egyszerre modern és időtlen gúlaformával erős építészeti hangsúlyt adó üveg-piramisának tervezője, I. M. Pei, amikor elhagyta Kínát, hogy az amerikai Harvard Egyetemen szerezzen diplomát.
A világhírű, idős mester tért vissza, hogy szülővárosa, Sichuan (hagyományos magyar átírással: Szecsuan) városának megtervezze a klasszikus kínai művészet múzeumát. A 2006-ban elkészült épület kívülről belesimul a városrendezési dühöt szerencsésen túlélt régi házsorba, belülről azonban a modern kiállítás-rendezés minden feltételével rendelkezik.
3.15. kép: I. M. Pei: Nemzeti Múzeum,2006, Sichuan. Kiállítóterek. (Fotó: Kárpáti Andrea)
A tágas, természetes és mesterséges fényekkel változatosan bevilágítható helyiségek egy-egy kicsi kőkertet fognak körül, ahol a klasszikus tusfestmények őszibarackfája, fenyője és peóniái állnak a kínai kultúrában műtárggyal azonos értékűnek tartott, különleges formájú, vízmosta sziklák között. A központi múzeumkertben a vasbeton járdák és acélvázas pavilonok között egy patak vize folyik és bambuszcsoportok állnak. A kijárat közelében buddhista templom sok száz éves épülete áll. I. M. Pei nem retro-épületet tervezett, de fontosnak tartotta megüzenni az épület minden részletével, hogy a hagyományok Kína megkerülhetetlen részét képezik, bárhogyan is alakult a nagy átalakulásokat élő és múltjával vitatkozva szembe néző ország története.
3.16. kép: Modern múzeumépület klasszikus építészeti elemekből: I. M. Pei: Nemzeti Múzeum, 2006, Sichuan, az épület külső képe. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.17. kép: M. Pei: Nemzeti Múzeum, 2006, Sichuan, a belső kert részlete a műalkotásnak számító, különleges formájú sziklával. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.18. kép: I. M. Pei: Nemzeti Múzeum, Sichuan, 2006. A belső kert. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.19. kép: Négy múzeum – épületek és arculatok az ArTOOL Projekt honlap-képén: CIAP, Franciaország, GAMeC, Olaszország, Malmö Konsthall, Malmö, Svédország, Műcsarnok, Budapest3
3ArTOOL Projekt:. Részvevők: CIAP, Centre International d'Art & du Paysage, Ile de Vassiviere, Franciaország, ; GAMeC, Modern and Contemporary Gallery, Bergamo, Olaszország, koordinátor: Malmö Konsthall, Malmö, Svédország ; Műcsarnok, Budapest.
A megszüntetve megőrzés érdekes példája a kasseli Museum Fridericianum, amely Európa első főúri művészeti múzeuma volt, majd 1776-ban megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is. A II. világháborúban megsemmisült épületet az eredeti tervek alapján újraépítették, és ma a világ egyik vezető nemzetközi modern művészeti kiállítása, a négyévente megrendezett Dokumenta fő színhelye. A pompás barokk épület nemcsak a kortárs alkotások kontrasztos színhelye, de a társadalmi problémák megjelenítésének hatásos háttere is lehet.
3.20. kép: Dokumenta, Kassel, 2012: az egyik főépület, a Fridericianum. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.21. kép: A hajléktalanok jogaiért tüntető művészek és civilek a Dokumenta kiállítás idején, 2012 Fridericianum, Kassel. (Fotó: Kárpáti Andrea)
Ha megújul egy múzeumépület, újra lehet fogalmazni a gyűjteménynek az építészettel kifejezhető üzenetét, s ezzel új látogatói élményeket lehet kínálni. Mikor megnyílt az új athéniAkropolis Museum4, legnagyobb változás a régivel szemben az elrendezés volt: a múzeum beavató térré vált, amely a történelmi örökség megőrzésére ösztönzi a látogatót. A modern üvegkocka-épület laposan elnyúló tömbje alatt ásatási helyszíneket láthatunk. A földszinten azElgin-márványok5restaurálását élőben közvetítő web kamera és az állagmegóvás, helyreállítás fázisait bemutató képek, feliratok és művek a múzeumi színfalak mögé vezetik be a közönséget. A klasszikus görög művészet most, a gazdasági válság idején nemcsak része, de központi tartópillére is a nemzeti identitásnak. Téli, turista-mentes ünnepnapokon is hatalmas sor kígyózik előtte. Családok tartanak befelé, hogy az időtlen szépség márvány-emlékei között a gyerekeknek elmondják: költekezése miatt az Európai Unióban sokat kritizált, sőt, kiutasítással fenyegetett országuk milyen jelentős, alapvető értékekkel járult hozzá Európa kultúrájának formálódásához.
4Akropolis Museum
5Az athéni Akropolisz épületeinek azon márványból készült szobrai és domborművei, amelyeket az angol Lord Elgin vásárolt meg a Görögországban, 1801-1812 között, az akkor uralkodó törököktől és szállított Londonba. 1816-ban a brit kormány vásárolta meg és ajándékozta a British Museumnak őket.
3.22. kép: Az athéni Akropolis Museum, az épület külső képe. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.23. kép: Az athéni Akropolis Museum, kilátás az Akropolisra. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.24. kép: Az athéni Akropolis Museum, belső kép 1: régészeti leletek in situ kiállítása. (Fotó: Kárpáti Andrea)
3.25. kép: Az athéni Akropolisz Múzeum, belső kép 2: „beavató tér”: a frízt az eredeti elrendezésnek megfelelően állították ki. (Fotó: Kárpáti Andrea)